Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-01-13 / 2. szám

Nagykároly, 1906. január 13.

2. szám.

II. évfolyam.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

+ • MEGJELENIK JVC I UNT ID E INT SZOMBATON. • +------------------------------------------------------------—

Szerkesztésig és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig.

—3- Telefon-azám: 9. Hlrdetéaek jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza.

Lapvezérlő-bizottság:

Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Cseh Lajos, N. Szabó Albert dr., Gózner Elek dr., Vetzák Ede dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság:. Szerkesztő: Varjas Endre.

Előfizetési árak:

Egész évre . 8 kor. Félévre .. . 4 kor. Negyedévre.............................2 kor.

Lelkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetésig osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 5 kor.

•b. .4». Egyes szám ára 20 fillér. -4».

A nemzet barátjai.

Nagykároly, jan. 11.

(—s.) Csodálatos nép a magyar. Jóhiszeműségében szinte páratlan. Ellehet vele hitetni sok mindent, ha szép szavakba burkolják. Néha néha ugyan fellángol a kedélyes társaságban s oly érzés fogja el, hogy ő valójában rászedett fél. Lelkesedésében forgat is fejében holmi megtorlást, visszafizetést. Ez a kis tűz azonban a jókedv múltával újból a hamu alá kerül.

Nem csoda! Hisz a modern embert annyira igénybe veszik a megélhetés gondjai, hogy az ideális eszmék ápolgatására vajmi kevés ideje marad. S ha csak nagy dolgok nem késztetik, a politikában'nem igen megy a reménykedő sóhajon túl.

A lelkesedés és a vágy tehát megmarad a platonikus határok között. A hatalommal szemben a tettekre ritkán határozza el magát. Ha mégis megteszi, úgy nagyon súlyos okok kényszerítő hatása alatt állhat.

A több mint egy év óta folyó nemzeti mozgalom nagy bűnökről rántotta le a leplet. A maguk ocsmányságában hozta napfényre mindazokat a fogásokat és gonosz tetteket, amelyekkel a nép jóhiszeműségét kihasználták. Bámulatos-e, ha megmozdult a birnámi erdő?

S ha a szenvedély erősebb hullámokat ver az eddig lenyűgözött lelkekben, egyáltalában nem meglepő. Gondoljuk csak el, hogy megismertük a házi tolvajt, ki folyton pusztított, lopott bennünket. A felfedezés után eszében sincs,

TÁRCA. _

Anyagi Eug'én.

(Folytatás.)

Mert Táti lányából csak fogyott a kellem. Noha masszírozták a búbánat ellen ; Vascseppeket ivott deciliter számra,

Horribilis volt már a patika számla.

Hiába való volt minden vigasz, beszéd,

Egyre csak Anyagin járatta az eszét. Kíváncsian, mi van a kapuja mögött,

A szomszéd kastélyba egy szép nap’ átszökött. Titkon, mert ha rájön, bizonyára dohog Nvanyuka, hogy biz ez nem commé ilfaut’ dolog. Hisz az még megjárja, hogy ha az úr ott van, De ha otthon nincsen, mint Anyagi mostan? Nekem lánykoromban nem volt ily blamageom, Vak vizitet adni egy gargon lakáson.

Tehát, hogy mély titkon a kastélyhoz éré,

S belépett a bokros, ház előtti térre,

Jött egy inas. »Uram nem fogad, nincs saison.« Mondá és a kis lány megdöbbent e szón.

,De kérem, ön téved, hibás az elve.

Engem csak érdekelne,

Csak megszeretném nézni, lássa,

Hogy milyen a gazdája lakása/

»Óh* kérem a kulcs itt áll ni,

Tessék besétálni.«

És a mit most Tatijánya lát,

Álmainak egy törpe hányadát,

Egy csekély részét képezi csak.

Ábrándjait mint hogyha bicsak

hogy a javulás útjára térjen, hanem zsi- ványokkal szövetkezik és nyíltan folytatja a fosztogatást, sőt hurkot akar a nyakunkba vetni. Nem hiszem, hogy akadna oly csendes vérű ember, ki nem fogna dorongot, hogy végig vágjon a bitangon ?

A magyar nemzetnek ily házi tolvaja volt az a bécsi klikk, mely alkotmányos jogainkat sikkasztgatta. Ennek a tolvajnak most segítségére siettek a kétes exisztenciák s a nemzettestből piszok és salakként kivált lények. Nincs Európának még egy nemzete, mely a garáz- dálkodók munkájának már régen véget nem vetett volna. S kétlem, hogy akadna okosan gondolkodó fő, mely tiszta lelki- ismereltel az ellenkezőt merné állítani?

Honnan fiát az a nagy lárma, ha néha az ökölbe szorult kéz itt-ott egyet sújt? Az arcátlan, elvetemült bűnösök, vészorditása ez, amellyel a gyengébbeket megriasztani akarja. De hála a magyarok Istenének, hatástalanul, mert már megtudjuk különbőzül -s a vad farkas ordítást, a hű házőrző eb hangjaitól.

Nem csendesül a nemzeti áramlat. A vakmerőség és erőszak csupán fokozhatják a küzdők kedvét. Szinte öröm tölti el egyes mozgalmak látásakor az aggódó honfikebleket.

Ilyen a nagybányai zászlóbontása Földes Bélának. Nem csupán a polgárság csoportosult a függetlenségi zászló köré, de még a hivatalos körökben is fölébredt a kötelesség szózata. Síkra szállottak, hogy megmentsék a város s a kerület becsületét. Megmutatták, hogy a nagybányai mandátum nem oly konc,

Metszené durván át,

És most ime tisztán lát.

Most már tisztán látja, ki ő . . .

A forcimmerb.en tiz pár rossz cipő . . .

Es most már nem hisz benne ő se,

Belső steklit visel az ábrándok hőse;

S kit ő felhígított párával, éterrel,

Lejebb szállt a lovag két centiméterrel.

Innen azután már könnyen ment a bukás, Rohamosan megjött a kiábrándulás.

Borotva, fogkefe, nadrág, bajuszkötő, Bajuszpedrő, ó-frakk, a véggel küzködő; Felvágatlan könyvek, érintetlen lapok,

(Pedig hányszor mondá: »könyvre sokat adok.«) Összehányva minden, mint egy zsibárus bolt,

A Tatijánya gyógyítva volt.

S azzal ment haza, hogy vígan férjhez megyen. Ezalatt Anyagi túljárt völgyön-hegyen;

Utazni ment, de nem tud hinduul.

S ezért nyugatra indul.

S alig hogy elment, már is Keblén találja őt Páris.

Előbb másfelé járt, de megunta hamar, Múzeum és képtár, s a ki sokat hadar.

Egy csomó vezető;

Hamar megúnta eztet ő.

És Párisba ment, hol legszebb a tavasz,

Hol akkor is derít van, mikor az ég havaz; Páris, hol maga az aszfalt csupa kellem,

Hol nem dühöng a nagyképü jellem;

Páris, a mindenség szép csecse-becséje,

Melyre soh’se száll le az unalom éje,

A hol mindig akad, ki véled virasszon,

Mindig rád mosolyog egv-két édes asszony, Mert ott annyi van, hogy mindenkinek telik,

amelyet az árulók kényük kedvük szerint cibálhatnak. Nem is kételkedhettünk, hogy Apponyi Albert gróf hatalmas szózata s Károlyi István gróf hazafias intelmei után a győzelem a fölbuzdulás biztos bére.

Lássák be Bécsnek kiküldött pribékjei, hogy a magyarság tisztában van vállalkozásukkal. Ne várják tőle azt, amit önmaguk sem hisznek el, hogy a nemzeti ügynek munkásait lássa a zse- belőkben s a legszembetűnőbben önhasznukat szolgálókban.

Hiszen, ha volna még lelkűkben valami tisztességérzet,, szivükben valami rokonszenv a nemzettel, úgy pironkodva hagynák el helyöket. Becs régi kiküldöttjeiben több erkölcsi érzék volt. Tanulhatnának tőlök.

A kuruc-labanc világ kezdetén történt, hogy a magyar alkotmányt felfüggesztették és Ampringen Jánost küldötték Magyarországba teljhatalmú katonai kormányzónak. A jóravaló német rövidesen belátta vállalkozása nehézségeit és jó részben erkölcstelen voltát, maga kérte tehát visszahívását s az alkotmány visszaállítását. Úgy gondolkozott, hogy a nemzetgyilkosságra másfajta emberek szükségesek.

Könnyű volt neki úgy gondolkozni. Nyugdijat nem igényelt. A hatalmi mámor nem szállott a fejébe. Még talán váltóadóssága sem volt?

Egy röpiratról. Rohonczy Gida még december elején irt egy koalicióellenes nyílt levelet Andrássy Gyula grófhoz. Most e röpirat- nak egy második kiadása jelent meg, megDe jó von elhozni legalább a felit.

Itt sétált Anyagi, szemén félcsiptelő;

Merre járt? az részint itt nem közölhető. Másrészről pedig ez olyan hosszas holmi,

Hogy nincs idő itt azt most mind elsorolni. Egyszer, mikor nem volt más okosabb dolga, Olvassa egy lapban, hogy férjhez ment Olga. Fogta magát tehát, s írt egy szép levelet. Melyben sajnálja, hogy jelen nem lehetett. Sajnálhatta is, mert nem lát olyan szépet Egyhamar, mint azt a lakadalmas népet.

Két barátnő pukkadt meg az irigységtől, Három úgy érezte, hogy most rá az ég dől. Négy meg nem állhatta, s a templomból kiment, Mikor kimondták a boldogító »igen«-t.

S ki ez igenlő ajkakhoz már annyiszor tapadt, A gang-népben, kimenet,

Kit most mindenki kinevet,

S ki a csapást most sem heverte ki,

Ott állott) hátúi szegény Leszneki.

Mint kibe a lélek hálni költözött,

Szorongott két kövér vén szakácsné között És csak bámúlt, bámúlt, mint egy kába birka, Csoda, hogy nagyobb baj nélkül kibírta . .. Haza ment az ifjú asszony És ja hóhér felakasszon,

Ha van még boldogabb, mint a dzsidás; Kérem, ez nem nagyítás.

A szabadság lejárt, csapathoz bevonúltak, Lassanként elmosódtak a múltak.

S akadt idővel nálánál Tiz boldogabb dzsidás;

Kérem, ez nem nagyítás.

Részben üres maradt a ház.

S a tudat mégis megaláz,