Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
52-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. Ha a földi javaknak csak morzsáját is magunkkal vihetnők hosszú, bizonytalan másvilági utunkra, elvenen megennők egymást érte. A legemancipáltabb nő is meg fog állapodni a kaszárnya küszöbe előtt. Nem mintha nem volna elég harcra kész, hanem mert nem fog tudni megállapodni a sorozó-bizottság nemében. Érettnek lenni, annyi, mint folyton olyanokat mondani, a miket nem kellene. Ez a társalgás művészetének titka. Hogy egy borfajtának a korát és jóságát megítélhessük, nem kell az egész hordót kiinnunk. Csak a fölületes tulajdonságok állandók, az ember belső lénye hamar le van leplezve. Valamely gondolatnak az értéke semmiféle összefüggésben nincs annak az embernek az öszintességével, a kinek az agyába támadt. A legnagyobb ostobaságokat mindig a legnemesebbek követik el. Jó szándékok teljesen tönkre tették a világot. Eddig csak az csinált a világban valamit, a kinek nem voltak határozott tervei. A szerencsétlenséget, mint egy tólünk függetlenül működő hatalom csapásat, valahogy még csak elviseljük, de olyan hibákért bűnhődni, melyeket magunk követtünk el, — rettenetesen fáj. Az ember lényéről csak egyet tudunk bizonyosan: azt, hogy örökké bizonytalan, örökké változó. Romantikus álmok : ez a gazdagok kiváltsága és nem a lusták mentsége. A szegény ember maradjon praktikus és prózai. Annak, a ki a történelmet ismeri, az engedetlenség a legkiválóbb férfi erény. Engedetlenség volt a szülőanyja minden haladásnak — engedetlenség és lázadás. Gondold meg mindig, mielőbb valamit kéideznél; ne mindig, ha felelned kell. A mig a háborút bűnnek minősitik, mindig titokzatosan csábítani fogja a tömeget. Mihelyet közönséges dolog lesz, senki sem fog vele többet törődni. Harmincöt év : ez a legszebb kor. Töméntelen olyan asszony van, a ki évekig harmincöt éves marad. Az élet nem más, mint egy sereg gyönyörű pillanat, egy kellemetlen negyedórává összes- ürüsitve. Minden élet, minden gondolkodás célja: a fejlődés. A természet akarata : az öröm. A boldog ember mindig jó, a jó nem mindig boldog. A.nőkkel való bánásnak egy titka van; udvarolj neki, ha szép és udvarolj egy másiknak, ha nem szép. Mi az igazság ? Vallási kérdésekben az a nézet, a mely győzött. A tudományban : a legújabb szenzációs felfedezés. A művészetben: hangulatainkat nevezzük igazságnak. A legtöbb ember azért megy tönkre, mert túlságosan sokat ruház be az élet prózájába. Egy szép álmon tönkremenni, dicsőség. Csak az finomul meg, a ki a szellemét ápolja. Manapság a legtöbb azszonyt udvarlójának a hűsége véniti. A családok ma már oly vegyesek, hogy a végén mindenkiről kiderül, hogy ő nem az. Karácsony éjeién. Sűrűn hull a hó az esti szürkületben Komor tájat, mezőt betakarva szépen, Csak a lélekharang csengő-bongó szava Száll a völgyön végig — reszketőn, borongva. Szegényes fakereszt korhad a kis hanton, Rádőlve egy anya zokog szivszorongón: „Atyám ki fönn lakói a felhők honában, Engedd, hogy fiamat mégegyszer láthassam.“ Éj borong a tájon, zimankós fagyos éj .. . Dermedten zizeg pár száraz füzlevél. Elhaló nyöszörgés veri fel a csendet: „Oh add vissza Atyám egyetlen kincsemet/“ Zizegve hull a hó az éji vakhomályban A kis hantot anyát betakarva lágyan . . . Nem sir már az anya, fiacskáját látja Fölszállott az égbe angyalok honába. Gittdele ‘József A svéd páholy. Kevés embernek kedvezett úgy a szerencse, mint Feuermann Manó lisztkereskedőnek. Minden vállalkozását, mint haszonnal járt üzletet zárta le és fényes sikert aratott ott is, a hol mások nyomorultul elbuktak. Volt idő, a mikor a büntetőigazságszülgáltatással voltak súlyos differenciái, de szerencséje itt sem hagyta cserben : nem sikerült rábizonyítani sémit. De Feuermann Manó azért mégsem volt boldog. Erezte, hogy nyomatékosabb üzleti tevékenységet csak úgy fejthetne ki, ha valamely e kölcsi testületben foglalhatna helyet. A szabadkőműves páholyra gondolt. Fékezhetetlen vágyódását különösen az a szolidaritás táplálta, mely hite szerint e testület tagjait egymáshoz fűzi. A szolidaritás alatt kölcsönös támogatást értett, mely a kötelező váltózsirálást is magában foglalja. Több bizalmas barátjával tanácskozott, hogyan valósíthatná meg ábrándját, mig végre talált egy embert, a ki vállalkozott rá, hogy kijárja a szabadkőművesek táborába való felavatását. Ez a férfi Lichtner Márk rovarporgyáros volt. Azt mondta, hogy ő egy svéd páholynak tagja, mely a kontinensen a legelőkelőbb. A nagymestere egy uralkodó herceg, egy mód nélkül liberális ember, a ki tagtársaiért felekezeti különbség nélkül vállai váltókezességet. Feuermann boldogan fogadta Lichtner ajánlatát és szorgalmasan készült a felavató ünnepre. Mindennap felkereste Lichtnert, a ki a szabadkőművesség misztériumaiból külön kurzust adott neki. Ez az előkészítő tanfolyam egy vendéglőben folyt le és sok pénzébe került Feuermannak. Végre kitűzte a felavatási ünnepélyt is Lichtner. Az ünnepre Feuermannt egy tíztagú küldöttség hívta meg és miután az egész társaság a jelölt költségén jól bevacsorázott, éjfél után hozzáláttak a felavatási ünnepélyhez. A vendéglőt stilszerü módon feldíszítették. Egy spanyolfal mögött két férfi azzal foglalatoskodott, hogy Feuermannt alkalmi dresszbe öltöztesse. Egy kaftánt adtak rá, mely tele volt festve szabadkőműves jelekkel, az állatöv összes barmival. A fejébe egy méter magas papirsüveget nyomtak és az oldalára egy óriási vakoló kanalat erősítettek. Lichtner néhány kenetteljes szóval üdvözölte. A meghatott Feuermann balkezét egy kassirozott halálfejre tette, jobb kezét az égnek emelte és remegő hangon mondta utána Lichtner- nek az esküt, a mely igy szólt: „Jöngköpings tandsztikus fabriksz patent, parafinerade, zekerhetsz tendstikör után szavaiéi och foszfor tenda endast mot lándánsz plán.“ Szegény Feuermannak a nyelve majd ki ficamodott, a mikor ezt az esküformát elmondta, melyet Lichtner egy* svéd gyufaskatyuláról olvasott fel. A társaság tagjai, a kik emberfölötti erővel őrizték meg komolyságukat, sorban melegen üdvözölték az uj testvért. A társaság most felkerekedett és elindult a Damjanich-utcába. Feuermannak az éjjeli séta ellen némi aggályai voltak, de Lichtner kijelentette, hogy ezt a rend szabályai megkövetelik. Lichtner egy kapu alá állította Feuermannt és meghagyta neki, hogy ott várja be a nagymester üzenetét. Ő maga és társai pedig tovább mentek. Feuermann kissé kritikusnak találta a helyzetet és a mennyire csak tőle telett a kapuhoz lapult, hogy profán szem meg ne akadjon rajta. De hiába volt az óvatossága ! A járókelők észrevették és egyszerre csak csődület támadt körülötte. A tömeg előbb mulatott az operett alakon, a kit egy zártkörű bohocestéről elszabadult maskarának néztek, majd szánakozatak rajta, azt hívén, hogy bolonddal van dolguk. Nem is igen mertek közeledni hozzá, féltek, hogy harapni talál. A kínos helyzetből egy rendőr váltotta meg Feuermannt és a kapitányságra kisérte. Ott is bolondnak nézték, bármennyire erőlködött is, hogy épelméjű bejegyzett kereskedő. Az orvos megvizsgálta és kijelentette, hogy tökéletlen ugyan, de nem közveszélyes. Erre kocsiba ültették és hazakisérték. Ez a száraz tényállás, melyet a büntető járásbiró a Feuermann és a vádlottak vallomásából megállapított. Feuermann azt hangoztatta, hogy a mit Lichtner és társai vele elkövettek, az a legdurvább csalás és kijelentette, hogy még az életfogytig tartó fegyházat is enyhének találja az ilyen példátlan alávalóság megtorlására. Kérte a bírót, ne legyen szűkmarkú a büntetés kimérésében, ő szívesen viseli a rabtartási költséget. — Beismerem, hogy marha voltam, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem ............ — Csak tessék, — biztatta a biró. — Igenis, nagy marha vagyok, hogy annyira megfeledkeztem magamról, hogy olyan embert, mint Lichtnert, a bizalommal megtiszteltem. Halottam, hogy elakarják törölni a halálbüntetést. Biztosítom biró ur, hogy azzal Lichtner Márknak tennék a legnagyobb szolgálatot. Mert hogy ez az ember az akasztófán fog meghalni, ha még néhány évig várnak, arra esküt teszek. Lichtner röviden és velősen védekezett: — A Feuermann kijelentette itt, hogy nagy marha. Ezt én aláírom. Többet nem mondok. — A többi vádlott csatlakozott az előttük szóló véleményéhez. Sőt csatlakozott hozzá a biró is és felmentette a vádlottakat. B. H. A napernyő. A vonat néha bizonytalanul meg-megzök- kent. Kétoldalt végtelen térségek, apró falva'cs- kák, a távol ködében vesző alakok váltották föl egymást. A messzeség halotti nyugalma beszökött az ablakon és nekem úgy tűnt fel, mintha a mesebeli táltos paripa vágtatna fekete kocsimmál a ködborult világba. Nagykalapos, fehérruhás asszony ült szemben velem. Mellete szőke kis fia. Az asszony cifra, a fia rendetlen.
