Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-12-05 / 49. szám

2-ik oldal.

SZAT MÁRVÁR MEGYE.

48. szám.

dekre kielégíthette volna a közszükségletet és ami a fő, különben is szegény megyénk semmi anyagi megterhelésébe nem került volna.

De még az sem lett volna nagy baj, ha, a mint eredetileg tervezve és elhatározva volt, tulmennek ugyan az állami százezer koronás hozzájárulás keretein, de nem többel, mint a mennyit a székház építésre megszavazott 7* százalékos pótadó törleszteni bir.

A törvény által megengedett 5% pótadóból ugyanis l'Vo-ot a közművelődési, 1 ü/o-ot a nyugdíjalap és l'Vo-nál valamivel többet a helyi érdekű vasutakra felvett

420,000 koronás kölcsön törlesztésre igényelvén ha a székházépítésre V2°/o fordittatik, még mindig 1 és V20 o-nál magasabb ösz- szegü pótadó marad olyan esetleges szükségletek fedezésére, a melyek egy várme- gyénkhez hasonló terjedelmű és lélek számú vármegye életében mindig előjöhetnek, a viszonyok fejlődése következtében feltétlen kielégítést követelhetnek.

Igaz, hogy ha a megoldásnak ez a szerény, polgári módja választatik, ma nincs a gipszfigurás homlokzat, nincsenek a műmárvány táblák, nincs az utcára idétlenül kikönyökölő monstruózus erkélyépitmény, nincsenek a termek végtelen sorozatából álló főispáni és alispáni lakások, a melyeket csak olyan fő és alispánnak nem teher fenntartani, akik egyszersmind szeszgyárosok is, nincs a pazar várnagyi lakás, a melyet csak hogy teljesen hasznavehetetlenül ne álljon, bérbe kellett adni, nincs az a száz és száz felesleges, cifra és tegyük hozzá legtöbb esetben Ízléstelen úgynevezett diszitmény és végül és különösen nincs a közgyűlési teremnek elkeresztelt koncerthelyiség, pagoda, vagy Isten tudja micsoda, mely lehetetlen arabeszkjeivel, lilaszinü kályháival sokkal kevésbé az alkotmányvédelmet és a köz- igazgatást, mint inkább a macsicsot juttatja eszünkbe és a melyet kiváló művészi érzékkel úgy „képeztek ki,“ hogy az ország és a vármegye nagyjainak arcukmását megörökítő képeket csak rombolás árán és igy is a legantiaesthetikusabb módon lehetett elhelyezni benne.

A perverz gondolkodású és jellemű Kristófinak és Nagy Lászlónak azonban ízlésük is perverz vo.t, eredményét nyögjük mi és unokáink.

Mert hogy az építés történetére visszaD. :. Egészen komolyan kérem, hogy hallgasson meg.

D.-né: Nem bánom, kezdje el . . .

D.: Tehát . . .

D.-né: Kijelentem azonban, hogy egy szócskát sem fogok elhinni.

D. : Akkor jobb, ha hozzá sem fogok.

D.-né: Lám, hogy kibújt a szeg a zsákból! Nem fog hozzá i Nem tud mit mondani! Fél, hogy azonnal rajtakapom a hazugságm. Láthatja, uram, hogy én önt — alaposan ismerem.

D.: (haragosan.) De a manóba is !

D.-né: Kitűnő! Már a káromkodásokhoz jutottunk. Folytassa csak, folytassa. Ez alatt az idő alatt az már kigondolhatott volna valami olosat.

D. : (dühösen.) De végre is, asszonyom, ön nem enged szóhoz jutnom !

D.-né: Kérem, én önt nagyon szívesen hallgatom. Uram ! Rabszolgálója alázatosan hallgat és várakozik.

D. : (nyugodtabban.) Az egész dolog annyiban van, hogy egyik barátom majdnem csődbe jutott. Hozzám fordult, hogy segítsek rajta. Az ö dolgában jártam el egész nap s jótállásom mellett csakugyan ki is szabadult a kellemetlen helyzetből.

D.-né: Nos és?

D.: Ennyi az egész.

D.-né: (nagyot sóhajt.) Milyen jól is tettem, hogy a péket tegnap kifizettem. Legalább zsemlyében nem fogunk szűkölködni. De azért a fiacskámat már holnaptól kezdve hozzászoktatom, hogy holnaptól kezdve szalmán aludjék, mert milyen sors várhat erre a gyermekre, akinek az atyja könnyelműségből jött-ment kalandorokat szabadit ki a bajukból — a maga rovására.

D.: Jött-mert ? Kalandor? Hát hogy Ítélhetsz olyan emberről, akit nem is ismersz ? Hiszen azt j sem tudod, kiről van szó ?

D.-né: Már hogyne tudnám. Fogadni mer-j nék, hogy Duncodrey van a dologban, az a ki- állhatatlan idióta.

térjünk, eredetileg úgy volt tervezve, hogy a 7a°/o-os pótadó terhére egy legfeljebb

150.000 koronás kölcsön vétetik fel s igy az építési összköltség az államtól adott

100.000 koronával együtt 250,000 korona lesz.

Óriási összeg ez is, de ha még ennél megállottunk volna, nem vesztegetnénk rá sok szót. Kristófi és Nagy László akarták, ha a vármegye beleegyezett és vakon ment utánuk, viselje a következményeket.

Most jön azonban a dolog azon része, a melyet már csak Nagy László akart, de a mibe a vármegye bele nem egyezett.

Úgy áll ugyanis a dolog, hogy a megejtett leszámolás eredményeként a vármegyeháza építési számlája 250,000 korona helyett 400,000 koronával mondd és olvasd: négyszázezer koronával terheli a vármegyét, a melyből 100,000 korona az állam által megtéríttetvén, a, vármegye terhét képezi az eredetileg megszavazott 150,000 korona helyett ennek épen a kétszere, azaz három- százezer korona.

(Folytatjuk.)

Királydarócz az erdődi járás ellen. Ismeretes az a széleskörű mozgalom, amely az erdődi járás tűrhetetlen utügyének szanálása iránt megindult s amely mozgalom eredménye volt az ez évi szeptember 15-én Erdődön megtartott nagy értekezlet. Ezen az értekezleten a nagykároly—királydarócz— nagyszokondi, szatmár—ombod—pácafalu—nagy- szokondi és nagyszokond—szilágycsehi útvonalak lettek olyanok gyanánt megállapítva, mint a melyek kiépítése minden jogos érdeket kielégítene s az erdődi járást kimentené végtelen nyomorúságából. E határozat némi vita után a megjelentek összes szavazataival két szavazat ellen hozatott. A két ellentétes szavazat Királydarócz község képviselőié volt, akik csökönyösen ragaszkodtak ahoz a lehetetlen tervükhöz, hogy szemben a fentemli- tett, nagyszabású útvonallal, mely csupa élénk forgalmi központot kötne egymással össze, a királydarócz—kismajtényi zsákutcaszerü ut építtessék ki, mely útvonal, tudva azt, hogy a kismajtényi vasúti állomásnak, mint teljesen holt pontnak fen- tartása is igen kétséges, még a kírálydaróczinak igényeit sem elégíthetné ki, annál kevésbé szolgálna a köz javára. A kereskedelemügyi kormány már többször el is utasította a királydarócziak jogosulatlan és helytelen kívánságát s az említett szeptember 15-iki értekezleten az erdődi járás egyeteme is a képtelen terv kivitele ellen foglalt állást. Akkor látszólag megnyugodtak a királydarócziak is a határozatban, sőt egyik bizalmi emberük azon szükebb bizottságnak is tagjául választatott, a melynek hivatása volt az értekezlet határozatának értelmében megszerkeszteni a kormányhoz és a vármegye vezetőségéhez benyújtó. ; Tévedsz. Kétszeresen tévedsz. Nem is Duncodrey s nem és idióta. Különben is ki kell jelentenem, hogy Duncodrey igen kitűnő meseköltő és épen nem idióta.

D.-né: Lám, lám, már a kritikába is bele- ártod magad. Az a szemtelen tollrágó. Még nekem merte ajánlani a munkáit. És ön elég lelketlen, hogy e miatt az ember miatt tegyen tönkre bennünket ! Egy fűzfa-poéta kedvéért nyomorba dönti a családját ? Hiába, nagyon jól sejtettem ! A mikor ez az ember sáros cipőiben először lépett a házamba, azonnal ki szerettem volna utasítani. Csalhatatlan ösztönöm azonnal megsúgta, hogy ez az ember végzetessé fog válni ránk nézve. Tudtam, heg/ meg fog rontani bennünket, mert ön ennek az embernek a bolondja, mert ön ezt az embert jobban szereti, mint a családját. (Sírva.) S a mitől féltem, be is következett. Ön kezességet vállalt Duncodreyért és sorsunkat ennek az embernek kezébe tette.

D. : (magánkívül.) Bizt ositlak, hogy nem Duncodrey.

D.-né: Hát kicsoda ? .

D.: Hát a sógorom! A te öcséd.

D.-né: (meglepetve.) Lehetséges ?

D.: És te még szezénát csinálsz, haragszol,

tüzelsz.

D.-né: Oh bocsáss meg, te aranyos, derék, jó ember. Különben is, hogy őszinte legyek, be kell vallanom, hogy az egész jelenetet csak azért provokáltam, mert a szakácsnő megkésett az ebéddel s.ki akartam tölteni az időt.

D.: No nézze meg az ember! És még engem leckéztetett!

D.-né: De nem haragszol, ugy-e ?

D.: Nem, egy föltétel alatt.

D.-né: Nos?

D.: Hogy azonnal hozzák az ebédet!

(Az ajtó fölnyilik s föltálalják az ebédet.)

tandó emlékiratot. Most pedig azt olvassuk a budapesti lapokban, hogy Királydarócz község egy küldöttsége Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszternél járt ismét a királydarócz—-kismajtényi vonalat erőltetve. A miniszter, aki pedig a közhan- hangulatot még nem is ismeri, olyan választ adott ugyan a királydarócziaknak, amely egyértékes az elutasítással és igy az ügy ismét helyes medrébe van terelve, mindazonáltal nem hagyhatjuk rosszaló szó nélkül a királydarócziaknak járásuk egész közönsége elleni emez állásfoglalását és akcióját.

A nagykároly—margittai vasút.

A nagykároly—margittai vasút rohamos léptekkel halad a megvalósulás stádiuma felé, a vasútvonal kiépítésének óriási fontossága immár ismeretes úgy városunk mint a vasút által érintendő vidék lakossága előtt.

Erezi mindenki, hogy az a gazdasági kapocs, a mely Nagykárolyt az Érmellékkel összefűzte, s a melyet az Érmihályfalva—nagyváradi vasút, Margit- táig terjendő mellékhágónak kiépítése összetépett, úgy Nagykároly, mint az Érmellék mezőgazdaságára, iparára s kereskedelmére rendkívül hasznos és nagyfontosságú volt s hogy e két vidéket természetes fekvése szorosan egymásra utalván, újból fel kell éleszteni ezt a gazdasági kapcsot, ha csak azt nem akarjuk, hogy lassú sorvadás legyen e két vidék sorsa.

Hajdan, midőn Margittának nem volt vasútja, az Érmellék gazdasági, kereskedelmi és ipari gócpontja Nagykároly volt.

Ma, hogy a nagykároly—nagyváradi vasútnak egy mellékága Margittát érintve Szilágysom- lyóig kiépült, Nagykároly megszűnt gócpont lenni, mert az Érmellék közönsége felhasználva a vasúti kényelmes s olcsó utazást, inkább Nagyváradon szerzi be szükségleteit mint Nagykárolyban és áruit is inkább annak piacára viszi eladás végett.

Az tagadhatlanúl érzékeny veszteség városunkra, a melyet a nagykároly—margitai vasút kié-* pitésével elhárítani igyekezünk.

A vasút a Szilágysági vasút vágányán haladna Mezőteremig, onnan Vezend, Portelek, Iriny. Dengeleg, Érendréden, városunk legtermékenyebb, de egyszersmind legelhagyatottabb vidékén Peért és Izalacsot e jelentékeny szőlőmüvelési községebet érintve jutna Margittáig, tehát oly vidéket érintene, a melyik útjainak rosszasága miat, dacára kedvező természeti fekvésinek és tulajdonságainak, a romlás szélén áll.

Az Érmellék hires bortermelő hegyei immár legnagyobb részben be vannak ültetve és újból termik nagy mennyiségben a remek borokat; a bor elszállítására azonban nincsen ütjük. A mostani rossz utakon az elszállítás szinte lehetetlen esős időkben, a fuvar meg oly drága, s a borok árát annyira fölemeli, hogy a borok versenyképességüket szinte elvesztik.

A tulajdonos siet szüretkor helyben eladni a bort, potomáron is, hogy a szállítás kellemetlenségeitől megszabaduljon. Lelketlen kufárok ki is használják a kedvező alkalmat és szinte negyedáron vásárolják össze a mustot — sáros szüreti időben, — midőn Istenkisértés számba megy az érmelléki utakon az utazás, s meghamisítva méregdrága áron piaca dobják az olcsó áron összevásárolt bort s ezzel diszkreditálják az érmelléki borok kiváló jó hírét.

Ha a tervezett vasút kiépül, megszűnik e baj s olcsó árért bármikor kérlyelmesen szánthatja vasúton az érmelléki szőlős gazda borát, s nem kénytelen negyed árakon elvesztegetni szüretkor. Aztán tisztán kezelt borok fognak a piacra kerülni és az érmelléki borok régi jó hire ismét komoly valóság lesz.

Természetes dolog, hogy Nagykároly városára a vasút megnyíltával komoly kötelesség hárúl.

Lehetővé kell tennie, hogy az érmelléki szőlősgazda, ha nincs kedvező alkalom bora eladására, ne legyen kénytelen azt eladni, hanem annak leraktározása mellett kaphasson megfelelő hitelt. Létesíteni kell tehát a Dr. Fal ussy Árpád főispán által tervezett pinceszövetkezetet és az teljesen ki fogja elégíteni a szőlős gazdák jogos, hiteligényeit.

Arról is kell gondoskodni - s fog is gondoskodni Nagykároly városa, hogy az Érmellék felesleges bormennyisége iparilag felhasználtassék.

A tervezett konyak s pezsgő gyár létesítésével ezen kívánság is méltányos kielégitésre talál.

Az Érmellék dombos vidékén nagy erdőségek vannak kihasználatlanul; nem értékesíthető a fa épen az utak rosszasága s járhatatlansága miatt. Nálunk meg nincsen elegendő fa, sem tüzelésre, sem építkezésre; a mi van is, az is nagyon drága, mert messziről s rosssz utakon kell szállítanunk. Ha a tervezett vasút megnyílik, az Érmellék jól értékesítheti fáját, lesz piaca a hol az értékének megfelelő árban eladhatja azt, nékünk pedig lesz olcsó fánk a tüzelésre s építkezésre.

Ezen körülmény a város lakossága vagyoni viszonyainak kedvező fellendítésére és e város külső képének előnyös fejlődésére is rendkívül nagy hatással lesz. A vasút létesítésével úgy Nagykároly városára, mint az érdekelt vidékre háramló egyéb nagy számú előny elősorolását most szinte feleslegesnek tartjuk, hisz tudja azt mindenki, csak ezzel mutatunk reá, hogy a vasút létesítésének mi-