Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-09-08 / 36. szám

6-ik oldal. SZ A TMÁRV A RM EGYE 36. szám. lepetésükre szembe jövő oláh csoport támadta meg őket, úgy, hogy két tűz közé kerültek. Világos volt, hogy itt tervszerű és kieszelt tá­madással állanak szembe. Menekvésük nem lé­vén, valóságos élet-halál harc fejlődött a táma­dók és üldözöttek között. Mire a csendőrök közbeléptek, négy halott és tizennégy súlyos sebesült bizonyította az amaciak győzelmét. Az ügyben indított vizsgálatot befejezték s a szat­mári királyi törvényszék vádtanácsa húsz amaci lakos ellen gyilkosságért vádat emelt. Egy­száznegyven tanú lesz ez ügyben kihallgatva az e hó végén tartandó tárgyaláson. — Pályázat alapítványi helyre. Né­hai Linczy József szatmári nagyprépostnak évi 140 (egyszáznegyven) koronás ösztöndij-alapit- ványa üresedésben van. Pályázhatnak jó vise­letű és jól tanuló róm. kath. ifjak. — A kellően felszerelt folyamodványok az ösztöndíjat ado­mányozó szatmári székeskáptalanhoz intézen- dők 1906. évi szeptember hó 30 ig. — A zilahi kasszafurók. A zilahi nagy­károlyi, kisvárdai és szászrégeni milliós kassza- fúrás ismeretes bűnügyében váratlan fordulat állt be a minap. A királyi ügyészség letartóz­tatta Zemler Márkus sajómogyorósi lakost, kire a zilahi börtönben fogva levő egyik betörő azt a vallomást tette, hogy nála a kasszafurók öt­venkétezer koronát helyeztek el. A testvéröcs- csével letartóztatott Zemler hosszas vallatás után beismerte a fegyenc vallomásának igaz­ságát. A már másfél év óta fogságban levő be­törők ügyében a debreceni királyi tábla is ha­tározott, és az összes elitéltek büntetését föle­melte. Talismán Márkusnak, a banda fejének és szervezőjének nyolc évi fegyházbüntetését tiz évre emelte föl, Brukman Józsefet öt évi fegyházról hat évre, Weltmann Mórét három évről négy évre. A törvényszék fölmentő Íté­letét is megváltoztatta a tábla. Mózes Mórnét, akit a zilahi törvényszék fölmentett, bűnpárto­lás miatt négy hónapi fogházra Ítélte; férjének, Mózes Mórnak és Vigdorovics Adolfnak bünte­tését a vizsgálati fogságban eltöltött másfél év­vel kitöltöttnek vették. Reisner Leopold, Hart­man Ferenc és Zicher Mórra vonatkozólag a királyi tábla az első fokú bíróság fölmentő Íté­letét jóváhagyta. Rittman Dávid és Schönber­ger Bernát két-két évi fegyházbüntetés kaptak. Az ítélet ellen a közvádló súlyosbításért, a vé­dők : Kelemen Samu dr„ Lukács Béla dr. és Szűcs Géza dr. semmiségi panaszt jelentettek be. — Testvérgyilkosság. Szaszarán Flóra misztmogyorósi lakos a napokban két fiával Nagybányán járt. Hazafelé menet Borpatakon stációt tartottak s pálinkáztak. A nagyobbik testvér Szaszarán Mitru siettette az apját s az öcscsét a hazamenetelre s midőn ezek még maradni akartak, a szekéréi elhajtatott. Midőn az apa és fiú gyalogszerrel hazaérkeztek, a ki- sebik fiú: Szaszarán Ávram szemrehányást tett bátyjának, hogy otthagyta őket, majd ösz- szeszólalkozás közben nyakon szúrta ugv, hogy testvére elvérzett. A gyilkost letartóztatták. — Leszavazott patika. Mátészalkáról Írja tudósítónk, hogy az ottani tervezett máso­dik gyógyszertár felállításának kérdésével múlt hó 25-én foglalkozott a község képviselőtestü­lete, mikor is azt nem véleményezte, mivel arra ez idő szerint semmi szükség nincsen. — Tifusz a Szatmárhegyen. A Szat márhegyen a tifusz járványszerüen lépett fel s már eddig több egyén betegedett meg. Az orvosi vizsgálat azt mondja, hogy a járvány behurcolás folytán keletkezett. A hatóság meg­tette a szükséges óvóintézkedésehet, hogy a veszedelmes kór tovaterjedésének eleje vétessék. — Körorvosi állás üresedésben. A szinérváraljai járásban a remetemezői körben körorvosi állás van üresedésbe, Pályázati kér­vények e hó végéig a járási főszolgabíróhoz adandók be. Javadalom 900 K törzsfizetés, 300 K utialány, a zselestyei üveggyár betegsegélyző- pénztárától az orvosi teendőkért 300 K, a sza- bályrenyeleti dijak, továbbá Remetemezőn a halottkémlés és vágatási biztosi teendők után járó szabályrendeletileg megállapított dijak. — Sikerült az Orsz. Posztókiv. Áru­háznak (Bpest. Rottenbiller u. 2 sz.) 1000 vég nagyon jó minőségű tartós férfi ruha szövete- egy csődbe jutott posztó gyárostól potom áron megvenni. Ez okból vidékre a fenti szövetek­ből egy teljes férfi öltönyre elegendő 3 méter szürke, barna és drapp férfiruha szövetet csak 6 koronáért, fekete vagy sötétkéket 7 koronáért utánvéttel szétküldenek. A fenti sorokat t. ol­vasóink figyelmébe ajánljuk. (17—) — A szatmári lóverseny. A Szatmáron szeptember 23-án tartandó lóverseny programmja a következő: 1. Mezei gazdák versenye. Kezdete fé^-kor. 2. Sikverseny. 1150 korona; ebből 800 ko­rona adva Szatmár-Németi szab. kir. város által, 360 korona az Urlovasok Sz-övetkezete által. 800 korona az elsőnek. Táv. kb. 1600 m. 3. Hölgyek dija. Vadászverseny; 200 kor. értékű tiszteletdij az elsőnek. Táv. kb. 400 m. 4. Akadályverseny. 1150 kor, adva az Ur­lovasok Szövetkezete által. Ebből 800 korona az elsőnek. Táv kb. 4000 m. 5. Tenyészverseny. Sikverseny; tooo kor. adva a földmivelésügyi m. kir. miniszter által (a dij megadásától feltételezve.) Ebből 700 kor. az elsőnek Táv. kb. 2000 m. 6. Gátverseny. 750 kor.; ebből 600 kor. adva a Magyar Lovaregylet által a földmivelés- ügyi m. kir. minisztérium támogatásából. 600 korona a győztesnek. Táv. Itb. 2400 m. A versenyintézőség igazgatósága : berencei Kovács Jenő elnök, Cholnoky Imre, Domahidy Sándor, Domahidy Elemér, L;ptai Béla, mint az Urlovasok Szövetkezetének kiküldöttje, Papp Géza polgármester. — Bíró: berencei Kovács Jenő és Szerdahelyi Ágoston. — Indító : beren­cei Kovács Miklós. — Mázsáló: Soltész Miklós. — Titkár: Poszvék Nándor. TOLLHÉGYGYEL. Egy eset, amely a simái Göre Gáborral és vármegyeszerte hires automobiljával megesett. — Előadja 5 maga Szatmáron, a Pannóniában. — — Hát tudjátok, fiuk, úgy történt az eset, hogy odaát voltam Károlyban, szegény jó Ja­kabomnál. Régi cimborái közül én meg Rába Laci vagyunk az egyetlenek, akik ajtót nyi­tunk rá, de mi aztán annál sűrűbben nyito- gatjuk. Mert hát akármit beszél is a világ, az én szememben mindig Jakab és a nagy Kris­tóf maradnak a legönzetlenebb, legbecsülete­sebb hazafiak. Igaz, hogy én vérbeli negyven- nyolcas vagyok, Jakab pedig szeszbeli haladó­párti, de ez nem tesz semmit. Minket ilyen ap­róságok nem távolítanak el egymástól. Mi sze­retjük, tiszteljük, becsüljük egymást, ő elég nekem, én elég vagyok ő neki — van-e még két ilyen szerény igényű ember az országban? — Elég az hozzá, Jakabnál voltam, amint mondom. Jól megvacsoráltunk, ittunk is rá bő­ven, alig vettük észre, hogy hajnalodik. Meg­nézem egyszer az órámat, látom, mindjárt négy óra. — Tyhü az áldóját, — mondok, nekem Jakab, menni kell. Fél ötre Simában akarok lenni. Tiz perc alatt megisszuk a Szentjános áldását, felkészülök, aztán hajrá, a másik tiz perc alatt otthon leszek. — Nem hitte Jakab, hogy tiz perc alatt haza pöfékelek Károlyból Simára, pedig ő neki kell legjobban tudni, hogy én sohasem szok­tam nagyokat mondani. Elkezdett velem köte­kedni (ezt a huncut természetét még megőrizte alkotmányos korából.) — Fogadjunk, hogy nem érsz haza egy fél óra alatt sem mondja nagy peckesen. Fogadjunk, — vágom oda neki hatá­rozottan. — Hát aztán fogadtunk is egy kis hordó denaturált spirituszba. — Összeigazitottuk az óráinkat és már épen azon voltam, hogy felpattanok az automo­bilomra, a mikor eszembe jut valami. — Te Jakab, — mondok, de hát aztán elfogod-e hinni, ha én azt mondom neked, hogy tiz perc alatt csakugyan haza érkeztem? — Jakab egy kicsit megsértődött, hogy igy kételkedem benne és azt feleli komoly méltósággal: — Hát nem vagyok én egy gentleman? — Igaz, — felelek neki szégyenkezve, — Kristóf ’ucscse elfeledkeztem róla, hogy te egy gentleman vagy. No hát menjünk. * — Felülök aztán az automobilra a kocsis csavar egyet a masinán, — mert hát tudjátok, aki igazi ur, automobilon sem jár kocsis nél­kül, — de nem akar elindulni a gép. — Hopp, a kutyafáját, — ötlik egyszerre az eszembe, — elfogyott a masinából a benzin. — Az ármányos Jakab, úgy látszik tudta ezt, mert halkan röhécselt a háttérben, és nézte az óráját, mikor telik le a tiz perc. — Tudjátok, hogy hirtelen haragú ember vagyok, felpattanok hál nagy mérgesen: — Jakab, te nem vagy gavallér. — Azt feleli rá Jakab rokonszenves ci­nizmusával : — Na hallod, ennél ugyan újabbat is mondhatnál. — Na de hiszen tudtam én, hogy csak mókázik, le is lohadt a haragom és barátsá­gosra változtattam a hangot. — Édes, jó Jakabom, — mondok neki szelíden, — van-e itthon a háznál benzined? — Végig néz erre Jakab előbb rajtam, azután a saját kabátján és azt mondja méltó felháborodásai: — Mivel adtam én neked arra okot, hogy engem benzinnel gyanúsítsál? Azt hiszed, hogy mert nagy ur lettem, szakítottam szokásaim­mal, elveimmel és meggyőződésemmel? Én a ki tizenhat éven át zsirfollos ruhában voltam Szatmárvármegye alispánja __ — Bocsáss meg, egyetlen drága Jakabom, — vágtam közbe, — belátom, hogy helytelen kérdést tettem. Hiszen lehet-e valami termé­szetesebb, mint hogy neked benzined nincs ? De hát már most mit csináljak? — Elneveti magát Jakab és azt mondja:-- No hallod, ezt már még sem hittem volna, hogy ilyen kevés találékonyság legyen benned! _ 9 — (Ez azt jelenti, hogy kérdően bámul­tam Jakabra.) — Hát persze, — folytatja Jakab, — hogy nem jut eszedbe, hogy ha nincs is benzinem, van szeszem amennyi csak kell? — Nagy ember vagy Jakab — mondok neki elálmélkodva. Óh, hálátlan kor, a mely Nagyjaidat nem tudod megbecsülni! A mely nem átallod a Nagyok és Kristófok nevét lefa­ragni az emléktábláról! Óh — — De nem folytathattam továbbb, mert Jakab, a ki közben eltűnt, ismét előtűnt, hen- gergetvén maga előtt egy jókora átalagot, melybe ez a két betű volt beleégetve: Sz. F. — Nagy bizalmaskodva azt súgja a ko­csisom a fülembe, amint meglátja a hordót: — Ugy-e, instálom, ez a két betű ezt je­lenti /S&atmár Fármegye ? — Egy kicsit megütköztem a szemtelen tudákosságon, de aztán csak annyit feleltem neki foghegyről: — Nem fiam, ez azt jelenti, hogy Nsamár Fagy. — Jakab, a kinek az érzékenységét bizo­nyosan kínosan érintette volna ez az incidens, szerencsére nem hallotta meg a beszélgetést. Megcsapolta a hordót, bele eresztett egy jókora edényt, amiből aztán megtöltöttük a masinát, még egyszer megöleltük egymást, ruganyosán felpattantam a szekérre — és azután »all right«, ahogy Jakabbal mondjuk, megindultam, mint a szélvész. — Hiszen tudjátok, hogy én sohasem szoktam nagyokat mondani, hát elhihetitek ezt is, a mit mondok : negyvenhét másodperc alatt Dobon voltunk. — De a hirtelen menésben nagyon kiszá­radt a torkom, azt mondom hát Jancsinak (ez a kocsisom): — Hátha innánk egy kortyot? — De miből instálom, — felel a legény vigyorogva — nem hoztunk magunkkal semmi inni valót. — Lenéztem a fiút, mint a hogy egy pár perccel előbb Jakab lenézett engem. Megállottunk, felnyitottam a masinát és egy hatalmasat kortyanlottam belőle. Adott Jakab szeszt eleget, jutott a gépnek is, nekem is, a kocsisnak is. Bölcsen kiszámítottam, meny­nyit ihatunk, ne hogy Sima előtt elfogyjon az isteni nedű és aztán ne tudjunk tovább menni. Szép csendesen kvaterkáztunk Jancsival, iszo­gattunk, danolgattunk. — Mikor aztán láttam, hogy na most már elég, megindítottam a masinát, és mentünk tovább. Épen az a régi kedves nótám jutott eszembe, hogy Suhog a szél Sima felett Édes Muckóm, Isten veled, — dudolgatom is érzéssel, közben elmélkedve a múltak dicsőségéről, Jakab installációjáról, Má­jas vitézkedéseiről .... Szép idők;,voltak, beh hamar elmúltak“. . . . Hja hiába. Sictransit . .,. . — Bummsz! Püff! Addig ábrándoztam, hogy nekimentünk egy kilométer oszlopnak. Én kiestem jobbra, Jancsi balra, az automobil egy- kettőt rúgott és belefordult a az árokba. Sze­rencse, hogy csak óránkint 300 kilométer gyor­sasággal haladtunk, különben már régen a a purgatoriumban vezekelnék a Jakab bűneiért. — Képzelhetitek, mi lett a vége 1 Még há­lát adhattam érte, hogy a jó szerencse az utamba hozott négy bivalyt. Ezeket aztán kiáren- dáltam a gazdájuktól, be fogtam a szekerembe, az egyikre ráültem és déltájban nagy keserve­sen bevergődtünk Szatmárra. — Egész utón azon törtem a fejemet, hogy reperáltatom meg az automobilt? Se Károlyban, se Szatmáron nincs hozzá értő mes­terember, el kell hogy küldjem valahova ide­gen országokba. Mennyi idő, mennyi költség! — A mint igy busulgatok, elérkeztem végre a Pannoniához. Hát mit látok? Egy négy­üléses hatalmas, nagy automobilt, a melyhez képest az én gépemet még targoncának se lehet mondani. — Mily kegyeltje vagyok én a sorsnak, — mondám magamban. íme egy automobil, mely­nek bizonyára van gépésze is. E férfiú meg fogja reparálni elromlott masinámat! — Hollá, Náci — kiáltok a Pannónia elő­zékeny portásának, — kié ez az automobil? — Két francia vicomté, — felel Náci, —

Next

/
Oldalképek
Tartalom