Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-02-03 / 10. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 10. szám Lapunk ez évi január 23-ik számában részletesen ismertettük az ügy ide vonatkozó részét s azon küldöttség tisztelgését, a mely élén Ilosvay Aladár Alispánnal felkérte a főispánt az akczióljan való részvételre, a ki természetszerűleg csak örömmel üdvözölhette a Hitelbank tervezetét, lévén ez azonos a pénzintézetek vonakodása miatt annak idején dugába dőlt Közgazdasági Bankéval. A főispánnak tehát az alapításban része január 20-áig nem volt. A nagykárolyi pénzintézetek kezdettől fogva nemcsak rossz szemmel, de a legellenségesebb indulattal tekintették az uj alapítást, sőt e pontnál meg nem állva, igazán falusias kicsinyeskedéssel, heves agitácziót kezdtek ellene nemcsak, de hallomás szerint az egyik pénzintézet annyira ad abszurdum vitte a dolgot, hogy igazgatósági határozattal el akarta tiltani igazgatósági tagjait még a hitelbanki részvények jegyzésétől is. Ez az ellenséges agitáczió a legvehe- mensebb szenvedély pontjáig emelkedett abban a perczben, a mikor nyilvánossá lett, hogy a főispán az alapítók felkérésére hozzájuk csatlakozik, mert az ő tervezetükben ismerte fel nagy arányú közgazdasági alkotásai megvalósításának lehetőségét. Sem az egyes állampolgártól, sem testületektől és másoktól meg nem tagadható az a jog, hogy hatóságokkal szemben létező akár valóságos, akár vélt sérelmeik orvoslása iránt az illető hatóság törvényes felsőbbséghez fordulhassanak. A konkrét esetekben tehát az egyedül helyes és korrekt álláspont csak az lehetett volna, hogy ha a négy pénzintézetnek akár a főispán, akár az alispán vagy a főjegyző, vagy más vármegyei tisztviselő ténykedése ellen kifogása van, az előbbi ellen a belügyminiszterhez, az utóbbiak ellen a törvényhatósági bizottsághoz tegyenek közvetlenül panaszt. Mert, hogy a minden izében koalíciós Nagykároly város közönségének a pénzintézeti igazgatóságokban ülő tagjai ne viseltetnének bizalommal a vármegye és a kormány iránt, ezt feltételeznünk semmi esetre sem szabad. A pénzintézetek azonban nem ehez a módhoz fordultak, hanem az eljárásnak kellően nem helyteleníthető, elég élesen el nem Ítélhető azon módját követték, hogy a minden budapesti lapok közt „leghiggadtabbnak“ ismert „Nap“ az újságban nyílt levelet tettek közé And- rássy Gyula belügyminisztejhez, a melyben pellengére állítani igyekeztek azt a főispánt akinek legfőbb tevékenységét állásának elfoglalása óta Nagykároly város érdekeinek minden módon való elősegítése képezte, aki a vasúti indóház, a nagykároly—érendrédi köves-ut, a színkör, a vasúti hozzájáró ut és több, a város érdekében épen most folyamatba tett, rendkívül fontos közérdekű ügyben lankadatlan szorgalommal, fáradtságot nem ismerő kitartással működik, — azt az alispánt, akit a nemzeti ellenállás rendíthetetlen hőseként ünnepelt épen e város közönségének osztatlan egyeteme, a ki a maga részéről olyan barátja, lelkes támogatója minden nagykárolyi közügynek, a milyen vármegyei alispán még soha nem volt. És mi volt az ürügy, — mert hiszen oknak a legtulzóbb nagyítással sem nevezhető, — ahoz, hogy a város tekintélyes polgárait magukban foglaló négy pénzintézet az országos botrányokozás terére lépjen? Semmi egyéb, mint egy Bodoky Béla alapitó által körjegyző társaihoz intézett levél, a melyben a bank — alapítás közismert tényének ismertetése mellett részvényaláirási felhívásokat küldött. Csupán illusztráczió gyanánt említjük fel, hogy a nagykárolyi bankoknak a terreur minden fegyverével működő agitácziója, a mely a pénzintézeti érdekeltségben álló nagykárolyi polgároknak úgyszólván lehetetlenné tette a „Hitelbank“ részvényeinek jegyzését, volt egyik indok a közérdeket szem előtt tartó alapítók szemében arra, hogy az akczió sulypotját kihelyezzék a nagykárolyi pénzintézeti elvektől nem szaturált vidékre. Azt a tévedést pedig, hogy e levélről sem a főispán, a ki ez időben különben Budapesten volt, sem az alispán tudomással nem bírtak, pusztán a történeti hűség kedvéért tartjuk megállapitandónak. Kétségtelen hogy ma már a felizgatott szenvedély tajtékzó viharának lecsi- lapultával a pénzintézetek vezetőségeinek higgadt és megfontolt elemei felülkerekedtek a haragosan handabandázók felett. Ámde a megtörténteket meg nem történtekké tenni immár nem lehet. Minden elfogulatlan bírálója a pénzintézetek akcziójának tisztában van ez akczió indító okaival és kimenetelével, mi azzal kívánjuk ezúttal befejezni fejtegetésünket, hogy vármegyénk méltatlanul meghurczolt két vezetőjének egyéniségét, karakterét és felogását ismerve, reméljük, hogy ez izetlen, gyerekes hajsza nem fogja őket megállítani Nagykároly város érdekei előmozditására irányuló utjokon. A tisztviselők helyzete. Minthogy „A nagykárolyi fogyasztási szövetkezet“ eszméje általánosan is, de különösen tisztviselői körökben oly kedvező fogadtatásra talált, hogy a megalakulás reménye a legnagyobb mértékben sikerrel kecsegtet, bátor vagyok az eszmét tovább fűzni és a megalakulási módozatokkal részletesebben foglakozni. Kétféle módozat kínálkozik a kivitelben: Az egyik a részvénytársasági alapon való szervezés és a másik ennek mellőzésével egy „Tisztviselői Egyesület“-be való tömörülés. Vagyis az első esetben mi, mint Részvénytársaság bizonyos részvényeket bocsájta- nánk ki és azokat vagy kizárólag magunk tisztviselők jegyeznénk (beleértve természetesen az összes állami, törvényhatósági, városi és magántársulati tisztviselőket is) és igy a tőkét megszerezvén, mi magunk állítanánk fel a fogyasztási szövetkezetét: a botot! Vagy pedig az egész lakosság bevonásával — tekintet nélkül a foglalkozásra — alakítanánk azt meg, vagyis hogy bárkinek joga lenne részvényeket jegyezni, illetve a szövetkezetbe belépni. A húsra nézve pedig — a mennyiben külön' mészárszék felállítására nem lennénk elég erősek — egyik helybeli mészárossal szerződéses viszonyba lépne a szövetkezet oly módon, hogy a fogyasztási szövetkezet tagjainak minden kiló húst bizonyos %-al olcsóbban szolgáltassa, mint a piaci ár; azonkívül minden év végén a szövetkezeti pénztárba a szövetkezeti tagoktól való bruttó bevételének bizonyos 5—6 %-át — mint nyereség — részesedést beszolgáltassa. A húsoknál még azok 2 osztályba való sorozása is megkívánandó volna. Ugyancsak lehetne ilyen szerződéses viszonyba lépni esetleg egy helybeli gyógyszerésszel. A posztók és ruhaszövetek tekintetében pedig egyes hazai gyárosokkal. A cjpó'-szükség- let tekintetében szintén egyik helybeli szolid czipész-iparossal. A hitel csakis 1 (egy) hónapra terjedne, de csakis a részvények értéke erejéig. Ha azonban egy hónapnál tovább óhajt valaki hitelt igénybe venni 3 hónapig az igazgatóság engedélye alapján, egy évig pedig 2 jó kezes által kiállított és az igazgatóság által elfogadott kötelezvény alapján teheti. Egy évnél hosszabb hitelt csakis a közgyűlés engedélyezhetne. A második esetben pedig, vagyis a midőn a részvények utjáni megalakulás kivihető nem lenne, a részvények kibocsájtásának mellőzésével megalakítanánk „A nagy károlyi Tisztviselői Egyesület“-ti csekély tagdíjjal. Ezek után ezen Egyesület, mint erkölcsi testület szerződéses viszonyba lépne egyes kereskedőkkel oly módon, hogy minden áruból 10—15%-os áren- gedmény^ nyujtatnék az Egyesület igazolt tagjainak. És a bruttó bevételből egy bizonyos °/<> még nyereség-részesedés címén az Egyesület pénztárába beszolgáltattatnék. A húsra nézve pedig ép úgy, mint fentebb. Ez esetben természetesen csakis kizárólag tisztviselőkről lenne szó. A hitel pedig ez esetben minden tisztviselőnél csakis egy hónapig terjedhetne. És az Egyesület csakis egy hónapról és csakis az illető tisztviselő törzs- és le nem foglalt fizetésének : a füzerüzletnél 2°/»-a és a többi szerződéses viszonyba lévő üzletnél l°/o-a erejéig szavatolna, illetve állana jót. A további hitelezés az illető kereskedő magánügye lenne. Hogy melyik módozat lenne a helyesebb, a jobb, azt az alakuló nagygyűlés bölcs belátásának tartom fenn. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy a részvényjegyzés általánosítása feltétlenül előnyösebb lenne, mintha csakis tisztviselőkre korlátoznánk azt, mert ezáltal esetleg az egész ügy sikerét már eleve kockáztatnánk. Mindezek után én azt óhajtanám, hogy fél munkát ne végezzünk. A politikában is az a szerencsétlen állapot kisért mindig bennünket, hogy nem merünk, nem tudunk egész munkát végezni. Csak próbálgatunk, mert bizalmatlanok vagyunk önmagunk iránt, mert nem érezzük magunkban az erőt, az összetartás iránti ösztönt. Pedig ha összetartanánk, erős kézzel hozzá látnánk a dologhoz, ha a torzsalkodást az egymás iránt irigységet, féltékenységet, gyűlölködést önmagunkon le tudnánk győzni, szenvedélyeinknek parancsolni, úgy igen-igen sokat és értékeset tudnánk alkotni és igen-igen másképen állana az ügyünk úgy politikailag, mint nemzetiségileg és különösen közgazdaságilag! . . . No de erről majd máskor! . . . Turul. Egyesült erővel. Gróf Csáky Albin mondása: „Mig a gyenge sopánkodik, erdőt szánt az erős“. Az erő az összetartásban nyilvánul. Vállvetve, összetartó munkával könnyű célt érni! Már pedig minden munkánkat, tettünket, cselekedetünket csak azért hajtjuk végre, csak azért teljesítjük vágyainkat, óhajainkat, hogy sikert, jó eredményt érjünk el! Az embernek szabad akarata van. Legjobb belátása szerint kiki úgy intézi, és azért úgy végzi dolgát, hogy jó eredményt mutathasson fel, illetve érjen. Ilyen szép eredmény megvalósításáért küzd, fárad, tesz, munkálkodik a helybeli „Kölcsey- Egyesület.“ Ezen egyesület választmánya elmúlt napok egyikén ülést tartott. Ezen választmányi ülés lefolyásáról egyik helyi lapban közzétett híradás tudtára adja mindazoknak a kiket illet, hogy eme egyesület szép, jó és nemes dolgokért munkálkodik, A megdicsőült, boldog emlékű Kölcsey szelleme őrködik ezen egyesület felett. Lelki szemeim előtt megjelenik 0. A mint életében Szatmárvármegye ügyei intézésében a vármegyeháza nagytermében mindenkor kivette a nagy munkából az oroszlánrészt a múltban, — azonképen a jelen időkben, szelleme is szintén a vármegyeházában irányítja e szép, jó és nemesért lelkesedő, munkálkodó, az ő nevét viselő egyesületet. — Szükséges tehát, hogy mindenki szeresse, mindenki pártolja ezen egyesületet, mert Kölcsey szerint: „csak az boldog, ki szerettetik s szeret“. Boldog ezen egyesület, mert hivei szeretik,
