Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-05-19 / 20. szám
2-ik óidul. SZATMÁRVÁRMEGYE. 20. szám. A közoktatásügy évtizedes, szégyen- teljes mulasztásairól lehet-e mondanunk csak egy szót is, mely a legszorosabb értelemben véve köztudomású ne lett volna az egész vármegyében? Egyetlen nagyobb "arányú magyarosításra hivatott szervezetünk, a Szechenyi-társulat nagy koncepciók helyett apró részletkérdésekkel foglalkozik, — igaz, e szűk határok közé az is szoritja, hogy anyagi ereje csekély, a társadalomtól alig táplált. Az oláh pénzintézetek kiegészitik akcióval a magyarság nemtörődömsége által kreált vigasztalan állapotokat. A magyar nyelvterület határszéle egyre beljebb vonul nyugat felé. Egyszerre három kerületben állítanak jelöltet a memorandisták, kiknek hirhedett vezére vármegyénk területén tartja kezében a magyarországi dákoromán agitáció ösz- szes fonalait. Próbálkozásuk most még kudarccal végződött, — de ki biztosit a felől, hogy ha úgy haladnak a dolgok, a hogy megindultak, nehány év múlva nem lesz-e négy nemzetiségi képviselője is Szatmárvármegyének ? Elsőrendű nemzeti kötelesség, hogy a legteljesebb erővel felvegye a vármegye magyarsága a harcot a nemzetiségi kérdés minden vonalán. Végre olyan kezekbe jut a vármegye vezetése, hogy remélhetünk tiszta szándékában, cselekvésképességében és akaraterejében. Az ő hivatása az akció kereteinek megállapítása, az irányítás, az államhatalom erkölcsi és anyagi segítségének kieszközlése. Ám maradandó eredményre csak úgy lehet kilátásunk, ha a vármegye magyarsága is megköveteli és megteszi a maga részéi a dologból. Eszmével, szóval, tollal, cselekedettel és áldozattal is köteles Szatmárvármegyének minden magyarja támogatni ezt az akciót, melynél fontosabb ma, a becsületben és kitartással megvívott alkotmányharc szerencsés befejezése után, semmi sincs. Nem volna nagyobb örömünk, mintha sikerülne vármegyénk hatalmas intelligenciájának figyelmét és kitartó jóindulatát megnyerni ez ügy részére. Különösen azokhoz fordulunk, a kik nemzetiségi vidéken lakva, legközvetlenebb észleletek birtokában vannak és bizonyára velünk együtt érzik mindazoknyal és művészettel egyaránt él. A modern újság messze elhagyta a maga útját. Nem volna más hivatása, mint kielégíteni a hirszomjas, csacska embereket, a kiváncsiakat, az aprókat, a hirhordókat; de ma ott kalózkodik a vallás, philosophia, költészet birodalmában is; valóságos gyűjteménye az egy napig élő tiszavirágoknak. S a mai kor megtévesztett embere universalis táplálékot találva az újságban, megszűnik boncolgatni, eszmélkedni, önállóban lesz. A nappal megszülető, de a nappal együtt elmúló uj és uj irányok, hangulatok megzavarják ; a kelő és vesző igazságok megingatják hitét a múlt igaznak hitt, megcsontosodott hagyományaiban ; kételkedni kezd mindenben, mikor ez az újságíró tudomány megfontolatlanul, alaptalanul nemzeti történelmünk legfényesebb lapjait legendáknak, gyermekmeséknek minősiti; tájékozatlanná válik, kivész belőle a boncolgató, józanul Ítélkezni tudó szellem; kormánytalan hajóvá lesz, amely bolyong iránytű nélkül egy nagy ürességben. És hozzá még amúgy is kevés idejét fölemészti az újság, nem ér rá, de kedve sincs valamint komolyan tanulmányozni, mert lapjában sokféle szellemi táplálékot talál könnyed elevenséggel megírva, s igy megundorodik az aprólékoskodó könyvtől. Következik most már a második, harmadik és a többi fázis. Szert tesz bizonyos általános ismeretre, de ez felületes. Okokat már nem is keresve, váltakozó hangulatok tesznek rá mély benyomást ; mindennap cseréli meggyőződését, mint ruháit; újat akar, a régit elnyűttnek látja. S mivel olvas újságjában mindent: politikát, belletristikát, philosophiát, — azt hiszi, hogy ő is theologus, philosophus, diplomata. Pedig valójában sokfelé szétszórt, de semmiben sem alapos elméjében nincs egy nagyarányú gon4 nak igazságát, a miket megirtunk. Kérjük őket, ne sajnálják a fáradságot, tapasztalataikról javaslataik mellett adjanak számot a nagy közönségnek lapunk e célra különösen felajánlott hasábjain. A legapróbb adat is fontos lehet e nehéz küzdelemben; mindenki, a ki a magyarság ügye iránti önzetlen melegséggel résztvesz az anyag összehordásában, megbecsülhetetlen szolgálatot tesz nemzetének. Kérjük, tegyék lehetővé, hogy állandó rovatot nyitva a nemzetiségi kérdésnek, a vármegye minden részéből beérkező adatokból megállapíthassuk a diagnosist s egyesült erővel kereshessük a hatékony orvoslás módját és szereit! A Heti Szemle cimü szatmári laptársunkkal kénytelenek vagyunk foglalkozni. Ez a politikai lap bevallottan katholikus sajtó orgánum. Ez alatt a jelszó alatt igyekszik hívei közé csábítani a katholikus közönséget, hogy aztán megfeledkezve a. tisztességes sajtóorgánum legelemibb kötelességéről, egy határozott politikai irányzat követéséről, félre téve minden katholikus érdekel, szolgálatába szegődjék politikailag tisztességtelen elemek hazafiatlan czéljainak és magával rántsa azt a katholikus tábort, a melyet hazug jelszóval összetoborzott. Ugyanis a lefolyt nemzeti küzdelem alatt minden hazafias magyar ember — tartozott légyen az bármely vallásfelekezethez — azt tapasztalta, hogy a katholikus sajtó orgánumok a nemzeti ellenállás hatalmas tényezői voltak és más a magyar alkotmány megvédéséért küzdő lapokkal együttesen harcoltak az alkotmányellenes kormányrendszer ellen és éles ollóval vagdosták annak minden hajtását. Ezen igazán katholikus sajtóorgánumok előtt mindenkor ott lebegett Hunyadi és Rákóczi vallásos nemzeti szelleme, mely az osztrák szolgálatába állott úgynevezett szabadelvűek ellen küzdő hazafias katholikusokat egy táborban, a nemzeti jogokért harcolók táborában egyesítette. Ez az öntudat áthatotta a lefolyt nemzeti küz- I delem alatt a legegyszerűbb katholikus földművest is, de hiányzott a szatmári róm. kath. egyházmegye sajtóorgánumában. A Heti Szemle is irt néha dörgedelmes cikkeket az alkotmányellenes kormányrendszer ellen, de csak átalánosságban. Mikor azonban ezen rendszer helyi érdekű zászlóvivői jöttek szóba, akkor a kereszt dörgő hangú lovagja egyszerre farkcsóváló pudli kutyácskává lett, mely alázatosan nyalogatta a kezeit Nagy László és társainak. Sutba dobta ekkor a katholikus érdeket, holott ő is, mint mindenki, nagyon jól tudja, hogy Nagy László nemcsak a katholikus, de minden vallásnak esküdt ellensége. Mig Nagy László lapjában folyton minket dolat, nincs egy önálló vélemény. Homoktalajon áll s onnan szemlél életet, költészetet, politikát. A sziklacsúcsra feljutni nem tud, hogy a magasból látná nagy általánosságban ezt a közelről ellenmondásnak tetsző, zavaros chaost. A csúszó talajjal aztán változik a kép, s ez a kaleidoskop megzavarja. Csak a hullámot látja, nem a tengert. így okokat nem nyomozva, kicsinyessé válik, csak az apróságok érdeklik; a nagy eszmékkel szemben, amelyek elmélyedést kívánnak, fo- gékonytalanná válik. Innen a modern életnek kicsinyessége. Az úgynevezett intelligentia átitatva az újság mérgező hatásától, beszédtémául nem talál más tárgyat, mint újabb és újabb híreket. Ez az oka, hogy társadalmunk közös érintkezési pontja nem más, mint az emberszólás. A hirhajhászó újságok szelleme úgy megmérgezett bennünket, hogy nem érdekel más, mint a külsőség, az izgató hírek. Milyen üres lelküek a mai szalonok alakjai, mennyire aprók, kicsinyesek! Pedig valamikor éppen a szalonok igazgatták Franciaország szellemi életét. Ma a jó hírnév s a becsület vágóhidjai. Természetszerű következménye e felszínes gondolkodásnak a nagy és szent eszmék kipusztulása. Ez a levegő fojt. A léleknek fenyveserdőre van szüksége, hogy felfrissüljön, szabadulnia kell a kicsinyeskedő felületességtől; el kell mélyednie a művészet, s a gondolkodás elvont világába, hogy táplálékot nyerve, erőre kapjon. Ki kell ragadni ebből a párás ködből. A mocsártól elvinni a tenger partjára. Ellenmérget, amely visszaadja a gondolkozást, alaposságot, önállóságot! El az újsággal! Elő a könyvekkel, a porlepett és megvetett foliánsokkal! üldözött a klerikálismus igaztalan vádjával, mert mi — beismerjük — az ő hazafiatlan és istentagadó politikájának útjában állottunk, addig a Heti Szemlével nagyon meg volt elégedve. Meg is lehetett elégedve avval a Heti Szemlével, mely a hazátlan bitangok és istentagadó szociálisták részére általa és Kristóffy által idekommandirozott Majos Károlyt dicsérte és ajánlotta Szatmárvármegye alispánjának. Már ezen állásfoglalásakor is tisztában volt minden józan ember azzal, hogy ennél a lapnál minden katholikus érdek másodrendű akkor, a mikor a kvaterkázó czimborák stréberkedéseivel jön összeütközésbe. Ha azonban a Heti Szemlének ezen következetlensége, bevallott céljának a puszipajtásság érdekei miatti háttérbe szorítása megbotránkoztató volt — úgy május 2-iki vezércikkében történt állásfoglalása Nagy Sándor főjegyzősége mellett egyenesen undorító. Minden katholikus magyar emberben fel kell hogy forrjon az indulat, mikor egyházmegyéje sajtóorgánumában egy közismert hazaárulót lát Kölcsey székébe ajánlani. Azt az embert, ki ellen nemrégen rendelt el vármegyéjének közgyűlése egyhangú határozattal fegyelmit a miatt, hogy Nagy Lászlóval gonoszul összejátszva, ezt a kinevezési oklevél és esküminta felolvasásával a főispán! székbe lopva beülni segítette, a ki szolgálta az abszolutizmust, a kinek tisztviselőtársai nem is köszönnek, — Szatmárvármegye főjegyzőjének ajánlani még egy haladópárti laptól is arcátlan merészség. Bizonyára ezen czikkben történt lancirozás is valami kedélyes poharazás közben kieszközölt könnyelmű Ígéret következménye. Igaz, hogy a Heti Szemle nagyon kényelmes elvi alapra állva protegálja Nagy Sándort. Azt mondja ugyanis, hogy ma minden párt kormánypárt; feledjük el a hazaárulást, mert hiszen ez a politikai meggyőződés kérdése, mely miatt »valakit üldözni hitvány lélekre vall«. Ugyan, ugyan t. Heti Szemle ?! Hát elkövetni és pártfogásba venni ezt a bűnt, nem vall hitvány lélekre ?! Ha a Heti Szemle ép oly hűségesen akarja szolgálni az uj aerát, mint annak idején a Nagy Lászlóét, tehát javulási szándékot mutat, az ellen nincs kifogásunk, de arra figyelmeztetjük, hogy az uj aera nem ismer könyörületet az előbbi kormányzat alatt szerepelt osztrák bérencek iránt és ezekkel nemcsak minden közösséget megtagad, de kötelességének tartja el is távolítani azokról a helyekről, a hol még veszélyesekké válhatnak. Ha tehát kormánypárti akar lenni a t. Heti Szemle, akkor nem protegálhat Nagy Sándorokat. A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. A volt törvénytelen kormány ügyvivőség alkalmazottjai a vármegye közigazgatásában oly helyzetet teremtettek, hogy a visszahelyezett tisztviselők az ügymenetet oly állapotba az idő rövidsége miatt sem hozhatták, hogy a közig, bizottsági május havi ülését a rendes időben tarthatta volna meg. Ennélfogva ez évben a törvényes rend alatt a közig, bizottság csak a f. évi május hó 17-én délelőtt lü órakor tartotta meg első ülését a vármegyei székház emeleti kis termében. Az ülésen jelenvoltak: Dr. Falussy Árpád főispán, mint elnök, Ilosvay Aladár alispánhelyettes vmegyei főjeg3Tző; Domahidy Sándor, Jékey Zsigmond, Kende Zsigmond, Sántha Kálmán, Ináncsi Pap Kálmán választott bizottsági tagok, továbbá Álmásy Ignác t. aliigyész, Dr. Orosz Sándor kir. alügyész, Barthos Zsigmond pénzügyigazgató helyettes, Bodnár György kir. tanfelügyelő, Kacsó Károly kir. épit. hivatali főnök főmérnök, Ilosvay Ferenc árvaszéki elnök és Dr. Serly Gusztáv vm. t. főorvos, valamint az előadó vármegyei aljegyzők. A közig, bizottság a megjelent főispánt lelkes éljenzéssel fogadta, Ilosvay Aladár pedig következőleg üdvözölte: Méltóságos Főispán Ur! Engedje meg, hogy midőn a közig, bizottság ülésén először jelenik meg, a legmelegebben üdvözöljem. — A közigazgatási bizottságnak széles ügyköre van, s habár onnan a politika ki van zárva, még sem következik abból az, hogy a legközelebbi politikai változás, mint sikeres tényező a közig, bizottság működéséhez hozzá ne járuljon. Hogy a különböző ágazatok közt összhang legyen, a törvényhatósági bizottság pártállás nélkül választotta, tagjait; s amint tagjainak önzetlensége biztosítja az ügymenet akadálytalan vitelét, Méltóságodnak tapintata, bölcs belátása a sikert a közig, bizottság hivatásának meg fogja szerezni. — Isten éltesse Méltóságodat! Ezután Kende Zsigmond közig, bizottsági tag emelkedett szólásra: Méltóságos Főispán Ur! A közig, bizottságnak azon választott tagjai nevében, kik a
