Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-23 / 43. szám

43-ik szám.

3-ik oldal.

a vendéglős számára továbbra is fentartandó) a közbeeső fal lebontásával a I-II. osztályú étteremhez csatoltatnék, a jelenlegi I-II. osztályú étterem hátsó része Rabitz-fallal elválasztva az uj l-II. osztályú várótermül szolgálna, a jelenlegi I-II. osztályú váróterem pedig részben pénztári helyiségül, részben tőle fallal elválasztva, átjáróul szolgálna, ahol az I-Il. osztályú utasok jegyváltó ablaka is elhelyezést nyerne.

Azonkívül az átjáró folytatásában podgyász- asztalt lehetne felállítani és a söntést a jelenlegi pénztári helyiségbe áthelyezni, a perron' korlátot pedig 14 m.-rel hosszabbítani, s a perront ketté választani. Végül szükséges, hogy a perron tetején célszerűen elosztva legalább Őt darab felülvilágító ablak helyeztessék el. Ily módon elérhető lenne, hogy az I-II. osztályú váróterem mintegy 10 m--rel nagyobbodnék. A III. osztályú váróterem pedig tisztán a 111, osztályú utasok számára szolgálna, s a podgyász í és expresz árukezelés is az átjárón keresztül lévén végezhető, a III. osztályú váróteremben jelenleg erre szükséges hely is felszabadulna, s az I-II. és a III. osztályú utasok is teljesen el- különittetnének egymástól.

A m. kir. államvasutak igazgatóságát ehhez képest egyidejűleg utasítottam is, hogy ezt az átalakítást, amennyiben az időjárás megengedi, lehetőleg még az idén, de legkésőbb a jövő év tavaszán, a kedvező idő beáltával hajtassa végre.

Ami egyébként a bizottságnak a felvételi épület kolera-veszélyes voltára vonatkozó állítását illeti, megjegyzem, hogy kiküldött szakközegeim azt nem találták veszélyesebbnek, mint amennyire olyan helyiségek, ahol a tisztaságot nem kedvelő néptömegek nagyobb számban megfordulnak, — általában veszélyesek szoktak lenni. -- •' ’ ■: ~ ■

' Visrás helyiét mindenesetre az, hogy az I-II. osztályú utasok' jelenleg a III. osztályú utasok közé kénytelenek keveredni. Ezt azonban csak a fent említett átalakítás utján lehet megszüntetni.- ■

Kiküldötteim tapasztalata szerint a helyiségek tisztántartására a körülményekhez képest

az e tárgyban kiadott rendeletnek megfelelve elegendő gondot fordítottak, de tekintettel épen az ott levő szűk helyi viszonyokra, és tömeges utasforgalomra, gondoskodás történt, hogy a szükséghez képest esetleg naponként eszköz- lendő felsuroláson kívül a; IH. osztályú váró- helyiség padlóját naponta többször, I-II. osztályú váróhelyiség padlóját naponta legalább egyszer a megejtett tisztogatás után kálium- hypermangan-oldatba mártott nedves ruhával feltörüljék.

A felvételi épület bezárására tehát egyelőre semmi ok sincsen, ,az.a helyzetet.csak rosz- I szabbitaná, de különbem'erre sem a közigazgatási bizottság, sem . Nagykároly város nem illetékes. |

Budapest, 1910. október hó 13-án.

Államtitkár.

...........-............--«■-■ > f> ... ■ . ■ ■ -------Vi

cinális vasat express áthelyezése Nagykárolyból-Zilahra.

Aáikor ezelőtt mintegy1' 17 esztendővel a magyar államvasutak fővonali oszíálymérnöségét átvitték Nagykárolyból Szatmárra és városunkban általános volt az elkeseredés az igatság- talan intézkedés miatt, néhai Károlyi István gróf felemelte szavát, s rekompenzatiot kért a kormánytól. Meg is lett. Kaptuk helyébe a szilágysági vasutak osztálymérnöki hivatalát,— kevesebbet ugyan, de rnégis mégvigasztalódtunk. Ma néhai Karolyi István gróf ézén nemes cselekedetének eredménye nem a mienk többé, lejött a rendelet, elhatározott dologgal állunk szemben: a nagykáróiy—zilahi államvásutak ósztálymérnöksége november hó 15-éii mar Zilahon lesz. o,: v>'‘ , o • ;

A Szátmármegyei «Közlöny laptársunk ezt már múlt hó. lSAki s.zájpábar^ jelezte. Őszintén szólva nem akartunk hinni az ott, elmondott dolgoknak, a miket ma szóról-szóra telje-! sedésben látunk, • lehetetlennek tartottuk azt, hogy az ott elmondótt indokokból ilyen fontos, és nagy jelentőségű esemény be is következek. A változás okát ugyanis abban

SZATM ÁRVAR MEGYE.

jelezte nevezett laptársunk, hogy Jeney István főmérnök nyugalomba vonulása következtében, utódjául kinevezett Kiss Béla tett olyan előterjesztést, hogy az áthelyezést elrendelje az üzletvezetőség. Nem tartottuk elegendő oknak ugyanis azt, hogy csupán azért, mert Kiss Béla urnák háza és szőlője van Zilahon, s igy neki olcsóbb és kellemesebb Zilahon állomásozni, mint Nagykárolyban, — egy hivatal megváltoztassa székhelyét. Elég ok volt. — Az, hogy városunk a fővonalon van, hogy az üzletvezetőséghez közelebb fekszik, hogy a hivatal áihurczolása ezrekre menő költség, — egyszóval, hogy a hivatali érdekek figyelembe vétele mellett minden körülmény az . áthelyezés ellen szól, — mellékessé vált a Kiss Béla személyes előnyei mellett.

Úgy mondják, hogy a szilágy vármegyei főispán is közbe vetette magát az áthelyezés érdekében, hogy a legfelsőbb fórum most azzal utasít vissza minden felvilágosító és kérő szót, hogy Ígéretet tett a zilahi főispánnak, ezen nem változtathat.

Ázsiai állapot ez, szent igaz. Ilyen közérdekű, várospolitikai, forgalmi, ipar és kereskedelmi érdekű ügyét az érdekelt körök és szempontok figyelmen kivül hagyásával egyedül azért, mert egyik ur szereti a szőlőjét, másik meg szavát adta — csak úgy suba alatt elintézni akkor lehetett még, amikor Magyarországon nem volt alkotmány, és a becirkerek dirigáltak.

Elmegy e hivatallal városunkból egy főmérnök, 2 mérnök, 2 irodatiszt, 1 hidmester, 1 szolga.-Hét személy, és ugyanennyi család. De elviszi iparosaink egy nagymennyiségű munkáját, ami szintén pótolhatatlan lesz.

Halljuk, hogy most — miután már egy teljesen befejezett tény előtt állunk — a főispán kezdeményezésére az áthelyezés, ellen aktió indult meg. Éppen jókor,, úgy mint nálunk minden történni szokott — elkésve.

Igaz, hogy az elhelyezés nem a vicinálisok megszokott lassúságával történt, egy csapásra ment, dehát ami városunk gondolat menete és a gondolat után jövő tett végrehajtása

naptár mellett jobbról-balról két kicsiny hen- geralakura göngyölt papírlap feküdt. Nézte, nézte és a szekrény égyik oldaláról, a másikra gurította azokat. Később óvatosan megfogta mindkettőt a golyóalakra formált kezei közé rejtette. Rázta a kezeit olyan mozdulatokkal, aminővel a kucséber rángatja a zacskóját Ezt vagy tízszer ismételte meg s azután az ujjai közé fogta a hengert. Lassan, nagyon lassan szinte félve fölhajtotta a papírlap egyik csücskét, odanézett. A visszahajtott terület egészen fehér volt s az ujjak idegesen motoztak a begöngyölve maradt részen. A tekintete csupa kíváncsiság volt ebben a pillanatban s egy vonalnyival többet hajlított föl. Egy ceruzavonás, vagy valami betüszár tűnt elő. Mindössze egy a végén fölkunkorodó vonal volt, de a leányt ez is megijesztette. Rettegő mozdulattal csavarta vissza a fölgyürt papirost és a fejét hirtelen elfordította. Megint maga elé nézett s a kezeit olyan rettegéssel szorította a testéhez, szinte belenyomulva a húsba, mint aki az utolsó pillanatban szörnyed vissza a bűntől, amelyre elhatározta magát. Tétován, tanácstanul nézett a tüzbe s felkapva a piszkáló vasat rövid ütemekben odacsapkodta a kályhafalhoz A föllebentett papírlap kihulott a kezéből, de a másikat még mindig szorongatta.

A piszkáló vas egyre súlyosabbá vált a kezének és erőtlenül elengedte. Halkan, kétszer egymásután koppant. A leány erre fölvette

a papírhengert s a kezeit gólyóalakra formálva kucsébermódra újból rázogatni kezdte. A szemeit behunyta és úgy fogta ujjai közé az egyiket. Megint térdre ereszkedett s végtelen lassúsággal, alig érzékelhetően odahajol a kályhaajtajához. Kinyitotta, Lángnyelvek csaptak ki a levegőre s olyan meleget árasztottak, hogy a leány visszakapta a! fejét. Egy pillana- natig tartott csupán, s a papirt az egyik végénél fogva, kezefejét rögtön bedugta a kályhaajtón. A lángok már barnára festették a papirost, amikor újból kirántotta a kezét. Kapkodó sebességgel felnyitotta a szekrényt. A két papírhengert újból visszatette és most a kis naptárt vette elő. Megnyálazta az ujját és sebesen lapozgatott: január, április, szeptember, november, december. Itt megálott. Tizenhar- madikától Luca napjától kezdve egészen karácsony estéjéig minden nap alá volt huzva. Számolni kezdett: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tiz. Amikor idáig ért rátekintett a két hengerre és biccentett a fejével. A naptárt összetette és megint rázogatni kezdte kidomborított tenyerei között a papírlapokat. Rázta, rázta, majd az egyiket az ujjai közzé csipte. Megnézte. A megpörkölődött volt. Ránézett, azután gondolkodva a másik után nyúlt, de most valami az eszébe ötlött és a meg- pörkőlődött papirost hajította a tüzbe. Utána nézett, A lángok egy pillanatra élénkebb szinben ragyogtak, az égés nesze valamivel hangosabbá I

vált s azután vége lett, elhamvadt. A leány nézte a lángokat; az arczán szomorúság látszott, mintha sajnálta volna az elpusztult papirost, de erőt vett magán s utána nyúlt a megmaradótoknak.

Hirtelen reszketés fogta el. A piciny papír hengert a két keze közzé fogta s úgy tartotta mintha valami értékes, becses drágaságot szorongatna. Újból az ég felé nézett és nagyot, hosszan, sóhajtott. A melle feszitette a blúzát és a tartása olyan görnyedtté vált, mintha súlyos létét nagyon közelről érdeklő kérdés került volna döntés elé. Ebben a pillanatban olyan volt az arca, mint az egyiptomiaké, akik a sa- isi istenasszony lefátyolozott szobra előtt állanak. Meredten, mozdulatlanul bámult a legsötétebb sarokba. A nagy csendben megroppant a bútor; a zajra ijedten tekintett föl a leány s egész testében megborzongott. Rápillantott a papirosra, amelyet még mindig két kezében tartott. Az arcán szorongás látszott, a félelem egy fajtája, de a szemeiben egy-egy pillanatra fölcsillant az öröm, hogy végre megnyílik előtte a titka. A nagy titok, hogy kiviszi el magával őt, a nagy titok, amelynek megoldására már Luca napja óta vár: tizenegy kerek napja, amelyek mindegyikén egy-egy papírlapot hajított a tüzbe, még végre csak egy maradt. Egy, amelyet a kezében szorongat s amely elárulja a beköszöntő vőlegény nevét. Fejét lehajtotta egészen a melléig és úgy csókolta az Isten-