Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-05-05 / 36. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 36. szám. kell (mert a sok millió úgyis már elvannak költve) iszonyú lármát, óbégatást csapnak; nohát, és a koaliczió ezt jóváhagyja ?! Ők persze azt szeretnék, ha a jelenlegi többség nem szankcionálná azt, s akkor ők ismét hálászhatnának a zavarosban. Nem azt óhajtják ők, hogy a darabantok és követőik méltó büntetésüket elvegyék, hanem, hogy az ország gépezete ismét megálljon: hát ha ismét rájuk szorulnak. Hiú várakozásuk higgadt megfontolásunkon azonban ezúttal hajótörést fog szenvedni. Tény, hogy a sok millió pénznek az elköltése törvényhozáson kivül, ex-lexben történt. Az is való, hogy akkor nem állott a hazafias ellenzéknek módjában az elköltést megakadályozni. Megtett mindent, amit a törvény keretén belül megtehetett. Buzdította, kitartásra ösztönözte a hazafiakat, de ezen túl nem mehetett. Tény az, hogy az ország legfőbb ura abban az időben nem legjobban válogatta össze az állami gépezet felelős őreit. Mint a rossz és hűtlen cselédek, úgy állott össze ez a szép kompánia és kifosztották, kirabolták a rájuk bízott országot erkölcsileg és vagyonilag. Amit elvenni, magukkal vinni nem tudtak, azt összetörték, széjjel zúzták és megcsonkították. De végre gaz rablók módjára megugrottak a bűnös legények ........... Há la a nemzet gondviselésének: uj őröket kaptunk......... Nemde, ezeknek le gelső feladatjuk volt a szenvedett sérelmeket begyógyítani, a megrongált közállapotokat helyreállítani, az államgépezet hajóját biztos révbe juttatni. És ezt jelen kormányunk meg is tette és folyton azon törekszik, hogy az alkotmányunkban ilyen vandalizmus többé kárt ne tehessen. Az, hogy a gazlegények, a darabantok, kik az adófizetők zsebeit kifosztották, legdrágább műemlékünket összetörték és azután kereket oldottak s olyan biztos helyre menekültek, ahonnan előczipelni őket nem lehet, nem változtat a dolgon. A kárt helyre kell pótolni és az elköltött milliókról szóló számadásokat jóvá kell hagyni. Mint a gaz suhancz, ki tudja, maga képében, hol kis kutya, hol ind tulok, hol asszonyembernek képeiben, és azéit, hogy bábának Margitot nem hitták szolgabiróné asz- szonyomhoz. Melyre Margit negativát nem adott, hanem csak elhallgatta és vállával vonétott. Szarkáné pediglen leányastul és Szűcs Mihályné vesztették meg az maga gyermekét, mely meg is holt. Tóth Mihályné által lőtt vesztére Pap Ferencznének, és ezeken felül az feljebb megirt szentenciázottakat is vallják nyil- vánságos boszorkányokul lenni. És Margit vallja, hogy Ballánénak még az tömlöcben megkötötték nyelvét. S újra is mind magokat, mind az más két felül írtakat az tűzre érdemeseknek vallják lenni Önként. Úgy az megirtakat boszorkánytársaiknak. A naiv vádak megtették hatásukat a bíróságra, mert Sótér József szolgabiró és Csepey Miklós esküdtje bizonyítják, hogy a boszorkányok még ugyanazon évben Fehérgyarmaton, előkelőbb nemesek, köznemesek és pórok jelenlétében megégettettek. hogy rossz fát tett a tűzre, úgy bújtak a darabantok a királyi palást mögé és ott költik el nyugodtan aljas munkájuk vérdiját. Csak a palást megrongálásával és bemocskolásával lehetne őket onnan előhúzni, és a megérdemlett szégyenhelyre juttatni. Mi azonban többre becsüljük azt a palástot, az ő egész lényüknél. Más hazaáruló félénken meglapul odújában és hallgat, mint a nyúl. Ezek, a hazaárulók egészen más fajtáját képezik. Még most is fel-felütik fejüket, mint a gaz. Tehetetlen dühökben mérges nyilaik egész özönét zúdítják a biztos utón haladó koalicziöra, de különösen a függetlenségi tábor erős tömegére. A nyilak czéltévesztetten hullanak alá. Tánczoló és őrjöngő dervisek módjára ordítanak és keringenek saját tengelyük körül. Megvágják testüket a hazafiatlanság éles borotvájával, lármáznak, jajgatnak, visongnak és vijjongnak csakhogy eredjen már meg az eső, a záporeső, amelyet ők várnak, mely a koalicziót szétmossa. Mindhasztalan ! Az ország letárgyalt a szegénylegényekkel ! A közvélemény előtt elvesztették hitelüket, játékukat. Fullánkjuk nem árt nekünk, mérget lehelő tekintetük hatásnélküli; nyilaik elkopottak, tompák. Eljárásukat tekintve és mérlegelve eszünkbe jut egy epizód, mely jellemző. Íme. Egy szegény asszony egyetlen fiát katonának besorozták. Nehezen vált meg szive egyetlen kincsétől és még jobban fájt neki az, hogy utra- valóul semmit sem készített neki. Az utolsó pillanatban egy családi bibliát adott át fiának, hogy abból vigaszt, bátorságot és erőt merítsen. A fiú az anya intelmeit hűségesen teljesítette. Gyakran olvasgatta a családi ereklyét, amiért bajtársai részéről sok gúnynak volt kitéve. De ő haladt a maga utján ........ Megváltoztak az idők ..... A fiúnak a csaták tüzében kellett vonulnia. A bibliáról akkor sem feledkezett meg, odacsusztatta baloldali zsebébe és elindult........Este a mi szegény katonánka t a többi halottal együtt kikészítették utolsó útjára. Sokan felismerték a bibliás hőst és gúnyolódtak felőle....... De ni ni! Hiszen ez nem halt meg, él, sóhajt, ajkai mozognak. Tényleg úgy van ; a golyó, mely szivének volt irányozva csak elkábitotta emberünket, de kárt nem tett benne......... Íg y állunk mi is a darabontok nyilaival szemben. Mig egész lényünket, egész valónkat a függetlenségi politika tiszta bibliája fedi; mig a nemzeti kormány azon az utón halad, melyen a nép jólétének és függetlenségének eszméi ir- vák; mig az ország közvéleménye meggyőződik arról, hogy a darabant eszmék és eszközök teljesen homályba vesztek addig a darabant nyilak visszapattannak testünkről, bennünk a legparányibb kárt nem tehetnek. És hogy ez mindvégig igy legyen hassunk oda, hogy a függetlenségi eszmék a Kárpátoktól az Adriáig győzelmet arassanak. Az Árpád-ünnep törvénybeiktatasa. Wekerle Sándor miniszterelnök az Árpád fejedelem halálának ezeréves évfordulója megünneplésére kiküldött országos bizottság tagjait legközelebb tanácskozásra szándékozik összehívni, hogy velük az ünneplés módozatait végleg megállapítsa. A miniszterelnök az erre vonatkozó törvényjavaslatot május második felében terjeszti a képvíselőház elé. Vármegyei függetlenségi és 48-as pártgyiiés. Luby Géza, a vármegyei függetlenségi párt elnöke, a következő meghívót bocsátotta ki: A megyei függetlenségi párt szervezése 1893-ban ejtetett meg. Hosszú idő, de eredményteijes! Akkor még egy függetlenségi képviselője volt a megyének, ma van hat. Büszkén tekinthetünk vissza a múltra, ha fáradtunk, meg van érte a jutalom. Négy kerületben volt szervezve akkor pártunk, most Krassó, Nagybánya, Megyes is együtt érez velünk s kerületi szervezett párttal bír. A gyarapodás folytán változott viszonyok szükségessé teszik szervezési szabályaink bővítését, megváltoztatását Teremteni kell egy megyei végrehajtó-bizottságot, melyben képviselve legyen minden kerület, hogy szükség esetén ne a nehezen összehozható pártgyülést, de a végrehajtó-bizottságot hívhassuk össze. E célból indítványozom, hogy alakítsunk egy függetlenségi megyei végrehajtró-bizo>ttságot, amelybe minden kerület választana 10—10 tagot tagja lenne ezenkívül a kerületi pártelnök és a négy kerületi alelnök. E testület állapítaná aztán meg minden általános választás előtt az együttes tervet. Irányítaná a pártot, egyöntetű működést hozna létre. Szükségünk van egy fegyelmi bizottságra, amely állana 7. kerület elnökeiből s a párt elnökéből. Ez lenne hivatva ítélni azok felett, kik a párt programmja ellen vétettek, vagy hazafiatlan viseletét tanúsítottak. Ez indítvány alapján a szükséges választások, kijelölések megejtése céljából hívom össze a függetlenségi párt tagjait 1907. május 13-ikán reggeli 11 órára a Szatmáron — a Károlyiház fogadóban — tartandó pártgyütésre. Május 14-én megyei rendes közgyűlés lesz Nagykárolyban, sok fontos tárgy kerül ott szőnyegre, ami felett pártunknak döntenie is kell. Felhívom azért pártunk minden tagját, hogy május 13-án gyűlésünkön jelenjen meg. Vaunak kötelességek, melyek alól'kibújni nem tehet, — ilyen ez is. Felkérek minden párttagot, hogy kövessen el pártfeleinek körében mindent, hogy minél számosabban jelenjenek meg. Hazafias üdvözlettel maradtam 1907. ápril. 29. Luby Géza megyei pártelnök. A kisgazdák bajai. I. A legutóbbi évtizedek lázas munkálkodásában a legtöbb intézményünk nyugati modern államok hasonló intézményeinek mintájára Készült, akárcsak a Pallas lexikon, melyben rengeteg sok aprólékos idegen szó fel van halmozva, de a „csusza*" kimaradt még a pótkötetekből is. Ne is csodálkozzunk azon, hogy ez igy történt, százados mulasztásokat kellett pótolnunk, hogy a Nyugatot csak némileg megközelítsük, s létünket biztosítsuk. Ezen lázas tevékenység közepeit történt, hogy sok olyan téren fejtettünk ki nagy tevékenységet, s hoztunk nagy áldozatokat olyan intézmények létesítése érdekében, melyek a mi viszonyaink között csak mint másod, vagy talán harmadrendű szükségletek voltak, még ellenben a ránk nézve legsürgősebb leghasznosabb intézmények felkarolása, fejlesztése nem részesültek abban a figyelemben, aminőt azok megérdemeltek volna. így történt a hosszú szabadelvű uralom alatt az, hogy — a meglevő kisiparunkat alig méltatva figyelemre — gyáripar hirtelen megteremtése érdekében hoztak ugyan csekély áldozatokat a legtöbb esetben kellő eredmény nélkül, mert megfeledkeztek egyrészt ami sajátságos viszonyainkról, másrészt pedig arról, hogy a gyáripar másutt sem lett máról holnapra, hanem a legtöbb helyen a kisiparból fejlődött ki. De legjobban elhanyagolták a kisgazdák, akinek a jólététől függ elsősorban az egész ország jóléte. Nem vagyok elfogult „agrárius“ de azt tartom, hogy a mezőgazdaság, ipar- és kereskedelemnek karöltve kell haladnia. Ha a magyar gazda az ipar rovására előnyöket akarna szerezni : maga alatt vágná a fát, s oda sülyedne, ahová Mária Terézia és II. József akarták terelni a magyar mezőgazdaságot. Ők tényleg
