Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-05-08 / 37. szám
Nagykároly, 1907. május 8. 37. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. «► Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ■1^3 Telefon szám: 58. ■ -----Hirdetések ju tányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. ......: Kéziratokat nem adunk vissza.-----—— Fele lős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Főmunkatárs: Laptulajdonos: Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Egész évre Félévre Negyedévre Előfizetési árak: Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A vármegyei függetlenségi párt. Nagykároly, 1907. május 8. Mintegy kétszáz év előtt a májusi napsugár csillant meg utoljára a kismaj- tényi síkon a kuruczsereg fegyverein. A sereg eloszlott, a kardok a hüvelybe kerültek. A pengét a rozsda emésztette, a sziveket a moh lepte el. Elfeledte a magyar a százados sérelmeket. Elfeledte a régi dicsőséget, el kuruc őseit, el a patakban omlott vért, el a hazajáró bosz- szura ösztönző ősök véres árnyait. A magyar nemzetnek csak neve marad meg, ha a késő unokák fülébe nem zúgja Kossuth Lajos, hogy ismét megújultak a nemes magyar nemzet régi sebei. Eltiportak, kiegyeztünk, megkezdődött az alkotmányos küzdelem néhány évtizede. Reményeink valósultak. A régi kuruceszmék képviselőinek kezébe került az ország kormánya. Azt hittük, hogy révbe jutottunk. Reméltük, hogy ezeréves alkotmányunk diadalmasan került ki a szoldateszka kezéből. Immár nem áll előttünk más, minthogy az erkölcsi téren diadalmas nemzetet anyagilag is talpra állítsuk. Mily vérmes remények? A kormányon, a nemzeten nem múlna. Boldogulásunk ágyát talán megtudnók vetni. A vérünket szívó piócának sok-sok fejét levágtuk már, de — úgy látszik — mégsem vágtuk le valamennyit. A régi ellenség él, a régi elvek uralkodnak. Európa haladhat, a nemzeti es a szociális eszmék átalakíthatják képét. Minden meg- változhatik, de nem változik az osztrák politika Magyarországgal szemben. Amily tehetetlen ez kifelé, idegen államokkal szemben, oly szívós kitartó a magyar nemzet iránt. Az osztrák politika évszázados nyomokon halad. Néha el-el akad a kátyúban, de megint elindul a megszokott nyomon, soha ki nem tér. Az elmondottak jutottak eszünkbe, mikor Luby Géza felhívását olvastuk. A vármegyei függetlenségi pártnak akar Luby Géza uj szervezetet adni. A változott körülmények nagyon szükségessé teszik ezt. Az idő alkalmas és kedvező. Alkalmas, mert a függetlenségi párt tényleg megerősödött vármegyénkben. Vármegyénk egyik első rangú tényező volt a mai helyzet kialakításában. A harcot a félsikernél hiba volna abba hagyni. Kedvező, mert látjuk a kormány gigászi munkáját a régi hagyományokkal. Naponkint szemlélhetjük az aknamunkát, melyet a jóhiszemű és derék törekvésekkel szembe állítanak. Gyönyörködhetünk, — ha ugyan nem fordul fel gyomrunk, — hogy a függetlenségi mezbe bujt démonok mint erőlködnek, hogy konkolyt hintsenek a magyar nép között. Ezek és hasonlók, még a kevésbbé tüzes vérüt is a sorompóba állíthatják. Meggyőzhetik arról, hogy valóban szükség van az erős szervezkedésre. Oly szervezkedésre, mely nemcsak a diadalmas, de a sanyarú időkben is kiállja a próbát. Erős kapocs fűzze össze a pártot, hogy ne csak a vihar, de még az orkán se tudja szétbontani. A meggyőződés hasson át minden tagot, hogy inkább törünk, mint hajiunk. Ehhez azonban nem elégséges a szándék, amit kigondoltunk, akarni is kell. Luby Gézának,, a vármegyei függetlenségi párt elnökének ismerjük megalkuvást nem ismerő jellemét. Törekvései nemesek és tiszták, ép azért azokat támogatni kell. Süssenek azért oldala mellé mindazok kik őszintén szivükön viselik a magyar állam jövőjét. A szervezésben nagy körültekintéssel és erős akarattal kell eljárni. Vigyázni kell, nehogy helyzet-politikusok jussanak be a párt vezetőségébe. A helyzet-politikus alatt értjük azokat a derék honKis öcsémhez. Édes kicsi öcsém, be szeretlek téged, S mégis fáj a lelkem, hogyha reád nézek. Amin én aggódom nem sejted, nem tudod: Édes kis öcsém milyen lesz a sorsod ? Úgy szeretnék belenézni a jövődbe — Csak egy pillanatra ne lenne lefödve. Hadd nézhetnék véges-végig életeden ; Oh, Uram ! add, hogy az nyugodt, boldog legyen. Kerülje a balsors, csalódás, fájdalom, — Ő helyette ha kell, szívesen hordozom — Kerülje"el minden, mi but hozna rája, Ne legyen széttépve hite, édes álma. Minden jót tőled vár! Uram válsd valóra! — Oly gyöngéd a lelke, s a világ oly durva — összekulcsolt kézzel kérlek Uram Téged: Ne hagyd el sohasem, édes kis öcsémet. Bnlácsy Hona. Himnusz a májusról. Kitárom karomat, hogy beleöljem ezt a feslővirágos szép világot, mely egy eleve szivünkbe plántált titkos érzelem ítélkezése által ezen a napon a leggyönyörüségesebb; a forró fantómokat, melyek ezer meg ezer-ábrándozó szép leány és szerelmetes szebb asszony leikéből sóhajos álmok, izzó vágyakként kiáradva, mint sugaras felhők úsznak a levegő égben, hogy a kebelük mélyen nótázó tündérek csengőén tiszta és finoman gyönge énekével álomba ringassák a világ szivét, s elmámoritva érzést, érzékeket, lebegő mosolyukat a május üdeségével együtt rávarázsolva a sápadt, vérnélküli arcokra, elhitessék a remény nélkül valókkal is, hogy ők élet és szerelemre hivatvák; az erős illatokat, melyek a bontakozó földkebelből áradnak oly bűvösen, de melyeket oly ördögin izgatóvá, oly észbontóan mámoritóvá azok a7 csábos illatok tesznek, mik a természet szabad oltárán virággal és mosolylyal, legfőképen szivük szerelmével áldozó lányok és asszonyok hajának sűrűén lágy selyméből, bőrének rózsásan mohás bársonyából kisugározva hozzávegyülnek a földkebel lehelletéhez. Kitárom karomat és tele tüdővel szíva magamba mindazt a sok fényt, illatot, melegséget, mámort és szerelmet, mi ott reszket ma minden — mindenen : szivem boldog teljességéből kiáltom a sugaras minden- ségbe : Evőé, Május, evőé 1! Éljen a fény, az életadó! És a szerelem is éljen! Mert szeretlek te isten kegyelméből való szép nap. Szeretlek véghetetlenül. Amikor még csak az eszemet tudtam, már akkor is élt bennem bizonyos homályos sejtelem arról, hogy miért veszik fel a lányok e napon vasárnapi ruhájukat és gyermeteg eszemmel már akkor is megtudtam bocsátani az asszonyok Selymének suhogását erre az egy napra. De amóta a szivemet is érzem, megtudom bocsátani, sőt meg is becsülöm nagy becsüléssel a világnak ezerannyi .ragyogását és hiúságát, május! napodon, mert a legszebb tavasz vagy te a tavaszban, a leggyönyörüségesebb nap a napok között, a legigazibb ünnep az ünnepek sorában és a legnagyobb is, mert a szív ünnepe vagy te és a szerelmes szereteté, egyben az Urnák is napja, ki maga sem más, hanem szeretet. Kalaplevéve állok térdeimen, májusi faka- dás, mintha az Urnák pitvarában állaanék és a mint átadom magamat misztikumaidnak és amint érzem, mily ellenállhatatlan erővel vonz a föld, hogy dőljek kebelére: megdöbben a szivem. Hiszen én pogány, én természetimádó vagyok és a bálványok tisztelete is helyt foglal szivemben ! És az a nagy sokaság is, az asszonyok, leányok, gyermekek és nagyok serege, akik lázasan sietnek a szabad természet ölére kora napköltekor és akik egy szál virágért felkutatják a ligeteket, berkeket, az erdők ösmeretlen mélyét; akik virágokkal kendőzött kocsikon térnek haza s akik hajukat és ruhájukat is telehintik szirommal; akik virágos ágakat tűznek, azok is mind pogányok, természetimádók sőt a bálványok tisztelete is helyt foglal szivünkben !... Csak meg kell nézni őket! Ott vannak mind egy virágterhes fa körül. A fa olyan, mintegy virággal borított pogány oltár. És az emberek, amint helyeiket gyorsan változtatva sűrűn kapkodnak a virágos ágak után mintha ez oltárt táncolnák körül hadonászva. És has- gatják a fát, tépik az ágat, szedik a virágot s csókot, csókolva rá, úgy viszik azt haza. Mert
