Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-04-17 / 31. szám
Nagykároly, 1907. április 17. 31. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. €5 MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. Telefon szám: 58. ..zz: Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.- Kéziratokat nem adunk vissza. ..............Felelős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Főmunkatárs: Laptulajdonos: Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: szám ara 20 fillér. \ korona. A Valódi és erőszakos szocializmus] Nagykároly, április 16. Napjainkban az arra nem hivatott emberek a szociálizmussal előszeretettel foglalkoznak és ezen tan fejtegetésébe bocsátkoznak, anélkül, hogy azt akár a praktikus, akár pedig a teoretikus oldaláról ismernék. Ennek szomorú következménye a munkaadók és munkások közt való folytonos viszáj, amely sohasem fog az igazi mederbe tereltetni mindaddig, mig a kérdést hamisan adják fel és hamisan válaszolják meg. A munkaadók mint praktikus szociológusok megértik a modern kor haladó szellemét, a modern szociálizmust és annak erejükhöz, tehetségükhöz mérten meg is kívánnak felelni, ha utjokban nem állana az erőszakos szociálizmus, mely minden átmenet nélkül majmolja a külföldi szociálizmust, azt a szociálizmust, mely évtizedes fejlődés folytán a mai álláspontját elérte s azt joggal megvédelmezni és fejleszteni törekszik. Az ő munkásságuk érett a szociálizmus modern felfogására, a miénknek először meg kell tanulnia azt, hogy miért és hogyan küzdjön. A külföldön neves nemzetgazdászok kezelik a kérdéseket, nálunk pusztán lelketlen és önző agitátorok, kik ezt nem mint tudományt, hanem mint egy megélhetési forrást kezelik s magát a főkérdést mellőzve, a mellékkérdéseket feszegetik, vagyis azt, hogy mikép lehetne a kérdésből tőkét kovácsolni, tekintet nélkül a küzdő felek érdekeire. Jó maguk folyton a tőke ellen izgatnak s ők maguk a zavarosban a tőkét halászszák a gyengébb fél filléreiből. Csak újabban akad egy két nevesebb ember, aki a kérdést jogi szempontokból kezeli, ezek a modern szociálizmus apostolai, a munkásságnak és a munkaadóknak igaz, érdektelen barátai. A legtöbb szociálista vezető nálunk közönséges tudást és műveltséget nélkülöző agitátor, akik nem józanul mérlegelnek, a természeti törvényeket és igazságokat meghazudtolják, nem felvilágosító magyarázattal tömik követőiket, hanem hangos kiáltozással, hírlapi cikkekkel és plakátfenyegetésekkel. Természetes, hogy a tanoknak ilyetén hirdetése szüli a harcot a munkaadók és munkások között. Nem a munkahiány az oka, hogy Magyarországból annyi munkásember vándorol ki Amerikába, az állítólagos jobb munkáshazába, hanem a szívtelen agitáció, amely a munkaadók és munkások közti viszonyt annyira kiélesiti, hogy a kibékülésnek teljesen útját zárja. A vezérelv az, hogy az országból a fölösleges munkaerő távozzék. Az itt maradt kevés munkaerővel azután a helyzetet könnyen meg lehet javítani. A küzdelmet a tőkével könnyebben felveheti és eredménynyel megvívhatja. Ez a tétel azonban hamis. Igaz, hogy pillanatnyi sikert felmutatni tud, de megfojtja csirájában a vállalkozási kedvet s a tőkét a pénzintézetekbe, a nyugodtabb és biztosabb üzletbe hajtva, elvonja az ipartól. Mert melyik tőkésnek lehet ott vállalkozási kedve, ahol az eredményt a munkásoknak szívtelen előharcosai, az agitátorok saját jól felfogott érdeküket védelmezendő, veszélyeztetik. A hazai ipar megteremtésének és fellendítésének égisze alatt alakuló ipar- vállalatok csakhamar megtudják, hogy tőkéjük az áldatlan viszonyok folytán nem jövedelmez. Tengődnek egy ideig vagy pedig tartózkodnak a tovafejlődés- től és lassanként tőkéjüket biztosítva visszavonulnak. A modern szociálizmus jogosan követeli a munkás helyzetének javulását és a modern iparos meg is felel ennek a lehetőség határain belül. Nyújt amennyit nyújthat. Az elmúlt két esztendőben legalább is 40 százalék béremelést. Saját érdeke, hogy állandó munkáskarra tegyen szert, s ezt meg is teszi addig, mig anyagi kérdésről van szó, de ellentáll s joggal, akkor, mikor a munkásai az anyagi érdek burkolatában hatalmi kérdéseket feszegetnek. „Csak szervezett munkástársakkal dolgozunk, ezalatt a mester alatt nem dolgozunk, ezzel e munkással nem dolgozunk, mert a szervezetben nem jól viselte magát, a másikkal azért nem dolgozunk, mert adós a szervezeti tagjárulékkal, mert nem fizetett elő a szakújságra“ ; ilyen és egyébb kifakadások zavarják a munkát s sztrájkra ingerelnek ezer s ezer munkást. Folytonosan nagyobbodó bér és munkaidő, tehát kevesebb teljesítmény is; ez nem lehet a modern szociálizmus alapja. Igenis több bért követeljen a munkás, jobban éljen, mert több követelést enélkül az ipar nem koncedálhat. A modern kor szelleme minden téren több munkát, alaposabb munkát követel. Az idő pénz s pénzért teljesíteni kell mindinkább többet, mert a pénz — időben kifejezve — teljesítményt jelent. A munkások Amerikába tódulnal^'eg^részt azért, hogy az itthon mattal#'.helyzetet' a szociális nemzet- gazdaBágta&C^alapják javítsák, másrészt, mert OÜ álmólag jobban megfizetik a munkát.Nyiint mindenben, úgy ebben is elfelejtenefr.^áfhuzamot vonni az ottani és a hazai viszonyok között. Többször kínálkozott alkalmam Amerikából visszajött munkásokkal e tárgyban bővebben értekezni. íme egy példa: Nálunk a vasúton fizetnek egy kocsirakomány fakirakásért két koronát. E munkához átlag három ember szükséges. A három ember nálunk naponként 3 kocsirakomány fakirakást teljesít. A teljesítményért 6 K napi bért kapnak, tehát egyre napi 2 K bér esik. A munkát rendszerint 6 órakor reggel kellene megkezdeni. A mi munkásunk mindenekelőtt egy órát azon tépelődik, hogy a munkát mikép kezdje meg, félóra dolog után jön a reggeli. Eltart fél óráig. Kell is annyi hozzá. Reggeli után fél óra uj tépelődéssel telik el. A tárgy fontos: hogyan folytassa a munkát. Az egész nap tépeiődésekkel telik a teljesítmény rovására. Odaát Amerikában máskép áll a dolog. Egy kocsirakomány fa kirakásáért 40 cents jár, a mi pénzünk szerint F98 K. Három ottani, vagy tőlünk átcsöppent munkás naponként 8 kocsirakomány fát rak ki, vagyis 320 cents-t keres, amely a mi pénzünkhöz mérten 15‘84 K-nát teszen ki. Vagyis egyre esik 6-28 K. Igen ám, csakhogy odaát a renyhe, lusta, tépelődő munkást nem használhatják, az olyan ott éhen vesz. S mert a gyomra, de meg az ottani józan szokások kergetik, kényszerítve van a teljesítményre. Dolgozott szorgalmasan, keresett annyit, hogy életszükségletét bőven fedezheti s ha hajlama van a takarékossághoz, pénzt szerezhet. Ilyen elvekkel lehet követelni béremelést, azonban nézni a napot összetett kézzel s követelni megélhetést gazdától, államtól, ez egyszerűen abszurd, erőszakos, a korral össze nem egyeztethető vad szociálizmus. Számtalan ilyen igaz példa rontja le azt az állítást, hogy idehaza nem lehet keresni. Odaát is csak a teljesítményt fizetik meg s nem a nagy- szájaskodást. És emellett milyen rend van odaát. Egyik munkás a másikkal munkaidő alatt nem beszélhet. Mert tökéletesen igaz azon felfogás, hogy az a munkás, aki folyton beszélget, az rendes munkát végezni nem tud, annak teljesítménye korlátozva van.
