Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-10-27 / 43. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK IMI 11ST ID E 1ST SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig. —Telefon-szám: 9. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-bizottság : Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Laptulajdonos : a lapvezérlő-bizottság. Szerkesztő : Varjas Endre. Előfizetési árak: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre ..........................2 kor. Le lkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 6 kor. •=»• Egyes szám ára 20 fillér. II. Rákóczi Ferenc emlékezete. Nagykároly, okt. 2G ■ (Cs.) Ünnepi hangulat fogja el a nemzetet, mert végre megérte a nagy I napot, hogy legideálisabb hősének haló porait hazai földön üdvözölheti. Megille- tődik, mert közelebb férkőznek leikéhez azok az eszmék, melyeket a nagyságos fejedelem életében képviselt s képvisel ma évszázadok múltán. Borongó szellemünk el-eltéveleg a múltban s felidézi a dicső, az örökké felejthetetlen hősök emlékét. Igaz lelki örömet érzünk, mert színekben dús magyar kép elevenedik meg emlékezetünkben. A magyart látjuk erényeivel, de még hibáival is. Nemzetünk változatos múltja nem szűkölködik a lelkesítő példákban, de bizonyára egy sincs, mely oly közel férkőznék szivünkhöz, mint II. Rákóczi Ferencnek nemes alakja. Mert, ha van a múltnak eseménye, amely nemzeti érzületünket dicsőségével és nemzeti tartalmával fokozza, sehol máshol jobban nem kereshetnék azt, mint Rákóczi Ferenc szabadsághábor újában. És ha van valami elszomorító, mely tragikumával szivünket sajgásba hozza, senki sorsában úgy fel nem találhatjuk, mint II. Rákóczi Ferenc sorsában. Fejedelmi sarjadék, ki már ifjan első rangú szerepet játszott az európai politika szövevényes hálózatában. Hazájában nevét tisztelték, személyét imádták. MaTARCA. Iloesáss meg Kákóczi! Kétszáz évig voltál szomorú lakója Idegen hazának. Földedből, hazádból, szép Magyarországból Téged kitiltanak. Nem hozhattunk haza, pedig fájt ez nekünk, De rabságban nyögünk . . . Bocsás meg Rákóczi, viíéz fejedelmünk! Szabadság adója, hazánk megváltója, Az voltál, te voltál. Népedért, hazádért, szép Magyarországért Mindent feláldoztál. Hazaárulónak .... annak bélyegeztünk, Iszonyú a bűnünk! Bocsáss meg Rákóczi, vitéz fejedelmünk ! Homlokunkon égett nekünk is e bélyeg, Égette is szörnyen. De már letöröltük, hogy túladtunk azon A hitvány törvényen. Plogy most nem nyomhatjuk azokra bélyegünk, Bizony fáj az nekünk . . . Bocsáss meg Rákóczi, vitéz fejedelmünk! És most hazahozunk földedre, hazádba, Engedelmed nélkül. Nem saját erőnkből, küzdve . . . , hanem Király kegyelméből. Óh, hogy fáj ez nékünk, szégyentől mint égünk, Föld alá sülyedünk . . . Bocsáss meg Rákóczi, vitéz fejedelmünk! gasan tündöklik, hogy annál nagyobb legyen a megalázás, mely őt érte, midőn a számkivetésben idegen hatalmak kegyéből — visszavonultan éldegélt. Példája azonban követésre méltó, mert ha van valaki, akihez hasonlónak szeretné a magyar látni a magyart, úgy Rákóczi Ferenc az. Valósággal játéka a sorsnak, hogy épen most 200 évvel fellépése után, akkor gondolunk legtöbbször szabadság- háborújára, midőn az őt és társait lelkesítő ideál megvalósítására a közszellem leginkább megérett! Nagyon közömbös a dologban, hogy a bécsi körök álláspontját Kollonics Li- pót, avagy más néven nevezendő egyén képviseli-e ? Annyi bizonyos, hogy Rákóczi-kora óta az Ausztriához való viszonyunk lényege nem változott, legfeljebb a keretek mások. Ki merné állítani, hogy az egységes birodalom eszméje nem kisért úgy most, mint akkor? Talán az adóterhek, talán a katonai botrányok változtak? Semmi eseti é nem, legteljebb az idők haladásával más alakban jelentkeztek, de léteznek. Bajaink tehát alig különbözők, de nagyon is mások a személyek. A 18. században az emberi tettek mozgató rugói ép oly reálisak, mint a maiak. Ideális felfogásukkal kiválnak a reális környezetből a magyar szabadsághősök. Mert őket nem a pénz, sem más egyéni előny, hanem a legmagasztosabb érzeVárnak országodnak aprai, nagyjai. Elibéd is mennek. Utadnak elibe, sírodnak fölibe Virágot hintenek. Hogy a király nem jön, arról nem tehetünk, Nem is fáj a/, nekünk. Bocsáss meg Rákóczi, vitéz fejedelmünk! Orosz György. II. Rákóczi Ferenc vallomásaiból.*) Mondhat, irhát kiki azt, amit akar, a magyar háborúnak és a háború kimenetelének okairól. Vádoljon engem kegyetlenséggel, lassúsággal, másokat kapzsisággal: egyedül Te előtted ismert dolog, óh őrölt Bölcseség, miért határoztad meg előre, hogy az események ilyen kimenetellel végződjenek. Nem tagadom, hogy igen sok hibát követtünk el én is és mások is a háborúban való tudatlanságunk miatt, de emberi Ítélkezés szerint kell mindent megvizsgálni. A pénzhiány és a hadviselésben való általános tudatlanság juttatta végéhez a jól és vitézül megkezdeti ügyet; bár időközben rézpénz veretése által serényen folytattuk a dolgokat. de midőn e pénz értékét veszítette, mindennek vége lett. A dühöngő pestis is megtizedelte a gyalogságot, másrészt őrségekre küldött segitség*) A nagy fejedelmnek Szt. Ágoston Confessió-i- nak hatása alatt megindító alázatossággal latinul irt, 1872-ben a párisi nemzeti könyvtárban fölfedezett könyvéből. lem: a hazaszeretet hevitette. Maga a nép-ének kifejezést ad a kor gondolat és érzelemvilágának, midőn mondja: »Kiontom vérem apámért, anyámért, Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért, Meghalok én még ma magyar nemzetemért.c Tehát nem nemesi jogokért, rendi kiváltságokért fogtak fegyvert. Pór és nemes egyesültek itt a nemzeti függetlenség nagy eszméjében. Mindenki áldozott, többet vagy kevesebbet. Önzetlenül szolgálták a szent ügyet. Amint Rákóczit, Bercsényit és Károlyit, a legnagyobbakat, el nem téritette semmiféle csábi tgatás, úgy a legrongyosabb kuru- cot sem lehetett anyagiakkal letériteni az egyenes útról. Starhemberg Miksa gróf, tábornok elfogadásakor szabadon bocsáttatásáékt 3000 aranyat Ígért, de hiába, az egykzerü kurucvitézek Bercsényihez vitték. Méltán írhatta Rákóczi XIV. Lajoshoz, hogy a magyar nemzet „óhajainak“ engedett, amidőn a pórhad élére állott. Nem csalódott bennök, a nép hűségesen kitartott vezére mellett. Valósággal rajongással csüggött személyén, megváltójának tartotta. A siker érdekében semmi áldozattól sem riadt vissza. Elhagyta faluját, elpusztította földjeit, hogy az ellenséges hadak átvonulását megnehezítse. Debrecennek 20,000 polgára futott el egyszerre és dobta oda virágzó városát az ellenség zsákmányának. A szerencsétlen trencséni csata után, az elcsüggedés legmagasabb fokán maga gél is fogyott azon katonák száma, akiknek a nyílt mezőkön kellett harcolniok. Lassú léptekkel haladt előre az ellenség. Elfoglalta a folyókat és hegyszorosokat, az elfoglalt helyeknek biztosítására a gázlókat megerősítette, az erőditvényeket őrséggel látta el, sáncokat emelt, s mert nem volt tábori katonaságom, sem munkájában meggátolni, sem a sáncokat elfoglalni nem tudtam. Ezért midőn a védelmi háborúba kellett áttérnünk, reményünket az erősségek megvédelmezésébe kellett helyeznünk. Ézek elég jól meg voltak erősítve és mindennel ellátva, mert a rézpénz még forgalomban volt, de voltak a védelemre alkalmas és elszánt tisztjeim. Ezek egy részét gyávaságból, másik részét pedig az őrségnek és a parancsnokoknak félelme miatt átadták a németeknek. Egyedül Érsekújvárt védelmezték katonához métó kitartással addig az ideig, amig a teljesen szétrombolt sáncok között rések nem keletkeztek, melyeket a kicsiny számú őrség védelmezni nem tudott; igy megadást határozván, a várat feladták. A többi, sokkal kisebb jelentőségű várat a németek fenyegetésekkel és ígéretekkel foglalták el. Midőn a háború végét járta már, egyedül Kassa és Munkács váram a szomszédos Ungvárral maradtak hűségesek irántam. Előrehaladtak a németek, seregüket több részre osztották, s velők az én hadseregem — nem számra, hanem erőre nézve nem tudott megmérkőzni. Napról- napra kisebbedett körülöttem a kör, és bár a hálunk mögött álló néhány vármegye a lovaskatonaság táplálását kielégítette, a menekülő főnemesek, nemesek és házas katonák nagy száma, kik az ellenségtől elfoglalt vármegyékből elhagyván birtokaikat, önként megmaradtak a szövetség hűségében, fölötte meggyötörn
