Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-11-21 / 47. szám
Nagykároly, 1909. november 21. Vasárnap. V. évfolyam. 47. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz.-«fgS1- Kiadóhivatal : Kaszinó-utcza 2. szám. -tg®- ............... Kéziratokat nem adunk vissza. — ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: I Laptulajdonos: Dr. Tóth Zoltán. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre.............................................................8 korona. Fé lévre.................................................................... 4 korona. Ne gyedévre.............................................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ||j Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Kossuth és Justh. Nagykároly, 1909. nov. 20. Öntudatosan gondolkodó, függetlenségi embernek, aki a nemzet sorsát szivén hordja és nem a demagó|iáUtartja elsőrangú szükségnek, hanem ^minden nehézséget és akadályt elhárítani igyekvő, óvatos és bölcs vezetést, — tisztában kell lennie azzal, hogy az a politika, a melyet Justh Gyula parlamenti elnökségétől kezdve mai napig a vele összeesküdött és hatalomra vágyó társaival együtt folytat — a nemzet veszedelmét rejti magában. Figyelmet kérünk és ismerjük meg embereinket! Ki volt az, aki megengedte, sőt Holló Lajos támadásaival szemben, mint házelnök eltűrte azt, hogy a horvátok horvátul beszéljenek a magyar képviselőházban ? Ki volt az, aki két Ízben lement házelnöksége folyamán Erdélybe a dákoromán képviselőkhöz vadászatra és ott pohárköszöntőjében szövetséget kínált fel a dákorománoknak, s azt az Ígéretet tette nekik, hogyha belügyminiszter lesz, a nemzetiségi vidékekre oláh főispánokat fog kinevezni ? Ki volt az, aki az ezer év óta fennálló magyarság hegemóniáját biztositó Andrássy-féle választói törvényjavaslatot folyton támadta és ezzel szemben követeli azt az általános, egyenlő és titkos választói jog megválósitását, amely nem a magyar nemzet, hanem a nemzetiségek és nemzetközi socialisták programmja ? Ki Az, aki a magyarság erejét örökre megsemmisítő ezen választói programmal magához akarja édesgetni a nemzet e kél gyűlölködő ellenségét? Ki volt az, aki a Bécsben lakó Lukács László volt pénzügyministerrel a kormányhatalom megszerzése céljából tárgyalásokat folytatott, s aki akkor, ha sikerül Lukács László kezeiből és ennek rendőrfelügyelete mellett a kormányhatalmat a maga és társai részére megszerezni, — nem törődött volna sem bankkal, sem a függetlenségi párt más program mpontjával sem ? Ez nem volt más, mintjusth Gyula. Ő és társai a tornyai ebéden már felosztották maguk között a kormányhatalmat, az államtitkárságokat, a főispánságokat, sőt egynémely álmodozónak a közjegy- zőségeket is. A Lukács Lászlóval való szégyen- teljes szövetkezésnek eredménye Kossuth és Apponyi hazafias lelkének felháborodásán tört meg. Ugyanis ebből a szövetkezésből nyilvánvalóvá lett az, hogy a közös bank főpatronusával, az ischli klauzula szerzőjével, Luegerék és a bécsi körök titkos ügynökével megkötendő ezen Justh-féle szövetségiem az önálló nemzeti bank megteremtésére irányult volna, hanem arra, hogy a nagy nemzeti ellenállás alatt velünk hűségesen harcolt Ap- ponyit és Andrássyt társaival együtt a hatalomról leszorítsák s azt a maguk kezébe ragadhassák. Aki a politika titkos és bűvös konyhájába be tud pillantani, látnia kell azt, hogyha árulásról egyáltalán szó van, akkor ezt az árulást csak azok követhették el, akik a bécsi Lukács Lászlóval és a lacfalusi Lukácsiu Lászlóval akartak szövetkezni. Ez a férfiú pedig nem Kossuth Ferenc volt. Kossuth Ferenc rendkívüli állam- férfiúi bölcsessége, hazája iránti törhetetlen ragaszkodása és szeretete éppen abban rejlik, hogy amidőn felismerte azt a veszedelmet, amely a Juthék, — lehet, hogy sok tekintetben jóhiszemű, — politikájából úgy az országra, mint a függetlenségi pártra nézve végzetes és belátta, hogy az idő rövidsége miatt Ő felsége változatlan elhatározása folytán az önálló bank 1911. évi január hó 1-re Hegyen-völgyön át (Útleírás.) Irta: UJFALUSSY AMADIL. „A lélek élvezetei sohasem hagynak hátra kedvetlenséget, mint az élet örömei, azonban a meggazdagodás érzetét öntik az emberbe.“ Carnezi. A nyáron élvezett kellemes kőrútunkat óhajtom megörökiteni, a közönség szeme elé bocsájtani, noha sablonos vállalkozás és az érdekkeltés szempontjából kétséges. Annyi útleírást gyártanak ma már ugyanis, hogy az olvasó többé-kevésbbé unja az efélét annál is inkább, mert sohasem hallottakkal kedveskedhetni ritka embernek adatott meg. Nem lehet ám mindenki Peary vagy Cook, jóllehet a XX-ik század szülöttjei inyencmódra éheznek valami újra és állandóan a szenzációt hajhásszák. S mindamellett, hogy nem idegcsigázó az, amivel a magamfajta utazó elő állhat, még sem elvetendők talán ezek az Írásba rótt közvetlen és,személyes tapasztalatok, mivelhogy fölfris- sitik és kiegészítik mindazoknak ismereteit, akik renyheségből vagy egészség híján, akár gazdasági szempontból nem utaznak. Elsőben is amondó vagyok: vétkezik az, aki nem teszi, ha módjában van. Mert ámbár bizonyos kényelmetlenséggel kell annak megküzdenie, aki nem a Vanderbiltek pénzszórásával, ellenben beosztott számítással globetréttereskedik, a változatosabbnál-változatosabb vidékek látása, az újabb s újabb benyomások sorozata még emigyen is megújhodás számba mehet. Az élet forgatagában, a minden nap ölő robotjában, vagy az örömök kergetésében meg- ványadt idegek megacélosodnak, megnyugszik a gondterhelt lélek is. Hasznos az utazás mindenképpen, a nehéz munka jármában görnyedőnek épugy, mint annak, aki a módba fáradt bele, avagy bálványai porbahullását siratja, megtört reményeinek cserepeit igyekszik összeillesztgetni illúziót fakasztó tájakon, váltakozó helyzetekben. Ott a fenséges hegykolosszusok között uj erőre kap és meg is szelídül ám az ember. A sok szép láttán a gonosz harag is elcsitul bensőjében. Még talán legádázabb ellenségével is szívesen szorítana kezet a gerjedelmeket csillapító, békítő természet ölén, ahol még a Mon- tesquieu-féle „que sais je“ okoskodások is istenes hangulatba simulnak. Szeretem a tengert, a diguen megtörő viz- omlatagokat, a strandok fess közönségét, elegáns asszonyait, a suhanó yachtok dagadozó vitorláit, a sirályok sima röptét, de mostani utazásom alatt annyira lekötött a szirttitá- nok, cifra gerincek, kalandos zickzackok, jeges görgetegek, töredezett kőzetek csaknem vad világa, hogy csakis ott tudtam magamat jól találni. Milyen jó lett volna beleülni a Blériot monoplánjába, melynek sikereitől nemcsak Budapest, de az-egész világ hangos és Tirol minden egyes hegyének napfénynyel zománcozott vagy alkonyglóriás ormán kikötni, mivelhogy lábbal nem bírtam volna megközelítésüket, mint a szívós erejű Saussure, aki először lépett az örökjeges, galambősz Montblanc rangos fejére. Miután azonban csak elméletben vagyok áviátikus s nem kínálkoznak rendelkezésemre kormányozható, kezes aeropláuok s nem csókolhattam homlokon a büszke és mesterien tagolt kőcsucsokat, kénytelen voltam azzal beérni, hogy nagyobbára csak alulról tekintettem föl reájuk, legfeljebb a Zeist, az öcsém kitűnő feldstecherjét vettem segítségül, hogy közelebb hozza őket hozzám. Csinos fölvidéki városka a dolomitok között Innichen, — melynek környékén huzamosakban időztünk — a jellegzetes s kővel rakott utcákkal, emeletes házakkal, csukaszinruhás,. gyopárjelvényes katonasággal. A trieszti kerületi kapitányságban fekszik Tirolban a Sextenthal és Puszterthal találkozásánál. Régi román temploma van remekbe faragott ősportáléval, továbbá egy nevezetes, ugyancsak ős sirkápolnája, a jeruzsáleminek utánzata. A fürdő — Wildbad Innichen, — ahol tulajdonképpen tartózkodtam, felséges fenyvesekben épült 1133 méternyire a tengerszine felett. Kedves hely vasas, kéntartalmú ásványvízzel, a modern gyógyászat eszközeivel és- előzékeny, művelt tulajdonossal. Rengeteg üdülőhelyre akad az ember, mig odáig eljut Budapestről. Már a Balaton is, amely halvány fűzőid színben jelentkezett száguldó vo| Gózner férfi fehérneműt a legtartósabbak Nagykároly, Deák-tér 12. Egy tanuló fizetéssel felvétetik. I
