Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-08-11 / 32. szám

4-ik oldal.

SZATMÁRVÁRM EGY E.

32. szám.

A vármegyei pénztárak és számvevőségek visszaállítása.

— Befejező közlemény. —

A törvénytervezet indokolása.

A vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátásáról szóló 1902. évi III. t.-c. életbe lépte óta csaknem az összes törvényhatóságok ezen törvénynek — mely a hozzá fűzött reményeket nem valósította meg, sőt a megyei kezelést nehézkessé tette — sürgős megváltoztatását és a volt vármegyei számvevőségek és vármegyei pénztárak visszaállítását kérelmezték; indokolva ebheli kérelmüket avval, hogy a pénztárak államosítása folytán rendelkezési jogukban korlátozva vannak, a számvevőségek államosítása folytán pedig tarthatatlan helyzet állt elő, mert a vármegyéket sok tekintetben a pénzügyigazgatóság gyámkodása alá helyezte.

Hogy az 1902. évi III. t.-c. mennyire korlátozza a vármegyéket törvényszabta autonómiájának gyakorlásában, a közelmúltban lefolyt politikai események sajnos eléggé bebizonyították, úgy, hogy a helyzetnek politikai okokból való tarthatatlanságát bizonyítani nem is kell.

Az 1902. évi III. t.-c. indokolásában felsorolt — a törvény életbe léptetése folyamán azonban többnyire fenn nem állóknak bizonyult szabálytalanságok és visszásságok orvoslását az akkori kormány, az akkori idők vezérelvét követve, legcélszerűbben a számvitel és pénzkezelés államosításával vélte elérhetőnek, bár az indokolást saját maga elismerte volt, hogy a hiba nem annyira az emberekben: mint az 1883. évben kiadott pénzkezelési szabályzat hiányos, gyakran túl terhes, sok esetben meghatározott helytelen intézkedéseiben rejlik és igy sokkal egyszerűbben rendeleti utón, t. i. uj pénzkezelési szabályzat kiadásával, a mint azt az 1901. évi XX. t.-c. 37. §-a el is rendelte volt, leltek volna a netáni visszásságok orvosolhatók.

A tapasztalat végig be is igazolta, hegy az 1902. évi III. t.-c. alkotására mi szükség sem volt;

kitűnt, hogy a vármegyei pénzkezelés ellen mesterségesen támasztott bizalmatlanság alaptalan volt;

kitűnt, hogy a pénzkezelés nehézkes volta és az esetleg észlelt apró hiányok a pénzkezelési szabályzat helytelen intézkedéseiben lelte magyarázatát;

kitűnt, hogy az államosítás folytán a vármegyék saját pénzeik feletti rendelkezési joguktól könnyen megfoszthatok;

kitűnt, hogy a volt vármegyei tisztviselők a kellő szakértelemmel rendelkeztek, állami kartársaik őket pedig mi tekintetben sem múlják felül;

kitűnt, hogy a volt vármegyei számvevőség kötelességeit különösen a községek pénzkezelésének ellenőrzését sokkal jobban teljesítette, mint a községi háztartás ügyes-bajos dolgait nem ismerő pénzügyi számvevőség;

kitűnt, hogy a mennyiben egyes helyeken a volt vármegyei számvevőség feladatát nem teljesítette, úgy a hogy kellett volna: ennek oka sem a rendszerben, sem a személyekben, hanem kizárólag a nem elegendő személyzetben volt keresendő;

kitűnt, hogy az államosítás folytán a kezelés egyáltalában nem lett egyszerűsítve;

kitűnt, hogy az államosítás nem vált a közönség kényelmére sem, sőt ellenkezőleg most a felek a számvevőségnek és az adóhivatalnak más épületben, gyakran messze eső elhelyezése miatt szükséges ide-oda küldözgetés folytán járandóságaikat sokkal nehezebben kapják kézhez;

azaz: az államosításra, illetve a vármegyéknek saját pénztáruk és számvevőségüktől való megfosztására egyáltalában szükség nem volt.

Minthogy azonban az államosítás folytán a vármegyei ügykezelés nehézkessé vált a vármegyék rendelkezési jogukban indoktalanul kolátozva vannak, a vármegyék feliratait figyelembe venni és az 1902. évi III. t.-c. eltörlése, a vármegyei számvevőségek és pénztárak visz- szaállitása iránt e törvényjavaslatot elkészíteni kellett.

A törvényjavaslat intézkedik egyutal a vármegyei pénzkezelésnek és számvitelnek az állami pénzkezelés és számvitelnek megfelelő szabályozása iránt,

felszabadítja a vármegyéket az 1883. évi pénzkezelési szabályzat mivel sem. indokolt és az állami pénzkezelés terén sem létező terheitől (havi rovancsolás kötelezettsége, a pénzeknek az alispán által való átvétele stb.),

intézkedik kellő létszám iránt s a tisztviselők minősítésének a gyakorlati szempontoknak megfelelő fejlesztése iránt,

a számvevőségnek ellenőrzési jogát biztos alapokra fekteti,' intézkedik a költségvetés korlátainak kötelező betartása iránt és végre r. kormány ellenőrzését hatályosabbá teszi.

Két fontosabb intézkedése is van a törvénynek: az egyik járási számvevői intézmény elejtése, — a másik a tisztviselők minősítésének a tényleges szükségletnek megfelelő fejlesztése.

A járási számvevői intézmény, — melynek tarthatatlan voltát már a Bachkorszakban telt kísérlet is beigazolta — a hozzá fűzött reményeknek egyáltalában nem felelt meg, a községi háztartás ellenőrzése sokkal lanyhább mint azelőtt, sőt legtöbbnyire teljesen hatálytalan.

Jelenleg a községi háztartás ellenőrzése kizárólag egy emberre, a járási számvevőre van bízva; a községi háztartásra vonatkozó összes ügyek — melyek azelőtt nagyon gyakran az egész számvevőség által megvitattak,— most egy ember által — ki sokszor a kellő gyakorlattal, sőt szakismerettel sem rendelkezik — úgyszólván ellenőrzés nélkül bíráltainak felül és igy kerülnek a törvényhatóság elé.

Mig azelőtt a főszolgabíró, a számvevőség, az alispán illetve kiküldöttje nemcsak a községet, hanem egymást is ellenőrizték, most ezek az ellenőrzést mind a járási iszámvevő utján, — kinek működése nincs kellő ellenőrzés alá helyezve, — gyakorolják és igy tág tere nvilik az összejátszásnak: mi azelőtt, hanem is lehetetlen, de sokkal nehezebb volt.

A községi háztartásra vonatkozó ügyek a járási számvevő által elintézletvén, a központi számvevőség tagjainak nincs is módjukban a községi háztartásra vonatkozólag kellő gyakorlatokra, tapasztalatokra szert tehetni, úgy hogy már jelenleg alig másfél évi fennállás után az üresedésbe jövő járási számvevői állások betöltése akadályokba ütközik s legtöbbnyire az állások már is a községi háztartásra nézve semminemű gyakorlattal sőt gyakran még a számvitel elemei is csak elméletileg ismerő egyénekkel töltetnek be. Hogy a községi háztartás ellenőrzése ily kép nem lehet megfelelő, természetes, — hisz a járási számvevőnek állása elfoglalása pillanatában teljesen önállóan kell, hogy képes legyen teendőit ellátni, mert a járás székhelyén nincs kitől tanulnia.

Óriási hátránya a járási számvevői intézménynek, hogy a járási számvevő a főszolgabírónak lévén alárendelve, az általa észlelt mulasztásokat a főszolgabírónak jelenti be. Ha ez a számvevő jelentését egyszerűen tudomásul veszi, a mulasztás nem lesz megtorolva, sőt arról a vármegye központi hatósága még csak tudomást sem szerez, — azzal a járási számvevő ellenőrzése a szó szoros értelmében csak elméleti.

A járási számvevő munkássága egyáltalában nincs kihasználva, alig van járás, mely a számvevőnek évente hat hónapnál több munkát adna. — Összes teendői olyanok, melyek a központból ép oly jól, sőt esetleg jobban láthatók el, — avagy oly természetűek, hogy szakismeretet egyáltalában nem igényelnek és ép úgy láthatók el a járási írnok által, mint a járási számvevő által. Egyedüli előnye lenne a főbirói hivatalvizsgálatokon való közreműködés, de eme eljárásoknál sem az a főcél, hogy a főbíró vizsgálatait számvevő közreműködésével tartsa meg, hanem, hogy a községi vagyonkezelés alapos szakszerű vizsgálat tárgyává tétessék. Ilyen vizsgálat pedig a főbirói hivatal- vizsgálatoktól függetlenül külön is ejthető meg, sőt még jobban, mert ez esetben a számvevő működésében nincs a főbíró néha alig 2—3 órára tervezett működésének tartalmához kötve. — Sokkal több eredmény lesz elérhető, ha a központi számvevőség minden évben legalább egyszer köteles minden községben beható pénzkezelési és számviteli vizsgálatot tartani — minek még azon haszna is lesz, hogy ilykép könnyebb a községi háztartásban egyöntetű eljárást létesíteni, semmint csak a járása székhelyén teendőit tanuló járási számvevő utján. — A járási számvevői intézmény beszüntetése által a járási számvevői állások felével a központi számvevőség a kellő létszámra emelhető, másrészt a másik fele javadalmaival a vármegyei pénztári és számvevőségi tisztviselők fizetései az 1904. évi X-ik t.-c.-nek megfelelően rendezhetők úgy, hogy a vármegyei pénztárak és számvevőségek ujabbi felállítása ez esetben az állam terhére újabb költségeket nem róna.

Másrészt azonban lehetnek oly viszonyok, melyek szükségessé tehetik egyes vármegyékben, akárcsak egyes járásokban járási számvevő alkalmazását, ily esetekben a törvényhatóságot ebbeli szándékában e törvényjavaslat nem gátolja.

A második fontos intézkedése e törvény- javaslatnak : a tisztviselők minősítésének fejlesztése. A vármegyei számvevőnek úgy vármegyei mint különösen községi ügyekben nagyon gyakran oly eseteket is kell felülbírálnia, melyek helyes megítéléséhez nemcsak számviteli, hanem jogi ismeretek is szükségesek. Az

1902. évi III. t.-c. teremtette állapotok is beigazolták nem egyszer, hogy különösen községi ügyek elintézésénél az államszámviteltani ismeretek nem elegendők, a tisztán csak államszámviteltani ismeretekkel hiró, külömben bármily ügyes járási számvevőknek tehetetlensége is bizonyítja, hogy vármegyei számvevőnek ennél magasabb minősítéssel kell bírnia. Azért van intézkedés e törvényjavaslatban önálló »közigazgatási számviteltani* vizsgarend készítése és vizsgáló bizottság szervezése iránt.

Ezeknek általánosságban való előrebocsátása után, a törvényjavaslat egyes rendelkezéseit következőkben van szerencsém indokolni.

}■ §

A javaslat 1. §-ának rendelkezése szerint az 1902. évi III. t.-c. a már kifejtettek alapján hatályon kívül helyeztetik és a vármegyei pénztárak és számvevőségek újból felállitatnak. Külön gyámpénztár és gyámi számvevőség felállítása azért mellőztetik, mert a gyakorlat bebizonyította, hogy azok teendőit nehézség nélkül a vármegyei pénztár és számvevőség által elintézhelők; — a gyámpénztári tisztviselők munkássága legtöbbnyire nem volt kellőkép kihasználva, miért is már az 1902. évi III. t.-c. alkotása előtt az egyes törvényhatóságok a pénztárt egyesítették, úgy, hogy a vármegyei pénztárak átadása alkalmával már csak 16 vármegyének volt különálló gyámpénztára. Minthogy pedig úgy a pénztárak, mint a számvevőségek szervezetét az összes megyékben egyenlően kell megállapítani, nehogy a pénzkezelés körül minden megyében más-más gyakorlat kapjon lábra önálló, gyámpénztárak és számvevőségek szervezésétől eltekinteni kell.

2. és 3. §.

Ezen szakaszok intézkedései a vármegyék állami javadalmazásának pontos kiszolgáltatása biztosítását célozzák, elejét véve annak, hogy ez egyes kormányok tetszésétől függővé tehető legyen. A vármegyék önkormánj'zatának a mindenkori kormánynyal szemben való hathatósabb biztosítása céljából váltak szükségessé a 2. §. ama intézkedései, melyek feljogosítják a vármegyéket, hogy az ezen szakasz rendelkezései dacára netán önkényileg beszüntetett javadalmazás elmaradása folytán beálló hiánynak időleges fedezése iránt saját hatáskörükben intézkedhessenek. Minthogy azonban ily intézkedések esetleg a közügy ártalmára lehetnek, tétetik a 3. §-ban intézkedés a megyék állami javadalmazásának megfelelő állami jövedelemnek a vármegyék részére leendő átengedése iránt, mert annak szüksége nem forog fenn, hogy a vármegyék háztartásának költségei fedezésére szolgáló összegeket ne maga a vármegye, hanem az állam szedje be.

4-5. §.

A 4—5-ik §. az 1992. évi Ili. t.-c. 5 —7. §-ai- nak a költségvetési korlátok betartására, az utalványozás szabályozására, és a bevételek mikénti foganatosításra vonatkozó helyesnek bizonyult intézkedéseit a vármegyei pénztárakra nézve is fentartja, — ez által egyúttal felsza- badiltatnak az alispánok és árvaszéki elnökök a jövőre nézve a postán érkező pénzek személyes átvételének, az 1901. évi XX t.-c. 37. §-a értelmében amúgy is már megszüntetett, terhes s az állampénztáraknál sem fennálló kötelezettség alól.

6. §.

A 6. §. intézkedik a rovoncsolások eszközlése iránt: egyrészt felszabadítja a vármegye alispánját a tulterhes havi rovoncsolások eszközlésének kötelezettsége alól, másrészt kötelezővé teszi a vármegyék pénzkezelésének kormányhatósági megvizsgálását.

Az állampénztárak évente 3-szor vizsgáltatnak meg és igy mivel sem indokolható a vármegyei pénztárak kötelező s már az 1901. évi XX. t.-c. 37. §-a értelmében beszüntetett havi rovancsolás. A rovancsolási eredmények bejelentésének kötelezettsége azelőtt is fennállott és a rovancsolások megejtésének ellenő- rizhetése céljából fentartandó.

7. §•

7. §. a vármegyei pénztárak kezelését az állami pénztári ügykezelésnek megfelelőleg szabályozza, ez által egyrészt helyes, másrészt egyöntetű lesz a pénzkezelés országszerte.

8. §•

A 8. §. a számvevőségeknek a vármegyei hatósággal szemben való viszonyát az 1902. évi III. t.-c. 5. §-ának megfelelően szabályozza; ellenőrzés tekintetében függetlenségüket biztosítja, a mennyiben a számvevői ellenvélemény dacára adott utalványoknak a kormányhoz való felterjesztését kötelezően előírja; ez által egyúttal a kormány ellenőrzését is hatályosabbá teszi.

9. §.

Ezen szakaszban egyrészt intézkedés történt a községi pénzkezelés kötelező helyszíni