Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-07-10 / 55. szám
Nagykároly, 1907. julius 10. 59. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ^ MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. Telefon szám: 58. — Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. 1 ' - Kéziratokat nem adunk vissza. ...............: Fele lős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Főmunkatárs: Laptulajdonos: Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egész évre ............................................................. 8 korona Félévre .................................................................. 4 korona Ne gyedévre............................................................. 2 korona.-—===== Egyes szám ára 20 fillér. ==__ A felmentés indokai. Nagykároly, jul. 10. Jeleztük, hogy ha ismeretesek lesznek előttünk azok az indokok, a melyekkel a fegyelmi választmány a nemzeti ellenállás ügyéből kifolyólag egyes vármegyei tisztviselők ellen indított fegyelmi ügyben hozott felmentő határozatát indokolta; még egyszer vissza fogunk térni e dologra. Annál is inkább kötelességünkben áll ezen Ígéretünket valóra váltani, mert ez az indokolás a menynyire különböző attól, a melyet elképzeltünk magunknak, épen olyan meglepő is a maga egyszerűségében. A határozat úgy a tiszti ügyészi inditványnyal, valamint az előadói javaslatra! ellentétes lévén, az indokok a jegyei mi fhány többségének véleményéi foglalják magukban. Lényege ezen indokolásnak az, hogy a fegyelmi választmány a panaszolt tisztviselők azon cselekedeteiben, a melyek miatt a törvényhatósági bizottság ellenük a fegyelmi eljárási elren- deltesamelyeka vizsgálat során beigazolást nyertek, a fegyelmi vétség tényálladékát fenforogni nem látja. A mikor először Írván a felmentő határozatról, körvonaloztuk azt az irányt, a melyben haladva a fegyelmi választmány annyira a mennyire elfogadhatóvá tehette volna felmentő határozatát, ha nem is a szigorúbb álláspontot elfoglaló radikális ok, de legalább a méltányos- síig elve feié hajló ,azcn enyhébb íelío- gásuak részére, a Lik a hibás tisztviselőket elegendőképen bünteíetteknek találták a fegyelmi eljárás elrendelésével és annak kivételesül hosszú tartamával és cselekményeiket kevésbé azok jogi be- számiíhatósága, mini inkább elkövetőik intencziói tekintetéből veszik bírálat alá. Meg kell állapitanunk, hogy a fegyelmi választmány szótöbbséges határozata e feltevésünket semmiben meg nem erősítette. Az 1905. december 14-én Ilosvay Aladár akkori főj#yző elnöklete alatt tartott vásnifigyek Jsfegyütés- -a -tisatws&- löket az esküi nem tett, be nem iktatott főispánnal és kreatúráival való mindennemű hivatalos érintkezéstől kategorikusan eltiltotta és tiltó szabályt állított fel abban a tekintetben is, hogy az ezek ál al összehívandó bármiféle gyűléseken résztvehessenek. Ezt az egyhangúlag hozott vármegyei határozatot soha a közgyűlés meg nem másította; a hatvanas bizottság e törvényhatósági határozatok végrehajtására állandóan felügyelt és emlékezetes február 24-iki ülésén egyhan- j gulag helyeslő hozzájárulással fogadra a tisztviselők óriási' többségének azt a spontán kijelentését, hogy továbbra is szolidárisak maradnak a hivatalukból már akkor csendőrszuronynyal kiűzött alispánhelyettes főjegyzővel és társaival is mindenekben kötelezőnek vaiíják magukra nézve a végsőkig a december 14-iki tiltó határozatot. — A midőn az alkotmányos kormány belügyminisztere, gróf Andrássy Gyula a tornacsarnokban tartott december 28-iki közgyűlés határozatait, — annak kifejezett kijelentésével, I hogy a vármegyének törvényesen fe.es- küelölt főispánja azon időben nem volt, ; — helybenhagyta, ezzel minden kétséget [kizáró módon meg lett állapítva a de- [cember 14-iki határozat feltétlen törvé- ttye8sé^#-4«r--Maga--a-íeff»em4i- -határosat indokolása sem veszi tagadásba, hogy a fegyelmi alá vett tisztviselők panaszolt cselekményei ellentétesek voltak a közgyűlés határozataival — ám a levont konklúzió még is az, hogy a cselekmények a fegyelmi vétség tényálladékát meg nem állapítják. Hogy miért — e kérdésre adós maradt a felelettel a fegyelmi választmány többsége, a mi különben nem is csoda, mert e kérdésre lagikus és kielégítő feleletet igazán nem lehet adni. Kolozsi Mihály levele. Irta: Szász József. Elköltöztek már messze délre a vándormadarak. A fákról is lehullottak az elsárgult levelek. Itt-ott szomorkodik csak egy néhány az ágakon, s ezeket lassan zörögteti, pörögted az északi szellő. Vége az ősznek: itt van a tél. Nem tiszta hóköpenyébe köszöntött be, hanem lucskosan, sárosán. Egy álló hét óta szakadatlan esik az eső, s Isten a megmondhatója, hogy még mindig esik, hisz olyan sötét felhők ülnek az égen, mint a gyűlölet. Mit csinál ilyen időben a katona? Talán unatkozik? Talán az eső halk zuhogását hallgatva, bodor füstöt ereget pipájából, miközben kibámul a kaszárnya ablakán a nagy végtelenségbe s elábrándozik, hogy mit csinálhatnak mostan otthon szép Magyarországon jó apja, édes anyja, hü szeretője. Nem unatkozik. Nem ábrándozik. De még csak nem is pipázik. Szeretne ugyan unatkozni is, ábrándozni is, még pipázni is: de nincs hozzá ideje. Kirukkolást parancsolt a kapitány ur Komorovcsák. Mogorván magára szedi köpenyét, a kö- penyeg fölé borjúját, fegyverét a katona. Aztán neki vág esőnek, viharnak. Nem kérdi: hová, meddig kell gyalogolnia. Ha átázott ruhája, ha csontjait is átfázta a hideg szél: mindegy már neki, húsz kilométerre megy, avagy harmincra. De az is igaz, hogy hiába kérdené: hogy hová, meddig kell gyalogolnia. Felelet helyett csak gorombaságot kapna őrmester ur Sólyomtól. Erre pedig nincsen semmi szüksége. Kapitány ur Komorovcsák a század előtt lovagol. Sapkája szemére huzva, köpenyege felgyürve. Nem néz se jobbra, se balra: egészen magába van mélyedve, ugylátszik gondolkodik. Most eszel ki valami furfangos csatatervet. így haladnak keresztül két határon. Mikor a harmadikba érnek s még sem állnak meg : türelmetlenkedni kezdenek a katonák s hangosan találgatják: ugyan hová, meddig 'mennek még? A hangos szót meghallja Komorovcsák kapitány. Bevágja sarkantyúját lova oldalába s nagyot ránt a kantárszáron. A ló nagyot horkant s dühösen toporzé’kolni kezd. Komorovcsák kapitány pedig hátrafordul és mérgesen kiabálni kezd : — Miféle mars ez ? Ki a mellel, fel a fejjel! Úgy mentek, mint a hetvenkét-nyolcvan- éves vén tót asszony ! A legények egy szempillantás alatt kihúzzák magukat. Kiigazítják a sorokat is. Olyan egyenes minden sor, mint a lénia. Komorovcsák kapitány azonban tovább kiabál: — Nem jól van ! Minden nagyon rossz! Majd kiverem belőletek mindjárt a lustaságot! És harsány hangon kommandirozni kezd : — Vigyázz ! Futólépésben indulj! A század megindul s rohan a lucskos, sáros országúton mint a fergeteg. Lóháton rohan utána Komorovcsák kapitány, káromkodva. Egyszerre elkiáltja magát:- Állj! A század meg is áll, csakhogy nem egyszerre csattantak össze a bakkancssarkok. Egyik ebben, másik abban a pillanatban ért össze. Még nagyobb haragra gyullad ezért Komorovcsák kapitány. Újra futtatni kezdi a legényeket s futtatja őket mindaddig, mig őt lova jól össze nem rázza. Ekkor újra rendes lépést vezényel s kiadja a parancsot hogy énekeljenek. A legények zihálnak a fáradságtól, ha akarnának se tudnának énekelni. Észreveszi ezt Komorovcsák kapitány. Nem is kivan ;tő!ük már lehetetlent. Ugylátszik megbánta már hevességét. Az utszéli csárdához vezeti századát. És ott borral, pálinkával megvigasztalja a legényeket. Ez a dolog már nagyon tetszett a katonáknak s magukba azt gondolják, hogy ezért már érdemes volt idáig fáradni. Mikor igy bortól, pálinkától megvigasztalódtak, maga köré gyűjti őket Komorovcsák kapitány s megmagyarázza mi a mai gyakorlatnak a célja. Ilyen rossz időben kell meglepni az ellenséget, mert az ilyenkor nincs elkészülve a támadásra. Jó időben nem nagy dolog a háború sem, azért kell hozzászokni a rósz időhöz a katonának. Megmagyarázza aztán azt is, ami felett az ut javarészén jó hadvezérhez illően gondoskodott, hogy hogyan kell megtámadni az ellenséget és hogyan kell tönkretenni az ellenséget.