Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-03-10 / 10. szám

10. s/iírn.

SZ A T.M ÁR VÁRMEGYE

3-ik oldal.

Díszpolgári oklevelek átadása.

Nagykároly város képviselőtestülete egyik utóbbi közgyűlésén Kossuth Ferencet, A p p o- nyi Albert grófot és Andrássy Gyula grófot a város díszpolgáraivá választotta. A díszpolgári okleveleket nagyobb küldöttség hozta föl Budapestre és Kossuth Ferenc lakásán f. hó 8-án délelőtt nyújtotta át azokat Kossuth Ferencnek és Apponyi Albert grófnak. Andrássy Gyula gróf azonban akadályozva lévén, nem vehetett részt a küldöttlég fogadásában. A küldöttség tagjai voltak: Debreczeni István polgár- mester, Sternberg Sándor, Papp Béla, Stromayer Ferenc, Vagner István, Vagner Lajos, Varga Imre, Komódy Lajos, Marián Ferenc, dr. Cser- venyák Károly, Nagy Elek, Luczay János, Janiczky Albert, Vetzák Ede, Schiffbeck Károly, Nonn Gyula, Haán János, Adler Adolf dr., Szabó Albert dr., Kovács Dezső dr., Csipkés András, Bordás Imre, Blum József, Toóth Sándor Megjelentek még ezen kívül gróf Batthyány József, Thaly László és Szúnyog Mihály dr., volt orsz. képviselők.

Debreczeni István polgármester szép szavak kíséretében nyújtotta át Kossuth Ferencnek és Apponyi Aibertriek a díszpolgári okleveleket és biztosította őket a város polgárságának tántorithatlan ragaszkodásáról és szeretetéről.

Kossuth Ferencz éljenzésekkel és tetszésnyilvánításokkal sűrűn megszakított következő beszédet mondotta:

A jelenlevő Apponyi Albert gróf nevében is és az ő kifejezett akaratából, bár ö ékesebben szólna, mint én, és a megjelenésben akadályozott Andrássy Gyula gróf nevében és felszólítására meleg köszönetét mondok önöknek azért a nagy megtiszteltetésért, a melyben minket részesítenek és a melynél nagyobb jutalmat nem is adhatnának nekünk, kik másra nem számítunk, mint honfitársaink elismerésére s arra, hogy polgártársaink lelkében élénken éljen az a tudat, hogy mindaz, amit mi cselekszünk, a haza javának előmozdítására szolgál. Ami meggyőződésünk szerint a meghunyászkodás, a megadás nem lenne a haza java, mert minden jog csak annyit ér, amennyi erővel bir a nemzet jogainak megvédésére, megtartására és érvényesítésére. Hitünk szerint nincs alkotmányos élet ott, ahol a nemzet akarata nem érvényesülhet, az államiság minden terén és leginkább azon a terén, amely legfontosabb; és nincs állami élet ott, ahol az állam haderejére a nemzetnek nincs semmi befolyása és csak arra van szorítva a nemzet, hogy e haderőt eltartani és fentartani legyen köteles, de nem saját védelmére, hanem annak tudatában, hogy ebből inkább a nemzetet féken tartó, mint az államot védő intézményt csinálnak. Az ország alkotmányát súlyos veszély fenyegeti, mely azonban előidézte azt, hogy a nemzet legnagyobb részében megszületett az összetartás ösztöne és elhatározása. Erre az összetartásra nincs befolyással az a kiválás, mely a koalíció kebeléből a legutóbbi napokba történt s amely épp azon elemek távozását jelenti, amelyekkel sokszor nem volt teljes az egyetértés. A nemzet a koalícióval tart s azokat, akik kiváltak, alig fogja követni valaki; mi pedig a nemzettel együtt folytatjuk a törvények keretein belül mozgó küzdelmet, amelyhez jogunk van s amely kötelességünk is. Az a mi egy időre a szerencsétlenség látszatával bir, áldássá lehet a jövőben, mert az öntudatra ébredt nemzetet megmenti azon tes- pedéstől, amely a szolgasághoz vezetne; s a nyers erő amely a nemzetből táplálkozik el fog sorvadni előbb-utóbb, az igazság pedig diadalmaskodni fog ; az uralkodó meg fog arról győződni, hogy boldogsága és hatalma csakis nemzetének boldogságán és erején épülhet fel, eltiport nemzet pedig lehet néma és gyenge, de boldog és erős nem jehet soha.

Tartsák meg Önök is e hitet, melynek kifolyása az a megtiszteltetés, amelyben bennünket részesítettek és az Isten áldja meg önöket és édes hazánkat.

A hosszantartó éljenzés lecsillapulása után a küldöttség tagjai Apponyi Albert grófot kívánták hallani, mire Apponyi a közóhajnak engedve, a következő szavakat intézte a küldöttséghez:

Tisztelt Barátaim 1 Nekem sok mondani valóm nincs és én is csak ugyanazt fejezhetem ki más szavakkal, hogy teljesen indokolatlannak tartom azt a pesszimisztikus hangulatot, mely némelyeknél, akik gyengébb idegrendszerrel bírnak, megnyilvánul, és abszolúte nemcsak indokolatlannak, de nevetségesnek azt a diadalérzetet, melyet a hatalom birlalói azért éreznek, mert kétezer katonának a felvonultatásával sikerült nekik három-négyszáz képviselőt a kivonulásra bírni. A mi népünk nem volt bolond és vezetői nem voltak lelkiismeretlenek, hogy a fegyveres összetűzésnek kitegyék a polgárokat, mert minden összeütközésben a végrehajtó hatalom és a nemzet képviselete között nagyon természetes, hogy az első időben a végrehajtó hatalom van felül, mert rendelkezik az anyagi erőszak eszközeivel, mig mi csak azokkal az erőkkel rendelkezünk, amelvek a hatalmat táplálják. A hatalom jól teleszivta már magát ezzel a táplálékkal és egy ideig el is tud azzal lenni, úgy mint a fán, amelyet kivágnak, a levelek és virágok nem fonnyadnak el rögtön, hanem még jó ideig zöldéinek a levelek, mert még benn van a törzsben az a nedű, amelyet a földből szívott. Ez azonban csak ideig-óráig tart. (Helyeslés.) Ha azonban a törzs újabb nedvet nem szívhat magába, elfonnyadnak a levelek, kiszáradnak az ágak, a fának minden ereje elvész s azután csak tüzelő anyagnak való már. így vagyunk a hatalommal is, amely azon erő mutogatásával dicsekszik, amelyet mikor még az alkotmány életben volt, magába szívott. (Helyeslés.) Ha azonban a hatalom a nemzetből nem bir tovább táplálkozni, akkor feltétlenül el kell neki fonnyadni. Ha a nemzet higgadtan, önzetlenül és bátran kitart a maga igaza mellett, akkor az erőszakos hatalom csak pünkösdi királyság lesz. A jövő azonban a szabadságé, a jövő a nemzeté! (Lelkes éljenzés.)

Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf ezután bemutattatták maguknak a küldöttség tagjait, kikkel kezett fogva, hosszabban elbeszélgettek.

A küldöttség Kossuth Ferenc lakásáról Kallós Ede műtermébe vonult, hogy megtekintse a Nagykárolyban felállítandó Kossuth-szo- bor mintáját.

Nyilatkozat.

Dr. Schönpílug Richárd felkért bennünket a következő nyilatkozat közlésére:

A nemzeti követelmények kiküzdése céljából törvényhatóságunk által elfoglalt álláspontot meggyőződésem teljes erejével támogattam, e tárgyban tett utasításait követtem. Meggyőződésem mellett — mint mindnyájunkat — támogatott azon hitem is, hogy törvényen alapuló követelményeink egészben vagy legalább ez idő szerint részben való teljesítése: a nemzet, a törvényhozás nagy többsége s a törvényhatóságok összességének tüntető állásfoglalása folytán el nem maradhat. Ezen feltevésünkben azonban csalódtunk, bekövetkezett az, hogy a nemzeti küzdelem teljes letörése céljából a kormány az absolutizmus, a nyers erőszak terére lépett s igy előállott az alkotmány védelem szükségessége is.

A törvényhatóságok tisztviselőinek mikénti maguk tartása tekintetében hozott határozatai azon időben keletkeztek, a midőn az ellenállással tüntetni, a kormányra nyomást gyakorolni, helyzetét ezzel is megnehezíteni szándékoztunk. Akkor még egyáltalán gondolni sem lehetett arra, hogy azok betartása első sorban a tisztviselők existentiáját kívánja áldozatul, ez akkor lett nyilvánvaló, a midőn a békés megoldás lehetősége kizáratván, a kormány az erőszak terére lépett s ennek megkezdése gyanánt a főispánokat az 1886: XXI. t.-c. 64. és 65. §-a alapján a tisztviselőkkel szemben kivételes fegyelmi hatáskörrel ruházta fel. Ekkor már nyilvánvaló volt a kormány további szándéka, hogy t. i. az erőszakot elsősorban a különben is fegyelmi hatalom alatt álló tisztviselőkön fogja alkalmazni, azután következvén maga a törvényhatóság.

Az előrelátható bekövetkezendőkkel szemben és több tisztviselő által nyilvánított aggály folytán Ilosvay Aladár vármegyei főjegyző alispán helyettesnek tudomására hoztam, miszerint szándékom van tiszti értekezlet összehívását kérni, a melyen megbeszélnénk a kilátásba lévő eshetőségeket, s azon kérelemmel fordulnánk a 60-as bizottsághoz, hogy a változott körülmények folytán vegye újabb megfontolás alá a tisztviselők helyzetét s terjessze elő véleményét a t. hatósági közgyűlés elé mint a ki tulajdonképpen illetékes ezen ügyben határozni. Ugyancsak beszéltem e tárgyban több 60-as bizottsági taggal, kik szintén szükségét látták annak, hogy a 60-as bizottság is foglalkozzék újólag e tárgy- gyal s csak annak időpontját látták jónak akkorra elhalasztani, a mikor már az e tárgyban Budapestre összehívott országos vm. tiszti értekezlet ez irányban állást foglal. Több napra terjedő hivatalos távoliét után haza jővén értesültem róla, hogy Ilosvay főjegyző állásától ez alatt felfüggesztetett s igy szándékolt fenti actiómmal elkéstem. Mindezeket csak azért hozom fel, hogy igazoljam vele azt, miszerint már a vm. főjegyző felfüggesztése előtt jóval kifejezést adtam aggodalmaimnak s egyéni nézeteimnek a tisztviselők további magatartására vonatkozólag.

Amenyiben sem a th. közgyűlés, sem pedig a 60-as bizottság a valóban változott körülmények dacára a tisztviselők további magatartása tárgyában újabb véleményt nem nyilvánított illetve határozatot nem hozott, ezekre mint nem létezőkre nem reflectálhatok s igy csakis az eddigi határozatok további fent vagy fent nem tartásának célszerűségét igyekszem megvilágítani.

Előre bocsátva azt, hogy a tisztviselők további állás foglalásának kérdését nem lehet kizárólag a kívülálló egyének szempontjából, sem a megélhetésre elegendő magán vagyonnal biró

tisztviselő, sem pedig a családtalan fiatal, pá lyája kezdetén levő tisztviselő, sem pedig végre a minden esetre tiszteletre méltó, mindazonáltal a hazaszeretet tüzétől egész a fanatizmusig hevített tisztviselők szempontjából bírálat alá venni hanem a tisztviselők általános nagy többségének szempontjából t. i. vagyontalan, családdal s hosszas szolgálata folytán nyugdíj igénnyel biró tisztviselő szempontjából. Irányítani kell továbbá e kérdésnél a törvényhatóságot, hogy a hozandó áldozatokkal szemben a kitűzött cél eléréséhez ha csak egy lépéssel is közeledünk-é ? Az áldozat mindenesetre a tisztviselő existentiája, a kit a főispán bármely keresett ok miatt hivatal vesztésre s igy nyugdíj igényének elvesztésére is ítélhet. Ezzel szemben a vármegye megfelelő kártérítést nem adhat, sőt nem is biztosíthat. Minthogy pedig ma már alkotmány védelemről lévén szó abban minden honpolgárnak egyforma áldozatkészséggel) odaadással kell részt vennie, a mely küzdelemben a tisztviselőnek is csak oly mérvben kell részt vennie, mint minden honpolgárnak; több áldozat tőle setn követelhető, mint a nem tisztviselőtől.

Hogy pedig a tisztviselő feláldozása minő jobb helyzetet szülne? Teljes bizonysággal megállapíthatjuk, hogy valóban az teljesen eredmény nélkül való áldozat lenne, sőt gyengítené a jelenlegi helyzetünket, mert a mostani tisztviselők helyébe jönnének mindenre kész egyének, s különösen a bekövetkező s előre láthatólag a legnagyobb erőszakkal megejteni szándékolt képviselő választási cámpány alatt sokkal nagyobb biztosítékunk van arra nézve, hogy a törvények betartatnak, visszaélések nem követtetnek el, ha a mostani tisztviselők lesznek hivatalba.

A törvényhatóságnak és a tisztviselőknek oly irányú további ellenállása, hogy Nagy László főispán avagy Majos Károly helyettesített főjegyző alispán helyettes által összehívott gyűléseken és üléseken részt nem vesz, azt fogja maga után vonni, hogy önkormányzati jogunk felfüggesztése mellett kinevezendő királyi biztos fogja gyakorolni ezen jogokat s a képviselő választási elnököket majd az nevezi ki. Pedig ha valaha most kell résen lennünk, nehogy a választások eredménye látszólag azt mutassa, hogy a nemzet többsége nem ért egyet a felállított követelményekkel.

Visszatérve a tisztviselők sorsára, a midőn ismétlem, hogy a tisztviselő magának és családjának existenciáját megsemmisítő helyzetbe nem kényszeríthető, de ily áldozat a törvényhatóságtól el sem fogadható, ez csakis a jelenleg adva lévő helyzet alapul vétele mellett áll, nem lévén ugyanis kizárva, hogy előállhatnak még oly helyzetek, a hatalomnak minden kétségét kizárólag törvénybe ütköző oly követelményei, a melyek végrehajtására egy tisztviselő sem vállal- kozhatik, a mikor is mindenik tisztviselő fogja tudni kötelességét törvényhatósági kötelező utasítás nélkül, addig azonban ne keressük a hatalommal való összeütközésre az alkalmat s ne adjunk ezzel részére alkalmat arra, hogy a tisztviselői állásokat a maga embereivel töltse be.

Kénytelen vagyok még megemlíteni, hogy a 60-as bizottság a legutóbb tartott ülésén a tisztviselők további mihez tartások tekintetében határozatot nem hozott illetve véleményt nem nyilvánított, mert ennek elébe vágott több tisztviselő önfeláldozó kijelentése, holott a 60-as bizottságnak kötelessége lett volna — a tisztviselők bármely irányú befolyásától menten — saját nézetét nyilvánítani, annyival is inkább, mert az erkölcsi felelőség őt terheli.

Ezekkel indokolom azon álláspontomat, hogy a legutóbbi 60-as bizottsági ülésen részt vett tisztviselők többségének célra nem vezető önfeláldozásához magam részéről hozzá nem járultam s hogy a további ellenállásban az ott jelzett mérvben s módon ez idő szerint részt venni nem szándékozom.

Lehet, hogy nézetem helytelen. De hogy ezen elhatározásom indokánál kivan zárva minden közvetlen avagy közvetett bármi nemű érdekem s hogy e kérdésnél kizárólag csak egyéni meggyőződésem vezérelt, annak elösmerését becsületes múltam alapján, önérzetem egész súlyával mindenkitől megkövetelem.

Nagykároly, 1906. március 2.

Schönpílug Richárd vm. t. főügyész.

Végre tudjuk, hogy Schönpflug Richard főügyész kilép a nemzet jogos követelményeiért küzdők táborából, pedig nem is olyan régen ő volt az, ki a törvényhatósági tisztviselőket a szolidaritásra felhívta. Ő volt az, ki a közgyűlésen a megyefőnöknek megmagyarázta magasan tartva kezében a törvénykönyvet, hogy ezt a kormányt az önként fizetett adók és önként jelentkező újoncok sem illetik meg s mihelyt ezt követeli, törvénytelenséget követel. Neki volt kötelessége mint t. főügyésznek megmagyarázni a törvény valódi értelmét és ezt akkor meg is tette. Sajnáljuk, hogy most már más a jogi felfogása, de ez nem fogja megakadályozni a nemzet további jogos küzdelmét a kamarillával.