Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-09-29 / 39. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁR MEGYE. 39 szám. mányvédő bizottságába történt megválasztását. Ámde a Lukácsokról és azokról a társaikról, a kik papok, ügyvédek, tanárok, földbirtokosok ne is beszéljünk. Őket az állampolgári köteléken kivül sem a magyar nemzethez, sem a magyar államhoz nem fűzi semmi sem. Kora ifjúságuk óta más érzelmi világban, gondosan elzárkózva és elzárva minden magyar behatástól éltek, — sőt hamis önérzettel fennen hirdetik, menynyire nincs közük a magyarsághoz semmi vonatkozásban. De mit szóljunk ahoz, hogy két magasrangu bírói tisztet viselt egyén nevét is ott látjuk az alapítók között? Két királyi táblai bíróét, akik évtizedeken át a magyar király nevében, magyar törvények szerint magyarul osztották az igazságot, akiknek ha talán nem is pazar, de tisztes jólétet a magyar állam adott, akik öregségük nyugodalmas napjait a magyar adófillérekből fizetett nyugdijuknak köszönik ? És olvasván a magyar nemes, ká- polnokmonostori Pap Sándor nyug. kir. Ítélőtáblái bíró nevét az igazgatósági elnök cim felett, immár ténynyé vált sejtésünk igazolását találjuk, abban, hogy ez exponált nemzetiségi akció élén a haladópárt egyik, ha nem is első harc- sorbeli, de nem is legjelentéktelenebb alakjának, a nehány napig Szolnok-do- bokai kormánybiztosságot is viselt Pap Sándornak nevét olvassuk. Nagy László aratósztrájkot rendez, Pap Sándor fiók- Albinát alapit. Nem volna-e együgyüség észlelni nem tudni azokat a titkos szálakat, a melyek e két, látszólag nem kongruensbe lényegben nagyon is egybevágó működést összekapcsolják? És mert amaz akció ez idén nevetséges kudarccal végződött, szabad-e könnyelműen napirendre térni emez akció felett, mely annál veszélyesebb lesz, minél könnyebben veszik azok, a kik első sorban hi- vatvák az ellenakció szervezésére, vezetésére, irányítására ? Ha a kezdet kezdetén, a legelső lépésnél védelmi állásba nem lép a magyarság, a bányavárosok feltartózhatat- lanul ki lesznek szolgáltatva az eloláho- sitás veszedelmének. Aki az erdélyi viszonyokkal foglalkozott, aki az ottani tapasztalatokat ismeri, igazat fog adni nekünk aggodalmunkban s nem fogja félelmünket túlzó agyrémnek tekinteni. engem boszántott. — Nyilatkozataiból, elejtett szavaiból azonban azt a meggyőződést merítettem, hogy épen olyan keveset tud a virágápoláshoz, mint jómagam. Különben is inasom megcsontosodott pesszimista s kifaka- dásait azzal végezte, hogy előbbi gazdájánál, a festőnél szintén volt néhány pálma, a melyek azonban rövid pár nap alatt átalakultak — seprűkké. Most már tudtam, hogy szegény pálmámra minő sors várakozik. Sőt két nap múlva már tisztában voltam azzal is, hogy a szerencsétlen növényen nincs áldás s elhatároztam, hogy mielőbb odaajándékozom valakinek. Hordárt hivattam. Fölnyitottam az ajtó két szárnyát s a pálma künn volt. Megköny- nyebbültem s hozzá még az a kellemes érzésem is meg volt, hogy örömet szerzek valakinek. Egy órával később csengettek. A hordár visszajött. Megmerevedett kezében a pálmával. Az az ur. a kinek a pálmát küldtem, már két hét óta utazik, a házban egy lélek sincs. Mit tehettem volna, elküldtem a hordárt egy másik barátomhoz. Mily szerencse, hogy az embernek vannak barátai! Nem csekély izgatottsággal vártam, hogy visszajön-e a hordár, vagy nem, mig végre úgy kilenc óra tájban az a kellemes meggyőződés fogta el lelkemet, hogy a pálma rendeltetési helyére érkezett. A miről különben Írást is kaptam, mert megajándékozott ismerősöm másnap a következő levéllel lepett meg: »Tisztelt Uram! Nőm és én hálásan köszönjük a nem várt ajándékot s szinte röstel- jük, mert be kell vallanunk, hogy nem tudjuk, mivel érdemeltük meg barátságának e bizoEgyik nagybányai laptársunk Nagybánya város takarékpénztárától reméli a magyarság védelmét a nemzetiségi támadások ellen. Szó sincs róla, szerencse a bajban, hogy ez a specialis szervezetű városi pénzintézet megvan és működik, mert a város képes egyedül arra, hogy saját tulajdonát képező pénzintézetének jövedelmezéséről nemzeti célokért esetleg hosszabb időre is lemondjon. Ám ez a védekezés pusztán üzleti versenyben állván, nem kielégítő és igen-igen sok esetlegességnek van kitéve. Egyik harcvonalon sikerülhet, a másikon kudarccal végződhetik, kimenetele mindenképen bizonytalan s a legfontosabb érdek: a pénzintézetnek a politika köréből való kizárása, a részvénytársasági vagyon nemzetellenes célokra való felhasználásának megakadályozása a Nagybánya városi takarékpénztárnak, legyen működése különben bármilyen üdvös is — hatáskörén kivül áll. Azt hisszük, törvényhozási utón kell lehetővé tenni a magyar állam megvédését saját hűtlen állampolgárai ellen. Azt hisszük, hogy azon védelmi törvény, mely mig egyrészt egyéni és testületi jogokat nem érint, másrészt lehetetlenné teszi a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok nemzetellenes működését, — tovább nem várathat magára. Azt hisz- szük, hogy e védelmi törvény sürgős megalkotása iránti akciónak a nagybányai magyarság köréből kellene kiindulnia, hiszen ők érzik legjobban a fenyegető veszélyt, ők tudják, mit és hogyan kellene tenni védelmükre? Javaslataikat a vármegye törvényhatósági bizottsága bizonyára egyhangú határozattá emeli, hasonló határozatok hozatala iránt átir a törvényhatóságokhoz, s a törvény megtartása iránt feliratot intéz az országgyűléshez. Ha minden kezdeményezést mástól várunk, sohasem Ynegvünk semmire. 7 OJ — Pártgyülés. A Szatmár vármegyei függetlenségi párt az őszi rendes megyei közgyűlést megelőző napon Nagykárolyban a Polgári Olvasókör helyiségében este 9 órakor pártgyülést tart a megejtendő választások és a közgyűlési tárgysorozat feletti határozat céljából, melyre a párt tagjait ezennel meghívom. Budapest, 1906. szept. 25-én. Luby Géza megyei pártelnök. nyitókat annál kévésbbé, mert érintkezésünk — nem a mi hibánk miatt — már egy esztendő óta meglazuli. Nőm szívesen üdvözli s nagyon örülnénk, ha jövő vasárnap ebédre szerencséltetne bennünket.« Csak most jutott eszembe, hogy a pálma elajándékozásában mily elhamarkodottan cselekedtem. Ennek az ismerősömnek megütközése egészen természetes. Hogyan is küídhet- hettem pálmát olyan embernek, a kit félesztendőben egyszer szoktam látni. A meghívás is nagyon kellemetlen volt, de nem utasíthattam vissza. Tartoztam ezzel a pálmának és a következetességnek. Ebéd után megajándékozott barátom ezzel a vallomással állott elő : — Ugv-e nem haragszik érte, de lássa, nekünk nincs szerencsénk a virágokkal. Nem értünk a kertészethez s mikor észrevettem, hogy a pálma levelei sárgulni kezdenek, azt ajánlottam a feleségemnek, hogy küldjük el a pálmát az anyósomnak. A feleségem maga vitte el Badenbe s mondhatom, hogy sok baja volt vele. Nem engedték, hogy bevigye a vasúti fülkébe s végre is csomagkép kellett elszállit- tatni. Hanem az anyósom meg apósom igen megörültek a pálmának, ugye bár, édes Annám ? Anna asszony mosolyogni próbált. Úgy látszik, a badeni utazás nem épen kellemes emlékeket idézett föl lelkében. * * * Az ünnepek előtt Grácba utaztam egy napra. A badeni állomásnál kinéztem az ablakon. Alig pár ember álldogált a perronon, köztük egy komoly öreg ur pálmával kezében. Nagykároly és a mátészalki járás. Értekezlet Mátészalkán a nagykárolyi törvényszék visszaállítása tárgyában. (Kiküldött tudósítónktól.) Nagykároly városnak és a nyíri járásnak egymásra utaltsága földrajzi helyzetüktől íolvik. A múltban ez az össze%J tartozóság nem csak soha vitás nem volt, de tényekben nyilvánult évtizedeken át annyira, hogy szinte közmondás- szerűvé vált, mikép Szatmárvármegyében az történik, a mit Nagykároly és Szalka akar. Mint az általánosító kijelentésekben egyáltalán, úgy ebben is a volt bizonyára sok túlzás, de mindenképen jellemző volt e felfogás az akkori hangulatra. A mátészalkai járásnak természetes gócpontjától való mesterséges elidegenítése akkor kezdődött meg, a mikor a nyíregyháza—mátészalkai vasút szerencsétlen eszméjét Szatmárvármegye nem csak nem ellenezte, de jelentékeny anyagi hozzájárulással segélyezte is és ezzel a vármegye egy jelentékeny részének forgalmát célzatosan kifelé irányította a vármegyéből. A másik természetellenes elidegenítő mulasztás és cselekmény volt a nagykároly—mátészalkai köves ut ki nem építése és a csen- ger—mátészalkai köves ut kiépítése. Ez által Mátészalka mesterségesen, egyéni érdekekből abba a lehetetlen helyzetbe hozatott, hogy a tőle délkeleti irányban 54 kilométernyire levő Szatmárra kellett szállítania, holott a vállaj—szálkái 23 kilométernyi útszakasz kiépítése esetén a tőle egyenesen déli irányban 33 kilométernyire fekvő Nagykárolyba szállíthatott volna. Figyelembe véve a mezőgazdasági termékek szállításának természetszerűleg nyugat felé irányulását, és a Szatmár—Nagykároly közötti 36 kilométernyi utat, könnyen elképzelhető, mennyi rengeteg felesleges szállítási költséget és időt kellett a nyiri- járásnak elpazarolnia arra, hogy a 33 kilométernyire fekvő Nagykárolyba való direkt szállítás helyett 54 + 36 = 90 kilométernyi utón, részben tengelyen, részben vasúton való szállítással juthatnak el termékei Nagykárolyon át Debrecenbe, Budapestre. A nagykároly—mátészalka—csapi vasul megtörtént kiépítése, az e vasútvonalon már is igen jelentékeny személy és áruforgalom a dolgokat ismét helyes Ráismertem, legalább úgy véltem, hogy ráismerek. Az én pálmám volt. Villámgyorsan kaptam vissza fejemet s csak akkor lélekzet- tem föl, mikor a vonat kirobogott pályaudvarról. Ugv látszik, hogy az a pálmás-ember a a bécsi vonatra várakozott. Grácból visszatérve uj meglepetésben részesültem. Egy este becsöngetnek hozzám. Egy bérszolga lép a szobámba. Ráismerek. 0 az, a postilloi d’amour karrikaturája, a ki azt a végzetes pálmát hozta. Eleinte nem is értettem, hogy mit akar tőlem. — A kisasszony küldött ide... Azt mondja, hogy a pálmát annak az urnák küldte, a ki az ur előtt lakott itten. — No hiszen szép zavart csinált maga. — Hát tehetek én róla, mikor nevet nem mondanak az embernek, hanem csak ajtószámot. Mit tehettem volna? Adtam neki pár sort, melyben felvilágosítottam az ismeretlen hölgyet a tényállásról s egyúttal kijelentettem, hogy kész vagyok a kártérítésre. Másnap reggel a bérszolga harmadszor is megjelent, ezúttal egy hét forintra szóló számlával. Mialatt leolvastam a pénzt, újra megkérdeztem tőle: — Ki küldi? — A kisasszony ? — Melyik kisasszony? — Hát a múltkori. — Szép-e? — Nappal nem! Tehát még azzal sem vigasztalhattam magamat, hogy két szép szemért fizettem ki a hét forintot . .. Schönthan Pál.
