Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-03-10 / 10. szám

10. szám. SZATMÁR VÁRMEGYE. 5-dik óidul. — Felkérettünk a következő sorok közlésére: Tekintetes Papp Béla ügyvéd úrhoz mint a 60-as bizottság alelnökéhez Nagykároly. Az alkotmányos védelem tárgyában ki­küldött hatvanas bizottság által ajánlott levél­ben hozzám intézett s f. év február ‘25-én kelt, de általam f. évi március 1-én vett felhívásra vonatkozólag, jövő magatartásomat illetőleg komoly megfontolás és elhatározásom alapján a következőkben van szerencsém bejelenteni. A jelen súlyos politikai helyzet következ­tében én a 29 éves hivatali szolgálat, s az azzal járó terhes feladatok s kiállott izgalmak folytán megrongált egészségem s tönkre lett idegrendszerem orvosi bizonylattal igazolt vol­tára való hivatkozással f. év február 23-án 4086—906 sz. a. nyugdíjaztatásom iránt felsze­relt kérelmemet az alispáni hivatalhoz bead­tam a honnan kérelmem jogérvényes elinté­zéséig hivatalom vezetéséért felelőssé tétettem. Miután nyugdíjazásom felett a vmegyei törv. hatósági közgyűlés van jogosítva hatá­rozni, de tekintettel azon szomorú helyzetre, hogy ha a főispán hívja össze, a bizottsági ta­gok meg nem jelenése, vagy a gyűlés meg­akadályozása, ha az alispán hívja össze s akarja megtartani, azt a főispán ur karhata­lommal feloszlatja s az esetleg mégis megho­zandó határozatokat pedig a minister megsem­misíti s így a közel jövőben az idő sem ha­tározható meg arra nézve, hogy nyugdíj ké­relmem mikor nyerhet elintézést s addig en­gem a főispán hivatali engedetlenség miatt az 1886. XXI. t.-c. 95. § alapján állásomból elmoz­díthat, mely esetben 29 éves nyugdíj igénye­met, mely a mai napig évenként 3600 koronát teszen ki, végleg elveszthetem, miután pedig én szegény 6 gyermekes családapa. 29 éven át azért szolgáltam önfeláldozó munkássággal, egészségem s ideg rendszeremnek tönkre té­telével vármegyémet, hogy öreg napjaimra a megérdemelt nyugdijamat élvezhessem, a me­lyért családom és gyermekeimnek is felelős­séggel tartozom. Ily körülmények közt bejelentem, hogy nyugdíjaztatás iránti kérelmem jogérvényes el­intézéséig állásomban megmaradok, a törvé­nyek állal elém szabott hivatalos kötelessé­gemnek hivatali eskümhöz hiven eleget teszek, s hivatali felebbvalóim törvényes rendeletéit méltányosan és igazságosan végrehajtom. Tisztelettel Mátészalkán, 1906. március 3-án. Ilosvay Endre, főszolgabiró. íme egy újabb bizonyítéka a Szatmár- megyei Közlöny igazmondásainak. Biztos ér­tesülése volt arról, hogy Ilosvay Endre főszol­gabiró nyugdíjazási kérvényének visszavonása iránt intézkedett s e fölötti örömében tobzó­dott, mint az olyan ember, kinek ritkán van gyönyörűségben osztályrésze. Talán ettől a gyönyörűségtől elkábulva jelent meg Bóth Károly a Sz. K. tulajdonosa és a nagykárolyi dalegyesület egyhangúlag kibuktatott volt vá­lasztmányi tagja, a dalegyesület legutóbbi es télyén, hol — mint értesülünk — nem a leg­kellemesebb fogadtatásban részesült. Ilosvay Endre főszolgabiró ur ha már megfosztotta Jakabékat ettől a gyönyörűség­től, mert ezen nyilatkozatával dokumentálja, hogy igenis nem vonta vissza és nincs is szán­dékában visszavonni nyugdíjazási kérvényét és csak addig marad hivatalában, mig kérvénye jogerős elintézést nyer. Szabadulni akar tehát a bandától és csak teljhatalmú Jakabunkon múlik, hogy mikor engedi. Addig pedig várunk, hogy vájjon kiket fog Ilosvay Endre főszolgabiró ur törvényes felebbvalóinak elismei'ni és minő rendeletet tart majd törvényeseknek. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága soha sem fogja a kertelést sanctionálni, hanem az egyenes utón haladást kívánja, mely csak egy lehet. — A kath. legényegyesület felolvasó estéje igen sok közönséget vonzott az egyesü­let helyiségébe. S meg is érdemiette az érdek­lődést. Az estnek súlypontját Varjas Endre elő­adása képezte, ki könnyed, szellemes s mulat­tató köntösbe öltöztette a nagy igazságokat. A munkáról beszélt, melyet minden embernek végeznie kell, ha boldogulni, ha érvényesülni akar. Meggyőző adatokkal bizonyította, hogy a nyomornak s munkátlanságnak igen sokszor a dolgozni nem akarás az oka s végül szép sza­vakkal a munka erkölcsnemesitő voltáról s méltóságáról beszélt. Előadása mély hatást tett s zajos tetszésnyilvánítást aratott. Horváth Jenő Szent Péternek élettörténetét beszélte el novel- lisztikus előadásban, s szent Pétert korába ipar­kodott helyezni. Kedves száma volt, midőn Görög Mariska bánatos hangon szavalta Re­viczky Gyulának »Az én imakönyvem« cimü hangulatos költeményét. Tűzzel és lelkesedés­sel szavalt Kunk Jenő (Takács Gedeon: Pro Deus et patrio), s finom kidolgozásban hallottuk Csengey Gusztávnak »A lengyel fogoly« c. régi költeményét Gerendási Endrétől. A következő est márc. 18-án lesz, a melyre már most fel­hívjuk a közönség érdeklődését. — Beszámoló. Dr. Kelemen Samu va­sárnap d. e. 11 órakor tartotta beszámoló be­szédét a függetlenségi-kör udvarán. Az udvart zsúfolásig megtöltötte az érdeklődők tömege, kik nagy lelkesedéssel hallgatták a remek be­szédet. Kelemen Samu vasárnapi beszámolójá­ban lefestette a mai politikai helyzet képét, s főkép a katonai s gazdasági kérdéseket fejte­gette. A beszéd végén a függetlenségi párt a legközelebb tartandó választásra egyhangúlag képviselőjelöltnek kiáltotta ki. — Oltáregyesületi felolvasó est. Jelen cyklusának negyedik felolvasó estjét f. hó 11-én, vasárnap d. u. 6 órakor rendezi az Oltáregye sülét a Polgári kaszinó nagytermében. A ritka sikerű estékre nem kell külön felhívnunk ol­vasóink figyelmét, mert az egyesület minden estéje igazán válogatott, előkelő színvonalú műsort nyújt. Mostani estéjének is van egy különösen vonzó és érdekes száma. Az egye­sület ugyanis megszerezte az Urániától egyik darabját a képekkel együtt s ezt fogja bemu­tatni vetítéssel az Uránia gyönyörű felvételei­vel. A műsor következő: 1. Várady — Erney: Ilóra. Melodráma Szavalja : Bakó Bálintné ; zongorán kiséri: Feifer Erzsiké. 2. Előadás. — Tartja: Tóth József, szentszéki ülnök. 3. Ma­gyar nóták. -- Zongorán játsza : Böszörményi Emil dr. 4. Monológ. — Előadja: Tóth Mici. 5. Pompeji és a római élet. — Az Uránia da­rabja. Vetített képekkel Külön meghívó nincs. Belépő-dij 1 kor.; diák- és karzat-jegy 40 fill. — A Szatmárnémeti ügyvédi kamara ez évi rendes közgyűlését vasárnap, f. hó 4-én tartotta. Jelenvoltak a kamara tisztikara teljes számban és nagyon sokan úgy a vidéki, mint helybeli tagok közül. Az elnöki megnyitó után az 1905. évi jelentés tárgyalása következeit s kevés vita után határozatba ment: hogy a szatmárnémeti ügyvédi kamara Lányi Bertalant igazságügyminiszlernek el nem ismeri, minél­fogva évi jelentését nem hozzá, hanem a m. kir. igazságügyminiszteriumhoz fogja címezni. A tárgysorozat többi számai, bizottsági jelentések, költségelőirányzat, tagsági dij megszabás és indítványok voltak. — Dalegyesületünk választmánya folyó hó 3-án ülést tartott az egylet újonnan meg­választott elnöke, Cseh Lajos elnöklete mellett Foglalkozott az egyesületi karmester szerződ- tetési ügyével és elhatározta, hogy április hó folyamán egy műkedvelői előadással egybe­kötött dalestét rendez. Ugyancsak határozatba ment, hogy a dalegyesület az országos dalár- szövetségbe belép és lehetőleg résztvesz a ren­dezendő országos dalárversenyen. Több belső ügy megbeszélése után az ülés, — melyen a választmány tagjai nagy számban jelentek meg, — véget ért. — Műkedvelői zenekar. Egy igen szép és üdvös eszme merült fel a helybeli zenemű­kedvelők között, mely eszme, ha megvalósul és létesül, városunk társadalmi életét van hi­vatva felrázni a mély álomból, melyben oly régóta nyugszik. E hó 3-án szombaton délután 6 órakor a Polgári Olvasókör egyik termében értekezlet volt. a melyen megjelentek: Péchy László műszaki tanácsos, Obholczer Gyula számtanácsos. Dr. Cservenyák Károly, Niklos János főgimn. tanár. Wieser Miklós lápi tiszt­viselő slb. stb., mintegy 22-en és elhatározták, hogy egy műkedvelői zenekart alakítanak s hetenkint kétszer kedden és szombaton este 6—8 óráig tartják a próbákat a főgimnázium nagytermében. Mint értesültünk, az első próba e hó 10-én szombaton délután 6 órakor lesz. — Uj ügyészségi megbízott. Az igaz­ságügyi ügyvivő Dr. Lengyel Alajos szatmár- németi-i ügyvédet a szatmári ügyészség kerü­letébe ügyészségi megbízottul rendelte ki. — Esküvő. Simon Aurél misziótfalusi kapszulagyáros, okleveles gyógyszerész, március 5-én tartotta esküvőjét Nagybányán, az ev. ref. templomban, Rácz Anna polgári iskolai zene- tanitónővel. — Gyászbir. Özv. Pálffy Gyuláné, nagy­károlyi volt járásbiró és lapszerkesztő neje, kit közeli rokonság kötelékei fűztek városunkhoz, mint mély részvéttel értesülünk, Gyomán el­hunyt. Gyászolják gyermekei: Pálffy Béla gyomai plébános, Gyula margitai ügyvéd és Jenő gépészmérnök. — Halálozás. Merkli Lajos városunk ipa­ros polgárságának derék és tevékeny tagja f. hó 5-én hirtelen elhunyt, özvegyet és három gyer­meket hagyva maga után. Temetése f. hó 6-án délután 4 órakor ment végbe nagy részvét mellett. Nyugodjék békében! — Dalegyesületünknek sikerült Huber Miksa elsőrendű zongoratanárt, a debreceni színház karnagyát karmesteréül szerződtetni: — ki, kitünően tanít kezdőket és haladókat minden hangszeren. Tanításra jelentkezhetni Medvey Ernő dálegyleti jegyzőnél és Csókás László könyvkereskedésében. — Kérelem a zeneműkedvelőkhöz. F. hó 3-án szombaton a helybeli zeneműkedvelők mintegy 22-en értekezletre gyűltek egybe, me­lyen elhatározták városunkban egy zenekarnak a megalakítását. Miután még igen sokan van­nak, kik zenével foglalkoznak s erről tudomás­sal nem bírnak, azon kérelemmel fordulunk mindazokhoz, kik a megalakítandó zenekar tagjai sorába óhajtanak lépni s működésükkel támogatni akarják, szíveskedjenek folyó 10-én szombaton délután 6 órakor a főgimnázium nagytermében megjelenni. Nagykároly, 1906. március hó 7-én. Az értekezlet tagjai. Birtokváltozás. Nemestóthi Szabó Antal nagykárolyi lakos kir. közjegyző meg­vette a Nagykárolyi Régi Kaszinónak a nagy­károlyi 2077. számú betétben A. I. 248. és 249. hr. sz. egész belső telkét a rajta levő összes épületekkel és építményekkel s ezeknek ter­mészetes és törvényes tartozékaival együtt 37,000 koronáért. — A helybeli régi kaszinó-egyesület választmánya múlt szombaton tartott ülésében jóváhagyta a kaszinó épületének eladására vo­natkozólag N. Szabó Antal kir. közjegyzővel kötött szerződést és egy bizottságot küldött ki, hogy f. évi november hó 1-től kezdve, midőn az egyesület mostani helyiségéből kiköltözik, meg­felelő helyiség bérléséről gondoskodjék. — A helybeli szinügyi-bizottság f. hó 3-án délután tartott ülésében elhatározta, miszerint Kopeczek György fővárosi építész­mérnököt megbízza, hogy az általa elkészített szinkörtervre vonatkozólag a részletes tervet és költségvetést készítse el. — Helyiérdekű vasutak átvétele. A gilvács nagysomkuti vasút állami kezelésbe megy át, valamint átmegy a szatmár - erdődi keskenyvágányu vasút is. az idevonatkozó szerződések már megerősittettek. — Kérelem Szatmár-vármegye összes elemi népiskolái igen tisztelt tanítóihoz! A ha­zai automobilisták és a külföldi automobil tu­risták részéről is úgyszólván naponkint merül fel panasz, hogy az automobilvezetőket és azok utasait, valamint magát a kocsit kövekkel, sár­ral és egyéb káros hatású anyagokkal megdo­bálják. az utakat üvegcserepekkel, szegekkel és nagy kövekkel lepik el, úgy, hogy nemcsak az utasok vagyonbiztonsága, de személybizton­ságuk is veszélyeztetve van. — E visszás álla­poton segítendő, a vallás és közoktatásügyi m. kir. Miniszter urnák folyó évi január hó 26-án 3241—995 elnöki szám alatt kelt rendelete alapján felhívom az igen tisztelt tanító kart, hogy az automobil a közel jövő nagyrahiva- tott közlekedési eszköze, azok utasai a közgaz­daság előmozdítói, kik nemhogy kárára, hanem inkább hasznára vannak a köznépnek, mert oly vidékre is kiterjesztik az idegen forgalmat, ahol azelőtt hasznot hajtó utasok nem fordul­tak meg és hogy mindebből, valamint abból, hogy automobilistákat ellenséges maga­viselet helyett szükség esetén még segítségben is részesitik, nemcsak a köznek, hanem min­den egyesnek is haszna lehet. Szatmár-Németi, 1906. évi február hó 2. Bodnár György kir. tanfelügyelő. — Felülfizetések. A múlt hó 10-én Buda­pesten a Royal-szállóban megtartott Fehérgyar­mati bálon a következők fizettek felül: Desseffy Jolán, Ráthonyi Ákosné, Morvay Jenőné, Sepsy Károiyné 50—50 K, Gabányi Miklósné,J Krom- patzky Edéné, Fábián Lajos, Takács Zsigmondné 40 — 40 K, Neutra Mór 30 K, Almer Béla, Bene­dek JánosnéT Hegedűs Sándor 20—20 K, Egey Ferencné, Nagy László, Schodics Lajos, Urav Imre, Gróf Teleky László, Dr. Barthos Andor, Törley József, Saxléhner András, Dr. Herei Manóné, Uray Miklós, Grégersen G. Fiai, Kiin­ger műépítész, Szemere Miklós, Luby Gyula 10—10 K, Gruber Károly, Szúnyog Mihály, Űray Géza, Bottenberg Jenő 6—6 K, Dr. Déghy Ödön, Gabányi Gyula, Darányi Ignác, Hoffer és Schranc 5—5 K, Dr. Ilosvay Lajos, Spády Sándor 4—4 K, id. Helmeczy József, Dr. Böszörményi Emil 1—1 K. összesen 644 kor., a mely felülfizeté- sekért hálás köszönetét fejezi ki — Luby Géza, bálbizottsági elnök. — A dohánybeváltás eredménye Szat- mármegyében. A nagykárolyi m. kir. dohány­beváltó hivatalnál most fejezték be a beváltási munkálatokat, melynek eredménye bizonyára érdekelni fogja a megye gazdaközönségét. A hivatalból szerzett adatok szerint 36 községből szállítottak be dohányt beváltás végett. A ter­mett dohány általában elég jó minőségű, bár a tavalyi szárazság sokat rontott rajta. Termett a megye területén összesen 412056 klg. dohány, a legjobb minőségű Csegöld községből Báró Vécsey Aurél és Udvari községből Markovics Mór uradalmából kerültek ki, ezeknek átlagára F

Next

/
Oldalképek
Tartalom