Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
2-ik oldal. SZATMÁR VÁRMEGYE. 12-ik szám. A Kossuth szobortól a városháza elé vonult a közönség, hol Sróff Gábor kegyesrendi tanár tartalmas, költői lendületű beszéd kíséretében koszoruzta meg a Petőfi táblát. — Beszédének igen szép része volt az, melyben azt fejtegette, hogy Szendrey Julia szerelmének milyen nagy befolyása volt Petőfi lírai költészetére. Sallay Lajos saját szerzeményű, hangulatos, csinos költeményét szavalta el. Az ünnepséget itt is a dalárda szép éneke nyitotta és zárta be. A „Protestáns Társaskör“ is megünnepelte március idusát. Darabánt András felolvasott, Kölcsey Béla és Sallay Lajos szavaltak. Az ünnepség legkimagaslóbb része a Kossuth serleg felavatása volt. Nagykároly hazafias polgársága párt és valláskülönbség nélkül zsúfolásig megtöltötte a Polgári Kaszinó nagytermét. Mintegy 200-an vettek részt a banketten. Ez est fénypontja az a remek, s.ónoki hévvel előadott beszéd volt, melylyel dr. Fa- lussy Árpád főispán, a függetlenségi és 48-as párt diszelnöke, a közadakozásból készített, remek kivitelű Kossuth serleget felavatta, éppen olyan találó, mint a milyen plasztikus jellemzését adván Kossuth Lajos munkásságának, főként törvényhozói jelentőségének. A lakoma impozáns és sikerült tüntetés volt azok mellett az eszmék mellett, a melyeknek szimbólumává dr. Falussy Árpád a Kossuth serleget felavatta. A gyönyörű beszédet áhitatos, mély csendben hallgatta végig a közönség. A jelenlevők minden egyes tagját magával ragadta Falussy mesteri beszéde. Meglátszott mindenkin, hogy átérezték, megértették Kossuth Lajos magasztos eszméit, melyeket Falussy szép, megkapó, magával ragadó beszédében oly találóan aposztrofált. Dr. Falussy Árpád főispán beszéde: Tiszteli Uraim! A magyar nemzet legszebb ünnepére, március Idusára jöttünk össze, hogy Nagykároly város lelkes közönségének gyűjtéséből megalkotott Kossuth-serleget .felavassuk. Mindenek előtt engedjék meg kijelentenem, hogy én betegen jöttem ide, de erőt ád nekem az a magasztos feladat, melyet polgártársaim bizalmából nyertem akkor, a midőn megbizattam azzal, hogy e nagy férfiú emlékére alkotott serleget, a magyar szabadság ezen szimbólumát felavassam és e serleggel kezemben megemlékezzem a múltról, alkotmányos küzdelmeinkről, Kossuth Lajos életéről és alkotásairól. (Éljenzés.) Tiszteit Uraim ! Ez ünnepélyes pillanatban elvonulnak lelki szemeim előtt a XIX. század kezdetének nagy közdelmei, a szabadságért, nemzeti nyelvért küzdő nemzetnek 300 éves elnyomatás utáni ujjáébredése. Elvonulnak azok az események, a midőn megmozdult a föld a magyar nemzet alatt és a 300 éves elnyomatás után a nemzet igyekezett magáról lerázni a rabbilincseket és be akart lépni az európai szabad és független nemzetek sorába. Az a korszak volt ez, a midőn nemzeti nyelvétől, 10C0 éves alkotmányától nagy részben megfosztott nemzet sötét éjjelét a hajnal hasadása váltotta fel. A múlt század irodalmi úttörői, a szabad eszmék bajnokai, az 1825-ik évben megnyílt és foő i .tott országgyűlés lelkes szónokai felrázták a nemzetet lethargiájából. Széchenyi István, Felsőbüki Nagy Pál és a mi nagy Külcseynk gyújtó beszédei szórták szét e hazában az uj korszak reményteljes, meleg sugarait. Az ébredő korszak hajnalhasadásán elhangzik a nagy költő ajkáról a Szózat: Hazádnak rendületlenül . . . (Taps.) Eme nagy korszak hatalmas tüzéből emelkedett ki a legfényesebben világitó sugár: Kossuth Lajos. (Igaz, úgy van.) Még mint ifjú élére áll az országgyűlési ifjúságnak, gondolatot akar bevinni a magyar társadalomba, szétszórja a vármegyékben a pozsonyi országgyűlés határozatait s a láng- lelkü szónokok gyújtó beszédeit, megalkotja az országgyűlési tudósifásokat. Ez volt a legelső ellenzéki újság. Háromszor letiltotta a nádor az ő működését,, de Kossuth nem .engedett. Szilárdan, bátran ment előre. Hirdette a jogot és szabadságot, mely a pozsonyi országgyűlésen elhangzott. Szabad eszméi hirdetéséért börtönbe hurcolták, de a börtönben is hazája sorsán elmélkedik és a magyar szabadság diadalába vetett hite a sötét börtön magányában érlődött meg erős lelkében. Kiszabadulása után lankadatlanul küzd tovább. Megalapítja a Pesti Hírlapot. Óriási harcot folytat Széchenyivel s a mérsékeltekkel. Hatalmas cikkeiben ő jelöli meg a nemzet útjait és rakja le azokat az alapokat, a melyeken a 48-as korszak felépült. Ő csepegtette a nemzet leikébe, hogy nemcsak kötelességei, de jogai is vannak. (Helyeslés.) Irányt ad a nemzetgazdaság, közlekedés, ipar és kereskedelem megteremtésére. Hatvanezer taggal Ausztria kereskedelme ellen védegyletet alapit. Az ő eszméje volt a fiumei vasút vonal, mely megnyitja az utat a tengeri kereskedelemnek. így igyekezett ő mindent megteremteni, a mi a nemzet vagyonosodására vezet, a miből erőt meríthet függetlensége kivivására. De előkészíti a nemzetet a politikai és társadalmi átalakulásra is. Hírlapi cikkeit lelkesedéssel fogadja az egész nemzet s mindenki érzi, hogy a nemzet vezére Kossuth Lajos. Az 1847-iki választáson Pest vármegye követe lesz, útja valóságos diadalmenet volt. Az országgyűlésen első szava a sajtószabadság érdekében hangzik el. Pozsonyban tartott lángeszű szónoklatainak hatása alatt születik meg 1848. március 15-ike. Az ö szónoklatának varázsereje alatt töri szét a pesti ifjúság — Pe- tőfi, Jókay és társai — a sajtószabadság rab- bilincseit s ennek a hatása alatt repül szét a szabad sajtó alól a „Talpra magyar.“ A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje ellenállhatatlanul tör utat az emberek leikébe ... és megkezdődik az újjászületés korszaka. (Taps.) Mennél távolabb vagyunk a nagy korszak idejétől, annál fényesebben ragyog reánk. Ezeréves alkotmányos életünknek legszebb és legdicsőbb korszaka ez, nemcsak ujjáébredése a nemzetnek, de egy uj honfoglalás, a midőn felszabadult a föld, felszabadult a jobbágy a járom alól, felszabadult a gondolat, a szellem a rabbilincs a,lóJ Ledőltek a válaszfalak a nemes és nem nemes között. A rabigába sinlődő népet magához emelte a nemes osztály. Kossuth fánglelke a népből nemzetet alkotott. Uj hódítás volt ez. A nép lelkének meghódítása a magyar nemzeti eszme számára. A mit a világ minden népe csak véres háborúk árán vívott ki az abszolút hatalomtól, azt Kossuth lánglelke, csodás szelleme az egész nemzet egyetértő lelkesedése meltett egy csapásra teremtette meg: a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget. (Éljenzés.) E város lelkes közönsége áldozatkészségéből ott áll a szobor városunk főterén. Nem a harcra buzdító szónokot, de a bölcs államférfiul nemzete jövőjén elmélkedő nagy törvényhozót örökítettük meg. A 48-as idők nagy alkotóját, szabadságjogainknak s alkotmányos életünknek megteremtőjét állítottuk városunk falai közzé, hogy ércbe öntött alakja állandóan hirdesse az eszme diadalát. (Taps.) Tisztelt Uraim! Tudjuk, hogy Kossuth alkotásai nem a futó homokba, hanem a történelem lapjaira és a magyar törvénykönyvekbe vannak beírva. E nagy alkotásokhoz, alkotmányos életünket biztositő törvényeinkhez a koronázott király is hozzájárult. Ezek az alapkövek, melyen a nemzet áll, Kossuth Lajos nagy .érdemeit dicsőítik. (Lelkes éljenzés.) A fejlődő nemzet óriási haladását irigységgel és gyűlölettel vették körül a nemzet ellenségének ezrei. Elkövetkezett 1849. Hogy működött ekkor Kossuth s mily gigászi erővel igyekezett a 48-as diadalokat megvédelmezni, ezeket a történelem márványlapokra irta fel. A nagy költő azt mondja: „A Kárpátoktól az Adriáig, Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar. Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar!“ Egyedül állott a nemzet a nagy viharban, a melyet csak külellenségekkel való szövetkezés által tudtak letörni. Á nemzet fátyolt vetett már a szenvedésekre, de fátyolt borított arra a dynasztia is. Kossuth azonban lelkében rendíthetetlen meggyőződéssel önkéntes száműzetésbe ment. Ellenségei még Törökországban sem hagyták őt nyugodni, kiadatását követelték. Ekkor tette Abdul Aziz szultán ama történelmi kijelentést: „Inkább 1C0.000 katonám feje hulljon porba, minthogy egy menekültet is kiadjak“. (Taps.) Később Londonban látjuk Kossuth Lajost, ahol utazása a szabadsághős diadalutja volt. Ékes szóllásának ellenállhatatlan varázsával magával ragadta az angol nemzetet annyira, hogy az angol parlament lépcsőjén tartott nagy beszédje után — melyben a magyar szabadságharcot jellemezte — megdöbbent Palmerston lord miniszterelnök, attól félvén, hogy Kossuth forradalomba viszi az angol nemzetet. Kossuthtól tudta meg Nagybrittánia népe, hogy a magyar nemzet ezeréves alkotmánya olyan kincs, mint az angoloknak János király által adott Magna Kártája. Lelkében a szabadság eszméjének szent tüzével Amerikába vitorlázott, hogy a világszabadság földjén hirdesse a magyar szabadságharc történetét és elbukott nemzete ügyét Was- sington népének oltalmába ajánlja. Nevv-Jork templomának szószékéből hirdeti a világszabadság eszméit, ott rázza fel a közönyös sziveket a magyar nemzet sorsa iránt. Keresi az összeköttetést, hogy nemzetének pártfogókat találjon, hogy a szabadságszerető népek segítségével emelje fel nemzete elbukott ügyét. A sziveket s lelkeket megrázó szónoklatait kitörő lelkesedéssel kiséri Amerika minden városa és hogy hódolatának kifejezést adjon, a szabadság nagy bajnokának odaajándékozza legnagyobb kincsét: Wassington kardját. (Taps.) Kossuth nagysága nemcsak a 48-as törvényekbe van letéve. Nagy volt ő akkor is, midőn elnyomott és szenvedő nemzetének fel- szabadulását külföldön igyekezett előmozdítani, mikor az emigrátió nehéz napjaiban törhetetlen lelkének egész erejével igyekezett Európa és Amerika nagy nemzeteit hazánk szent ügyének megnyerni. ö De ha célját Európa változó politikája miatt el nem érhette is, tiszteletet s becsülést teremtett annak a nemzetnek, a melynek szabadság szerető népét ezeréves, alkotmányos küzdelmét ő mutatta be Európa népei előtt és ő vezette be Árpád nemzetét a számottévő ein rópai nemzetek sorába. (Igaz, úgy van.) Tiszteit Uraim ! Hatvanegy év választ el bennünket attól a korszaktól, a midőn a nemzet öntudatra ébredt. De mennél messzibb távolodik is ez az idő, annál ragyogóbb és fenségesebb annak a fénye és dicsősége. Sem a 49-es évek vészes viharai, sem az elnyomatás korszaka nem irthatták ki a nemzet leiké b 1 azt az eszmét, amelyeket a 48-as idők teremtettek meg. A nemzet tűrt és szenvedett, de a nagy idők alattalkotott törvényeket mármegsemmisiteni nem lehetett. A szabadság eszméje terjedt, a földműves házában úgy, mint a gazdagok palotájában akkor is, midőn sírva vigadt a magyar. A korszellem változása nem irthatta ki a nemzet leikéből a múlt dicső emlékeit, a 48-as időket s azoknak nagy alkotásait. Nagy küzdelemmel építgette a nemzet az alkotmány bástyáit, mint Izráel népe Jeruzsálem templomának faiát, egyik kezében a vakoló kanál, másik kezében a kard. (Taps.) A nemzet szívós kitartása, igazságában és győzelmében vetett rendületlen hite nap-nap után erősödött és nemcsak a nép széles rétegeiben, de immár a gazdagok és hatalmasok palotájában is győzött az az eszme, melyet Kossuth 1848-ban hirdetett és tételes törvényekben megalkotott. íme 61 év múlva a magyar törvényhozó testület nagy többsége a 48-as törvények szellemében bontja ki nemzeti lobogóját. Jerikó falai azonban ma már a harci trombita szavára nem dőlnek le, a nemzeti eszme érvényesülése ellenében állított hatalmas falakat türelemmel, bölcsességgel és kitartó munkával kell darabonként lebontani. A nemzetet nem a sikertelen harcra, hanem az okos, kitartó munkára, türelemre és mérsékletre kell buzdítanunk. (Taps és éljerfzés.) Ma a munka korszaka következik. Az erők egyesítése, fejlesztése, a nemzeti kultúra megerősítése. Az évszázados küzdelemnek eszközei megváltoztak, a múltak nagy veszteségein okult a nemzet. Nincs helye az erők lecserélésének, öntudatos munkával, szívós kitartással, lépésről-lépésre kellatért meghódítanunk. (Igaz, úgy van.)