Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-15 / 20. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 20-ik szám. azon egyhangú bizalomnak, melylyel engemmegtisztelnek. Mint azt a jelöltséget felajánló küldöttségnek mondottam : Jól tudom, hogy a bizalom nem annyira személyemnek szól, hiszen politikai múltam nincs és nemtekiníhetek vissza hasznos közéleti tevékenységre, de szóitalán annak a névnek, amelyet viselek és a mely név évszázadok óta olyan szoros és benső kapcsolatban van Nagykároly városával és annak polgáraival, de szól főként azoknak a hagyományoknak, melyek engem po.itikai működésemben mindig irányítani fognak és amely eszméket — tudom — Önök is magukénak vallanak. Atyáink ezen eszmékért hősi halált tudtak halni, mireánk pedig azon — talán még nehezebb — feladat hárul, hogy ezen eszmékért éljünk, dolgozzunk, amihez sok kitariás, még több önzetlenség és a goyzeiembevetett feltétlen hit kell. Én nem tartozom a kishitüek és a lemondás hiveiközé, mert hős és megingathatatlan a hitem, hogy az önkénynél, az uralkodók absolut hatalmánál, de még. a nyers erőnél, a szuronyok erdejénél is sokkal hatalmasabb a nép millióinak lelkében gyökerező akarat, amely szilárd és nem változó, mely ideig-óráig talán elnyomható, de végre is legyőz minden akadályt. És épen ezért mert ezr hiszem, vagyok én lelkem egész meggyőződésével a függetlenségi eszmék hive. Én hiszek és bízom a nemzet jövőjében és magyar hazánk feivirágozá- sában! Széchenyivel mondom még ma is a kishitüek és lemondás híveinek : „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ Tisztelt választó Polgárok ! En-gedjék meg, hogy rövidesen elmondhassam nézetemet — a jelenlegi helyzetről — és azon irányelveket, melyek engem vezetni fognak. Az ország újra súlyos válságban van, melyet újra a korona és nemzet akaratának szembehelyezkedése okozott. Még- sokkai súlyosabbnak látom jelenleg a helyzetet, mint 1905-ban a Tisza-féle választások előtt. Mert — habár sok az analógia, — akkor a nemzetre való appelalás jóhiszemű lehetett, — holott ma — én nyíltan kimondom — nem az, Mert hiszik-e, igent, választó polgárok, hogy ha a többséget a Khuen kormány eilen mi nyerjük el, abból levonják a logikus konsequenciát ? ! Én nem hiszem és ez az, ami a válságot súlyosabbá és beláthatatlan időtartamúvá teszi. Hiszen ma a 48-as eszmékről, melyek pedig ezen ország nagy többségének traüiuókon alapúid meggyőződései, úgy beszélnek, úgy a kormány hívei, mint az osztrák politikusok, hogy ez egy lehetetlen ábránd, hogy törvényeinkben gyökerező jogaink követelése egy kivihetetlen törekvés és kérdem: kagaszko- uik-e ezen ország önállóságának kivívásához, avagy a lemondás politikáját akarja-é? Ezen kérdés jegyében fognak a mostani választások lefolyni. A helyzet a régi. A király — sajnos — mindenre kész híveit küldi az országba, mint kormányt, hogy a nemzetet, melynek kebelében olyan sokan egykedvüek, sokan talán az elmúlt kormány működésétől többet várva elégedetlenek, hogy ezt a nemzetet minden eszközzel, Ígéret, vesztegetés és a régi szabadelvű kormány minden"kortesfogásával a lemondás, a Bécsnek behódolás politikájának megnyerjék. Tisztelt választó Polhogy az idealizmus és költészet szent nevében szarvakat rakjak a hozzám nem méltó férj homlokára. — Nos hát én azt nem fogom tenni, mert nem igaz, hogy ő nem méltó hozzám és különösen nem igaz, hogy.Ön volna méltó hozzám. Ugyan nézze meg jól magát és mondja meg aztán: hát Ön volna az ideál, melyet férjemben nem találtam meg? — Ezzel a — megengedem — herkulesi termettel, amely azonban csak olyképen ideáli- sabb a férjem nyurga, erőtlen alakjánál mint az elefánt a zsiráfnál. Hát kilószámra mérjem az ideált, mint a mészáros? Vagy szellemének magas röpte ragadjon magával ? Ugyan hát hová ragadja Önt az Ön magas szellemi röpte ? Ahhoz a szédítő ideálhoz, hogy férjemet csúffá tegye és aztán engemet ? Ugyan menjen ! Egy férfi, akinek egész gondolkodása egy asszony; körül forog nem imponálhat nekem és — ez! a frázis igaz — minden férfi ilyen. — Azt pedig jegyezze meg magának,. hogy egy asszonynál való chance-ok nem mindig a férj mivoltától függenek. Az iró mosolygott. Az asszony pedig ne- kihevülve folytatta: — Az igaz, hogy én leánykoromban szerettem magát, És ez ez érzés talán még nem halt ki belőlem egészen, de már gyenge ahhoz, hogy a magáévá tegyen. Talán elég erős lesz, hogy vágyaimat felkorbácsolja? Tudja mit barátom — és ezt már az érzés hangján mondta az asszony — tárgyaljuk le nyíltan, frázisok nélkül ezt az ügyet. Látom, mennyire a lelkén fekszik az én boldogságom. Azt mondta, hogy szeretné velem megösmertetni azt az életet, amire fenkült lelkemnél fogva jogosult vagyok. Jól van. Elválok az uramtól csakhogy a magáé lehessek. Átlépem mégegyszer az anyakönyvvezető küszöbét, hogy az életemet szebbé tegyem. Nem törődöm a közvéleménnyel. Meghozom ezt az áldozatot a maga és a magam boldogságáért. — Nos, barátom, jó lesz-e igy? Az iró nyomatékos szerénységgel szólt: — Ilyen nagy áldozatot nem kívánok. És az asszony mosolyogva nyújtotta csókra kezét. gárok! A kormány nyíltan hirdeti, hogy az uralkodó sohasem fogja acceptálni a nemzet óhajait. Erre vonatkozólag igen taláiólag mondotta az én tisztelt barátom, gróf Apponyi Albert a minap Jászberényben, hogy erre volt példa máshol is, épen Angliában, az alkotmányos monarchia eme mintaképében. A 18. század végén a Hannoveri-ház uralkodói egy félszázadon át szembehelyezkedtek a parlamenttel és nagytehetségü, vaskezü miniszterekkel, minő pld. Pitt volt, tudtak is igy uralkodni, pedig Angliában az uralkodó mögött nem állott egy más hatalmas ország, mint minálunk Ausztria, ki kárörömmel nézi, ha Magyaror- szágalkotinányán és parlamentje suve- renitásán csorba esik. Ha Angliában lehetett egy ideig igy uralkodni,hogy ne lehetne ez minálunk?! Hiszen e nemzet történerében az 1905. óta folyó események csak egy rövidke epizódot képeznek. Miért csüggedjünk az első sikertelenségen? 1906-ban a nemzet többsége nyíltan szint vallott a personalis unió mellett. Az uralkodó, a ki előzőleg a nemzetre apellált, a nemzet Ítéletét nem sanc- tionálta. Ez talán ok arra, hogy törekvéseinkről örökre lemondjunk? Ha szilárdan kitartunk, ne felejtsük el, hogy adó és ujoncz nélkül kormányozni nem lehet. Fenyegetnek ezután az abszolitiz- mussal? Ha nem is tekinteném az uralkodó esküjét, melybe hinni kötelességem, az abszolutizmus közép Európában, a 20-ik században lehetetlen már csak azért is, mert az állam hitelét teljesen megrendíti. És ha körülnézünk, látjuk, hogy még Keleten se lehetett absolutizmussal boldogulni. Itt van Oroszország, Törökország, az összes Balkán államok, sőt még Perzsia is. Kitartás kell, önzetlenség kell, önbizalom kell, de főként önuralom kell s a győzelem a mienk! Áttérek az aktuális kérdésekre: Én a régi függetlenségi követelmények alapján állok. Itt vannak a gazdasági kérdések. Én a gazdasági különválásnak absolut hive vagyok. Önálló bank és vámterület, ha rövid pénzügyi válságot hoznak is magukkal, mégis létkérdései egy önálló államnak. Ne felejtsük el, hogy az ország több, mint 75°/o-a földmives, tehát mi mezőgazdasági állam vagyunk — par excellence - - és épen ezert nem állhat fenn tovább azon gyarmati viszony, a mely Ausztriának kiszolgáltat bennünket. Hosszú volna felsorolni mindazokat a reformokat, melyeket az ország mezőgazdasága és főként a kis emberek érdekében óhajtanak. De hogy a legfontosabbak között is említsem, a birtokminimum, a homestead vagy otthonmen- tesités, egy helyes és igazságos adórendszer, az uzsoratörvény megszigorítása, a kereskedelmi törvény reformja, a tőzsde visszaéléseinek megtorlása, főként az irreális határidő üzlet megszüntetése, a “géLit HAUFEL SÁMUEL Nagykároly, = Kölcsey-utca 1. sz. Alapitlatott 1902.
