Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-10-20 / 42. szám
2-ik oldal. SZ AT MÁR VÁRMEGYE. 42. szám törvényhatósági bizottságának tagjai között nem akadtak olyanok, kik hajlandóságot mutattak volna arra, hogy a Rákóczi hamvainak hazahozatala alkalmából Kassán tartandó nemzeti ünnepen saját díszruháikban résztvettek volna. De a törvényhatóság megreparálta tagjainak hazafias érzésén ejtett csorbát, nem hagyta a lángra lobbant honszerelem szikráját elaludni, kinyitotta erszényét és egy számszerűleg meg nem határozott összeget szavazott díszruhákra. — Hisszük, hogy most már lesznek jelentkezők, kik felveszik a törvényhatóság által készítendő díszruhákat, hogy méltóan képviseljék Szatmár város törvényhatóságát a nagy nemzeti ünnepen. — Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy a városi hajdúk ruhaszükségleteinek fedezésére szolgáló alapból fogják kiutalni a szükséges összeget ?! Csak egy virágszálat! — Ajánlva minden jó szívnek, __ Csak egy virágszálat! — ezzel a kérelemmel kopogtat be a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület a kegyelet ünnepe előtt sok magvar hajlékba, a hol szeretet és irgalom lakozik. Egy virágszálat kér abból a koszorúból, melyet szeretteink sírjára akarunk tenni a temetők ünnepén. Kéri ezt a virágszálat annak a halottnak kegyeletes emlékére, a kitől a virágszálat elvonjuk. És kéri ezt a virágszálat a legborzalmasabb betegség ellen való küzdelemre. 79.723 ember halt meg a múlt esztendőben tüdővészben. Java olyan korban, mikor kenyeret keresett; java olyan korban, mikor özvegyeket és árvákat hagyott. Ha a társadalom megértené a kegyelet legszebb tanúsítását célzó segélykiáltást és tényleg minden koszorúból csak egy virágszálat elvonnának azoknak a biztos halálból való kiragadására, a kiket az idején alkalmazott gyógyítással meg lehet menteni, — a tüdővész nem lenne az a borzalmas nemzeti csapás, a mi ma. Szeretnénk a lelkesítésnek legmesszebb hangzó harsonájába fújni. Szeretnénk, ha hírlapírói toliunk, melyet egy mélyen átérzett igaz érzés vezet, fölrázná a társadalmat, hogy még ilyen jelszó nem hangzott el hazánkban, hogy ezt a jelszót meg kell érteni, a melyért mindenkinek legyen bár javakban gazdag, legyen bár szegény, imádja Istenét bármiként, — lelkesednie kell. Annak a jelszónak, mely csak egy virágszálat kér a tüdőbetegek megmentésére, el kell foglalnia százezrek szivét. A baj oly rettenetes, a segítség oly nagy anyagi erőt föltételez, hogy célt csak akkor érhetünk el, ha millió sir koszorújából ajánltuk föl a virágszálat, ha millió síron egy mécscsel kevesebbet gyújtunk föl s ez az egy virágszál ez az egy mécses a tüdőbetegek gyógyítására ömlik mind. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület most épiti első népszanatoriumát. Száz beteget fognak az ország minden tájáról a jövő év március havától fölvenni s mivel a szanatóriumi kezelés három hónapot igényel, már ebben az első népszanatoriumban évenként volna vele? A főhadnagy helyett más, talán hozzá hasonló jönne és végre is kénytelen volna valamelyiknek felesége lenni, ha nem akar vén lánynak maradni. Csalódtak tehát, a kik Erzsikét oly igen boldognak hitték a főhadnagy ur karján. Csalódik bizonyára a rájuk szemközt jövő bakaönkéntes ur is, ha ilyesmire gondol. Dehogy gondol, dehogy gondol! Nem lát ő most egy párt maga előtt, ő csak egy leányt lát, a ki isteni szépségével megbűvölte, megigézte. Le nem venné róla a szemét, mig el nem halad mellettük. Az igézet bűvköréből kemény, katonás hang riasztotta fel. — Freivilliger! Visszafordul, haptákba vágja magát. — Vissen sie nicht salutieren? Mintha forró vízzel öntötték volna le egyszerre az önkéntes urat, úgy állt ott a főhadnagy előtt, de nagy, ragyogó, tűzben égő szemét akkor is merően Érzsikére szegezte. — Abtreten! Hangzott a katonás parancs. Az önkéntes belenézett még egyszer Erzsiké gyönyörű, égszínkék szemébe. Mintha a a mennyország nézett volna le onnan reá. Azután sapkájához kapta kezét és kemény léptekkel elindult. Erzsiké úgy vette észre, hogy ez a köszönés is neki szólt. A főhadnagy ur is észrevett ilyesmit, azért úgy gondolta, hogy nem fog ártani, ha egy kicsit »megszekirozza« az önkéntest és megszégyeníti a menyasszonya előtt. Alig haladt tehát az önkéntes hat lépést, ismét hangzott a katonás parancs. négyszáz veszendő, halállal eljegyzett embert fognak megmenteni. De ha millió síron hiányozni fogna az az egy virágszál (a mely hiány pedig legjobban tanúsítaná kegyeletünket), akkor már nemcsak az első népszanatorium még hiányzó tőkéje volna együtt, de már tavasz- szal uj gyógyitóházakat lehetne tervezni és építeni is rövidesen, csak a társadalomba menjen bele élő hitként az egy virágszál fölajánlásának poetikus eszméje, — minden vidéknek megépítheti az agilis egyesület a maga népszanatoriumát. Ha meggondoljuk, hogy már az első nép- szanatóriumban minden vidékről fognak fölvenni betegeket, tehát tőlünk is, akkor az irgalomadományokat nem fogják megtagadni. Vezessen minden embert az a gondolat, hogy a maga adományával hozzájárul emberek életének megmentéséhez. Hogy idején alkalmazott szakszerű gyógyítással a tüdőbetegség gyógyítható, — azt Németország példájára igazolja, a hol szanatóriumok létesítése óta 25%-kal kevesebb a tüdőbetegek halálozása. Nincs helye annak a fatális közönynek, melylyel a szörnyű veszedelem pusztítását nézzük. Mennyi könny, mennyi gyász van azokért, a kiket e kór elsorvasztott; mennyit meg lehetett volna menteni azok közül, a kiket gyászolunk. Nyissa meg szivét mindenki kegyeletének s ne sajnálja azt az egy virágszálat s azt az egy mécsest, a veszendő emberekért való nemes felbuzdulása lesz az az égbeszáló ima, mely levezeti minden földi gyarlóságunkat. Meggyászolt halottunk ott fönn a magasban kedvesen veszi majd áldozatunkat, A kegyelet koszorújából a tüdőbetegeknek felajánlott hiányzó virágszálat találja legszebbnek, mert áldást, boldogságot fakaszt, mely könnyet törül le az árvaságnak, az elhagyottságnak keserű könnyeit. Az első népszanatórium Gyulán a lugos- szerü erdőben épült. Előbb a helyet orvosi szempontból Kuthy Dezső ur, az Erzsébet-szanatórium igazgató főorvosa és Tauszk Ferenc dr. egyetemi tanár urak megtekintették és a célra alkalmasnak találták. A szanatórium 700.000 korona költséggel épül, a higiénia legnagyobb követelése szerint. A terveket a geniális, és annyira gyászolt tervező, Gigler Győző készítette s a szakemberek tetszését annál is inkább megnyerte, mert a férfi és női betegek külön helyeztettek el. Az egyesület rövid 4 évi fennállása után gyűjtötte össze az építési tőkét, legnagyobb részét egy év óta, mióta az egész országra kiterjedő egyesület lett. Tagjai meghuszszorodtak (ma 7000 tagja van) és mivel a társadalom áldozatkészsége jóformán csak egy év óta van vele, föltehető, hogy a közelebbi négy évben már több gyógyintézménvt létesít, annál inkább mert a jövőben az olcsóbb francia rendszerű dispansereket akarja építeni. Ha pedig föltétezzük (pedig föltételeznünk kell,) hogy a társadalom megérti a segélykiáltást és a halottak napi koszorújából elküldi a szegénysorsu tüdőbetegeknek azt az esengve kért egy virágszálat, akkor bízvást elmond ható, hogy megsokasodik hazánkban a népszanatóriumok száma és a társadalom az ember— Kehrt euch ! Zuruck! Az önkéntes megfordult, ismét szembe került Erzsikével. Le nem vette volna róla a szemét egy pillanatra sem. — Vie heissen Sie? — Postaréti Zoltán dr. Erzsiké megsokalta a dolgot. — Nagyon helyes, kedves Kari, hogy megkérdezte a nevét az önkéntes urnák, legalább bemutathatja nekem. Megteszi ugy-e? — De hova gondol Erzsiké? — Rögtön kérem, mert, ha nem teszi meg, az önkéntest kérem meg, hogy bemutassa magát. Pattogott Erzsiké türelmét veszítve és felháborodva vőlegényének az önkéntessel szemben tanúsított megszégyenítő eljárása felett. Mit volt mit tenni, a főhadnagy ur ismerve mennyasszonya szeszélyes természetét, kénytelen volt eleget tenni a határozott parancskép elhangzott kérésnek. Bemutatta őket egymásnak. — Freivilliger Zoltán Postaréti — a menyasszonyom. Ezzel a főhadnagy ur Erzsiké karjába fűzte karját és készült tovább menni, de Erzsiké a főhadnagy ur nagy bosszúságára, beszédbe ereszkedett az önkéntessel. — Sprechen Sie deusch, Herr Freivilliger ? — Nix deusch, Herr Freinlein. Nyögte ki az önkéntes szörnyű zavarban a német szót, mely szörnyű nehezen ment a fejébe, még nehezebben jött ki a száján. Erzsiké elmosolyodott a furcsa németségen. — Annál jobb, mert én is jobban szeretek magyarul beszélni. Sokkal fesztelenebből mentés terén nagyot, Istennek tetszőt tett. Értse meg minden jó szív ezt a segélykiáltást. Az egyesület a legnagyobb nyilvánossággal fogja a gyűjtést végezni. Hirlapilag nyugtázza az adományokat s lapjában a Szanatóriumi Lapokban minden adományt tételenként elismer, felhasználása módjáról pedig tájékoztatni fogja á közönséget. Azt akarja, hogy teljes bizalommal, a legnemesebb ügynek, nemzetünk egy fájó sebét hegesztve adhassa oda a maga egy virágszálát. Boldogok leszünk, ha jelszavunk varázsos módon terjed szét, ha a nagy célt megérti a mi közönségünk. Csak egy virágszálat a tüdőbetegek megmentésére ! Vármegyei közgyűlés. Főispánunk e hó 18-ra hívta össze a vármegye bizottsági tagjait, a szok;SOs őszi rendes közgyűlésre. Ez iránt v'^pmg0yeszerte feltűnő nagy érdeklődés öiutatkozott. Nemcsak a m£desza íKai és csenged főszolgabírói állások nyupjíjazás folytán megüresedtek és mindkét helyre arra érdemes férfiak pályáztak, aöik a beléjük helyezkedő bizalomra eddigi működésük folytán méltán rászolgáltak; hanoin azért is, mert az uj korszak most mulatta meg kézzel foghatólag először, hogy szakított- a régi züllött rendszerrel és oly tisztviselőkre akarja a közigazgatást bízni, a kik munkával, eredményes munkával akarják vármegyénket szolgálni. A közgyűlés reggelén szokatlan zaj verte fel a máskülönben csendes Kölcsey-utcát. A megye bizottsági tagok itt úgyszólván fiók közgyűlést tartottak, a hol megvitatták a választás eshetőségeit. A diskurzusba egy-egy női hang is belevegyült, aggódó anyák, nővérek, feleség csinált hangulatot egyik-másik jelölt mellett. Később az utca izgatottsága a közgyűlési terembe vonult. A szokatlan nagy számban ösz- szesereglett bizottsági tagok befogadására kicsinynek bizonyult a vármegye nagy terme, úgy, hogy sokan a folyosóról nézték az izgatott tömeg hullámzását. Eme zajongó képnek találó keretül szolgált a nyugodt karzat, honnan mosolygó női arcok biztatólag intettek le a csüggedőkre. Pontban fél 11-kor vonult be Falussv Árpád dr. főispán Ilosvay Aladár alispán, Péchy István főjegyző kíséretében a közgyűlési terembe, egy pár szót szól környezetének, azután erélyesen megrázza a csengettyűt, mely egykor Kristóffy és Nagy László hazaárulással beszenynyezett kezében sokszor oly hiába csengett és rövid beszéd kíséretében megnyitja a közgyűlést. Ä letűnt darabont kormány csúfos bukása után — úgymond — másodszor van a közgyűlés abban a helyzetben, hogy legszentebb jogát, a választási jogot gyakorolja. Akkor, a mikor a nemzeti ellenállás ereje folytán, vármegyénk alispánjával együtt elfoglaltuk helyünket, ezt azon reményben tettük, hogy ezen vármegyében nem uralkodhatik más, mint a függetlenségi eszme. Függetlenségünknek, alkotmáfogunk tehát társalogni, mert reméllem, meglátogat minket. Tehát Isten vele — a viszontlátásra. Az önkéntes, mint egy kőszobor állt egy helyben, nézett a leány után. Ismét elfelejtett tisztelegni. A főhadnagy ur azonban nem bánta már, örült, hogy végre vége szakadt a kínos helyzetnek. Egyszersmind megfogadta magában, hogy soha többet nem haltol meg egy önkéntest sem a tisztelgés miatt. Mehetnek ő felőle, akár soha se tisztelegjen egy sem. Bár most is hagyott volna békét ennek is. Már jól elhaladtak, mikor az önkéntes felocsúdott meglepetéséből. Lassan elindult ő is. Szeme előtt ott lebegett most is Erzsiké tündéri alakja, a mint jóságos szemével rá néz és jóakaratulag igyekszik őt zavarából és meg- szégyenüléséből kiemelni. Majd gondolkodik az előbbi jelenet jelentőségéről, Erzsiké meghívásáról. Mit jelent ez, mi lesz ebből ? Az lett, hogy egy hónap múlva oberleu- tenant Karl Ritter von Schmied ur kapott egy levet. Volt benne egy karikagyűrű, de egy sor irás sem. Az lett, hogy hat hónap múlva oberleu- tenant Karl Ritter von Smied ur kapott egy eljegyzési kártyát: KŐSZEGI ERZSIKÉ és POSTARÉTI ZOLTÁN DR. jegyesek. Orosz György.
