Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-23 / 8. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 4C- MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastnll-utca 12. s/ a. Lapvezér: Előfizetési árak : . -------------- Te,efon szám: 58---------------- P a p p B é 1 a Egész évre ............................................................... 8 korona H i r d e t é S e k jutányos áron közöltéinek. !j országgyűlési képviselő. Félévre ..................................................................... 4 korona Ny ilttér sora 40 fillér. Felelős szerkesztő: Laptulajdonos: Negyedévre......................................* ■■ • •• •• 2 korona.- Kéziratokat nem adunk vissza. . íOrosz György Szintay Kálmán. i! —Egyes szám ára 20 fillér. —48-asok maradunk. Nagykároly, 1908. febr. 21. (0.) Ama fenséges, vérnélküli küzdelem után, melyet a magyar nemzet a függetlenségi párt vezetésével a nemzet- rontók, alkotmánytiprók ördögei ellen a nemzet szabadságáért, alkotmányáért, jogaiért lángoló hazafisággal, törhetetlen kitartással vívott: az öntudatra ébredt nemzet a függetlenségi párt kezébe tette le jövő politikáját. Abszolút többsége volt a függetlenségi pártnak a parlamentben, de a társadalomban, a nemzetben még inkább. A mi szerencsétlen közjogi1' helyzetünk azonban lehetetlenné tette, hogy a nemzeti akarat nyomban érvényesüljön, hogy a magyar kormányhatalom 40 éves politikai tévelygése után a függetlenségi párt átmenet nélkül, rögtön átvegye a kormányzást. A darabontok garázdálkodásának azonban véget kellett vetni. A megvásárolható és mindenre kapható kalandorok kezéből ki kellett ragadni a bitorolt hatalmat. E körülmények kényszerítő nyomása alatt kénytelen volt a függetlenségi párt megosztani a kormányzást a nemzeti küzdelemben résztvevő segítő társakkal, a függetlenségi párthoz képest aránylag kicsiny 67-es pártokkal. Természetes, hogy ez a körülmény rendkívül megnehezítette a függetlenségi párt helyzetét. Ez magyarázza meg azt, hogy a függetlenségi párt jelenleg nem érvényesítheti programmját teljes mértékben, sőt olykor elveivel homlokegyenest ellenkező 67-es politikát tlirai kénytelen. A függetlenségi párt e nehéz helyzetét sietnek is kihasználni egyes elemek, akik e nehéz helyzetet alkalmasnak találják arra, hogy megkíséreljék a függetlenségi pártot a nemzet előtt lejáratni. Különösen három-lirányból heves a támadás. f Az egyik támadás a régi szabadelvű párt félrevonult hitehagyott, tönkretett elemei részéről irányül a függetlenségi párt felé, mely elemek még mindig nem tudtak lemondani politikájuk inaktiválásának reményéről ; nem látták még be, hogy a nemzet akarata az ő politikájukkal szemben a függetlenségi politika mellett végérvényesen nyilatkozott meg. S az ő politikai reményük utolsó szikrája is kilobban, mihelyt egyszer a függetlenségi párt a szabad cselekvés terére lép. Azért ezek nem is túlságosan veszélyesek. Lejárt alakok. Másik támadás azok részérél irányúi a függetlenségi párt felé, akik ama nagy, fenséges küzdelem idején árulójává szegődtek a nemzet jogainak, szabadságának, alkotmányának, mindenre kapható bérencei voltak a darabontoknak. Most ezek tüzet kiáltanak, félreverik a harangokat, szemérmet és tisztességet nem ismerő hazug gyalázkodással támadják a függetlenségi pártot. Azonban a magyar népet nem lehet többet hazug gyalázko- dásokkal becsapni. Mindenki tudja róluk, hány pénzt érnek, mindenki ismeri őket, ezek az alakok olyanok, mint a citrom, kifacsarták a darabontok, el lehet dobni őket. Veszélyesebb ezeknél az az űjabb politikai irány, mely végcéljában talán becsületes, tiszteletre méltó, de az indulat és szenvedelem uralkodik rajta. Ez az irány mérsékletet és határt nem ismerve, eszközökben nem válogatva, időt és körülményeket tekintetbe nem véve: kígyót-békát rákiált a függetlenségi pártra és annak vezéreire. Függetlenséginek vallja magát, mégis legfőbb törekvését és ambícióját abba helyezi, hogy a függetlenségi pártot lejárassa a nemzet előtt. Ez az irány szenvedélyes elvakult- ságában elfelejti, hogy a nemzet előtt a i A bűn asszonya. A szeme zöld S sárgára festi a haját. Ha rád tekintett már megölt E babonás, tüzes agát E könnyező, színes agát. A szeme zöld S sárgára festi a haját. A csókja tűz, Titokzatos, vérforraló. A vágya a halálba üz S azt mondja lenn a sirba jó, A mély, a hűvös sirba jó. A csókja tűz, Titokzatos, vérforraló. A lelke bűn És mély, akárcsak a hálák Ha kacag és az éjbe tűn Hozzá anyák siralma száll, Bősz átka és siralma száll. A lelke bűn És mély, akárcsak a halál. Bús éjeken Oh hányszor átkozom haját. Megátkozom, eltemetem S fejem bilincscsel fonja át. Selyem-bilincscsel fonja át. Bús éjeken Oh hányszor átkozom haját! Kosztolányi Dezső. A herceg. — Humoreszk. — — A „Szatmárvármegye“ eredeti tárcája. — — Ugyan beszéld el jelmezestélyedet — . nógattam a herceget, ki csak akkor volt ezen kalandjának elbeszélésére kapható, ha rózsás I monoklin nézte már a világot. — Jelmez estélymi szép emlékem, de tán még szebb annak, kinek én voltam a jelmezintézete. — Meséljed már — szólott az öreg báró is, nagy pipájából kék füst karikákat fújva maga elé. A herceg finom szivarra gyújtott, karosszékét közelebb tolta a kandallóhoz s kezdte : — A város legelőkelőbbjeit hívták meg arra a titokzatos jelmezestélyre. Nem szóltam senkinek, de titkon örültem, hogy én is egyszer kedvem szerint nehány jó órát tölthetek el. Cigány jelmezben jelentem meg az estélyen. Alig hogy a tömegbe vegyülök, egy öreg török közeledik felém s tenyerembe rajzol egy nevet: — Guido herceg. Boszusan hagytam ott a törököt s egy spanyol nőhöz közeledtem, élénk gesztusokban tudtára adván neki, hogy ő a legbájosabb az estélyen. — Fenséged nagyon jó hozzám — suttogta meghajtva magát. Morogva távoztam a mellékterembe, biztosra vettem, a jelmez készítőmnek fecsegése elrontotta estélyemet. Fel vagyok fedezve s mindenki ismer. Kedvtelenül ültem egy sarok asztalhoz. Szembe velem egy japán jelmezbe öltözött egyén ült fejét kezére hajtva s gondolatokba merülve maga elé bámult. Feltűnt nékem a japán szomorúsága s mosolyogva kérdem tőle: — Kedves japán szomszéd ur, miért oly szomorú ? Nem érzi magát jól a szokatlan égöv alatt? — Nem tudom, hogy megszokhatom-e ezt az éghajlatot. Félek, hogy felismernek, a mi kellemetlen lenne. — Nékem is — feleltem s szemlélni kezdtem a japánt, kinek ugyanaz a termete volt, mint nékem. — Cseréljünk jelmezt, japán ur, — ajánlottam fel neki. — És ha mégis felülök — kérdé zavartan. — Felülni? Ha tudná, ki vagyok, nem tette volna fel e kérdést. És aztán mit kockáztat, hiszen minden pillanatban demaszkirozhatja magát. — Legyen hát uram. — A cseréről senkinek tudomása nem szabad hogy legyen, ismernek engem e helyen, mint a tarka kutyát. — Óvakodni fogok — kacagott a japán. Átvonultunk az öltözőbe és észrevétlenül jelmezt cseréltünk. Mint japán jelentem ismét meg a teremben, mig japánom cigány személyében vegyült a tömegbe. A cigány alig hogy nebány percet töltött a teremben, már felismerték.
