Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-03-10 / 10. szám
CJ/é#* POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK 3V11 INT 13 E UNT SZOMBATOM. • Szerkesztéség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák: minden délután 2-tól—5-ig.-9- Telefon-szám : 9. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. íNyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-bizottság : Kovács Dezső dr , felelős szerkesztő. Cseh Lajos, N. Szabó Albert dr., Gózner Elek dr., Vetzák Ede dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság. Szerkesztő: Varjas Endre. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre........................2 kor. Lelkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése inellett 6 kor. Egyes szám ára 20 fillér. ■«*»• 4 Nagykárol}7, márc. 9. (B.) . ., Rabok tovább nem leszünk. Ötvennyolc éve, hogy e szavak először hozták hevesebb mozgásba a sziveket. A pesti tömeg zúgó esküjét százszorosán verték vissza a Kárpátok bércei. A visszaverődő hangokat azóta ezren és ezren ismételjük évről-évre. S nem meglepő-e, hogy egy nép, amely ezeréves múltjában a szabadsághősök vérével áztatta e hon minden rögét, mégis rabságtól akar szabadulni? Avagy talán ez csupán a múlt emléke? S valóban nem volna egyéb, mint megemlékezésünk arról az erős márciusi napról, mely tiszti ló vizével ősi szabadságunkról a rátapadt szennyet mosta le? Vagy dicsőítésére ama lelkes iíjaknak, kik először mozgatták meg a szunnyadó nemzeti erőt ? Több ez annál! Panaszkodunk is, érezzük is. Erezzük, hogy szükségünk van az erőgyűjtésre, szükségünk a felbuzdulásra. Az ösztönt pedig minderre a márciusi iíjaknak s apáinknak a példájából akarjuk meríteni. TÁRCA. A fdrjecske. — R o m ánból fordítva. — Messze délvidékről, épp Afrikából jőve egy tavaszi napon, halálra fáradt fürj hullott a zöld vetés közé egy liget mellett. Néhány napi pihenés után galyakat, száraz leveleket, szalma és széna szálakat kezdett gyűjteni s fészket készített egy zsombékon, hogy az eső el ne mossa; azután hét napon át, naponként egy-egy kis tojást tett a fészekbe, mint hét kis cukorkát s aztán rájok ült, hogy kiköltse. Láttad-e már a tyúkot ülni a tojásokon? ügy ült a kis fürj, csakhogy nem fedett helyen, hanem künn a zöld búzában — és esett az eső, esett, csak úgy ömlött s a fürj mozdulatlanul ült, nehogy egy csepp esővíz a tojásokhoz jusson. Három hét múlva kedves kis fiókák keltek ki, nem meztelenek mint a veréb fiókok, hanem, mint kis csirkék, sárga selyem pihével fedve, aprók, mintha selyemhernyó gubók volnának s mindjárt élelem után néztek a zöld vetés között. A íürj-anya egy egy hangyát fogott, olykor olykor egy sáskát, azt apró darabokra szakgata s a kis fürjikék pik, pik, apró csőreikkel megették. És szépek, okosak és engedelmesek voltak a kis fürjek; anyjuk közelében játszadoztak s mikor hallották hivó szavát: »pitty-palatty«, gyorsan futottak anyjokhoz. Hisz’ magasztos volt a mozgalom, mert első Ízben történt, hogy Magyar- országon a nép akarata egyesült az országgyűlésével. Félelmetes, mert először mutatta meg körmeit az oroszlán, melyet népnek nevezünk. Teljes joggal mondhatta Nyáry Pál az országgyűlés kiküldötteinek: „Küldöttei a törvényhozásnak, sok eseményt értetek, de nem láttátok a legnagyobbat, a pesti március 15.-ét.“ Mert amit az országgyűlés csak munkarendjébe vett fel márc. 15-én, azt a nemzetnek a törvényhozásba nem képviselt része már kivívta. „Ez lesz, — úgymond — a júliusi oszlop, melyről unokáink ránk lógnak emlékezni.“ Emlékezzünk! Már az 1849. évfordulón megünnepelte maga az országgyűlés s a törökszentmiklósi tábor. Az 1860. pesti ünnep Forinyák Géza joghallgatónak az életébe került. Tehát vértanúja is van az ünnepnek. Az emlékezésre azonban alkalmasabb év alig fordult elő, mint 1906-i. Soha nem kínálkozott jobban az idő az elmélkedésre, mint jelenleg, önként tolakodik elménkbe a kérdés: vajon a magyar sajtószabadság egyéb-e az üres hangnál, az alkotmány pedig puszta szónál ? Okunk van-e arra az elragadtatásra, mely az első népképviseleti országgyűlés megnyitását követte? A legnagyobb magyar Írja erről naplójában: „Sokan sírnak. Én magamba zárkózva, csöndesen élvezem a nemzetem újjászületése fölötti gyönyört; magam is járultam valamivel hozzá.“ A pesti ifjúság a 12 pont egyikéEgyszer, junius hónapban, mikor az aratók búzát jöttek aratni, a nagyobbik a fürj fiókok közül — anyja hívására nem sietett eléggé, s mivel még repülni nem tudott, egy legén}' kalapját rátétté s elfogta. Milyen félelmet állott ki, amint a legény kezében érezte magát, azt csak ő tudja; úgy vert szivecskéje, mint zsebemben az óra, szerencséje volt egy öreg emberrel, ki rászólt a legényre: »Ereszd el, Máriu! kár érte, elpusztul. Nem látod, hogy csak akkora mint a pipám.« Mikor ismét szabadon látta magát, ijedten szaladt anyjához, hogy elmondja, mint járt. Anyja megvigasztalta és mondta: »Látod mit tesz, ha nem hallgatsz reám? Ha nagy leszel, tehetsz, amit akarsz, de mig kicsiny vagy, soha ne légy engedetlen, nehogy még rosszabbul járj.« És igy éltek ők nyugodtan, boldogan. Az aratás alatt s a kévékből rengeteg buzaszem hullott a tarlóra, amiből jóllaktak. És jóllehet folyóvíz nem volt közel, nem szenvedtek a szomjúságtól sem, mert reggelenként, harmat- cseppeket ittak a fűszálakról. Nappal mikor nagy forróság volt, meghúzódtak a liget bokrainak árnyékában, estefelé pedig, mikor hü- vösödni kezdett, kimentek mind a tarlóra, éjjelre meg, mint sátor alá, anyjok védő szárnyai alá bújtak. Lassan, lassan a pihék helyett tollak nőttek s anyjok segítségével repülgetni kezdtek. A repülési leckéket hajnalban, napfelkelte előtt tartották, vagy este naplemente után, mert napközben veszedelem fenyegette őket: a héják ott keringtek a tarlók fölött. Anyjok ben kérte, az országgyűlés elhatározta, a király szentesítette a magyar független, felelős minisztériumot. Ki meri állítani, hogy a magyar minisztérium felelős és független? A gyermek ész is rögtön rájön, hogy az eddig még állandóan a bécsi akaratot képviselte. Az osztrák pórázon vezették, mint a járni tanuló kis babát. A megvalósítandó feladatok közé tartozik, hogy a nemzeti erő irányítója legyen. Legyen valóban az, minek neve mutatja: független. Bécs még mindig nem tudott megszabadulni az ábrándtól, hogy Magyar- ország a Habsburg birodalom egy tartománya. Tartománynak nevezi 1848- ban maga az ország nádora. A külföld nem tud az önálló magyar államról tudomást venni ma sem. Miről ismerje meg az önálló nemzetet? A márciusi ifjaktól követelt nemzeti bank még ma is merő ábránd. A külképviseletben az osztrák császárság kétfejű sasa elnyeli a magyar koronái folyóival s zöld halmaival egyetemben. Nem hiába mesebeli madár kettős fejével. Igazán gigászi érő kell hozzá, hogy az ember a tolakodót elkergesse. Az idő halad, a magyar nemzet töprengéseivel pedig marad, A szomszédjában kis országok önállósítják, függetlenítik magukat. Oly országok, melyek egykoron a magyar korona fényétől nyerték erejüket, teljes birtokában vannak államiságuknak. Rendelkeznek azzal az erővel, melylyel jogaikat megvédelmezhetik. A magyar nemzet, ha a rajta esett sorba helyezte őket és kérdé: »Készen?« »Igen« felelték ők. »Egy, kettő, három« s mikor hallották »három« hess! fölrepültek mind a cserjés széléről s repültek az országút széléig, meg vissza. Anyjok elmondá, hogy azért kell megtanulni a repülést, mert hosszú utat kell majd nemsokára megtenni, amint elmúlik a nyár. »És majd magasan fogunk repülni napokon és éjeken át, alattunk nagy városokat, folyókat látunk, majd meg a tengert.« Egy délután, úgy Augusztus hónap vége felé a fürjecskék anyjok körül játszadoztak a tarlón, hallják amint egy kocsi megáll az utón. »Csendesség« mondja nekik anyjok. Fölemelték kicsiny fejecskéjöket, melyen szemeik olyanok voltak, mint két fekete gyöngy és hallgatóztak. »Káró vissza«, hangzik egy emberi szó. A fürjecskék nem értették, de anyjok megijedt, mert tudta, hogy ez vadász. Egyedüli mentségök a cserjés lett volna, de oda nem menekülhettek, mert a vadász éppen arról jött. — Egy percig gondolkodott s azután csendesen rájuk parancsolt, hogy lapuljanak meg és meg ne mocczanjanak semmi árért. »Én majd felrepülök, ti mozdulatlanul maradjatok. A melyik fölrepül, elveszett. Megértettetek?« A fürjecskék hunyorgatták szemeikkel, hogy megértették s hallgatva várták, mi fog történni? Hallatszott a vadász kutyának lihe- gése, amint a tarlón köröskörül futott s olykor-olykor a vadász hangja: »'Káró! hova szaladsz, vissza!« A lihegés közeledik! nézd! Káró
