Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-12-05 / 49. szám

Nagykároly, 1906. december 5. 49. szám. II. évfolyam.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a.

Telefon szám: 58. —

Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér.------- Kéziratokat nem adunk vissza. La

pvezérlő-bizottság:

Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő.

Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Szerkesztő :

Varjas Endre. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság.

teszi, hogy a vármegye akár közművelődési, akár közgazdasági célokra bármily fontos érdekek kívánják is, köteles áldozatát meghozhassa.

Szaimárvármegye

pénzügyi helyzete.

Nagykároly, dec. 5.

1.

(—CS.) Egy néhány nappal ezelőtt érdekes és váratlan vendége volt Szatmár- vármegye levéltárának a vármegye volt alis- spánja, Nagy László személyében ; hangsúlyozzuk, hogy nem a volt megye főnök és királyi biztos, hanem a volt alispán tette a látogatást, a melynek kdejezett célja volt adatokat gyűjteni egy készülő félben levő ilyen czimu munkához: „Tizenhat éves alis- pánságom története.“

A mindenesetre meglepő levéltári látogatás egyéb vonatkozásaival lapunk más helyén foglalkozunk. E helyütt sietünk segítségére lenni a nevezetes vendégnek s megírjuk helyette munkája egyik fejezetét, ott amely azzal a romlással foglalkozik, a melybe tizenhat évi működése Szatmár- vármegye pénzügyeit sodorta.

Igyekszünk kerülni az általánosításokat, törekszünk számszerű képét adni állapotainknak. Nem is terjeszkedünk ki tehát a Nagy László-féle korszak első részének történetére, nem kérjük számon a másfél évtized régi bűneit, csak azokról szólunk, a melyek szemünk előtt játszódtak le, a melyek megállapításához semmi egyébre nincs szükségünk, mint az elintézés alatt álló hivatalos akták betekintésére.

A vármegyeháza építéséről beszélünk, mert ez vitte bele a vármegyét ama súlyos anyagi bajokba, a miken csak egy olyan nagy kölcsön felvétele által lehet segíteni, amely negyven-ötven esztendőre lehetetlenné

A régi vármegyeháza köztudomás szerint igen rossz állapotban volt. Leomlott vakolata, éveken át meszet nem látott falai, sarkaiból kifordult ajtói és ablakai pompásan harmonizáltak azzal a helyzettel, hogy a vármegyének nem volt tizenhat éven át gazdája. Okszerű utána nézéssel, a kisebb hibák évről-évre való javítása mellett a bár avult de különben szolid építményt jó karban lehetett volna tartani azonban tudjuk, hogy hogy -Nagy László épugy cinikus volt politikus és alispán, mint háziúr szerepében, felőle ugyan akár be is omolhatott volna az egész épület.

Végre azonban az állapot tejesen tűrhetetlen lett, alapos rendbehozatal vált elengedhetetlenül szükségessé, ha a vármegye székházának a szó betüszerinti értelmében vett összedülését nem akarták bevárni s my hozatott meg 1901-ben az a közgyűlési határozat, melylyel fél százalékos pótadót szavazott meg a vármegye a vármegyeháza renoválására. A határozat szerint ennek a renoválásnak fokozatosan, úgy kellett volna történnie, hogy a fél százalékos pótadó címén évenkint befolyó 8—9000 koronából mindenekelőtt a legszükségesebb, azután a kevésbé sürgős, majd ha futja a kényelmi javítások és berendezések eszközöltessenek. Meg is kezdte az akkori alispán mindjárt az első évben a javításokat a közgyűlési határozat értelmében a legsürgősebbel, azzal, hogy — parkettet készíttetett a saját maga részére. A következő évben azonban nemfolytathatta kis kényelmi játékait lakásának

Előfizetési árak:

Egész évre .......................................................... 8 korona.

Félévre ................................................................ 4 korona

Negyedévre........................................................... 2 korona.

Egyes szám ára 20 fillér.

további pompásitásávai, mert a főlépcső veszedelmesen inogni kezdett és igy nehogy csak léghajón lehessen a parkedes termekbe jutni, a lépcsőház építésére kellett gondolni. Meg is csinálták ezt és pedig olyan kitűnő eredménynyel hogy a mint készen volt, nyomban a lebontásihoz kellett látni, meri kiderült, hogy az uj alkotmánynak még a réginél is labilisabb a helyzete.

A dolgok ezen állapota mellett vonult be uj főispánként Kristófi a vármegyeházára s egy szavával hatályon kivül helyezve a vármegye eddigi összes intézkedéseit, kimondotta, hogy az évről-évre való aprólékos toldozgatások-foldozgatások helyett egyszerre és alaposan kell segíteni a székház minden baján; meg kell adnunk, hogy az idea, ha Kristófitól származott is, alapjában véve nem volt rossz és ha kivitelét a józan okosság és nem a nagyzási hóbort irányítja, a vármegye minden megterhelése nélkül keresztül lehetett volna vinnie a helyreállítási műveleteit. Százezerkoronából helyes beosztás mellett, a felesleges fényüzési kiadások mellőzésével bőven fedezhető lett volna az újjáépítés költsége s ezt a százezer koronát Kristófi a kormánytól kieszközölni Ígérte. Ebben nem is volt semmi különös, mert hiszen e százezer korona által az állam csupán némi tőkebeli ellenértékét adta annak, hogy a vármegye időtlen idők óta lakással, fűtéssel és világítással látta el a törvényhatóság fő állami tisztviselőjét, a főispánt.

Ha e pontnál megállanak Kristófi és Nagy László és az állami százezer koronából megejtik a renoválást, a vármegyének ha nem is fényes, de tisztességes és olyan székháza lett volna, a mely hosszú évtizeCsak pontosan.

Jelenet.

Személyek: Duflost, Duflostné.

Szin; Díszesen bútorozott ebédlő. Duflostné egy karosszékben ül és várja férjét. Megjegyzendő, hogy Duflos- ék mindennap 6 órakor ebédelnek s általában a házban ez a jelszó: Csak pontosan ! Az óra hatot ütött s Duflost ur — szokása ellenére — még nem érkezett meg. Végre megjön a férj. Duflost asszony az órára tekint s konstatálja, hogy férje ura teljes hét percet késett. Duflost ur belép az ebédlőbe s Duflostné a nélkül, hogy időt engedne férjének a mentegetőzésre, jelenetet provokál.

Duflostné: Te vagy? Azt hittem, hogy az orvos.

Duflost: (nyugtalanul.) Az orvost várod? Talán rosszul érzed magad ?

D.-né: Azt Hiszed talán, hogy vasból van a szervezetem ? Azt hiszed, hogy meg tudom szokni azt a rendetlen életmódot ? Azt hiszed, hogy a te gondatlanságod egészségemre válik? Vagy azt hiszed, hogy ez a félelem, a mit késésed miatt kiállottam, növeli életerőmet ?

D.: (érezvén, hogy zivatar közeleg, hallgat.)

D.-né: Talán felelnél is már kérdéseimre?

D. : Annyit kérdeztél már, hogy azt sem tudom melyikre feleljek.

D.-né: Tudod, hogy a mi házunkban első alapelv a pontosság. .Ennélfogva csak azt akarom megkérdezni tőled, vájjon a mai pontatlanságoddal ezentúl is akarsz-e tüntetni ? Épen egy óra óta vártalak.

D.: (gyöngéden.) Kedves gyermekem. Csak nem fogsz haragudni, a miért hét perccel megkéstem ? Nyomorult hét perccel ? Üzleti ügy tartóztatott.

D.-né: Tudtam, hogy ez lesz a válasz. A szokásos kifogás. Nem is kérdezem, hogy mi az az üzleti ügy.

D.: Nem is mondhatnám meg, édesem, mert megkértek, hogy tartsam titokban.

D.-né: Nagyon jól van. Legközelebb már egy hetet fogsz késni. Nemde ? Hiszen úgy szokott az lenni. Kicsinnyel kezdjük — hét perccel — és esztendőkkel végezzük.

D. : De micsoda túlzás ?

D.-né: Túlzás? Hát nem beszélted el tegnap este La Perouse kapitány történetét ? Magad mondtad, hogy ez a kapitány egyszer elutazott s bár feleségének megígérte, hogy nemsokára visszajön, soha többé nem látták.

D.: De édes galambom, ez épen nyolcvan esztendővel ezelőtt történt.

D.-né: Az mindegy. Azért a kapitány mégis bűnös.

D. : S különben is hozzá tettem, hogy a kapitány egy hajótörés alkalmával a tengerbe fűlt.

D.-né: Ezt mindenki mondhatja, ha nincs itt a kapitány, aki megcáfolja a hamis állításokat. Ne hidd, hogy engem oly könnyen fel lehet ültetni. Azt hiszed, ha te egyszer fölszállanái egy léghajón s aztán két hét múlva valamelyik újságba iratnád, hogy a léghajó nem tért vissza a földre, azt hiszed, hogy én az ilyen mende-mondának egyszerre hitelt adnék ? Nem ! Soha ! Soha ! Nálam azokkal az úgynevezett mende-mondákkal nem sokra lehet menni.

D.: Nem tudom, hogy miféle mende-mon- dákról beszélsz.

D.-né: Hm. Különös. A nagyságos ur hazajön. Kérdezem tőle, hol járt, hol késett, s erre azt feleli: Nem mondhatom meg, asszonyom, mert titok. Higyje meg, uram, nem vagyok kiváncsi az ön titkára. Meg vagyok róla győződve, hogy még nagyon is az idején fogom megtudni . . .

D. : De kedvesem, miért gyötrőd magad haszontalan aggodalmakkal ? Biztositlak, hogy az ügy, a mely tartóztatott, rád nézve teljesen közömbös.

D.-né: Szeretem azokat a dolgokat, a melyeket még a feleség előtt is titkolni kell ... Az olyan házon kivül való ügyeket! . . . Bámulatos, milyen hallgatag ön, a mikor velem van, holott a társaságban ugyancsak beszédes szokott lenni.

D.: Ismétlem, hogy más dolgáról van szó, a melyet titokban kell tartanom, mert szavamat adtam rá.

D.-né: Szavát adta? No kifogásnak elég jó, bár egy kissé kopott.

D.: Asszonyom, ön kihoz a türelemből.

D.-né: Nem merném hinni. Ön oly közömbös természetű.

D.: No jó. Hát a házi békesség kedvéért elárulom önnek a dolgot.

D.-né: Fölösleges, uram. Fölösleges!

D.: Nem akarja, hogy megmondjam ?

D.-né: Kár volna a fáradtságért. Ismét kitalálna valami hazugságot. Mert hisz ebben mester ön.