Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-04-28 / 17. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 17. szám. gei közt szorosabb kötelék létesül. A munkaadó és a munkás jobban megbecsülik egymást. Ezzel egyúttal a nemzetközi izgatásnak is mindjárt kevesebb tér kínálkozik. S azok, kik eddig kevésre becsülték a hazai ipart, a magyar ipar mellett szállnak majd síkra. A munka lehet tehát csak, amely összeszövi a társadalmi rétegeket s megnöveli a polgári önérzetet. A tatárok pusztítása. Jakab az, kiről mindig tudtuk, hogy egész közéleti munkátlan- ságát a szenny jellemezte s ha néha-néha tett is valamit vármegyénk közügyei terén, cselekvése nyomán mindig mocsok fakadt. Ez a szánalmas alakja közéletünknek rombolt, pusztított mindenütt, a hová csak elért gonosz szelemé és minden tehetségét arra használta fel, hogy politikai jellemtelenségével megmételyezze azokat, kikhez hozzáférhetett. Ezen jellegzetes közéleti munkásságára — azt hisszük — a vármegye közönsége örökre ráborította a feledés homályát és nem fog feltámadni soha. Nyugodjék dicstelen szereplésével jól kiérdemelt tövis koszorúján! Nem is foglalkoznánk vele, ha csak az alábbi eset a vármegye vagyonával összefüggésben nem lenne. Köztudomású, hogy Jakab előbb, mint Szatmár- vármegye alispánja, a vármegye székházában levő alispáni lakást, később mint az absolutis- mus kivezényelt szolgája, a főispáni lakást lakta. Az is köztudomású, hogy hírhedt vezérével Kristóffyval a vármegye költségére újonnan és fényesen berendezték az alispáni és főispáni lakást. Volt ott minden a mi szép és drága. Angol bőrdivánok, kártyaasztal, perzsa szőnyegek stb. Ebben a berendezett fényes lakásban dőzsölt szolgahadával hónapokon keresztül. — Mert valóban dőzsölésnek nyomait láttuk a napokban, mikor az alispáni és főispáni lakást megszemléltük. Olyan rombolást, annyi piszkot a tatárok pusztításai sem hagyhattak maguk után. A falakban száz meg száz lyuk tátong. A falak festése teljesen lerongálva, a székek, asztalok, ágyláb összetörve, az angol bőrdivánokon szemétládák felhalmozva, narancshéjak, szalma, széna az egész padlózaton szétszórva olyan képet nyújtanak, amelytől megborzadnának még a fegyházak lakói is. A vármegye hajdúinak napokig tartó munkájába fog kerülni, mig azt a sok piszkot onnan kitakarítják és tetemes költségébe a vármegyének, mig a falakat, bútorokat használható állapotba hozatja. Reméljük, hogy a vármegye közönsége nem fogja szó nélkül hagyni ezen tatárpuszti- tást s talán azt is remélhetjük, hogy Jakabnak a szeszgyár jövedelméből sikerülni fog a felmerült költséget és az okozott kárt mihamarább kiegyenlíteni. Avagy ez is perlés alá fog kerülni, mint a pezsgő, a melytől elkábulva romboltak ? lelkesedni, kitartani Károlyi Györgynék, Bathyá- nyi Lajosnék. Teljes hódolatomat kívántam kifejezni a nők hatalma előtt s ha az nem sikerült jobban, vigasztal az, hogy nem akaratomon, nem érzelmeimen múlt, vigasztal az, hogy igaz érzelmekkel sohsem szavak számolnak el. Nekem azonban célul tűzött feladatommal le kell számolnom, a mi pedig az, hogy üdvözöljem a tulipánkert kertésznőit, azért, hogy itt Szatmár- vármegyében, hogy itt Nagykárolyban megjelentek, gyöngéd kezeikkel megművelni a hazafias talajt, hogy szeretetiik termékenyítő harmatjával itt is dús tenyészetet kelteni s hervadhatlanná nevelni az igaz hazaszeretet legnemesebb virágait. Tisztelt társaság! azzal kezdtem fárasztani becses türelmüket, hogy a védőegyesület, a tulipánkert mozgalom, céljaink jelentőségének avatatlan ismertetésével nem lohasztom azt a lelkesedést, a melyet mindenkiben a cél, a feladat őszinte felismerése az igaz hazfias érzelem közvetlenségével keltett. De épen ez a hazafias érzelem késztet arra, hogy kifejezést adjak annak az igaz vágynak, mely mindnyájunk lelkében ég, hogy ne legyen e mozgalom a hazafias felbuzdulásnak, a fenyegető veszéllyel fellobbanó szokásos szalmaláng, válljék állandó táradalmat átalakító küzdelemmé nemzeti törekvéseink elérése. Hiszen nyugodt idők alatt sem pihentek egyesek törekvésekkel s épen azok mutatták meg. hogy a legfejlődöttebb igények sem követelnek nagy áldozatot a magyar ipar kizárólagos pártolásával. Nem kell messze mennünk. Itt Nagykárolyban lelhetjük meg a legfényesebb példát. Gróf Károlyi István itteni kastélya s más palotái fejedelmi otthonok fénye és műizlésé- vel állják ki a versenyt, pedig berendezésében A Tulipán-kert és a Magyar Védő- Egyesület megalakulása. Együttérzésben lelkes szivekből hazafias föllángolás tüzében alakult meg a szatmárme- gyei Magyar Védő-Egyesület s ezzel együtt a Tulipánkert a megye székhelyén, Nagykárolyban. F. hó 22-re hívta össze e két hazafias egyesület megalakítása céljából a városháza nagytermébe az érdeklődőket Debreczeni István polgármester. S a föllelkesült nemzeti érzés egybe is gyűjtötte a magyar lelkeket. A városháza nagyterme vasárnap d. u. 3 órára szinültig megtelt hölgyekkel, férfiakkal, a kik a hallott lelkes beszédek után — hiszszük — mind lei- kökből harcosaivá lesznek minden téren a magyar önállóság hatalmas gondolatának. Szükségtelennek tartjuk részletesebben ez öntudatos, nagyarányú nemzeti harc mivoltát most vázolni, mikor a gyűlésen elhangzott beszédek mindegyike ezzel foglalkozott, később kiveszszük mi is részünket őrködésünkkel, figyelmeztető szavakkal, hogy a megindult mozgalmat ébrentartsuk, táborába minél több apostolt toborozzunk. Riadónak elég, a mit e gyűlésen különösen a Magyar Védőegyesület lelkes igazgatója: Dobieczky József, nv. huszárezredes előadott: hogy pénzünk Ausztriában ezerszám tart fönn gyárakat s mellette népünk szegényedik és kivándorol. Soha szükségesebb egyesület nem alakult, mint e kettő, Ha a lelkes kezdethez hasonló lesz az öntudatos kitartás — a közeli szépséges jövő hangos diadala fogja hirdetni nemzeti önállóságunkat, hatalmunkat, vagyonosodásunkat. Adja Isten, hogy az elvetett mag jó talajra talált legyen! 1. Tulipánkert megalakulása. Pont három órakor az elnöki emelvényen lelkes éljenzések közt foglalták el helyűket: Károlyi Gyuláné grófné, Dobieczky József, Debreczeni István, Cseh Lajos és Adler Adolf. A gyűlést Debreczeni István nyitotta meg s fölkérte az egybegyűltek nevében a Tulipánkert s a Magyar Védő-Egyesület céljainak megismertetésére első sorban Károlyi Gyuláné grófnét, a ki Arad- és Temesmegyében már felgyújtotta a hazafiság tüzét s mindkét megyében megalapította és szervezte a tulipán mozgalmat. Lelkes tapsok közt állt föl a nemes grófné és gyújtó tűzzel, valóságos szónoki gyakorolt- sággal. mindvégig* éréven hatással mondotta el sürü helyeslés közt a következő beszédet: Mélyen tisztelt Hölgyeim! Midőn e helyről Önökhöz néhány szót intézek, őszinte igaz örömmel teszem azt, és örömöm két forrásból fakad. Az egyik az, hogy megajándékoztak megtisztelő bizalmukkal, azon vármegye és város hölgyei, hol életem annyi boldog évét töltöttem és melyhez oly sok benső emlék fűz, a másik az mélyen tisztelt Hölgyeim, hogy oly mozgalomban, mely hivatva van édes Hazánk minden magyar iparosok munkája. Tért kell adni a magyar iparnak érvényesülésre s úgy műizlés mint kivitelben állja helyét verseny- képesen a külföld régen istápolt, elkényeztetett iparával szemben is. Ha biztosítva lesznek iparosaink arról, hogy tudásukat, Ízlésüket, ügyességüket nem a külföldön kell megélhetésük biztosítása végett érvényesíteni, ha minden politikai pártállásoktól függetlenül, magunk, a társadalom állítja országunk határára a vámsorompókat, a tényleges helyzet ereje meghozza azt önként, a mit közjogi harcainkkal eddig kivinni nem sikerült, meghozza az ipar fellendülését, az ország ipari függetlenitését. önállósítását. Nem áldozatot, csak türelmet, kitartást kíván a védőegyesületi és tulipán mozgalomtól a cél s a cél biztosításában egyedüli tényezők a magyar nők. Azok után az igaz hazafias érzéstől áthatott, mindenkit lelkesítő szép szavak után, a melyek örökre felejthetetlenül csengettek el ma Nagykároly város városházán, a célt biztositó oly határozottsággal, a melyre csakis egy ősei hagyományaiban nevelt igazi honleány képes, igazi örömteljes megnyugvással büszkélkedve a magyar ornamentika egyszerű de jelentőségteljes ősi tulipánjelvényével, mert sikert, győzelmet jelent. Lelkesíteni, buzdítani szeretnék a tulipánkert mozgalom mellett máris hosszúra nyúlt üdvözletem végeztével, igazán lelkesíteni, követendő példára mutatni. Lelkésitőbb igazi példát mutatott a legmagyarabb főúri asszony igazán érdemes unokája, Károlyi Melinda grófné, kövessék híven hölgyeim, és nem csak a mi, de a jövő minden magyar nemzedékének hálája, áldása fogja hazafias imáiba szőni emlkéküket. javát előmozdítani, mindnyájunknak kik rajta szeretettel csiiggünk, egyforma kedves kötelessége részt venni. Szivem egész melegével üdvözlöm tehát Szatmárvármegye és Nagykároly városa csatlakozását a hazai ipar pártolása és védelme érdekében megindult mozgalomhoz, úgy mint az Országos Védő Egyesület szatmármegyei osztálya alakuló gyűlésének tisztelt tagjait. Ennek a mozgalomnak, mely nem függ semmi külső körülménytől, nem szabad megszűnni többé soha! Tartsunk ki rendületlenül, hűségesen, hazafias ügyünk mellett, és áldjon vagy verjen sors keze, ne gyengüljön soha elhatározásunk, ne lankadjon, ne csökkenjen a lelkesedés, mely ma bennünket hevít! Mélyen tisztelt Hölgyeim! A Védő Egyesület nemes és hasznos célját mindenki ismeri és különben is meg fogják azt mindjárt világítani nálamnál sokkal hivatottabb szónokok, csak a Tulipán mozgalomról legyen szabad pár szót szólanom. Ennek célja egészen hasonló a Védő Egyesületéhez, és ugyanazon eszme szolgálatában áll. Ennek is fő célja a hazai ipar pártolása és megvédése, az egész vonalon föltétien előtérbe való állítása a külföldi termékek fölött. De ezen kívül még más, hogy úgy mondjam erkölcsi jelentősége is van. Oly időben keletkezett, melyről méltán mondhatjuk, hogy sötét, borult idő volt. Minden igaz hazafi aggódó hazaszeretetének, mintegy közvetlen megnyilatkozása volt a hozzá való csatlakozás. És annak is szükségét érezte minden jó magyar, hogy egy táborba tömörüljön, egyesüljön, e tömörülésnek, egyesülésnek külső jelével is tüntessen, és e jelben vigye győzelemre a Haza szent ügyét! Hogy a költő szavával éljek, a magyarok honszerelmük magvát elveték a hó felett, és kikelve Tulipánok koszoruzták a telet! Ezen Tulipánok viruljanak örökké, mint békés küzdelmünk jelképei! A viharban fakadtak, de a derültebb idők melegítő napsugara ne fonnyaszsza, ne hervassza el őket, ellenkezőleg fejlessze, növelje folytonosan, végtelenül! És ez a szép magyar virág, mely büszkén tör az Ég felé, mintha sejtené nemes hivatását, mely magyar színekben ragyog és magyar szív fölé való, ez ékesítse mindig keblünket, ez egyesítsen ezután is mindnyájunkat, hogy kivívhassuk közös odaadással és erővel szeretett Hazánk fölvirágozlatását és minden fiának boldogulását. — Isten vezérelje jóra törekvésünket! A tüzes beszéd után elementáris erővel tört fel a szivekből a lelkesedés tapsa, s ennek hatása alatt azonnal megalakult a Szatmármegyei Tulipánkert: Elnöke Károlyi Gyuláné grófné lett s egy körülbelül 100 tagú választmány alakult a vármegye hölgyeiből és férfiaiból. A választások megejtése után Cseh Lajos, főgymn. igazgató üdvözölte a grófnét a következő nagyhatású beszéddel, a melyben a tulipán-mozgalom lelkes terjesztésére hívta föl a magyar nőket. Méltóságos grófnő! Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! A nőegylet elnöksége felkért, hogy a mai g)ülésen üdvözöljem a Tulipán-szövetség szat- márvármegyei fiókjának elnökségét, Károlyi Gyuláné ő méltóságát Annál nagyobb örömmel vállalkoztam a megtisztelő feladatra, mert a tulipánnal áll az kapcsolatban. A tulipán ugyanis a megindult nemzeti mozgalomban a női szív sok titkos érzelmét, eddig hamu alatt lappangó hazafias tüzét hozta napvilágra. Megismertetett bennünket a magyar nő lelkének igaz mivoltával. A budapesti főrangú hölgyek, kik a nagy nemzeti áradatot megindították, nagyon okosan a tulipánra gondoltak, midőn a jelvény kérdést eldöntötték. Régi kedves virága a tulipán a magyarnak. Valószínű, hogy még ázsiai vándorlásaiban kedvelte meg. S midőn a 17. században mai hazánkban is meghonosította, a régi szabadságnak, az ősi nemzeti dicsőségnek emlékei újultak meg lelkében elemi erővel. Máskép érthetetlen volna, hogy oly sűrűn alkalmazza díszítéseiben. Nem csak alsó és felső ruháira, kacabájkáira. szoknyáira és ingeire hímezte rá a tulipán virágot, de ráfestette ládáira, ráfaragta az oromzat gerendáira is. Semmi meglepő nincs benne, hogy épen ehez az egy virághoz ragaszkodott különösebben. így tüntette ki szimpátiájával a firenzei a liliomot, a német nép pedig a rózsát. Némelyek feleslegesnek tartják a külső jellel való tüntetést? Azt mondják, hogy elegendő, ha valaki belsőjében hazafiasán érez. Nem osztom, mert a jelvény jobban összetartja az együttérzőket. Egyöntetűbb a törekvés nagy céloknak az elérésére, ideális feladatoknak a megvalósítására, ha külső jel szintén összefűzi a rokonlelkeket. A hollandi nép a koldustarisznyát használta jelvényül, midőn nemzeti
