Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-06-30 / 52. szám

2-ik oldal. SZATMÁR VÁRMEGYE. 52. szám. Ezen eszme átöröklés, egyéni, is­kolai és társadalmi nevelés következté­ben jegecedik s oly erővel domborul ki, hogy ellenállhatatlanul magához vonzza a vele egy államban élő nemzetiségeket. Ezen eszme terjedése, megerősödése és győzelemre jutásához kevés az egyén ereje. Mindenki : kereskedő, földmives, iparos, hivatalnok, pap, tanító, katona ezt az eszmét Írja, vésse be szivébe. Minden tette, minden cselekedete arra irányuljon, hogy ennek szomszédját, ba­rátját, ismerősét megnyerje. Úgy terjed­jen és hódítson ez, mint a lavina rend­szer. Meg kell ragadni minden alkalmat annak hangsúlyozására, hogy a haza mindnyájunké, hogy az idegen állam­eszme felé való gravitálás egyenlő a ha­zaárulással, hogy őseink századokon ke­resztül együtt éltek jó és balsorsban, együtt harcoltak hazánk területei épsé­géért, önállóságáért és függetlenségéért. A magyar faj igyekezzék anyagi és szellemi felsőbbséget nyerni a nemzeti­ségiek fölött, igy mint a Nap a kisebb égi testeket, a magyar nemzetiségeket magához fogja vonzani. A népnevelés és közművelődés terjesztése, a tanügyi szi­gor kérlelhetlen alkalmazása, a jó közi­gazgatás érdekében minden áldozatot meg kell hoznunk. A nemzetiségi isko­lák szigorú felügyelet alá veendők s ahol ezek meg nem felelnek a magyar állam­eszme terjesztésének, ott állami iskolát kell szervezni. Az állami iskolák tanítói nemcsak a zsenge nemzedék nevelői, hanem az egyes családok szellemerkölcsi őrei is lennének. Állami iskolák és köz­ségi közigazgatási szervek egymást, ahol annak szüksége fenforog, kölcsönösen támogatni lennének kötelesek. A zsenge nemzedék egészséges szel­lemben való felnevelése éreztetni fogja jótékony hatását a családi és állami életben és rövidesen el fog múlni nemzetünk egé­ről a legsúlyosabb rém, nemzetiségi kérdés. Klotild ... a kedvesemnél... Tarnay (bántódottan): Úgy mondod, hogy szinte fázom belé. Nem vagy kedvesem, — legalább nem közönséges értelemben — mint a férjes asszonyok szoktak lenni. Mi egymást igazán és odaadóan szeretjük. Ez nem köznapi viszony. Ez két szív találkozása, melyek egy­másért vannak teremtve. Klotild (kibontakozva az ölelő karokból): Majd meglátom mindjárt .. . Tarnay: Olyan különösen beszélsz ... és a viselkedésed is oly különös ! Klotid (elszántan): Barátom ! Te a mi szerelmünk első napjaiban sokszor esküdöztél, hogy kész volnál feleségül is venni. És kértél összetett kezekkel, váljak el az uramtól. Azt mondtad, nem vagy képes elviselni, hogy az ő oldalán éljek, mi alatt a tied vagyok ! Tarnay (elborultan) : Miért is emlékeztetsz erre ! Tudod, hogy fájdalmat okozasz vele. Összetett kezekkel kértelek, de te áhitatosan megtagadtad. Klotild : Szeretném, ha most ismételnéd ! Tarnay: (Egy pillanatra örömsugárzóan, majd hirtelen elkomorodva.) Mi ez ! Klotild ! Válj el! Ismételten, válj el az uradtól. Annyi­szor mondtam már! Rut játék az, amelyet mi folytatunk évek óta . . . Barátja vagyok az uradnak és mégis megcsalom! Nem vagyok annyira nyomorult, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül tegyem ezt . . . Klotild: (Kémleli Tarnay vonásait.) E sze­rint most is kész volnál . . . Tarnay: (Némi habozás után) Miért ez a kérdés ? Klotild: Mert végre elhatároztam, hogy egészen a tied leszek . . . Elég volt a rut já­Politikai forgácsok. Weszprémy Kálmán debreczeni hirlapiró kevés jóakarattal és sok felületességgel könyvet irt a magyarországi zsidóságról. Hogy a jövő nemzedék kérdése erősen foglalkoztatja a köz­véleményt, azt mindnyájan tudjuk. Annyi tény, hogy‘a zsidóság kulturális előnyomulása csak természetes fejlemény. A modern magyar nem­zeti állam a maga szabad és politikailag és társadalmilag páratlanul humánus berendezésé­vel oly fejlődési utat nyitott meg a zsidóságnak, mint sehol e világon. E tekintetben előtte já­runk a szabad Amerikának, a demokrata francia- országnak, a felvilágosodott Angol és Német­országnak, melyek társadalmi konzervatizmusa nem ad mindenkinek egyforma létjogosultságot az értelmiségi pályákon. Csak az nem egészsé­ges állapot, hogy a zsidóság 99 százaléka la- teiner pályákra nyomul, ahol úgyis tultengés mutatkozik. A müveit nyugati államok inkább ipari, kereskedelmi és földművelési térre szorít­ják a tehetséges zsidó ifjút, ami felfogásunknak pedig az a követelés felel meg, hogy a magyar értelmiségnek tért hódított uj elemei teljesen szívják fel magukba a nemzeti szellemet, mely az országot ezer éven át föntartotta, s amely boldogulásukat lehetővé tette. Ez lehet az ő legtermészetesebb hálájuk hazájuk iránt, de ez az ő létérdekük is. Mert mihelyt egy szikrát engednek a mi nemzeti szellemünkből idegen befolyásnak, Magyarország nem lehet többé az a Kanaán, ami eddig volt s amelyet részükre a jog és politikai egyenlőségi elv alapján biztosított. * * * Sok baj és veszély között vergődik az or­szág hajója, mert nemzetünknek sok a belső és külső ellensége és nincs igaz jó barátja sehol e földön. Az osztrák birodalmi eszme megvaló­sítására törekvő császári hatalom ránczigálja egyfelől, mely megkötve tartja kezeit s nem en­gedi belső ellenségei ellen fordulni. Az állami önállóság teljessége és az osztrák birodalmi eszme között folyt küzdelem még nem nyert be­fejezést, hanem elhalasztást, amikor a koalíciós kormány kinevezése a közjogi és katonai kér­dések elnapolása alapján történt. A nemzetnek még mindig feje fölött lóg a Damokles-kard, hogy váratlanul ismét kitörhessen a küzdelem a Nagy Ausztria megteremtésére irányuló törek­vések és a magyar államiság teljes kiépítését követelő magyar nemzet között. Reméljük, ha a Moloch újból ránk tátja a száját, senkit ká­tékból, mint magad mondod, a feleségeddé akarok lenni . . . Tarnay: (Föláll, megsápad, megremeg.) Való, amit mondasz ? Klotild: Még ma elmondok neki mindent! Tarnay: Még ma?! És mi indít erre? Klotild : Ne törődjél vele. Örvendj velem együtt az elhatározás fölött. Nos ? Örvendesz ? Tarnay: (Halántékát végig simítja kezével.) Természetesen .... de ... . Klotild : (Merően szeme közé néz, aztán különös hangsulylyal.) Ah, hisz te nem örülsz ... csaknem ijedt vagy ! Tarnay: Tévedsz drágám. Nem vagyok ijedt. De valami gyötrő kíváncsiság nyilai át rajtam : megtudni, mi idézte elő ezt a váratlan elhatározást ? Klotild (szárazán): Tudni akarod? Tarnay: Kell, hogy valami nagyon fontos, nagyon különös oka legyen ennek a sokszoros megtagadott elhatározásnak. Mond leplezetlenül. Klotild (mély sóhajjal) : Nos, igen, na­gyon súlyos oka van! Jól mondod, anélkül nem tehettem volna . . . Miért is idéztem volna fel vihart a fejem fölé ? Ákos semmit sem sejt... még csak nem is gyanakszik. Oly nyugodt, olyan jóhiszemű ! Csendes flegmáját meg se lehetne tán zavarni . . . Aztán meg jó, gyen­géd és figyelmes. Nincs ellene semmi kifogá­som. Nem hiányzik oldala mellett semmi . . . Tarnay (halk elfulladó hangon) : Nos, akkor hát mi az, ami mégis arra bir . . . Klotild : Csakugyan, nem is sejted ? Tarnay (elcsudálkozva): Sejthetem-e ? Klotild: Nem sugja-e egy titkos hang ne­ked, hogy e pillanatban magasabb kötelesség teljesítése előtt állok. Olyan kötelesség előtt, amely elől többé nem térhetek ki . . . születlenül nem talál s megkapja jól megérdem­lett utolsó kegyelemdöfésünket. * * * Sokan valóságos rémeket látnak, ha arról van szó, hogy a szociálistáknak is meg kell adni a választási jogot. Kétségbeesnek azon a gondolaton, hogy velők együtt járuljanak az ur­nához. Azt hiszik, felfordul a világ, ha a kér­ges tenyerüeknek is lesz beleszólásuk az or­szág ügyeibe. Hát nem nagyobb volt az ellen­tét 1848-ban nemesés jobbágy, mint manapság szavazatjoggal bírók és ezt nélkülözök között ? És mégis a jobbágyság eltörlése nemcsak hogy nem gyengítette meg a magyarságot, hanem többszörösen megerősítette azt. Uj vér jött a testbe, a vér megdagasztotta a petyhüdt ereket, az egész organizmus uj életre kelt. Nos, ismét elernyedt a nemzet teste, a szoczializmus érvá­gás nem fog ártani, mert utána egészségeseb­bek leszünk. Nem olyan fekete az ördög, mint a hogy festik. A szóczialista is szeret adót fi­zetni, csak legyen miért; a szoczialitsta is fegyvert fog, ha bejön a muszka; a szóczialista is szidja az osztrák sógort; és a szóczialista nagyon szelíd ember, ha megszelídülni muszáj. Tehát jöjjön az a titkos választás. * * * Igazán csodálatos egy nép vagyunk. Más nép, ha tatár, török, német és annyi belellen- sége lett volna, rég eltűnt volna a népek kon­certjéből, szomszédjai rég felfalták volna vagy megosztozkodtak volna a prédán. Hálistennek az első ezer év alatt kiállottuk a tüzpróbát. Mint néma halott nyúlt el hideg testünk, mikor a mongol végig száguldott felettünk, de feléb­redtünk tetszhalott állapotunkból. Fájdalmasan felsziszegtünk, mikor a mohácsi szerencsétlen­ség után török-, német-, labanchad utolsó csepp vérünket is kiszívta, de a nemzet összeszedte utolsó erejét s kiverte az országból az ázsiai hor­dát. Az osztrák fojtogató kezét még most is érez­zük. Ezt nyers erővel, mint többi ellenségeinket, le nem győzhetjük. Éhez szellem kell. Kossuth Lajos örökké világosszelleme hassa át minden magyar szivét s akkor bátran szembe nézhetünk a mindenünket kiszipolyozó osztrák sógorral. SZ ATMÁ R VÁRM EGYÉ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP * Előfizetési ár: Egy évre .... 8 kor. — fill. Félévre .... 4 kor. — fill. Negyedévre ... 2 kor. — fül. Egy hóra . ... — kor. 70 fill. Tarnay: Kötelesség elől ? Nem értelek. Klotild: Oh, ti ilyenek vagytok, férfiak. Vágyak és szenvedélyek játékszerei vagytok ... Nem jut soha eszetekbe, hogy egyszer csak vá­ratlanul súlyos problémák állhatnak elő, melye­ket akarva, nem akarva, meg kell majd olda­nunk . . . Tarnay: Mindegyre érthetetlenebb vagy! Klotild (kipirult arczczal) : Nem magam­ról van szó, s nem te rólad. Egy lényről, aki még csak eljövendő ... de akit nem akarok megcsalni . . . Pillanatnyi csend. Tarnay mindent megér­tett. Ajkai meg-meg remegnek. Szólna de tor­kán akad a szó. Klotild: (Egy nemével a megadásnak.) Most hát tudod . . . Tarnay (lassan magához térve) : Mikor arra kértelek, hogy válj el, légy az enyém, — akkor ép az a gondolat gyötrött, ami most va­lóra vált . . . Klotild : (Nagyon halvány szemei, kigyul- nak, daczosan üti föl fejét.) Miért mondod ezt ? Tarnay (fájdalmasan, de férfias erélylyel): Mert most már késő . . . Klotild (megrémülve): Miért volna késő ? Tarnay: Mert többé nincs jogunk meg­tenni azt, amire előbb kértelek. Klotild (szigorúan) : Ellenkezőleg, most kötelességévé vált az, ami előbb csak óhaj volt. Tarnay : Figyelj rám, Klotild ! Klotild: (Lázas pir ül ki arczára.) Mit akarsz voltakép megmagyarázni ? Tarnay: Meg kell értetnem veled, hogy miért késő ? Klotild : Hogyan ? Késő volna, holott a kérdés égető és kínos valójával most áll élőt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom