Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-20 / 12. szám

12. szám.

3-ik oldal.

nek a vármegye főjegyzőjétől. jöttét csak a legnagyobb dicsérettel és tisztelettel jegyezhetjük le.

Méltóságos főispán ur!

Ahhoz az ősi szokáshoz híven, mely a főispán beiktatás alkalmával a vármegye főjegyzőjének tette tisztjévé a vármegye első üdvözletének kifejezését, engedje meg, hogy mielőtt székfoglaló beszédét megtartaná rövid szavakban üdvözöljem.

Könnyű feladat előtt állnék, ha ezen üdvözletem kifejezésénél a Méltóságod, mint e vármegye régi kiváló tisztviselőjének, közigazgatási életünk kipróbált harczossának a vm. kormányzói székébe való emelkedése felett érzett örömöm érzetébe, ürömcseppként nem ve- vegyülne azon hazafias aggodalom érzülete, a melylyel a Méltóságodat e vármegye élére állított kormány céljai és törekvései elé tekintek, mert azt hiszem méltóan fejezem ki e vármegye közönségének gondolatát, amikor kijelentem, hogy ha a politikai harcokban kifáradt nemzeti közvélemény örömmel vfrta és várja is egy békés kibontakozás jótékony következményeit szent hitként megrnásithatlan akaratként él bennünk azon tudat, hogy ennek a békének ára csak egy lehet, lemondás nemzeti aspirálóinkról, lemondás alkotmányunkban gyökerező jogaink érvényesítéséről.

A midőn tehát Méltóságodat, mint a megyefiát, szeretet és nagyrabecsült tisztviselőjét a főispáni székben üdvözlöm, hangsúlyozni kívánom, hogy ezen üdvözlet azon bizalmán ala- alapul, mely bizalom Méltóságod eddigi közéleti működésén felépülve, azon meggyőződést oltotta sziveinkbe, hogy Méltóságod sohasem fogja állásánák súlyát és erejét egy oly kormányzat érdekének előmozdítására felhasználni, a mely kormányzat nemzeti jogaink elfojtására törekszik.

Ezzel kifejezést adva azon bizalomnak, a mely Méltóságod személye iránt e vármegyében él, biztosíthatom Méltóságodat arról, hogy a közigazgatási életben kifejtendő tevékenysége ele a legnagyobb várakozással tekintve midazon alkotásban, a melyek e vármegye jelesének és modern fejlődésének előbbre vitelére irányulnak, e vármegye modern nemes állást lelkesedő közönségében őszinte támogatóra fog találni, hogy egyesült erővel munkálkodva a törvényhatóság érdekében, egy összhang- zatos, céltudatos munkásság áldásos eredményei tegyék emlékezetessé e vármegye történetében Méltóságod főispáni működését. Adja Isten, hogy úgy legyen ! (Általános helyeslés.)

Zugó helyesléssel fogadták pártkülönbség nélkül a főjegyző tiszta, erélyes hangon elmon ■ dott beszédjét, mely után a főispán emelkedett szólásra s a következő székfoglaló beszédet mondotta:

Mely tisztelet és a vármegye törvényhatóságával szemben érzett hódolattal vagyok eltelve, mielőtt azon helyet elfoglalnám, melyre a magas kormány bizalma folytán Ő felsége koronás királyunk kinevezett. S ha gondolataim kifejezésére nem találom meg azon szavakat, melyek ezen helyhez méltóak lennének, kérném elnézéssel venni s annak tulajdonítani, hogy szónoki képességgel egyáltalán nem rendelkezem s a szavaknak és a nagyhangú frázisoknak jelentőséget nem tulajdonítva azoknak birtokában sem vagyok. ígérem azonban, hogy e téreni fogyatkozásaimat a közügyek terén teljes erőmből kifejtendő munka és szorgalommal igyekszem elfeledtetni.

Tek. törv. hat. bizottság! A vármegye a régi Magyarországban hatalmas és igen nagy jogokkal felruházott szervezet volt, amely jogok a nemzet közérzületébe átszállva egy hatalmas és egységes erőt képeztek.

A rendi korszakban a vármegyei élet volt a politikai iskola, ott szerezték e téren nagyjaink ismereteiket, ott értékesítették tudásukat, onnan áradt szét a hazaszeretet szent tüze, mely átszivárogva a nemzet legalsóbb rétegeinek lelkűidébe is, képessé tette e hazát nemcsak a minden oldalról jött támadásokkal szemben megvédelmezni, de oda is fejleszteni, hogy ma a müveit európai államok sorában méltó helyet foglalhat el.

1848-ban a parlamentáris államforma szer- veztetvén, az akkori szabad szellem befolyása alatt a rendi alkotmány megszűnt, de ezen szabad szellem is belátta azt, hogy az a szervezet, mely 240 éven át képezte a magyar nemzet

SZATMÁRVÁkmcÜYE.

legerősebb alkotmánybiztositékát, másként pótolandó, mert jöhetnek idők, mikor az alkotmány ellen intézhető támadással szemben biztosítékra van szükség s demokratikus alapon szervezte a vármegyei bizottmányt.

A későbbi jogfejlődés és modernebb nézetek, a hatalmas erővel előtörő liberálizmus azonban a vármegyéknél fogyhatatlanul meglevő bizonyos konzervativizmust látva, kezdte ezt is a haladás akadályának tekinteni s különösen a szellemi proletariátus hangoztatta azt, hogy a régi középosztály a vármegyei hivatalokat magának valósággal kisajátítja, elkezdték a már különben is csonka bástyák ostromát s a parlament és sajtó egyaránt egy magát, túlélt intézménynek igyekeztek feltüntetni a vármegyét, mely egy modern állam szervezetében helyet sem foglalhat.

Emlékezhetünk, hogy ezen támadások behatása alatt 1892-ben az akkori kormány elérkezettnek hitte az időt arra, hogy a vármegyék egyik legsarkalatosabb jogát — a tisztviselők választását — állami kinevezés tárgyává tegye.

Hogy mily szánalmas véget ért ezen a vármegye autonomikus joga ellen intézett támadás, bizonyíték arra az azóta hatályon kívül helyezett egy §-os Szapáry-féle törvény.

Az én szerény meggyőződésem s a legközelebbi múlt tapasztalatai szerint is a varmegyei intézmény alkotmányunknak még ma is oly erős támasztéka, hogy azt jogaiban nem gyengíteni, de erősíteni kell.

Egyetlen egy dolog van a vármegyei tisztviselői kar egzisztenciáját illetőleg, mely nincsen szerintem helyes alapra lefektetve akkor, midőn az állások hatévi időközökben automatikus módon üresedésbe jővén, újból kell azok elnyeréséért küzdeni.

Feleslegesnek tartom részletezni — hisz mindenki tudja, — hogy a népszerűség keresése s az állasérti örökös aggodalom mily bé- nitólag hat a tisztviselők működésére s hogyan kell egy-egy tisztviselőnek néha valóságos vesz- szőfutast vegeznie csak azért, hogy egy különben jól betöltött állást egy nagyobb összeköttetésű pályázóval szemben ismét elnyerhessen.

Vájjon nem lenne-e célszerűbb s szociális szempontból is helyesebb, ha a vármegyei tisztviselők életfogytiglan választatnának? Hisz ezzel a vármegye municipális joga nem szenvedne csorbát.

Tek. törv. hat. bizottság! Nehéz időket élünk. Hazánk felett sötét felhők tornyosulnak. A nemzet, ahelyett, hogy a hazaszeretet jegyében egyesülve, közös elv mellett csendes és céltudatos munkálkodással, fokozatos fejlesztéssel igyekeznék erőit konszolidálni, nagy része a rohamos és átmenet nélküli fejlődés jelszavai után halad. A nemzet teste széttagozódik. A talpkövét képező nép lába alatt inog a föld. Nem érzi magát jól ezredéves hazájában s valami ismeretlen erő által hajtva egy más világrészben keresi boldogulását. S hogy mit talál ott, arra igen szomorú példákat lehetne felhozni.

A nemzetiségek egy része — eddigi nemzeti kulturális fejlesztésén tulmenve — oly eszméket vetett fel, melyek alkalmasak az egységes állameszme megdöntésére. Magyarországnak közjogilag elválaszthatatlan alkotrésze ki- kerekités és szuverenitásról ábrándozik.

A felekezetek közé, melyek pedig évtizedek óta kölcsönös megbecsülés és egyetértésben éltek, olyan jelszavak dobattak, melyek a féltékenység és meghasonlás csiráját hordják magukban.

Az ipari, gyári és földmunkások külön- külön szövetkezve szervezeteket alkotnak s együttesen a szociális izgatok befolyása alá kerülve rémkép gyanánt állanak, mert nem tudni, hogy egy adott jelre melyik percben dermesz- tik meg a társadalmi élet ereiben lüktető vért.

Hogy gyenge erőm s tehetségem mellett e nehéz időben ezen gondterhes es nehéz állást elfogadtam, erre bátorságot és erőt adott azon meggyőződés, hogy épen nehéz időkben kötelessége mindenkinek lelkiismerete és meggyőződése alapján ott és olyan szolgálatot teljesíteni, ahova és amilyen szolgálatra rendelik

Lehet, hogy a reám háramló teher alatt vállaim leroskadnak, de addig mig bírom s e hazának, e vármegyének szolgálatot tehetek s a kormány bizalmat bírom, helyemen megállók.

Egyet kijelentek — se kijelentésemre múltam nyújthat legnagyob biztosítékot, —

hogy soha semmi körülmények között alkotmány s törvényellenes dolgot el nem követek. De hisz ilyet tőlem nem is követel senki, mert ha a kormánynak ilyen szándékai lennének, bizonyára engem e célra nem tartott volna alkalmasnak.

Én nem szándékozom nagyobb szabású működési programmot adni s kérem is enge- met ez alól felmenteni. Annyit azonban kijelentek, hogy a mindennapi élet követelményei, a vármegyei és városi élet kulturális fejlesztése állandó gondoskodásom tárgyait fogja képezni

Egyes, a társadalmi élet fontosabb kérdéseire nézve azonban álláspontomat, ha röviden is, feltétlenül szükségesnek tartom körvonalozni.

Felekezeti kérdésben a felekezetek teljes és tökéletes békéjének fentartását tűzöm ki célul. Minden oly kérdés felvetése ellen, mely ezen béke megzavarására alkalmas, úgy a társadalom terén, mint hivatali állásomban teljes erőm és lelkemből küzdeni fogok.

Hiszen akármelyik felekezetet gyöngítjük, a nemzeti erőt sorvasztjuk vele.

Hiszen e haza boldogulásáért akármelyik templomból száll is az ima a magasba, egy legfőbb Lény fogadja azt.

Nemzetiségi kérdésben bátor vagyok azon nézetemnek adni kifejezést, hogy nagy részben a magyar társadalom is oka annak, hogy az antagonizing oly nagy mérveket öltött köztünk és a nemzetiségek között.

Nézzünk magunkba, vájjon tettünk-e mi magyarság — társadalmilag — valaha valamit arra, hogy az egyes nemzetiségek intelligens elemeit társadalmi életünbe vonva az együtt érintkezéssel és működéssel bizalmukat, szere- tetüket felébresszük.

Vájjon nem-e sokszor a legnagyobb bizalmatlansággal néztük működésűket ott is, hol tisztán nemzeti kultúrájuk fejlesztése érdekében szervezkedtek ?

Tek. törv. hat. bizottság! Én nekem egyik legnagyobb célom ezen kölcsönös bizalmatlan- sag megszüntetése, társadalmi téren a legbenső- ségteljesebb érintkezés létesítése, mert csak együttesen, kölcsönös egymás melletti munkálkodás és egymás faji jellegének tisztelete mellett tehetjük egységessé és erőssé e hazát.

Már ez alkalommal kijelentem, hogy a közöttünk élő intelligens és képzett román ifjaknak készséggel nyitok tért a vármegyei pályán való érvényesülésre s az alkalmasaknak bizonyult egyéneket a megérdemelt támogatásban részesitendem.

Szociális kérdésben a legnagyobb nehézségnek tartom álláspontom körvonalozását, hisz ezen nagyfontosságu kérdés a vármegyei keretekben úgy sem lesz megoldható s az egész társadalom egységes törekvése lehet csak az, ami e téren lényeges eredményeket mutathat fel.

Véleményem szerint — bár én az általános és titkos választói jogosultságnak elvi okokból hive nem vagyok — kénytelen vagyok beismerni azt, hogy ezen két kérdés egymással szervi összefüggésben van.

Mert ha meg lesz adva a mód arra, hogy a szocialisták képviselőiket egy bizonyos számban a parlamentbe küldhetik, a feltárt bajok és követelmények minden esetre inkább orvosolhatók és teljesíthetők lesznek, de minden esetre elérhető az, hogy a szociális kérdés egészségesebb mederbe terelődvén, a munkás osztály 100 meg 100 ezre lesz k ragadva a csak saját önös érdekeiket néző agitátorok karmai közül.

Még egy igen üdvös hatást is remélek ettől, t. i. azt hogy a szociális képviselők hivatva lévén a társadalmi munkálkodás és megélhetés módozataira terelni a közfigyelmet, a folytonos és meddő közjogi viták teréről át kell hogy térjenek a gazdasági és megélhetési tényezők fejlesztésére és ez a nemzeti erők konszolidálásra nagy mérvben fog közreműködni. Addig is kijelentem, hogy a kisiparosok s munkások bajait és sérelmeit mindenkor készséggel meghallgatom. Ajtóm előttük tárva áll s igazaikhoz képest oltalmamba veszem őket.

A vármegyei adminisztrációt illetőleg feleslegesnek tartom az ádalánosan szokásos kijelentéseket.

Hogy a tisztviselői kar a mai modern követelményeknek mindenben megfelel, erre nézve biztosítékot nyújt nekem a nagy tudásu s minden tekintetben kiváló képességű alispán ur személye, de maga a tisztviselői kar is, mely