Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-07-25 / 30. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszinó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. —: Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdőssy Vilmos. Fráter István. Elö'izé si árak: Egész évre .. .. .. ............. 8 korona Félév re ............. ..................... 4 korona Ne gyedévre.................. ........................ 2 korona. —— Egyes szám ára 20 fillér. __ A vezérek munkája. (e) Mélységes csend uralkodik a politikában, — mondják az emberek, Írják az újságok. Pedig nincsen igazuk, mert ez a csend csak látszólagos. Nemzetünk vezérei a csendet, a parlamenti szünetet, az üdülést arra használják fel, hogy a politika szekerét kiszabadítsák a kátyúból. A ki látó szemmel néz a jövőbe, annak föltétlenül észre kell venni, miszerint nemzetünk vezérei arra törekednek, hogy bölcs mérséklettel haladva előre újra felépítsék azt a bizonyos aranyhidat, mely a békés munkálkodáshoz, jövő boldogságunkhoz, vagyoni jobb existentiánkhoz vezet. Mint a hogy a hajnali ködöt szétoszlatják a fölkelő nap sugarai, úgy kell a nemzet vezéreinek a félreértések és mondva csinált ellentétek mesterséges ködét szétoszlatni, belső és külső, nyilt és külső ellenségeinket ártalmatlanokká tenni. Nemzetünk vezérei jól tudják, hogy miként a természet folyamatában nincs ugrás, úgy nem lehet az egy nemzet életében sem. Inkább el kell fogadnunk a kisebb eredményt, sem hogy a nagyobbat, de bizonytalanabbat megkockáztassuk. A kibontakozás kérdése az általános választói jog megalkotása és a bankkérdés körül forog. A korona mereven ragaszkodik ahhoz, hogy mindenekelőtt az általános választójogi törvényjavaslatot tárgyalják le. A magyarság jól felfogott érdeke is úgy követeli, hogy a választójog reformjára vonatkozó törvényjavaslat megalkotása s ennek szentesítése után az uj választás erre, nem pedig egy olyan kormányra bizassék, mely a nemzet gerincének — a magyarságnak a letörésére törekszik. Mert hiszen tudnivaló, hogy egy octroyalt Kristóffy féle javaslat a gyűlölködő nemzetiségieket s a pöffesz- kedő szociáldemokratákat tenné úrrá ez országban. Ha a mostani kormány vezeti az uj választójogi törvény*- alapján a választásokat s abból — több mint bizonyos — a függetlenségi és 48-as párt absolut többséggel kerül ki, úgy az uj parlament hatalmasabb erővel követelheti önálló gazdasági berendezkedésünket, pénzügyi függetlenségünk megteremtését, a melyekhez nemzetünknek tételes törvényeinkben gyökerező joga van, a mely jogot koronás királyunk elismert, We- kerle a miniszterelnöki székből hirdetett. Kétségtelen, hogy az általános választójogi törvényjavaslat alapján összeülő parlament a nemzeti eszme erősödését, a nemzeti állam kiépítését eredményesebb lépésekkel viheti majd előre. El- vitázhatatlan, hogy a nemzet fokozottabb mértékben haladhat gazdasági megerősödését jelentő önállóságának megteremtése felé. Mivel az önálló bankot máról-holnapra megcsinálni nem lehet, a végleges kibontakozásnak, a békés munkálkodásnak első feltétele az uj választójogi törvény megalkotása. A magyarságnak van elegendő mérlegelő képessége arra, hogy ezeknek a nagy korszakrlkotó kérdéseknek hord- erejét megérteni tudja. Szükség van erre azért, mert csakis a magyarság osztatlan akarata képes a vezérek leikébe hatványozott erőt önteni, hogy nagy és nehéz feladataiknak eleget tudjanak tenni. Uj élet, uj korszak bekövetkezéséért küzdünk. Nagy feladatok megoldása előtt áll nemzetünk. ,,Az okosabb enged“ politikáját kell követnünk, ha nem akarjuk azt, hogy a nemzet testén rágódó férgek kiszipolyozzák azt a kis életnedvet is, mely a létfentartásra erőt ád. A gouvernante. Sóhaj. Oly egyedül vagyok. Nincs aki meghallja lelkem sóhajtását, Ki velem erezzen. Nincs aki megértse szivem dobbanását. Nincsen nekem senkim Ki velem törődne, örülök vagy sírok? Mint akit száműznek Messze idegenbe, oly egyedül vagyok. Óh, mert idegenbe Messze jár a lelkem — kergetek egy álmot — Ha valóra válna, Betöltené nekem az egész világot. Gulácsy Ilonka. Válasz . .. Nem hiszek én többé leánynak, Lány szemében égő lángnak, Egyszer vitt a lépre engem Most is ég a seb szivemben. Jer, dalolgass kis pacsirta! Szemem könnyét már kisírta, A csalódást elfeledve Hallgatok vig énekedre. Hej! ha mégis úgy nem fájna! Egyre kisér az a lányka. El gyötrődés! — Félre bánat!... Érzés múlik, érzés támad. Vilja. Talán a borongó, a legendás Bretagne- ban, talán az édes, bűbájos Provence ibolyamezőkkel szegett tengerpartján született a gouvernante ... a gouvernante . . . * Óh, más világ van arrafelé, amerre naponta leáldozik a nap. Az álmos tengerek felől enyhe, kábító szelek kelnek útra s mámoritó álmokba ringat a rózsabokrok édes illata. És ha az örökké mosolygó égről alkonyaikor fáradtan bukik le a nap és odafönn kigyulnak a szikrázó csillagok, a legendák rég elmúlt hősei vonulnak föl és illatoznak Provence virágai... Azok a csillogó hősök nem gőgösök és nem hencegők. Sőt a legszegényebb emberek álmait látogatják r legtöbb szeretettel. — Óh, mennyit álmodhatott felőlük langyos tavaszi éjszakákon a gouvernante ... a gouvernante . . . * Aztán egyszer búcsút intett a virágos mezőknek, a mosolygó kék tengernek és eljött az örök tavasz virányairól messze-messze keletre. Keményfejü szittya gyerekeket tanított a legendák bűbájos nyelvére. Idegen emberek és nagy kopár mezők, melyeket néhaa dermesztő hideg szelek fehér palásttal hintettek tele, — vették körül. Az egykor virágzó fák olyanok voltak, mint egy-egy fehérbe öltöztetett halott menyasszony ... Óh, hogy borzadott tőlük és < mennyit álmodozott a távol Provence nyiló virágairól a gouvernante . . .a gouvernante . . . Aztán lassan beletörődött sorsába. Oh, az emberek mindenbe beletörődnek. A hulló köny- nyek rendre elmosták a szülőföld halványuló emlékeit. A francia legendák vitéz hősei sokszor kisértettek itt is a távol keleten. De elmúltak az álmok és az átültetett fa megfogam- zott. Leveleket is hajtott, igaz, hogy sápadt, halovány levelekei, melyeken a bánat és honvágy férge rágódott titkos éjszakákon. Virág is nyílott, illatozó, bájos, de törékeny, amilyen a virágház beteges ágain szokott nyitni. Azért csöndes éjszakákon vissza-visszaszökött álmaiban az édes szülőföld tündérmeséibe a gouvernante ... a gouvernante . . . Ezt csak én képzeltem, mert mások soha sem láttak bájos arcán mást, mint sugárzó jókedvet és ragyogó mosolygást. Fekete szemeiben az öröm rózsái nyíltak. De én nem hiszek a női mosolyoknak. Óh a nők nagyon hasonlítanak a tavak vizszinén pompázó virágokhoz. Ha távolról nézzük őket, bámulatba ejtenek életerős, mosolygó virágaikkal, de ha kiemeljük pálcánkkal a tó vizéből, élettelenül esnek össze a virágzó ágak. A nők mindig mosolyognak, de ha lelkűkbe hatolunk, sokszer mély bánatot találunk a mosoly leple alatt. Hát mondom, csak mosolygott, mindig mosolygott a gouvernante ... a gouvernante ,.. amig csak a minap délután le nem fakult ajkáról a csalfa mosoly. Talán valami langyos, kábító szellő tévedt ide arról, amerre naponta
