Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-03-31 / 13. szám
2-ik oldal SZATMÁRV ÁRMEGYE. 13. szám. haza fiságnak is oüára, szószéke, temploma. Az egyház papjai, bármely felekezethez tartozzanak is, és bármely nyelven beszéljenek is: együtt és egyenként, kivétel nélkül a magyar nemzet hű fiai is. Azoknak is kell lenniük. Mert ha nem azok, Istennek sem lehetnek hű és igaz szolgái. A ki nemzetéhez hüteten, a ki nemzetének árulója, az Istenének sem mutathat be tiszta áldozatot. A hazafias kötelességek mindenkire egyenlők. A papra, a polgárra, a katonára egyaránt. Béke idején kisebbek ezek, ha a nemzet veszélyben forog: növekednek. És a növekvő veszélyben és a dúló harcok között: mindenkinek magáért is és a honfi társaiért is helyt kell állani. A magyar felekezetek papjainak sem kell ezt megmagyarázni. Isten ments, hogy ezt fel is tételezném. Csak utalok hát amaz időkre, mikor tombolt a zsarnokság, mikor szentségtörő kézzel tépte nemzetünk javait, mikor a hazafiság jutalma a börtön, az árulás vérdija kitüntetés, hatalom és gazdagság volt. A magyar papság volt akkor a legerősebb magyar katonaság, a verhetetlen nemzeti hadsereg. S ha imitt-amott a nagyok, a főpásztorok közt akadtak is gyenge lelküek. az alpapság annál szilárdabban helyt állott. Ez idők megújultak. Napról-napra megyünk bele a gyászba, a pusztulásba. Nem egyszerre támadnak ránk, hanem mint a kígyó, lassan lopódzik be közénk és telepedik meg nálunk az idegen zsarnokság. És nem idegenek utján, mint hajdan, hanem alávaló és elvetemedett, hitvány megvásárolt magyarok utján. És itt jön a magyar papok különös kötelessége. Mert a mily mértékben fojtják el a s3jTőh tiporják el a szólásszabadságot, sértik meg a büntető törvénnyel védett levéltitkot is: annál inkább hatványozva kell megszólalnia a papságnak a nemzet ügyének védelmében. A I templomot, a szószéket Isten dicsőségére, de magyar kéz emelte, a magyar faj nagyságára és erősítésére. Itt kell az elfojtott sajtó és szólás szabadságot feltámasztaniok, kipótolniok. Ragadjanak hát meg papjaink minden alkalmat a hazafiság tüzének élesztősére! A példa erejével és hatalmával tegyék kitartóvá, egyetértővé és elszánttá a népet! Hunyadi és Kapisztrán együtt szálltak harcba a hazáért és a szabadságért a reánk szakadt törők hódítással szemben. Es igy győztek is! 48-ban is katona lett a papokból is és a branyiszkói hős a kereszttel kezében vezette előre a honvédek csapatát. És győzött is. E példákat kövesse a magyar papok hazafias tábora! Sorakozzék fel hadseregként a nemzet védelmére! És akkor bebizonyul, hogy csodák az uj korban is történnek. A magyar papok keze műveli ezt a nemzeti ügy szolgálatában. Fiasco. A haladópárt helyi szócsövei rég elmondták, hogy . . . nem hallatszik a menyországba. Minden jóizlésü ember, még ha nem chouven magyar is, bizonyos megvetéssel és undorral dobja el kezéből, ha egy- egy ráerőszakolt száma hozzá kerül, nehogy beszennyezze vele magát. Csak épen Balsay ügyész ur hallgat szavára és esküszik igazára. ügyes volt a szakmájában, hogy havonta 60—70 forintot is megkereshetett. Meg is keresett annyit. Egyszer többet, másszor kevesebbet, de munkája mindig volt. Munkája és egészsége. Istennek két legértékesebb ajándéka, mely mindenkit odavisz a boldogsághoz, a megelégedettség révpartjához, ha ezt a helyes utón keresi. Óh hányán járnak köztünk, a kiknek nincs munkájuk és hányán, a kiknek munkájuk volna, de nincs egészségük? Neki mind a kettőt megadta az Isten. Miért kellett hát mégis igy elvesznie ? ... Halga! Valaki megint hangosabban beszél. Valami asszony, a kinek gyermekei lehetnek. — Hát neki vége van. Agyonlőtte magát? De mi lesz a feleségéből, három apró gyermekéből ? A vasúti hivatalnok mellettem hirtelen megmozdul. Fölkapja a szót s csak úgy magának mondja: — Tehát férj volt? Apa volt? Istenem, hogy tudott mégis igy cselekedni ? Szaván végig rezg a családjáért élő, az övéiért dolgozni akaró erős férfinek egész szeretete. És én felelek. Felelem azt, amit az imént a haldokló mellett mondott ennek volt lakás- adója, egy tisztességben megőszült mesterember. — Kerülte a templomot, de annál többet lakott a korcsmában. Imádkozni elfelejtett, de megtanult káromkodni. Hite, Istenben való bimintha Korán volna. Az elkobzást kikerülendő, csak ridegen Írjuk meg, hogy kiszámított nemtelen célzásokkal telt őrjöngéssel adott hirt ez a jakabiánus lap nemrégiben a helybeli fő- gymnasiumunkban történt kis nebuló-csinyről. Az ügyész ur, a ki ismerheti a Sz. K. szavahihetőségét mindenben, előzetes utánjárás nélkül, a mi kötelessége lett volna, nehogy felültesse az úgyis »magas« kormányt — egyenesen felküldte a megkékceruzázott cikket a közoktatási ügyvivőhöz, hogy indítson fegyelmit, csapja el a félgymnasiumot, töresse kerékbe a tanárkart. akasztassa föl az igazgatót és kőmivesek- kel tegye egyenlővé az iskola épületét. A »magas« kormány fel is ült és kivezényelte a debreceni tanker, főigazgatóját a kicsapatásra, kerékbetörésre, stb. A fölfujt felségsértésből csak annyi volt igaz, -a mennyit mi megirtunk. Ártatlan kis diákhistória. A királyképek egy napra a kathedra alá rejtettek s helyökbe a magyar szent korona került. Géresv fődirector másfél napi kihallgatások után ugyanannak igazságát látta bebizonyitottnak. a melyről a gymn. igazgató jelentést tett. Furcsa pucs ez — nem gondolja, ügyész ur? G-róf Teleki Pál nyílt levele. A n.-somkuti kerület volt országgyűlési képviselőjének, Dr. Gr. Teleki Fáinak választóihoz intézett levelét alább közöljük. A rokonszenves iíju képviselő tartalmas, tömör előadásban fejti ki az ország helyzetét s összetartásra buzdít. Szívesen tesszük közzé a levelet. A haza- fiúi lelkesedés, kötelesség ébrentartását, csak fokozhatja e levélben megnyilatkozó önérzetes, határozott állásfoglalás. »Viribus Unitis!« Tisztelt választópolgárok! Midőn alig múlt egy éve. hogy képviselőjükké választottak, azon ígéretet tettem, hogy évenkint egyszer be fogok Önök előtt számolni az országgyűlésnek működéséről s fel fogom Önök előtt tárni a politika mindenkori helyzetét. Sajnos, ezen Ígéretemet beváltani nem volt módomban. Az országgyűlésnek, bár előre kürtőit, de törvénytisztelő emberre nézve mégis váratlan feloszlatása s azon erőszakoskodás, melylyel a jelenlegi kormány számos képviselőtársam beszámolójának megtartását megakadályozta, lehetetlenné tették azt. Ezért és mivel az országgyűlés feloszlatásával megbízatásom természetszerűleg lejárt s az ismét egyi- dőre az Önök kezébe szállt vissza, indíttatva érzem magam, Önöknek, igen tisztelt Választóim, ez utón elmondani azt, a minek szóbeli előadása valószínűleg megakadályoztatolt volna. Pártonkivüli 67-es ellenzéki programmal választottak képviselőjükké, velem együtt elitélve az akkori Tisza-kormány nov. 18-iki házszabálysértését és törvénytelennek Ítélve az országgyűlés feloszlatását oly időben, midőn a költségvetés megszavazva még nem volt. A választáson az egyesült ellenzék — az úgynevezett koalíció — győzött s az egész világ parlamentáris gyakorlata szerint el kellett volna foglalnia a bukott szabadelvű pártnak helyét az ország kormányzásában. Mint mindnyájan igen jól tudják, ez meg nem történt. Nem boncolhatom e helyt az egész elmúlt szozodalma s ezzel lelkének sok nemes érzése áldozata lett romboló szenvedélyeknek. Nem csoda hát, ha igy cselekedett. — Igaz, most már értem. Szól mellettem a férj, az apa. Pedig, de hányán nem értjük! Mi bölcs, sokat tanult emberek, úgy meg tudjuk mosolyogni az imádkozó embert. Tréfáink, olcsó él- ceink céltáblájára tesszük azt, a ki vallása törvényei szerint él. Mi annyira kicsinynek, any- nyira csekélynek tartjuk a hitet, a vallást s annak törvényeit, hogy a templomokat könyvtárakká szeretnők átalakítani s tanári értekezletekből komoly arccal arra kérjük a minisztert, hogy a szakiskolákból küszöbölje ki a vallás- oktatást, mint fölösleges tantárgyat. Mikor aztán egy ilyen önmagával, a világgal meghasonlott lélek egyensúlyát veszti s mint hitvány rongyot eldobja magától az életet, melyet önmagának s övéinek, szeretteinek boldogitására tudott s kellelt volna felhasználnia — akkor mi bölcs, mi okos emberek nem merünk vagy nem akarunk a baj gyökerére tapintani. Látjuk és szomorúan hirdetjük, hogy a társadalom beteg, de a biztos gyógyulásnak radikális szereit megvetőleg félretoljuk. Hitet Uraim, hitet kell adni az embereknek s a valláserkölcsi motívumokat nem kiirtani, de bele kell vinni a társadalom minden rétegébe; be kell vinni az iparos műhelyébe, a kaszinóba, a tanári katedrára, a bírák asztalára s a hivatalok termeibe, szóval mindenüvé, a hol emberek vannak és lelkek, a kik bolmoru esztendő eseményeit, melyek valóban avagy látszólag közreműködtek a természetes kialakulás, fejlődés, jobban mondva — a kibontakozás megakadályozásában. Látszólag mondom, — mert a Tisza-kormány hosszú kormányon maradása morális bukása után, a Fehér- váry-kormány kinevezése, annak frivol és meggondolatlan játéka az általános titkos választói jog ígéretével, melyet meggyőződésem szerint soha sem volt komoly szándékuk megadni, végül politikailag éretlen és veszélyes tömegek felhasználása állásuk megszilárdítására, — mindez csak látszólag hátráltatta a folyton súlyosbodó válság megoldását, csak külső oka volt annak. Az igazi ok, a baj maga, a nemzeti létünket fenyegető betegség mélyebben fekszik. — mélyebben mint azt legtöbben gondolják. A nemzet ellen intézett támadások, törvényeinek megszegése és megnyilvánult akara- ratának semmibe vétele megszülte a természetes és egyben szükséges reactiot s a nemzet mindinkább egy táborba tömörült azon vezérek, azon igaz hazaszeretettől áthatott férfiak körül, a kik kimagasló egyéniségük és tehetségük folytán a nemzet vezetésére, jogaink és törvényeink megvédésére első sorban hivatva voltak. En is beláttam annak szükségét, hogy a küzdelemben való hathatósabb közreműködés céljából pártkeretbe lépjek s igy beléptem az Andrássy Gyula gróf vezérlete alatt álló 67-es ellenzéki, akkor úgynevezett »dissidens« csoportba, melynek programmjával az én Önök előtt kifejtett programmom amúgy is jóformán azonos volt. Ezen csoportból fejlődött ki azután az alkotmány-párt mely az alkotmány védelmére alakulva és Andrássy Gyula gróf komoly, higgadt és nagytehetségü politikusunk körül csoportosulva a 67-es kiegyezés alapján áll ma is és mindaddig, mig ezen alapot a mai kormányrendszernek fnem sikerül teljesen disce- ditálnia és lehetetlenné tennie, ennek alapján óhajtja a válságot megoldani? Ezen párt tagjának vallom magam jelenleg. Ez a párt, mint mondom, igyekezni fog a válságot a 67-es kiegyezés alapján megoldani, addig a mig ez egyáltalán lehetséges lesz. Az utóbbi hónapok eseményei ugyanis ezen alapban való hitünket mélyen megrendítették, mert mélyen engedtek bepillantanunk ezen kiegyezésnek Bécsben való értelmezésébe és világosan bebizonyították, hogy negyvenéves alkotmányos, parlamentaris életünk csak egy színjáték jellegével birt, melyet egyrészt a magyar nép. másrészt a külföld megvesztésére játszottak el. És mikor fentebb azt mondottam, hogy a válság megoldását akadályozó okok mélyebben feküsznek, erre céloztam, — a 67-es kiegyezésnek. az általa újra biztosított ősi alkotmányunknak Bécsben való hibás értelmezésére. Mindaddig, mig a parlament működése nem zavarta az osztrák aulikus politika intencióit, addig jó volt; — mihelyt azonban ezen szerencsétlen és nemcsak a magyar, hanem az osztrák államot is súlyos válságba sodró politikával szembe helyezkedett, egyszerűen eltették az útból és kormányoznak tovább parlament és alkotmány nélkül, jog és törvény ellenére. Egy négyszázéves szerencsétlenül kapkodó rendszer lidércnyomása ez, mely rendszer, ha veszély fenyegette avagy külhatalmak porba tiporják, a népeknek mindent megadott, hogy aztán, ha ismét erőhöz juthatott, megfossza őket dogságért epekednek s keresik a napot, mely az arra felé vezető utat áldó fényével bevilágítja. Mert az Isten nem mese, a lélek is van és útja az erkölcsi züllés, a szenvedélyek, a gonosz istentelenségek mélységes örvényei fölött vezet. Biztosan halad a veszedelmek fölött, mig erős lánc kapcsolja az éghez, de ha ez a lánc elszakad, lezuhan s magával rántja szülők, családok boldogságát is. De minden célja- vesztett, eldobott élet egy-egy seb is a társadalom s a haza testén s ezen a seben át az egészséges vérnek jó adagja néha haszontalanul, de a legtöbbször kárt okozva szintén kiszivárog .., Közben megérkezik az orvos s mialatt a haldokló sebét megvizsgálgatja, az eldobott élet is semmivé lesz. A ki élni nem akart, tehát meghalt. — És mennyi ezren halnak meg igy? A statisztika rideg számai legalább azt mutatják, hogy az öngyilkosok száma nap nap után szaporodik. Micsoda rettenetes bizonyíték arra, hogy egyesek, családok, nemzetek boldogságához nem elég csupán a munka. Hit kell ahhoz. Erős hit és erős ima s a mi ezekből fakad: a hivatás minden terén a tetteinken átszürődő mélységes vallásos és erkölcsi érzés... Higyjétek el, egy céljavesztett, egy köny- nyelmüen eldobott élet ravatala fölött mindig lehet és mindig érdemes elmélkedni. Szemlér Ferenc.
