Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1908-05-31 / 22. szám

22. szám. SZATMÁ RVÁRMEGYE. 3-ik oldal. németi sz. kir. város törvényhatóságának és a szomszédos vármegyéknek együttes küldöttsé­gét s a miniszterhez a következő beszédet in­tézte : Nagyméltóságu Miniszter ur! Kegyelmes Urunk! Szatmárvármegye és Szatmárnémeti sz. kir. város törvényhatóságának megbízásából, annak nevében és képviseletében, mint annak főispánja jelentem meg Nagyméltóságod előtt. De egyidejűleg megjelentem úgy is, mint Ma­gyarország keleti vármegyéinek: Márainarosnak, Szabolcsnak, Szilágynak, Hajduvármegyének és megjelentem Debrecen sz. kir. városnak nevé­ben, hogy Nagykároly városának ezen törté­nelmi eseménye alkalmából, a midőn Magyar- ország lánglelkü apostolának, Kossuth Lajosnak ércszobrát leplezzük le. Nagyméltóságodat kö­rünkben üdvözöljem. (Élénk éljenzés.) Nagyméltóságu Uram! Az a szeretet, az a ragaszkodás és az a tisztelet, amelyet mi Nagyméltóságod iránt érzünk, nemcsak azért nyilatkozik meg bennünk, mert ismerjük Nagy­méltóságodnak politikai múltját, ismerjük Nagy­méltóságodnak rendíthetetlen hazafiságát, is­merjük azt, hogy a mi nemzeti kormányunk egyik hatalmas oszlopát képezi, de megnyilvá­nul a mi szeretetünk, a mi tiszteletünk azért is, mert tudjuk Nagyméltóságodról, hogy mint az igazságügynek minisztere fáradhatatlan mun­kássággal igyekszik Magyarország igazságügyét vezetni, üdvös, fontos és igen jelentékeny, uj törvényjavaslatokkal és törvényekkel Magyar- országnak igazságügyi alapjait megteremteni. (Zajos éljenzés.) Nagyméltóságu Uram ! Magyarország ezen felsorolt keleti vármegyéi mondhatnám mind­annyian védbástyaként jelentkeznek Magyar- országon. Voltak idők, amidőn Európának véd- bástyája volt egész Magyarország a törökök elleni harcban. És tudjuk, hogy hosszú időkig megtudta védelmezni Magyarországnak kardja, ereje, vére, kitartása Európának a biztonságát és a keresztyénséget. Engedje meg Nagyméltó­ságod, hogy ezekhez az időkhöz hasonlítsam a mai időket is, akkor, amidőn azt mondha­tom, hogy Magyarországnak ezek a keleti vár­megyéi védbástyáit képezik azzal az invázióval szemben, amely Magyarországot a nemzetisé­gek felől fenyegeti. És midőn ezt Nagyméltó­ságod előtt megemlítem, kérem, hogy — is­S az a levél, drága ereklyeként Jmádsdgos könyvünkben lelt helyet. A hazáról szóló imádság lapján Őrizzük e konyázott levelet. Feláldozád érettünk mindened. Szabaddá tetted leláncolt hazánk. S mily szomorú, hogy mi ezért Neked Mindössze .... egy sírhelyet adhatunk. De mig e földön egy magyar lakik, Sírva csókoljuk szent sírod rögét, S amig magyar szó hangzik e hazán, Áldjuk Kossuth dicsőséges nevét. Májtényi siklói szálló fuvalom Testvéri csókot hinteget Feléd S im ! Téged átölelve látjuk itt, Labancverö Rákóczi szellemét. Atyánk! Vezérünk! Égi pártfogónk! Rád nézve nincs enyészet, nincs halál. Ércbe, márványba vésve, s ami több, Szivünkben is a Te emléked áll. S mi halljuk néma ajkad lelkesítő, Nemzetmegváltó ékes szózatát; „Népem ! Dicső szép magyar nemzetem! Tőlem tanuld szeretni a hazát!“ "Hr­merve nemesen gondolkozó lelkét, tudva azt, hogy mint a nemzeti kormánynak egyik erős oszlopa arra törekszik, hogy Magyarország állami élete minél előbb és minél hatalmasab­ban kiépíttessék, — méltóztassék nagybecsű figyelmét Szatmárvármegyére és az elsorolt ke­leti vármegyékre fordítani és igyekezzék úgy d magas kormánynál, mint saját hatáskörében mindent megtenni arra, hogy ez a védelem minél erősebb legyen; mert ez a védelem nem­csak nekünk, hanem egész Magyarországnak javát szolgálja. Szivem teljes melegével üdvöz­löm ezen törvényhatóságok nevében Nagymél­tóságodat, Isten hozta körünkbe, óhajtom, hogy jól érezze itt magát, és áldja meg az Isten Nagyméltóságodat azokban, a munkásságokban, amelyeket Magyarország érdekében kifejt. (Hosz- szas éljenzés és taps.) Günther Antal válasza a következő volt: T. uraim! Meleg szívvel köszönöm az üdvözlést, amely elhangzott és amelyet nem­csak a magam nevében köszöntök meg. Itt ma nem csupán a kormánynak az a tagja jelenik meg, aki önök előtt áll; hanem engem pártom vezére, Kossuth Ferenc t. barátom bízott meg, hogy itt az önök körében az ő személyét kép­viseljem. (Zajos éljenzés.) Kétszeres örömmel és mondhatom büszkeséggel teszem ezt s mi­dőn lelkemben visszahangzanak az én tisztelt barátomnak, a főispánnak szavai, hogy ennek a kormánynak feladata kiépíteni ezt a nemzeti államot: magam is azt tartom, hogy ez a ki­építés a múltak tradícióinak felhasználásával történhetik csak, s midőn ezen tradíciók között történelmünk egy nagy alakjának emlékét ün­nepeljük s látom, hogy itt a törvényhatóságok­nak lelke összeforr ebben a nagy ünneplésben. Mondhatom, hogy ez a közérzület az, amely Magyarországnak egyik legnagyobb biztosíté­kát képezi (élénk éljenzés); ez a gondolat, ez az eszme, — hogy a magyar egyesülni tud lélekben, gondolatban és épülni tud a múltak tanulságain és erre építi fel a jövő reményeit: ez az, ami engem s a kormánynak minden tagját bizalommal tölt el az iránt, hogy sze­rény tehetségünkhöz képest teljesíteni fogjuk a nemzeti feladatot. Köszönöm szives megjelené­süket ! (Hosszas éljenzés.) Debreczeni István polgármester üdvözölte ezután a minisztert Nagykároly közönsége ne­vében : Nagyméltóságu miniszter ur! Kegyelmes uram! Minket első sorban a legmélyebb hála, a legnagyobb köszönet vezetett ide a tisztelet mellett. Most, amikor mi országra szóló nagy ünnepet akartunk ülni, a sorsnak kegyetlensége miatt majdnem annak voltunk kitéve, hogy a mi kormányunk, amelynek intencióit azt hiszem e szobor felállítása hűen jelképezi, nem fogja magát képviseltetni. Nagyon köszönjük tehát Nagyméltóságodnak, hogy meghozta ezen fárad­ságot. Kérjük, tartson meg bennünket jó emlé­kezetében. Az Isten sokáig éltesse! Nagyméltó­ságodat (Zajos éljenzés!) Günther e szavakkal válaszolt: Köszönöm a polgármester urnák a város nevében kifejezett üdvözlését és mondhatom, szivem régóta vonzott ide (élénk éljenzés.) Fájt nekem az, hogy — bár a szándék meg volt bennem — nem jutott időm arra, hogy az én feledhetetlen kedves barátomnak, Károlyi István grófnak felajánlott vendégszeretetét, addig, mig élt, igénybe véve s kedves város falai közzé jöjjek. De eljöttem most s biztosítom a város közönségét, hogy amint a múltban, nem ismerve bár, azon kötelék által, amelyet emlí­tettem, közel állott hozzám, a jövőben is közel fog állani. (Zajos éljenzés.) Dr. Adler Adolf intézett ezután beszédet a miniszterhez a nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt és a nagykárolyi Kossuth-asztaltár- saság küldöttsége élén: Nagyméltóságu miniszter ur! Kegyelmes uram! A nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt végrehajtó bizottsága és a nagykárolyi Kossuth- asztaltársaság küldöttsége együttesen jelenik meg Nagyméltóságod előtt, hogy mint függet­lenségi minisztert Nagykároly városába érkezése alkalmából szivünkből üdvözöljük, tiszteletünk­nek, nagyrabecsülésünknek és hódolatunknak kifejezést adjunk. Midőn ezt tesszük, tanúságot vélünk tenni arról, hogy Nagykároly városában a függetlenségi eszméknek jó talajuk van, mert mi boldogult Kossuth apánk eszméit ápoljuk, dédelgetjük, követjük önzetlenül és lelkesedés­sel. Arra kérjük Nagyméltóságodat, győződjék meg erről itt léte alatt: Kérjük a Mindenhatót, adjon Nagyméltóságodnak erőt, egészséget, ki­tartást, hogy szeretett hazánk javára eddig ki­fejtett munkásságát továbbra is folytathassa! Az Isten sokáig éltesse! (Hosszas éljenzés.) A miniszter ekkép válaszolt: Köszönöm t. uraim az üdvözlést. Higyjék el, hogy a függetlenségi pártnak helyi végre­hajtó bizottsága és az a társaság, amelyet t. szónokuk felemlített, hasonlítanak a régi görö­gök tradícióihoz: midőn ezek nem elégedtek meg azzal, hogy a maguk kebelében ápolják az ősi emlékeket, hanem meggyujtották a Vesta- tűzet és annak ápolására szerveket és embereket állítottak oda. Ezt a feladatot képviselik önök és kívánom, hogy ezt a feladatot sikerrel tel­jesíthessék. (Hosszas éljenzés.) A szatmármegyei függ. és 48-as párt kül­döttségét Luby Géza országygyiilési képviselő vezette a miniszter elé és a következő beszédet mondotta: Nagyméltóságu miniszter ur! Kegyelmes uram! A szatmármegyei függ. párt törhetetlen ragaszkodással vallja és követi most is azokat az elveket, amelyeket Kossuth Lajos állított föl. Midőn Nagyméltóságod itt a Kossuth-emlék leleplezése alkalmából Kossuth Ferencz és a kormány nevében megjelent, a függ. párt szive egész melegével, önzetlenül és tisztelettel üd­vözli Nagyméltóságodat, mint az eszme hirde­tőinek egyikét és a párt alelnökét. — (Élénk éljenzés.) Günther válasza ez volt: Köszönöm uraim, az üdvözlést. Szivemből viszonzom a megyének ezt a jó kívánságát. Hitem az, hogy amint a magyar alkotmánynak legelső és minden tekintetben legerősebb véd- bástyáját a megye képezte, ez a megye azt a hivatást, amelyet a múltban dicsőségteljesen teljesített, teljesíteni fogja a jövőben is azon eszméknek világánál, amelyeket az én t. bará­tom felemlített. (Hosszantartó éljenzés.) Ezzel a küldöttségek tisztelgése véget ért. A jelenvoltak a Kossuth-kertbe indultak, ahol a szobor-leleplezési ünnepség volt megtartandó. A leleplezési ünnepély. Az ünnepség kimagasló főrésze maga a szoborleleplezés volt. A Kossuth-kert ízlésesen volt díszítve. A szobor körüli hatalmas árbocokon a nemzetiszinii s a város fehérkék lobogói leng­tek. Az árbocok derekára az ország s a város címereit erősítették, mig azok alját zöld gir­landokkal fűzték körül. Az árbócok tetején ha­talmas virágcsokrokat lengetett a májusi szellő. A szobor bal oldalán fenyőgalyakka! díszített sátor állott, mely egy széles emelvényben vég­ződött. A sátor mellett egy kis tribünt állítottak fel, a kerten kívül egy hatalmas nagy tribün állott. A kertet elzártak, oda csak jeggyel le­hetett bejutni. Tizenegy órára jelezték az ünnepély kez­detét, de már tiz órakor ember-ember hátán tolongott a Kossuth kert környékén. Mindkét tribün megtelt szebbnél-szebb hölgyekkel. A piarista rendház ablakait is hölgyek foglalták el. A küldöttségek a fogadás után átvonultak a kertbe, velük mentek a szatmári 48-as hon­védek is. A kert zsúfolásig megtelt, mig a kert körül ezrekre menő sokaság foglalt helyet, kik a tikkasztó hőség dacára a legnagyobb rend­ben várták a miniszter s kíséretének érkezését s az ünnepség egész lefolyása alatt a legszeb­ben, s elég nagy csendben viselkedtek, úgy hogy rendőri beavatkozásra egyszer sem volt szükség, baleset sem történt. Tizenegy óra felé járt már az idő, a mikor megérkeztek Hajdú, Szabolcs, Bihar, Szatmár­vármegye, Debrecen, Szatmárnémeti, Nyíregy­háza, Zilah, Nagybánya, és Felsőbánya festői diszmagyarba öltözött kiküldöttei, követve, a vármegyék és városok koszoruthozó diszruhás hajdujaitól. Csakhamar a kerti kis tibünt is megtöl­tötte a szép hölgykoszoru, kik lenge naper­nyőikkel s a legyezők szelével védekeztek a perzselő napsugarak heve ellen. Ott láttuk :

Next

/
Oldalképek
Tartalom