Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-04-04 / 14. szám

14-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. relésre bírják. Hogy a szerencsétlen kis országnak ebből a siralmas színdarabban játszott szere­péből mekkora kárai keletkeznek, annak előre­vetett árnyai már ma is ott sötétednek Belgrád felett. Erre igazán nem volt semmi szüksége Szerbiának. Ami sors érte, saját vakságának köszönheti. Ezzel aztán le is zárhatjuk, legalább belátható időre a háború aktáit. * * * A béke felbomlásának veszélye elmúlván, az ország közvéleményének érdeklődése szinte rögtönösen fordul ismét vissza a belpolitikai kérdések megoldására. Hogy ezek a kérdések milyen nagy fontosságúak és hogy elintézésük mekkora nemzeti érdeket rejt, kitűnik abból is, hogy a nemzet érdeklődését a háború réme ideig-óráig csak elnyomni tudta, de abban a pil­lanatban, amikor az a rém megszűnt létezni, a régi érdeklődés egész erejével fordult rögtön vissza a megoldásra váró nagy kérdések felé. Mindenesetre megmutatta a nemzet király- hűségét, bebizonyította, hogy mindig és minden körülmények között számíthat erre a loyalitásra és ennek a nemzetnek erejére a magyar király. De megmutatta és meg fogja mutatni azt is, hogy hasonló hűséggel viseltetik saját nemzeti tradícióihoz, nemzeti jogaihoz és hasonló szí­vós erővel küzd azoknak kivívásáért is. A politikában természetesen ismét a bank­kérdés és a fúzió kérdése állott az előtérbe. A Ház meglehetősen hosszú húsvéti vakációra oszlott szét. Ez a huzamos szünetelés annak a jele, hogy ez idő alatt a kormány véglegesen dönteni akar ezekben a nagyjelentőségű kér­désekben. Hire jár, hogy a hosszú szünet egyik oka az, hogy a nagy kérdések ügyében meg­induló tárgyalásokban a jelenleg lábbadozó Kossuth Ferenc személyesen kíván részt venni és a döntés az ő felépülése után fog csak meg­történhetni. Mindenesetre teljes megnyugvást nyújtó körülmény ez. Amely kérdésben Kossuth Ferenc felemeli szavát, abban a kérdésben ez a szó döntő sulylyal fog birni. Amely irányban ő'felemeli szavát, az az irány csak a helyes, az igazi, nemzeti és függetlenségi politika lehet. Tudjuk, hogy az osztrákok úgy a kartell, mint az önállóbank ellen a végletekig fognak harcolni. Az ő helyzetük sokkal könnyebb, mit a mienk, mert velük van az egész dynasztia. nyitott Debrecen felé. De még nagyobb volt e fényes győzelemnek erkölcsi hatása, mert eb­ben a csatában először arattak nagyobb dia­dalt honvéndeink s ez állandósította bennük a bizalmat erejükben, mely később oly sok győ­zelmi virágot termett számukra. És ebben a ragyogó diadalban Guyon többszörös nyilat­kozata szerint az oroszlánrész, az érdem leg­nagyobb része Erdősi nevéhez fűződik. * * * Jelen volt még ezután Erdősi, — ki e nevet Szemere Bertalan buzdítására ez időben vette föl, — a kápolnai, sallói, komáromi első, verbászi, mosolinyi, a szőregi, temesvári és lu- gosi csatákban is mindenütt szeretettel ápolva, gondozva s lelki vigasztalással ellátva az ütkö­zetek hős lelkű sebesültjeit s haldokló hon­védőit. A nemzeti elnyomatás korszakának kez­detén hosszas zaklatás után a nagykárolyi társ­házban vonult vissza, szorgalmas munkálkodása közben végre 1850. junius 15-én megkapta a hadbíróság felmentő ítéletét. És a kinek szikla­szilárd lelke nehéz viszonyok közt fogékony és áldozatrakész volt a legmagasztosabb elha­tározásokra, az hasonló odaadással töltötte be a helyet rendes hivatása körében is, miként a hivő kebel megérti a harang hangját, jelezzen az akár veszedelmet, akár gyászt vagy szólít­son csöndes imára. Tisztelet és szeretet környezte személyét életének hátralevő hosszabb részében is a leg­magasabb ranguaktól a legalsóbb rendüekig. S valóban csodálatos, hogy a gondviselés majd­nem egy félszázad múlva épen a branyiszkói diadal hónapjában szóllitotta el a földről a megdicsőültek honába, hogy egyúttal a magyar nemzet is beigtassa változatos színezetű törté­nelmének halhatatlan emlékű hősei közé. * * * Helyzetük könnyű nekik még azért is, mertő ve­lünk szemben mindig egységes erővel szoktak fellépni. * Fájdalom, ez hazánkban éppen megfor­dítva áll. A dynasztiára nem támaszkodhatunk, de a magyar nemzet sem egységes. A magyar főúri osztály egy része, minden nemzeti önál­lóságnak ellensége. E kérdésben a parlamenti pártok is csoportokra szakadoztak. Sajnos, ép­pen akkor, a midőn a legteljesebb egységgel, tömör, erőss sorokban, meggyőző szent lelke­sedéssel kellene a nemzet minden fiának a gazdasági fölszabadulásért harcolni. Mi azonban reményünket nem vesztettük el, bízunk Kossuthban s különösen Wekerle zseniállitásában, hogy a parlamenti szünet alatt megfogják találni a megoldásnak azt a módját, a mellyel e nagyfontosságu nemzeti kérdés tel­jes sikerrel £lintéztetni fog. A Kölcsey estélyről. Tisztelt Szerkesztő Ur! Az ember, mint társas lény sokszor lel­kesedésével, ambíciójával és altroisztikus törek­vésével olyan körülmények közé juthat, hogy hivatásának teendői és társadalmi kötelességei akaratlanul is összeütköznek és ilyenkor termé­szetesen a magasabb szempont válik ural­kodóvá. Midőn tehát igénytelen soraimmal a tisz­telt Szerkesztő Urat fölkeresem, őszintén meg­vallva, cselekvésemben az a szándék vezérelt, hogy gyönge toliammal fölmentsem attól a kötelezettségtől, hogy mint szerkesztő a „Szat- márvármegyé“ - ben magáról kritikát mondani kényszerüljön. Ilyen ténykedés a legtöbb eset­ben, de különösen most, szerény véleményein sze­rint hálátlan cselekedet volna, mert ha igazságos bírálatot gyakorolna, akkor a rosszakarat eljá­rását dicsekvésnek nyilvánítaná, ha pedig fér­fias hal Igatagságból saját személyét mellőzné, akkor meg az igazságon esnék csorba, mert a kritika anyaga hiányos, csonka maradna. De térjünk át a dolog lényegére. A nagy­károlyi Kölcsey-Egyesület e hó elején este a Városi Színházban a József főherceg szanató­riuma javára Herczeg Ferencnek „A dolovai nábob leánya“ cimü országszerte kedvelt öt felvonásos társadalmi színmüvét adta elő. Az 1849. évi branyiszkói diadalnak im­már 60. jubiláns esztendejébe értünk. A győ­zelmes csatának vezéralakjai, az „oroszlán­szívű“ Guyon és a kegyesrendi, de „bátor“ Erdősi Imre már évtizedek óta alusszák csön­des álmukat: az egyik török földben, a másik a kies vidékü, szorgalmas életű és magyar szellemű szülővárosának, Nyitrának díszes sir- kertjében, hol a nagy nemzeti hős szent ham­vain a nemzeti kegyelet s a honfiúi szeretet őrködik. És bár a branyiszkói hős vezér haló porai az ország messze vidékén nyugszanak, dicső szelleme azonban egész nemzetünk fölött virraszt, állandó munkásságra buzdít a békés viszonyok közt és áldozatra lelkesít a szabadságnak veszedelembe jutása idején, hi­szen a költő szavai szerint a magyarságnak örök eszményképe s védő angyala marad, mert „Ha megszáll a csüggedés megint A fényes nappalt az éj váltja fel, Ha a gyűlölet átka ránk borul majd S újból elfásul minden jobb kebel, Zarándokolva oda járunk akkor, A hol hálánk oltárt emelt neked, Hol az oltáron Veszta-lánggal ég a Rajongó, büszke hazaszeretet. * * * Ébredj... Ébredj!... Te legendás Alak ! Hadd el akkor sírodnak éjjelét, Ihlesd meg újra mindnyájunk szivében, Ragadd meg akkor újra a keresztet, — És mi leküzdjük ismét a vihart — Rohanj előre! Isten szent nevével, S vezesd „uj Branyiszköra“ a — magyart!“ Torquatus. A háromhetes, rendszeres, komoly előké­szület már előre jelezte az előadás fényes si­kerét. Nagyszámú, díszes közönség töltötte be a színházat és érdeklődéssel várta a függöny fcl- gördüiését. Reményében nem is csalatkozott. A ra­gyogó, szemkápráztató, stilszerü díszletek; a szereplő személyek: a hölgyek és férfiak jel­lemző és ízléses öltözetei; a szakavatott és ügyes rendezés a legmagasabb müigényekeí is kielégítette. Herczeg Ferencnek ez a magyar közönség előtt igen kedves, népszerű s az egész ország­ban nagy sikert aratott színmüvének előadása még hivatod színészeknek is fáradságos mun­kát okoz, mert a színdarab mély társadalmi eszmét rejt magában : a kebel bensejéből fakadó, magyaros szerelem megtisztitó és lélek fejlesztő hatását és győzelmét példázza a rideg ész szá­mításával és a tapasztalatlan, naiv szívvel szem­ben ; azután meg szövevényes jellemrajza és a cselekvény változatossága kiváló műgondot és tiszta megértést, teljes átérzést és művészi ala­kítást, színpadi jártasságot és a dramaturgiai ismeretek gazdagságát követeli meg . . . Őszintén mondhatom, hogy a színmű elő­adása a hallgatóság egész érdeklődését fölkel­tette, az első felvonástól az utolsóig ébren tar­tó ta s jeíenésröl-jelenésre annyira fokozta, hogy a hatásos jelenetek művészi kiélezésénél sok szép szempárban könycseppek csillogtak . . . * * * De most legyen szabad szólnom az egyes szereplőkről. Nem akarom őket egyenkint szembe állítani, mert hiszen mindnyájan kitűnő alaki- kitást nyújtottak. A milyen pompásan íükröztette elénk Ja- nitzky Irma az eszményi, fakadó szerelemben csalódott leányt, épen olyan mély érzéssel tárta elénk azt az igazságot, hogy a valódi szerelem a megpróbáltatások tüzében csak erősödik és megérdemelt boldogságát elöbb-utóbb elnyeri. Szépsége s játékával egyaránt meghódította a közönséget. Találóan jellemezte Erdőssy Vilmos a lob­banékony, könnyelműen gondolkozó, a pillanatok hatása alatt cselekvő, sneidig huszárfőhadnagyot, kit szerelme válságos helyzetbe sodor, mert választania kell: a dúsgazdagból szegénnyé lett leány vagy tiszti rangja között. De a szerelem diadalmaskodik a számitó gondolkozáson s ju­talmul élete és becsülete veszedelmes forduló pontján a szerelem megtisztitó hatása alatt övé marad a szintén sokat szenvedett eszményképe. Magas színvonalon álló, művészi alakítása mindvégig magával ragadta a közönséget. Szentirmayné szerepében Papp Béládé nagy színpadi jártasságáról ismételten fényes tanúbizonyságot tett. Mindegyik jelenésénél tel­jesen lekötötte a közönség figyelmét és alakí­tása különösen kiemelkedett a 3. felvonás nagy jelenetében, a melynek művészi tökéletessége szűnni nem akaró tapsviharra ragadta a kö­zönséget. Kifogástalan volt Tiemba Márton Szentir- may százados szerepkörében, a mely vérbeli színészektől is gondos tanulmányt kiván meg. Méltó partnere volt Szentirmaynénak. A jó lelkű, unokahuga boldogságát szi­vén viselő Domaházyné szerepének kreálásáért elismerés illeti meg Jenser Mihálynét, de dicsé­retet is érdemel azért a nemes gondolatért, hogy buzgó törekvésével elősegítette és lehe­tővé tette, hogy városunk lelkes közönsége is adakozhassék azoknak a Szerencsétleneknek, kik mint élő halottak járnak-kelnek közöttünk s a magyar társadalom áldozatkészségére és irgalmasságára szorulnak. Az alapjában komoly színdarabba jól eső derültséget hintettek szét természetes, kereset­len előadásukkal Szabó István, mint Bilitzky- herceg kadét és Kölcsey Béla, mint tiszti szolga. Igen szeretetreméltó, bájos kis szobalány volt Hetey Józsa, ügyesen játszottak még Szabó József: Merlin báró, Hornyák Sándor: Lóránt hadnagy és Modor Kornél a nagyképüsködő orvos szerepében . . . * * * A Kölcsey-Egyesület ez idei ünnepség sorozatának ez ötödik számával is kétségtelen, nyilvános tanujelét adta, hogy nemcsak Nagy­károly város közönségének gyönyörködtetésén fáradozik tervszerű s lankadatlan buzgósággal, hanem arra is törekszik, hogy szétágazó társa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom