Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-09-29 / 39. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. • MEGJELENIK L/CIISTüE 1ST SZOMBATON. •Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-től—5-ig.-3- Telefon-szám : 9. -e— Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-bizottság: Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. N. Szabó Albert dr., Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság-. Szerkeszt): Varjas Endre. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. ■ félévre ... 4 kor. Negyedévre .' . . .• . . . 2 kor. Lelkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldés^. mellett 5 kor. ■<=>■ ■*>. Egyes szám ára 20 fillér. •«>• •<=«• Aurora. Nagykároly, szept. 28. (—cs.) Aurora — magyarul: Hajnal — cég alatt Nagybányán uj pénzintézet alakul s rövidesen meg is kezdi működését. Az uj pénzintézet egyike lesz azon lánc legerősebb szemeinek, a mely Erdély délkeleti csúcsától egészen vármegyénkig a szervezett vagyon hatalmának rettenetes kíméletlenségével fojtogatja a magyarságot, huzza ki lábai alól a talajt. A Satmareana Szinér-Váralján és a Tyiorana Nagy-Somkuton már évek óta dolgoznak a nemzetiségi bankok közös, sokkal inkább politikai mint pénzügyi céljain, az Auróra lesz hivatva betetőzni munkásságukat. Egy pár évvel ezelőtt még lehetetlenség számba ment volna Nagybányán, e jelentékeny magyar löbbségü városban, nemzetiségi pénzintézetet alapítani, s ez által a dákoromán agitációknak egy hatalmas uj fészket keríteni. Ma ez. látszólag szerény kezdettel ugyan, de félő, mihamar ugyancsak veszedelmessé válandó fejlődéssel lehetségessé válik. Bizonyosan jelentékeny része van ebben annak, hogy az oláh kulluregyleteknek egy néhány év előtt Nagybányán megtartott nagygyűlése e várost az oláhság legelőször és minden áron meghódítandó pozíciójául jelölte ki. Azóta a rejtett munka állandóan foly és ime : máris eredményre vezetett. Az elmúlt korszak rettentő bűneit TÁRCA. Wiese Udvarolt egy fia egy leánynak Soká, sok hossza éven át. Elmondta kedvesnek és jónak, Szépnek, mint az ég csillagát. Nap-nap után elment hozzája, Mondta, hogy nagyon szereti, Csókkal borait a kacsójára, De nem mondta; hogy elveszi. Múlik az idő s a vizitek Ritkulnak lassan, csöndesen. Szól a leány: »Még mindig hiszek, Hisz’ olyan nagyon szeretem.« Múlik az idő — múlik az álom — Elhagyja a lányt a fin. Bár az leikével csiigg egy álmon S nem hiszi, hogy az már hiú. Amíg egyszer az újságokban Egy eljegyzésről olvasott... Zokogva szól, magában búsan : »így hát velem csak mulatott.« »Hazug volt szava, sóhaja, csókja, Oh én balga, hiú leány. Hogy elvesz, nem is mondta soha, Csak hogy szeret, ennyit csupán.« semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy Nagybányát a helyett, hogy minden módon erősítette és magyarosította volna, lelketlenül magára hagyva, kiszolgáltatta a nemzetiségi akciónak akkora mértékben, hogy nem csodálkozhatunk rajta, ha a memorandisták olyasféle utópiákat táplálnak, hogy Nagybányából mihamar második Nagyszebeni csinálnak. Azonban a múltak bűneiért való rekriminációkat hagyjuk ezúttal; több haszonnal jár, ha most a jelen tényeit állapítjuk meg s a jövendő következtetéseit vonjuk le belőlük. Az uj intézet alapításának magyar- ságellenes, agresszív jellege kétségtelen. Cége nem a magyar állam hivatalos nyelvén, hanem oláhul hangzik, alapitói között épenugy nincs magyar, mint a hogy a részvényesek között nem lesz bizonyára egyetlen egy sem. A mi még jellegzetesebbé teszi az alapítást, az az, hogy az igazgatóság és felügyelő bizottság összesen tizenöt tagja közül mindössze három Naivba;', ■ín lakó van, a többi mind vidéki és nem egy messzebb vidéki, szilágysági, sót besztercenaszódi. Mit igazol ez1 Azt, hogy az Aurorának csak eszköz az, a mi a rejtett szándék nélkül működő pénzintézeteknek cél. Az ő alapításuknak csak másodrendű célja az anyagi gyarapodás, — a főcél az oláh nemzetiségi eszme támogatása, erősítése, fejlesztése. Az Auróra ugyanolyan szándékkal megy harcba a magyarság ellen kicsiben, mint a milyennel az Albina küzd ellenünk már évtizedek óta Hogyha a fiút néha bánija Szive s a lelkiösmerel, Ezzel igyekszik csililani: »Eh, nem tettem Ígéretet.« Van vége is e kis mesének. Kacagni ,is lehet azon : Hogy egyik lány szegény voll, Mig a másik gazdag nagyon. Oulácsy Ilonka. Sl hazátlan pálma. * Kopognak. Ajtót nyitok hamarosan. Szembe találom magamat egy hatalmas, selyempapirba burkolt csomaggal, a mely mögül egy vörös sapka kandikál elő. A vörös sapka megszólal: — Ez a csomag idevaló. Be akar lépni a szobámba, de a hatalmas csomag nem fér be az ajtón. Ki kell nyitni a másik ajtószárnyat is. Érre a vörössapkás bérszolga belép az előszobámba s én végre megtudom, hogy mit rejt a selyempa- pir. Hatalmas, cserépbe ültetett pálma van benne. A bérszolga mindkét kezével fogja a pálmát és ezzel önkénytelenül elárulja, hogy jobb lesz, ha vele vitetem be a másik szobába, mintha magam próbálkoznám meg a teherrel. — Ki küldi? — kérdem a bérszolgát. Az meglehetős boszus arcot vág s azonnal meglátszik rajta, hogy nem született postilion d’amournak. nagyban. Minden magyar fillér, mely pénztárukba befolyik, minden talpalatnyi föld, mely birtokukba jut, kára, veresége, szégyene, arculcsapása a magyar nemzetnek, mert azt jelenti, hogy a magyar állampolgároknak egy nem magyar anyanyelvű, haza és nemzetellenes tendenciáktól áthatott csoportja elég bátor és elég ügyes ahoz, hogy a magyar nemzeti állam ellen irányuló agitatórius működés legszükségesebb teltételét, a pénzt, formailag teljesen legális utón, a magyarság zsebéből szerezze meg. Szomorú elégtétellel mutathatunk reá arra a tényre, hogy a midőn ezelőtt nehány héttel Lukács László lacfalusi plébános nemzetiszinü lobogók alatt, ékes magyar szóval üdvözölte a magyar kormány képviselőjét, — a midőn látszólag teljesen deferált a magyar állameszmének, nem engedtük úrrá lenni magunk felett az impressziókat s bármily örvendetes fordulatnak látszott is a lacfalusi ünnepség, megmaradtunk szigorúan tartózkodó álláspontunkon. Magunktartását ime mily rövid idő igazolta! Az Auróra igazgatóságának alelnöke ugyanaz a Lukács László, aki Kölcseyt idézve üdvözölte a főispánt, igazgatóságának egyik tagja ugyanaz a Lukács Konstantin, aki a lacfalusi ünnepségen épen olyan buzgón asszisztált bátyjának, mint a mily élesen támadni szokott Szatmárvármegye közgyűlésén a magyarság ellen, mint a mily magyar gyűlölettől duzzadó levélben visszautasította az ezelőtt egy évvel a vármegye alkot— Ki küldte hozzám? kérdeztem újra. — Egy kisasszony. — Levelet nem hozott ? — Nem én. — Hol adta át magának a megbízatást ? — Az utcán. — Tehát hölgy, üreg, vagy fiatal? —• No nem épen olyan öreg. — Mennyi idős lehet? —- Körülbelül huszonhét esztendős. Még valamit akartam kérdezni tőle, de a hogy jobban megnéztem az arcát, azonnal meggyőződtem, hogy ez az ember nem fog felelni a kérdésemre. Különben is már jóéjszakát kívánt. Mihelyt kettesben maradtunk a pálmával, gondosan kihámoztam selvempapir héjából. De hiába keresgéltem, egy sor Írást se találtam. Hiszen tagadhatatlan, hogy nagyon szép ajándék ez az érzékeny, délszaki növény, de legalább tudnám, hogy ki küldte. Huszonhét esztendős ? — Mindössze annyit tudok róla, hogy hölgy és hogy huszonhét éves. Ez az utóbbi adat pedig még megerősítésre szorul, mert hátha tévedett a bérszolga. Lehet idősebb is, de lehet ifjabb is... Mindez azonban nem vezet nyomra és én tanácstalanul bámultam a pálmára. Az anonim pálma pompás példány volt. Eddigelé vajmi keveset foglalkoztam virágok nevelésével, csak annyit tudtam, hogy a pálma nagyon kényes növény, a melynek finomult érzékei vannak s elfonnyad, ha nem ápolják gondosan. Mikor hazajött inasom, tanácsot tartottam vele. Ő nem nagyon örült a pálmának, sőt bizonyos kicsinylő megvetéssel nézett rá, a mi ipV Lapunk jelen száma 10 oldal. ^
