Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-26 / 4. szám
4. szám SZATMÁ RVÁRMEGYE. 3-ik oldal. jubiláns közgyűlés alkalmából elvonult előttünk a Széchenyi-társulat 25 éves működésének története. Megjelent lelki szemeink előtt berencei Kovács Lajos, az a kiváló férfiú, aki nagy tudásával, mély bölcseségével és hazafias érzésével felismerte azt a veszélyt, amely ősi vármegyénket, annak magyarságát, a magyar kultúrát fenyegeti, — és a nagy férfiakat jellemző lelkesedéssel, buzgősággal és akaraterővel megteremtette vele együtt élő kortársaival a Szc- chenyi-társulatot, az ország második kultur-egye- sületét. Elvonult lelki szemeink előtt vármegyénk nemrégen elhunyt fiának: gróf Károlyi Istvánnak nemes alakja, aki lánglelkü szózatával az egész vármegye közönségét a társulatnak lobogója alá vezette és megteremtette kulturegye- sületünk sikeres munkálkodása számára a szükséges anyagi erőforrást is. A mai ünnepi közgyűlés lélekemelő perceiben elvonultak lelki szemeink előtt kultur- egyesületünk buzgó és lelkes vezérei, elnökei és igazgatói, hogy ihletet és erőt adjanak a mi leikeinkbe a további lankadatlan, buzgó és sikeres működéshez. (Lelkes éljenzés.) Igen t. közgyűlés! Mi úgy érezzük, hogy a mai közgyűlés elé varázsolt emlékek, a társulat negyedszázados, eredménydus működésének dicső példái erőt öntenek a mi lelkűnkbe és utmutaóul szolgálnak a további — intenzivebb munkálkodásra. Folytassuk a munkát ott, ahol ők elhagyták ! Nem zárjuk le ma a 25 esztendős múltat, csak határjelző állomásnak tekintjük a mai napot. — Folytatjuk a munkát szeretettel, böl- cseséggel és kitartással. Azonban érezzük, hogy ha a következő 25 évben maradandó sikert akarunk elérni, úgy mélyebben kell szántanunk, hogy termékenyítő erőt adjunk munkálkodásunknak. — S ezt józan mérséklettel kell cselekednünk. Nem kényszerítünk senkit arra, hogy ősei hitét, vallását, nyelvét vagy családi tűzhelyét elhagyja, vagy áldozatul hozza, csak azt kívánjuk és arra törekszünk, hogy 1000 évvel ezelőtt vérrel szerzett és nagy küzdelmek árán megtartott országunkban tiszteletben tartsa mindenki ősi hagyományainkat és tisztelettel hajoljon meg a magyar állameszme előtt. A magyar nemzet legfőbb erkölcsi ereje mindenha a szabadságszeretet volt. Közös kincsnek tekintette nemzetünk minden időben a szabadságot, amelyből a haza egyetlenegy fiát sem zárta ki soha. A midőn Európa különböző államaiban a szabadságot és jogegyenlőséget a népek csak fegyverrel tudták kiküzdeni, addig nálunk 1848-ban a szabadság, egyenlőség és testvériség valókra váltott szent elveit a magyar nemesség, az alkotmány sánczain kívül álló népnek önként ajánlotta fel és — a mi példátlanul áll a világtörténelemben: a különböző néptörzsek és nemzetiségek ádáz gyűlöletével szemben az önként felajánlott és adott szabadságot a magyarság karddal védelmezte meg. (Lelkes éljenzés.) Mi a czélunk ma is? t. közgyűlés. Szabadság iránti szeretetet, kultúrát, lelki világosságot akarunk önteni a félrevezetett nemzetiségek leikébe, hogy fejlődő lelkiismeretességükkel összeforrhassanak velünk a közös édes haza szeretetében. Mert Magyarország csak ilyen elvek mellett, a kultúra lobogó fáklyavilága melleit lehet nagygyá és hatalmassá. Nem erőszakkal, de a művelődés világosságának meggyőző erejével törekszünk arra, hogy a széthúzó elemeket nemzeti irányba vezessük, hogy megértessük velük, hogy csakis az államalkotó és államfenntartó magyar faj szeretete és védőszárnyai alatt lehet nagygyá, egységessé és hatalmassá tenni azt az országot, amely nekik életet, jogot és szabadságot biztosit. (Éljenzés.) Meg akarjuk értetni velük, hogy Éurópa közepén csak is az 1000 év óta fennálló magyar faj tudja és bírja vezetni és tartani az ország határai között a civilizáció és a kultúra zászlaját. (Éljenzés.) E nagv munkának folytatására hívom és kérem fel Önöket, igen t. közgyűlés, ez ünnepi órában és kérem a Mindenhatót, hogy adja áldását leendő működésűnkre. (Lelkes éljenzés.) Az ünnepi beszédet Fechtel János dr. mondotta, és Széchényinek, a nemzeti kultúrát megteremtő munkásságának ecsetelése után a társulat nagy jelentőséget fejtegette. Faragó Ignác segédtanfelügyelő felolvasta ezután a társulat történetét. Délben a Pannóniában diszebéd volt, a melyen Falussy főispán mondta az első felköszöntőt a királyra, akit mint olyan uralkodót éltetett, aki mindenkor törekedett a nemzet megértésére és amikor annak igazai elé támadtak, azoknak érvényt is juttatott. Utána sokan és szépen beszéltek. Vajay Károly polgármester — a kormányt, Madarassy Dezső — Boromissza Tibor püspököt, Bodnár Gáspár — dr. Falussy Árpádot, Biky Károly — Szatmárvármegye-, berencei Kovács Jenő — Szatmárnémeti közönségét, dr. Kelemen Samu — a Széchényi-társaság névtelen hőseit, a tanítókat, b. Kovács Jenő — Madarassy Dezsőt, Ratkovszky Pál — dr. Kelemen Samut éltette. Szinikerületünk válsága. Ki lesz a színigazgató ? Igazi művészetet kérünk a pénzünkért!... Nagykároly, 1908. jan. 24. Hovatovább igen-igen aktuális lesz a kérdés, hogy ki kapja meg a szatmári szinikerületet a legközelebbi három esztendőre. Szatmár városának és Nagykároly városának műértő és színházlátogató közönsége már ma is idegesen foglalkozik ezzel a kérdéssel, amely rövid időn belül aktuálissá válik olyképen, hogy a szini- kerület állomásainak szinügyi bizottságai megfelelő részarányban együttesen döntenek a fölött, hogy ki legyen a színigazgató. Pályázó, az van elég! Ismert is, jó is, gyatrább is, ismeretlen is. Van miben válogatnunk. Az irányadó köröknek már túlontúl volt részük a kilincselő reflektánsok jelentkezésében. Olyanféle procedura ez, mint a lovasság földerítő szolgálata. Aufklärugs-Dienst. Nem any- nyira arra szolgál, hogy a hadakozó fél önnön- erejét fitogtassa, mint inkább arra, hogy az ellenfél pozícióit kutassa, fiirkészsze, firtassa, netalán gyöngítse, avagy azoknak gáncsot vessen. Mert igy ám: ma már a színművészet szentelt berkeiben is inkább szeretnek szalonnát pirítani, semmint korgó bendővel, gyöngyvirágos aljon olyképpen áldozni Thaliának, hogy Mercurius még karzatjegyet se kaphasson. Bussines is bussines. Ma már a színművészet is — bussines ... És mi — nem az? . . . Politika, tudomány, irodalom, piktura? .. . Mind-mind — üzlet. Hát miért ne legyen a teátrum is üzlet ? . . . * Ígérte Götz Ferkót az apai sósperecek közé. Az apja engedte i§ szívesen világot járni a fiát; az anyja azonban, gondolhatni, milyen keserves könnyeket hullatott és képzeletben máris látta, a mint a kutyafejü kuruezok szijjat hasítanak az ő Franczi fia hátából. A jó Frau- mutter, ha tudta volna, hogy mintegy tizenöt esztendő múlva épen megfordítva: az ő istenfélő fiacskájának lészen hivatalbeli kötelessége szijjat hasítani ama kutyafejü kuruezok hátából ! Addig, addig, hogy végre megnyugtatták valahogy az öreg asszonyt, a pékmühelyben sütöttek az utasoknak egy akkora zabkenyeret, hogy azt ugyan meg nem eszik Károlyig, — azután nagy hálálkodások és Istennek való ajánlások közepette felültek a nájticsánkára és aztán se ló, se ostor, az Elbétől a Tiszáig. Útközben csak annyit időztek, mig a gróf Bécsben kézcsókolására lehetett a királynénak, a ki igen kegyesen fogadta régi kedvenezét, megköszönte önfeláldozó szolgálatát és nyomatékosan kifejezést adott azon reményének, hogy hasonlókat jövőben sem fog terheltetni cselekedni. A mit a gróf gavallérosan meg is Ígért és adott szavát alig több, mint két esztendő múlva ugyancsak gavallérosan be is váltotta, amennyiben csak a magyarok istene őrizte, hogy a lobi- sitziakná! sokkal súlyosabb sebeibe bele nem pusztult Hochkirchennél, ahol egy rohammal 30 ágyút foglalt el a porosztól. A fiatal gróf atyja, Károlyi Ferenc, kedvenc tartózkodási helyén, az olcsvai kastélyban várta a vitézi exament kiállott fiát. Bárcsak ötvenegy éves ez időben, de a sok háborúskodástól összetörte, sokat betegeskedő ember, kinek az olcsvai magányban kapóra jött a medikus Götz. Különben is örvendett, hogy fiának állandó német társalgója van, aki nem engedi neki elfelejteni itthon, Barbariában sem, az ékes és hasznos germán idiómát, melynek hiányos ismerete, saját tapasztalatából tudta, vajmi sok nehézséget gördített eléje az udvari körökben, ahol a magyar érdekeknek épen olyan ambícióval igyekezett szolgálni, mint atyja, a már tizenhárom év előtt elhalt Károlyi Sándor. E három Károlyi gróf: Sándor, Ferenc és Antal igazán jóhiszemüleg és nagy buzgalommal dolgoztak évtizedeken át azon, hogy az udvar és Magyarország között létrejött formális egyes- ségnek valóságos tartalmat is adjanak úgy gazdasági, mint különösen katonai ügyekben. Csak egy példát említek a sok közül. A Károlyi Sándor által 1733-ban 43000 rhénes forint költségen felállított Károlyi huszárezrednek, a melyből a mai 6. sz. cs. és kir. huszárezred alakult, — vagy negyven éven át, mig az alapitó grófnak és utódainak befolyása a folyton működő reakció által meg nem töretett: állandóan és kizárólag magyar volt nemcsak a szolgálati, de a vezényleti nyelve is. E három gróf, hogy igy fejezzük ki magunkat, a XVIII. század hatvanhetes politikájának volt buzgó harcosa kerek kilencven éven át. Nem rajtuk múlt, hogy törekvésük épen olyan illuzórius bizonyult, mint a XIX. század hatvanhetes politikája. Azonban ne politizáljunk, hanem térjünk vissza Götz barátunkhoz, aki felette türelmes és még ezidőszerint jelentéktelen német lévén, nem veheti tőlünk rósz néven, ha minduntalan kizökken a kerékvágásból körülötte forgó krónikánk s aki, lévén igen jó a dolga úgy az olcsvai kastélyban, mint a károlyi várban, semmiképen sem kívánkozik vissza pohánkás hazájába. A következő évben, 1757-ben, csak későn tavasszal indult meg az ellenségeskedés, és pedig az osztrák hadaknak az egész háború ideje alatt egyetlen jelentékenyebb csatanyeré- sével, a kolini győzelemmel. Utána jött Hadik András hires berlini kalandja, mire ez év vége felé a bellicummal teljelséggel nem lehetett bírni, úgy fel volt fuvalkodva. Erre azután Nagy Ferenc november 5-én az osztrákokkal szövetséges franciát úgy megverte Rossbachnál, hogy mire a bellicum ámulatából magához tért, a nyugatról hirtelen keletre fordult porosz király december 5-én Leuthennél az övénél háromszor nagyobb osztrák sereget, melynek pedig Laudon volt a vezére, szintén pozdorjává zúzta. E harcokban természétesen résztvesz Károlyi Anlal is, hochkircheni bravúrjával megszerzi a Mária Terézia rendet és tábornoki rangra emelkedik. Götz azonban, akinek szolgálatait a mindinkább betegeskedő öreg gróf egyre jobban igénybe veszi, nem követte pat- ronosát ama puskaporos világba, legfeljebb, ha üzenetet küldött tőle leitmesitzi atyafiságának. Már ez időtájban körülbelül tisztában volt azzal, hogy a legokosabb, amit tehet, ha Magyar- országon marad. Életpályája hatalmas grófi pártfogóinak támogatása mellett nemcsak biztosnak, de az ő körülményeihez képest fényesnek is Ígérkezett. A magyar levegőt és tartalmas konyháját vajmi könnyű volt megszoknia a természettől is silány s a folytonos háborúktól még inkább kizsarolt Csehország után. Egykét év alatt teljesen megszokott uj otthonában, mondhatjuk, egészen megmagyarosodott, ami alatt, akkori értelemben véve természetesen azt kell érteni, hogy egy szót sem tudott magyarul. A mire különben igazán nem is volt egy csepp szüksége sem, mert grófi uraival, azok tisztjeivel és minden úri emberrel kedvére beszélhetett latinul, a sváb községek papjaival németül, a nagyközönséget illetőleg pedig, amit akkor általában úgy hívtak, hogy paraszt, teljesen elegendő volt azt az egy görög-latin szót tudnia, hogy kirelejzum, amit accusativusba téve e csekély szókincscsel legkisebb fennakadás nélkül elintézhesse a nagyközönséggel minden ügyét-baját. De, fogják ellenvetni a kultúrtörténetben jártas hallgatók, itt egy hiátus látszik tátongani. Mert felvethető az a kérdés és pedig egész joggal, hogy miképpen társalkodóit Götz Ferenc