Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-07-28 / 60. szám
2-ik oldal. SZATM ÁR VÁRMEGYE. 60. szám lettáns hirlapirásnak, s az aktiv politikában vezető szerepet vivők egyszersmind hivatott hírlapírók úgy viszont a normális viszonyok helyreállta után, színvonalon álló, a közönség érdeklődését felkeltő, jogos kívánságait kielégítő, általában a magyar vidéki lap átlagát felülhaladó hírlapot csak úgy adhatunk, ha a szerkesztést hivatásos, csak a zsurnalisztikának élő hírlapíró kezébe tesszük le. A mint első volt a Szatmárvármegye a politikai hírlapirodalom terén e vármegyében, épenugy első lesz a hivatásos hirlapirás inaugurálása terén is. Reméljük, hogy ez az újabb reform époly sikeres lesz, mint volt első vállalkozásunk. Még csak saját személyemet illetőleg annyit, hogy ha a felelős szerkesztői állástól megválók is, a Szatmárvár- megyének továbbra is, a mig csak a valódi nemzeti álláspontot képviseli, — politikai munkatársa maradok s. eszem ágában sincs országos és vármegyei politikánk ellenségeinek megszerezni azt az örömöt, hogy elhagyjam e lapot, a melynek alapításában és fenntartásában legnagyobb részem volt. A jövő számtól kezdve a Szatmárvármegye uj szerkesztő vezetése alatt, felfrissülve, de a régi szellemben fog megjelenni. Lapot és szerkesztőt ajánlom Szatmárvármegye közönségének figyelmébe. Nagykároly, 1907. július 28. Kovács Dezső dr. Mezőgazdasági oktatás a kaszárnyában. A sűrűn egymást követő békekongreszu- sok, amelyek a leszerelés kérdését előtérbe tolják, a figyelmet fokozott mértékben irányítják a katonáskodásra s azokra az előnyökre és hátrányokra, amelyeket a militarizmus okoz. Magunk is belátjuk, hogy a jelen viszonyok között a hadsereg eltörlése nem lehetséges. Maga Roosevelt, az amerikai Egyesült-Államok elnöke, aki a békekongresszusok pártolója és zatom sem több egy fügefalevélnél. Most már igazán nem tudtam, hányadán vagyok! ? — Én vagyok az égben, vagy te vagy a földön ? — Most már mindketten a földön vagyunk. Ott hagytam az eget, ott hagytam a paradicsomot is. Ha téged kiűztek onnan, nekem sem kell többé. Itt maradok, megosztom veled a földi életet, mert csak téged szeretlek édes Nehemiásom. Karját nyakam körül fonta, bársony-puha, piros arcát forró, lázas homlokomra szorította A homlokomról aztán lassan lecsúszott az ajkamig, a hol mint a villámszikra, elcsattant egy édes, forró, szenvedélyes paradicsomi csók. Ettől a csóktól aztán rögtön világos lett előttem minden. Ez a csók megtanított emlékezni a — paradicsomra. Igen, a paradicsomra, ahol eddig éltem, mint Ádám és Éva unokája. Boldogan éltem, amilyen boldogan csak a paradicsomban lehet élni, ott is csak annak, akinek angyal a kedvese, olyan angyal, mint az én Judithom. Hanem egyszercsak meggyülekezének a fellegek boldogságunk derült, kék egén! Amint nagyapám meg nagyanyám, Ádám és Éva beleharaptak abba a bizonyos almába és jónak találták, utána fiaik és leányaik is nagyon mohón kezdték enni a tiltott gyümölcsöt. Ennek aztán az lett a természetes következménye, hogy anyira megsokasodának, hogy kezdett szűk lenni a hely a paradicsomban, amely különben is csak két személyre volt berendezve. A cherubok kénytelenek voltak a fiatalokat kirészben indítványozója volt, a múlt év végén tartott beszédében is kifejtette, hogy oktalanság volna, ha azok az államok, amelyek a békére és a polgárok megélhetésének biztosítására törekszenek, eltörölnék a hadsereg intézményét, megvonnák maguktól a védelem lehetőségét kiszolgáltatván magukat a gonosz elemek fegyveres támadásának, mert egészen bizonyos, hogy a béke legnagyobb biztosítéka a jól szervezett hadierő. Mindamellett nem tagadható, hogy az állandó hadsereg fentartása a nemzetre nagy terheket ró. Nem beszélünk mostan arról, hogy milyen pénzadó hárul az államháztartásra azon kiadások folytán, amelyet a hadsereg fentartása, a tökéletesebb felszerelések és egyéb költségek okoznak, csupán arra kívánunk ráutalni, hogy a hadiszolgálat minő erkölcsi károkat okoz a nemzetnek, különösen most, amidőn az ipari munka fejlődésével a falusi lakosságnak egy nagy része amúgy is a városba vándorol. Reá mutattunk nem egyszer a faluk elnéptelenedésére és azokra a mérhetetlen károkra, amelyek a mezőgazdasági népesség csökkenésével az országra hárulnak. Kétségtelen, hogy a város vonzóerejét, a nagyobb jövedelem csábítását még fokozza a városi élet megszokása a hadkötelezettség évei alatt. Nemcsak az, hogy három év alatt a besorozott legény elszokik a falusi munkától, elveszti az érdeklődést a mező- gazdaság iránt, nemcsak az, hogy megszokja a városi élvezeteket, a változott életkörülményeket és más fajta foglalkozást, de tényleg el is felejti a mezei munkát, amelyben felnőtt és amely kellene, hogy a katonaévek letelte után megélhetését biztosítsa. A katonáskodás ezen káros hatását ma már elismerik minden országban, s a külföldi államokban majdnem mindenütt kísérleteznek abban az irányban, hogy szorosabbá fűzzék a kapcsot, amely a falu legénységét, dacára a több évre terjedő távollétnek, a szülőfaluhoz és a, röghöz köti. A mezőgazdasági kérdések iránti érdeklődés ébrentartására legalkalmasabb módnak vélik a kaszárnyákban tartott mezőgazdasági kurzusokat, s Franciaország, Dánia, Olaszország évek óta tesz kísérleteket ez irányban. Belgiumban 1890. óta, Franciaországba 1900. óta tartottak eleinte csupán a téli hónapokon mezőgazdasági telepíteni. Hanem ezeknek nem igen tetszett a kitessékelés. Ellenszegültek a cheruboknak. — Te is szembeszálltál Raphaellel. — Igen, mert igazságtalanul járt el. Mic- heást, aki megvesztegette őt egy hímzett fügefalevéllel, nem kergette ki. Felháborodtam ezen igazságtalan protekción. Aztán meg azt hittem hogy téged sem látlak többé, ha elhagyom a paradicsomot. Szembeszáltam hát vele. Hanem neki fegyvere volt, lángoló pallosával fejen vágott. — Azután pedig szeráfjaival kitétetett a paradicsomból. Hanem én utánad jöttem és most itt vagyok melletted, ápollak . . . szeretlek. — Nem mész vissza többet az égbe ? — Nem. Nélküled nem kell nekem sem az ég, sem a paradicsom. Nekem ott van a paradicsom, ahol te vagy. — Hálásan tekintettem rá. Kezét, mely még mindig homlokomat simogatta, ajkamhoz akartam vonni, hogy megcsókoljam. Hanem ő nem engedte ám! É helyett nyakam köré fonta puha karját, ajkát ajkamra tapasztotta, csókolt, ahogy csak angyalok tudnak csókolni. E paradicsomi csók, e tulvilági gyönyör megtompi- totta érzékeimet, lázas, kéjes zsibbadásba hozta idegeimet. Tehetetlenül, önkívületben engedtem át magam e tulvilági gyönyörnek. Mikor magamhoz tértem, ismét a homlokomon tartotta kezét. Megfogtam és bármenynyire szabadkozott is, ajkamhoz vontam és csókjaimmal halmoztam el. — Ugye nem mész vissza többé a paradicsomba ? Nem hagysz el ugye ? Úgy félek, hogy mindez csak lázas álom és mikor felébkurzusokat, 1902. óta azonban kísérleti telepek utján igyekeznek megvalósítani a gyakorlati tanítást is. Olaszországban az 1937-iki statisztika szerint 220 katonai állomáson tartottak mező- gazdasági tanfolyamokat és rendeztek be kísérleti telepeket, amelyeken 45 ezer katona nyert kiképzést. Németországban ezirányban ezideig sok nem történt, amint azonban a Bund der Land- wirthe közlönye legutóbb mondja, az év eleje óta Augsburgban tettek kísérletet a katonák mezőgazdasági tanításával. Az augsburgi mező- gazdasági iskola rendezett hetenkint kétszer a lovassági laktanyában esti tanfolyamot, amelynek célja a földmivelő munka iránti érdeklődés ébresztése és megismertetése azoknak az előnyöknek, amelyeket a falusi élet, szemben a városi, ipari munkával nyújt. Az előadásokra, amelyeket a mezőgazdasági iskola tanárai díjtalanul tartottak 49 katona jelentkezett, ami biztató kezdet. A mezőgazdasági munkákra való oktatás azonban még nem minden. Az augsburgi iskola tehát még tovább megy. Tervbe vette ugyanis azt, hogy azoknak, akik a katonaévek letelte után mezőgazdasági munkára vállalkoznak, azonban saját kisgazdasággal nem bírnak, még a katonaidő letelte előtt biztos állást szereznek. Bebizonyosodott ugyanis az, hogy nagyon sok esetben a katonaságtól kikerülő legény napokat, sőt heteket töltött a városban semmittevéssel, azalatt megszokta az iszákosságot és pénz és kereset nélkül végre is rászorult arra, hogy bármilyen városi alkalmaztatást fogadjon el, csakhogy szűkös megélhetését biztosítsa. Sokszor éppen azok, akiknek kedvük és hajlamuk lett volna visszatérni a falvakba, kényszerűségből a városban ragadnak. Tényleg az augsburgi iskola kezdeményezése egy ország mezőgazdasági érdekeinek védelmével szemben csak egy csepp a tengerben Mindazonáltal, ha csak egy részét a katonáskodó parasztlegényeknek sikerül visszavezérelni- a faluba és megmenteni attól, hogy maga és családja a városi proletárok számát szaporítsa, már akkor is érdemes munkát végzett és utat mutat arra, hogy a mezőgazdasági érdekek védelmére hivatott faktorok milyen intézmények redek, nem leszesz mellettem. Ne hagyj el engem ! Ugye nem hagysz el soha ? — Nem, nem, csak feküdjék nyugodtan, azt parancsolta az orvos. — Kicsoda? — Az orvos. Azt mondta, hogy pár nap alatt teljesen felépül, ha nyugodtan viseli magát. — Nem nem lehet, a paradicsomban nincs orvos! — Ott nincs, de van Budapesten elég, alig tudnak megélni egymástól, onnan hozattunk ki egyet. — Budapest?! Hiszen akkor én nem voltam a paradicsomban ! — Bizony ott aligha! — Akkor te nem vagy Judith! — De igen, az vagyok. Honnan ismer ön engem ? Most már igazán nem tudtam, hányadán vagyok? Az égben vagyok-e hát, vagy a paradicsomban, vagy ezen a rossz sártekén, a földön ? Felemeltem a fejem, hogy jól megnézhessem a mellettem álló leányt. — Ugyanazt a termet, ugyanaz a sugárzó szem, ugyanaz az örökké mosolygó arc. Csak a glória hiányzik a feje körül, meg a szárnya. És még valami — a fügefalevél, mely helyett lenge rózsaszín ruha csak sejteti az imént látott angyali termetet. — Judithom! — Honnan tudja a nevemet, honnan ismer engem ? — Honnan ismerlek ? A paradicsomból! Meg azokról az ölelésekről, csókokról, melyek-
