Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-09-08 / 36. szám

6-ik oldal.

SZ A TMÁRV A RM EGYE

36. szám.

lepetésükre szembe jövő oláh csoport támadta meg őket, úgy, hogy két tűz közé kerültek. Világos volt, hogy itt tervszerű és kieszelt támadással állanak szembe. Menekvésük nem lévén, valóságos élet-halál harc fejlődött a támadók és üldözöttek között. Mire a csendőrök közbeléptek, négy halott és tizennégy súlyos sebesült bizonyította az amaciak győzelmét. Az ügyben indított vizsgálatot befejezték s a szatmári királyi törvényszék vádtanácsa húsz amaci lakos ellen gyilkosságért vádat emelt. Egyszáznegyven tanú lesz ez ügyben kihallgatva az e hó végén tartandó tárgyaláson.

— Pályázat alapítványi helyre. Néhai Linczy József szatmári nagyprépostnak évi 140 (egyszáznegyven) koronás ösztöndij-alapit- ványa üresedésben van. Pályázhatnak jó viseletű és jól tanuló róm. kath. ifjak. — A kellően felszerelt folyamodványok az ösztöndíjat adományozó szatmári székeskáptalanhoz intézen- dők 1906. évi szeptember hó 30 ig.

— A zilahi kasszafurók. A zilahi nagykárolyi, kisvárdai és szászrégeni milliós kassza- fúrás ismeretes bűnügyében váratlan fordulat állt be a minap. A királyi ügyészség letartóztatta Zemler Márkus sajómogyorósi lakost, kire a zilahi börtönben fogva levő egyik betörő azt a vallomást tette, hogy nála a kasszafurók ötvenkétezer koronát helyeztek el. A testvéröcs- csével letartóztatott Zemler hosszas vallatás után beismerte a fegyenc vallomásának igazságát. A már másfél év óta fogságban levő betörők ügyében a debreceni királyi tábla is határozott, és az összes elitéltek büntetését fölemelte. Talismán Márkusnak, a banda fejének és szervezőjének nyolc évi fegyházbüntetését tiz évre emelte föl, Brukman Józsefet öt évi fegyházról hat évre, Weltmann Mórét három évről négy évre. A törvényszék fölmentő Ítéletét is megváltoztatta a tábla. Mózes Mórnét, akit a zilahi törvényszék fölmentett, bűnpártolás miatt négy hónapi fogházra Ítélte; férjének, Mózes Mórnak és Vigdorovics Adolfnak büntetését a vizsgálati fogságban eltöltött másfél évvel kitöltöttnek vették. Reisner Leopold, Hartman Ferenc és Zicher Mórra vonatkozólag a királyi tábla az első fokú bíróság fölmentő Ítéletét jóváhagyta. Rittman Dávid és Schönberger Bernát két-két évi fegyházbüntetés kaptak. Az ítélet ellen a közvádló súlyosbításért, a védők : Kelemen Samu dr„ Lukács Béla dr. és Szűcs Géza dr. semmiségi panaszt jelentettek be.

— Testvérgyilkosság. Szaszarán Flóra misztmogyorósi lakos a napokban két fiával Nagybányán járt. Hazafelé menet Borpatakon stációt tartottak s pálinkáztak. A nagyobbik testvér Szaszarán Mitru siettette az apját s az öcscsét a hazamenetelre s midőn ezek még maradni akartak, a szekéréi elhajtatott. Midőn az apa és fiú gyalogszerrel hazaérkeztek, a ki- sebik fiú: Szaszarán Ávram szemrehányást tett bátyjának, hogy otthagyta őket, majd ösz- szeszólalkozás közben nyakon szúrta ugv, hogy testvére elvérzett. A gyilkost letartóztatták.

— Leszavazott patika. Mátészalkáról Írja tudósítónk, hogy az ottani tervezett második gyógyszertár felállításának kérdésével múlt hó 25-én foglalkozott a község képviselőtestülete, mikor is azt nem véleményezte, mivel arra ez idő szerint semmi szükség nincsen.

— Tifusz a Szatmárhegyen. A Szat márhegyen a tifusz járványszerüen lépett fel s már eddig több egyén betegedett meg. Az orvosi vizsgálat azt mondja, hogy a járvány behurcolás folytán keletkezett. A hatóság megtette a szükséges óvóintézkedésehet, hogy a veszedelmes kór tovaterjedésének eleje vétessék.

— Körorvosi állás üresedésben. A szinérváraljai járásban a remetemezői körben körorvosi állás van üresedésbe, Pályázati kérvények e hó végéig a járási főszolgabíróhoz adandók be. Javadalom 900 K törzsfizetés, 300 K utialány, a zselestyei üveggyár betegsegélyző- pénztárától az orvosi teendőkért 300 K, a sza- bályrenyeleti dijak, továbbá Remetemezőn a halottkémlés és vágatási biztosi teendők után járó szabályrendeletileg megállapított dijak.

— Sikerült az Orsz. Posztókiv. Áruháznak (Bpest. Rottenbiller u. 2 sz.) 1000 vég nagyon jó minőségű tartós férfi ruha szövete- egy csődbe jutott posztó gyárostól potom áron megvenni. Ez okból vidékre a fenti szövetekből egy teljes férfi öltönyre elegendő 3 méter szürke, barna és drapp férfiruha szövetet csak 6 koronáért, fekete vagy sötétkéket 7 koronáért utánvéttel szétküldenek. A fenti sorokat t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. (17—)

— A szatmári lóverseny. A Szatmáron szeptember 23-án tartandó lóverseny programmja a következő:

1. Mezei gazdák versenye. Kezdete fé^-kor.

2. Sikverseny. 1150 korona; ebből 800 korona adva Szatmár-Németi szab. kir. város által, 360 korona az Urlovasok Sz-övetkezete által. 800 korona az elsőnek. Táv. kb. 1600 m.

3. Hölgyek dija. Vadászverseny; 200 kor. értékű tiszteletdij az elsőnek. Táv. kb. 400 m.

4. Akadályverseny. 1150 kor, adva az Urlovasok Szövetkezete által. Ebből 800 korona az elsőnek. Táv kb. 4000 m.

5. Tenyészverseny. Sikverseny; tooo kor. adva a földmivelésügyi m. kir. miniszter által (a dij megadásától feltételezve.) Ebből 700 kor. az elsőnek Táv. kb. 2000 m.

6. Gátverseny. 750 kor.; ebből 600 kor. adva a Magyar Lovaregylet által a földmivelés- ügyi m. kir. minisztérium támogatásából. 600 korona a győztesnek. Táv. Itb. 2400 m.

A versenyintézőség igazgatósága : berencei Kovács Jenő elnök, Cholnoky Imre, Domahidy Sándor, Domahidy Elemér, L;ptai Béla, mint az Urlovasok Szövetkezetének kiküldöttje, Papp Géza polgármester. — Bíró: berencei Kovács Jenő és Szerdahelyi Ágoston. — Indító : berencei Kovács Miklós. — Mázsáló: Soltész Miklós. — Titkár: Poszvék Nándor.

TOLLHÉGYGYEL.

Egy eset, amely a simái Göre Gáborral és vármegyeszerte hires automobiljával megesett.

— Előadja 5 maga Szatmáron, a Pannóniában. —

— Hát tudjátok, fiuk, úgy történt az eset, hogy odaát voltam Károlyban, szegény jó Jakabomnál. Régi cimborái közül én meg Rába Laci vagyunk az egyetlenek, akik ajtót nyitunk rá, de mi aztán annál sűrűbben nyito- gatjuk. Mert hát akármit beszél is a világ, az én szememben mindig Jakab és a nagy Kristóf maradnak a legönzetlenebb, legbecsületesebb hazafiak. Igaz, hogy én vérbeli negyven- nyolcas vagyok, Jakab pedig szeszbeli haladópárti, de ez nem tesz semmit. Minket ilyen apróságok nem távolítanak el egymástól. Mi szeretjük, tiszteljük, becsüljük egymást, ő elég nekem, én elég vagyok ő neki — van-e még két ilyen szerény igényű ember az országban?

— Elég az hozzá, Jakabnál voltam, amint mondom. Jól megvacsoráltunk, ittunk is rá bőven, alig vettük észre, hogy hajnalodik. Megnézem egyszer az órámat, látom, mindjárt négy óra.

— Tyhü az áldóját, — mondok, nekem Jakab, menni kell. Fél ötre Simában akarok lenni. Tiz perc alatt megisszuk a Szentjános áldását, felkészülök, aztán hajrá, a másik tiz perc alatt otthon leszek.

— Nem hitte Jakab, hogy tiz perc alatt haza pöfékelek Károlyból Simára, pedig ő neki kell legjobban tudni, hogy én sohasem szoktam nagyokat mondani. Elkezdett velem kötekedni (ezt a huncut természetét még megőrizte alkotmányos korából.)

— Fogadjunk, hogy nem érsz haza egy fél óra alatt sem mondja nagy peckesen.

Fogadjunk, — vágom oda neki határozottan.

— Hát aztán fogadtunk is egy kis hordó denaturált spirituszba.

— Összeigazitottuk az óráinkat és már épen azon voltam, hogy felpattanok az automobilomra, a mikor eszembe jut valami.

— Te Jakab, — mondok, de hát aztán elfogod-e hinni, ha én azt mondom neked, hogy tiz perc alatt csakugyan haza érkeztem?

— Jakab egy kicsit megsértődött, hogy igy kételkedem benne és azt feleli komoly méltósággal:

— Hát nem vagyok én egy gentleman?

— Igaz, — felelek neki szégyenkezve, — Kristóf ’ucscse elfeledkeztem róla, hogy te egy gentleman vagy. No hát menjünk.

* — Felülök aztán az automobilra a kocsis

csavar egyet a masinán, — mert hát tudjátok, aki igazi ur, automobilon sem jár kocsis nélkül, — de nem akar elindulni a gép.

— Hopp, a kutyafáját, — ötlik egyszerre az eszembe, — elfogyott a masinából a benzin.

— Az ármányos Jakab, úgy látszik tudta ezt, mert halkan röhécselt a háttérben, és nézte az óráját, mikor telik le a tiz perc.

— Tudjátok, hogy hirtelen haragú ember vagyok, felpattanok hál nagy mérgesen:

— Jakab, te nem vagy gavallér.

— Azt feleli rá Jakab rokonszenves cinizmusával :

— Na hallod, ennél ugyan újabbat is mondhatnál.

— Na de hiszen tudtam én, hogy csak mókázik, le is lohadt a haragom és barátságosra változtattam a hangot.

— Édes, jó Jakabom, — mondok neki szelíden, — van-e itthon a háznál benzined?

— Végig néz erre Jakab előbb rajtam, azután a saját kabátján és azt mondja méltó felháborodásai:

— Mivel adtam én neked arra okot, hogy engem benzinnel gyanúsítsál? Azt hiszed, hogy mert nagy ur lettem, szakítottam szokásaimmal, elveimmel és meggyőződésemmel? Én a ki tizenhat éven át zsirfollos ruhában voltam Szatmárvármegye alispánja

__

— Bocsáss meg, egyetlen drága Jakabom, — vágtam közbe, — belátom, hogy helytelen kérdést tettem. Hiszen lehet-e valami természetesebb, mint hogy neked benzined nincs ? De hát már most mit csináljak?

— Elneveti magát Jakab és azt mondja:-- No hallod, ezt már még sem hittem

volna, hogy ilyen kevés találékonyság legyen benned!

_ 9

— (Ez azt jelenti, hogy kérdően bámultam Jakabra.)

— Hát persze, — folytatja Jakab, — hogy nem jut eszedbe, hogy ha nincs is benzinem, van szeszem amennyi csak kell?

— Nagy ember vagy Jakab — mondok neki elálmélkodva. Óh, hálátlan kor, a mely Nagyjaidat nem tudod megbecsülni! A mely nem átallod a Nagyok és Kristófok nevét lefaragni az emléktábláról! Óh —

— De nem folytathattam továbbb, mert Jakab, a ki közben eltűnt, ismét előtűnt, hen- gergetvén maga előtt egy jókora átalagot, melybe ez a két betű volt beleégetve: Sz. F.

— Nagy bizalmaskodva azt súgja a kocsisom a fülembe, amint meglátja a hordót:

— Ugy-e, instálom, ez a két betű ezt jelenti /S&atmár Fármegye ?

— Egy kicsit megütköztem a szemtelen tudákosságon, de aztán csak annyit feleltem neki foghegyről:

— Nem fiam, ez azt jelenti, hogy Nsamár Fagy.

— Jakab, a kinek az érzékenységét bizonyosan kínosan érintette volna ez az incidens, szerencsére nem hallotta meg a beszélgetést. Megcsapolta a hordót, bele eresztett egy jókora edényt, amiből aztán megtöltöttük a masinát, még egyszer megöleltük egymást, ruganyosán felpattantam a szekérre — és azután »all right«, ahogy Jakabbal mondjuk, megindultam, mint a szélvész.

— Hiszen tudjátok, hogy én sohasem szoktam nagyokat mondani, hát elhihetitek ezt is, a mit mondok : negyvenhét másodperc alatt Dobon voltunk.

— De a hirtelen menésben nagyon kiszáradt a torkom, azt mondom hát Jancsinak (ez a kocsisom):

— Hátha innánk egy kortyot?

— De miből instálom, — felel a legény vigyorogva — nem hoztunk magunkkal semmi inni valót.

— Lenéztem a fiút, mint a hogy egy pár perccel előbb Jakab lenézett engem.

Megállottunk, felnyitottam a masinát és egy hatalmasat kortyanlottam belőle. Adott Jakab szeszt eleget, jutott a gépnek is, nekem is, a kocsisnak is. Bölcsen kiszámítottam, menynyit ihatunk, ne hogy Sima előtt elfogyjon az isteni nedű és aztán ne tudjunk tovább menni. Szép csendesen kvaterkáztunk Jancsival, iszogattunk, danolgattunk.

— Mikor aztán láttam, hogy na most már elég, megindítottam a masinát, és mentünk tovább. Épen az a régi kedves nótám jutott eszembe, hogy

Suhog a szél Sima felett Édes Muckóm, Isten veled, —

dudolgatom is érzéssel, közben elmélkedve a múltak dicsőségéről, Jakab installációjáról, Májas vitézkedéseiről .... Szép idők;,voltak, beh hamar elmúltak“. . . . Hja hiába. Sictransit . .,. .

— Bummsz! Püff! Addig ábrándoztam, hogy nekimentünk egy kilométer oszlopnak. Én kiestem jobbra, Jancsi balra, az automobil egy- kettőt rúgott és belefordult a az árokba. Szerencse, hogy csak óránkint 300 kilométer gyorsasággal haladtunk, különben már régen a a purgatoriumban vezekelnék a Jakab bűneiért.

— Képzelhetitek, mi lett a vége 1 Még hálát adhattam érte, hogy a jó szerencse az utamba hozott négy bivalyt. Ezeket aztán kiáren- dáltam a gazdájuktól, be fogtam a szekerembe, az egyikre ráültem és déltájban nagy keservesen bevergődtünk Szatmárra.

— Egész utón azon törtem a fejemet, hogy reperáltatom meg az automobilt? Se Károlyban, se Szatmáron nincs hozzá értő mesterember, el kell hogy küldjem valahova idegen országokba. Mennyi idő, mennyi költség!

— A mint igy busulgatok, elérkeztem végre a Pannoniához. Hát mit látok? Egy négyüléses hatalmas, nagy automobilt, a melyhez képest az én gépemet még targoncának se lehet mondani.

— Mily kegyeltje vagyok én a sorsnak, — mondám magamban. íme egy automobil, melynek bizonyára van gépésze is. E férfiú meg fogja reparálni elromlott masinámat!

— Hollá, Náci — kiáltok a Pannónia előzékeny portásának, — kié ez az automobil?

— Két francia vicomté, — felel Náci, —