Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-04-04 / 14. szám
Nagykároly, 1909. ápriiis 4. Vasárnap. V. évfolyam. 14. szám. SZA7MÁRVARMEGYE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ■4S MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. - Kéziratokat nem adunk vissza. — Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdőssy Vilmos. __Fráter István. jEg ész évre Félévre Negyedévre S korona 4 korona 2 korona. Egye? :ü fillér. A szerb fészkelődés tanulságai. Szerbia kudarcát, mint nyilvánvaló, Oroszországnak s Angliának köszönheti. Oroszország fölheccelte őket, gondolva, hogy majd a zavarosban halászhat. Anglia csatlakozott Oroszországhoz a közös haszon reményében; sőt, elől járt a buj- togatásban. Monarchiánk 400.000 katonát vont össze Szerbia határszélén. Ez a hatalmas szuronyerdő s a monarchia azon elhatározása, hogy ha kell fegyverrel csinál rendet, de különösen Németország határozott állásfoglalása monarchiánk érdekei mellett, visszavonulásra kény- szeritették a kabzsi nagyhatalmakat, kik aztán rendes szokás szerint úgy bántak Szerbiával, mint egy jól kifacsart citrommal. Ez a szerencsétlen kis ország ma a legnagyobb válság előtt áll. A" Kara- gyorgyevics dynasztia trónja már inog. A belforradalom réme állandóan felettük lebeg. Végül a monarchiánk között keletkezett vámháboru folytán igen köny- nyen mezőgazdasági csődbe is kerülhet. A szerbek e szomorú sorsából levonhatják a következtetést a többi balkán nemzetek is, hogy a jövőben a raj| tűk osztoszkodni vágyó nagyhatalmak ; által nem engedjék magukat félrevezet- ! tetni. De a szerbek szerencsétlenségéből okulhatnak a hazai románok, főként pedig a magukat dákorománoknak nevező oláhok is. Beláthatnák, hogy azok a kalandor izgatok, kik őket a magyar állameszme ellen heccelik, egyes nagyhatalmak fizetett emberei. Ezek a jóurakbujtogatásu- kért, hazafiasnak csúfolt magatartásukért a judáspénzt zsebrevágva, lelkiismeret- leniii ugratják be hiszékeny testvéreiket. Ennek eredménye pedig nem lehet más, mint az olyan súlyos csapás és kár, mely most Szerbiát is oknélküli fészkelődése miatt érte. A tisztviselőtelepről. Nagykároly város tisztviselő kara, mint tudjuk, tisztviselőtelep létesítésén fáradozik. Oka ennek abban keresendő, hogy városunkban nincs meg az építkezéshez való vállalkozó szellem, igy a vármegyei, járásbirósági, pénzügyi, vasúti s műszaki tisztviselői kar lakáshoz alig jut s ha kap is, azért fővárosi házbért fizet. Ez pedig abszurdum, mert tudvalevőleg Nagykároly a IV. lakbérosztályba tartozik, már pedig itt a tisztviselők lakbérük fejében megfelelő lakást nem kapnak. Elvitázhatlan tény, hogy ezek nem egészséges állapotok. Mert, ha a tisztviselőknek fizetésükből kell pótolni |lakbérühhöz, mi marad a megélhetésre? Fo- | kozza ez abszurd állapotot piacunk drágasága, melyhez foghatót vidéki városokban alig ta- i lálni. Bizony elszomorító dolog aztán az, hogy a lakáshiányt néhány élelmes háztulajdonos kihasználta s utóbbi időben csaknem kétszerésére emelte a házbért. E szomorú jelenség pedig elsősorban azt mutatja, hogy e város társadalma és közgazdaságában nincs rn-eg az igazi öntudatos fejlődés. Az egész város néhány gazdag vagy meggazdagodni vágyó embernek kezében van, kikkel szemben még a város vezetősége is tehetetlenségre van kárhoztatva. Ezek a hangadó urak állandóan a kormánytól várják a támogatást s ennek hangoztatásában túllicitálnak minden más várost; de annak jelét egyetlen egyszer sem láttuk, hogy a tisztviselői karral szemben előzékenyek, hogy azoknak itteni tartózkodását kellemessé tenni igyekeztek volna. Pedig be kellene ismerni azt, hogy Nagykároly város háztulajdonosai, kereskedői, iparosai s pénzintézetei a tisztviselői kar filléreiből élnek. Sőt! a város kultúrintézményeit, társadalmi mozgalmait is ezek a jórészt idegenből idekerült tisztviselők irányítják. Nagykároly városának nincsen nemesi közbirtokos osztálya. Nagyiparról, nagykereskedelemről e városban beszélni sem lehet. Már pedig egy város fejlődési alapját egy egészséges középbirtokos, nagyiparos és nagykereskedő osztály képezi. A mi e városnak jelentőséget és külszínt adott, az a gróf Károlyi család ősi fészkén kívül egyedül a vármegye székhely volt. A várTavaszszai. i. Tavasz van ismét — Régen látott vendég. Egy éve már, hogy tőle búcsűzánk. Várjuk híven És el is jön mindég; Jó lesz-é, vagy rossz, amit hoz reánk? Beteljesíti É, óhajainkat? Vagy álmairól mondjon le a kebel ? Jó barát lesz-e, Aki enyhet, irt hoz? Vagy ellenség, ki sebünk tépi fel? II. Kékellik a bokrok alja Kinyílt az ibolya! Drága kincsét, az illatát Pazar módra ontja. Keresgetem, nézegetem De nem szakítom le; Hadd éljen, hisz úgy is olyan Rövid az élete. Enyhe szellő játszadozva Simogatja arcom! Felvidul a szivem, lelkem, Elszáll a sóhajom. Tele van az egész világ Ragyogással, fénynyel, S megtölti az ember lelkét Ezer szép reménynyel. Gulácsy Ilonka. Erdős! Imre. Városunk ez idei március 15. ünneplésének tárgysorozatából megható mozzanatként emelkedett ki az az esemény, midőn az ébredő tavasz üdítő légáramlatában déli harangszó után napsugaras időben százakra menő díszes közönség tömött sorfalai között a főgimnázium tanulói lelkes tanáraik vezetése alatt a kegyesrendi ház elé vonultak, a hol az ifjúság tüzes szónoka meleghangú és szívhez szóló beszédben rámutatott a branyiszkói hősnek nemzeti érdemeire és reáhelyezte a kegyesrendi társház falába illesztett Erdősi emléktáblára a Kölcsey- Egyesület gyönyörű koszorúját. Ennek az egyszerű és benső, kegyeletes és magasztos ünnepségnek szemlélete a nagyszámú hallgatóság lelkében azt a gondolatot ébresztette tol s azt a jóleső és fölemelő tudatot szilárdította meg, hogy a Kölcsey-Egyesület nemzeti alapon nemcsak irodalmi, művészeti s közmüvelési célzatokon fáradozik nemes buzgó- sággal, hanem megragad minden alkalmat arra is, hogy vármegyénk és városunk társadalmi rétegeiben a hazafias érzést ápolja, a honszerelmet erősítse s megóvja és megvédje az ifjabb nemzedéket a magyar államellenes eszmék káros hatásától. Az Erdősi emléktábla megkoszoruzási ünnepségének hátterében azonban egy mélyebb gondolat rejlett, mert hiszen a jelen esztendő a branyiszkói diadalnak hatvanéves, jubiláns esztendeje... Ezt az eszmét akarta tehát a Kölcsey-Egyesület társadalmunk minden rétegének tudatába vésni, ezért hajtja meg zászlaját a branyiszkói hős emléktáblája előtt, ezért adózott a tisztelet és csodálat, a hála és kegyelet, a hódolat és hazaszeretet élő virágaival Érdősi Imre fönséges szellemének. * * * E jubiláns esztendőben kötelességünknek érezzük, hogy a branyiszkói diadal rajzával egyetemben Érdősi lnne magas-tos emlékét is felújítsuk nehány jellemző vonással ... De a branyiszkói hős csodálatos egyénisége közelebbről is érdekel bennünket, mert hiszen az utolsó nemzeti védekezési küzdelmünknek, szabadságharcunknak az ellenségre nézve örökre gyalázatos leveretése után az 1849/50. évben a nagykárolyi kegyesrendi társháznak tagja és igy városunk nagyérdemű polgára volt, miért is kétszeres kötdességünk, hogy a magyar nép képzeletében már legendaszerüvé magasztosult, nemes alakját egy pár szó keretében föleleve- nitsük. • * * * Erdősi Imréről, a branyiszkói hősről már egész kis irodalom keletkezett: a történetírók
