Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-01-06 / 1. szám
1. szám. 8-ik oldaí. ember az egész kerületben, de a vármegyében sem, a ki teljesen tisztában ne volna a felől, hogy ha Bayt Nagybánya megválasztja, egyszerre 25 %-al megszaporodik a haladó- párti képviselők száma. (T. i. most hárman vannak.) Belső és külső okok egyaránt támogatják e felfogásunkat. Programmja, melyben igazán szánalmas erőlködéssel igyekszik magyarázatát adni a szabadelvű pártból való kilépésének, mintha csak a Kristóffy minden ravaszdisága mellett is kis kaliberű szellemének terméke volna. Kilép a szabadelvű pártból, mert ez a nemzeti kérdésekben radikálisabb (!), a választói jog kérdésében konzervativebb az uralkodónál. Cehet-e ennél nyíltabban jelezni az utat, melyen Bay megválasztása esetére oda fog repülni a Kristóffy kebelére? De hát akkor mire való a pártonkivüliség szinjátéka? Erre Bayn kívül legfeljebb ha Lukácsiu László, az ő vezérkari főnöke tudna felelni. A külső körülmények még frappánsabbak. Sem a fővárosi, sem a nagybányai lapokban nem olvastuk eddig, hogy Bayt akár valamely párt, akár a választók bizonyos csoportja, vagy <sak egyetlen egy választó is felléptette volna. Jelölő gyűlés, programmbeszédmondás neki mind felesleges, elég a haladópárli eszme, Lu- kácsiuék fegyverbarátsága, no meg a Kristóffy — erkölcsi támogatása. Ámde, remélve hisszük, hogy a számítás nem fog beütni. Először is hiányzik a kormány- párti választások egy régi attribútuma : a köz- igazgatási segédlet. A nagybányai szolgabirói hivatalról teljes bizonyosságai tudjuk, hogy az alkotmánytipró kormány jelöltjéért ugyan egy szalmaszálat sem tesz keresztbe, — a váraljaiak- tól pedig reméljük ugyanezt. Hogy a kincstári hivatalok részéről sem fog semmi erőszakosság elkövettetni, erre garancia azok általánosan tisztelt szeméje, kik e tisztviselői karok élén állanak. A közszellem pedig buzgó, lelkes, hazafias, olyan, hogy Karcagon se lehetne különb. Végre, last, not least, — a nagybányai függetlenségi párt Földes Béla személyében olyan jelöltet kapott, a ki a győzelem hatalmas kilátásával viszi harcba a 48-as lobogót. Földes tudós hírneve régen túlszárnyalta Magyarország határát; a budapesti egyetem stréberekben dús jogi fakultásának egyik kivételes, tehetséges és munkás tanára ő, kit mélyreható nemzetgazdasági és szociológiái tudása réges-régen desti- mált a parlamenti székre. Felesleges bővebben magyarázni, mit nyer a függetlenségi párt egy ilyen képviselő személyében, ki Kossuth és Apponyi ajánlatával kéri a választók bizalmát. SZ ATM ÁR VÁRMEGYE. A jelenlegihez hasonló kedvező körülmények között még nem bontott zászlót Nagybányán ellenzéki jelölt. Most — vagy igazán soha! Erőszakos tisztujitás Csanáloson. A megyei tisztviselői kar és a nagy közönség között újabban tapasztalható együttérzés, mely oly meg- kapóan nyilatkozik a hazafias kérdésekben feljogosított azon reményre, hogy ezen együttérzés más téren is, nevezetesen a közigazgatás terén is üdvös eredményű lesz. Sajnos, az alábbi eset az ellenkezőről győz meg. Csanáloson december 29-én volt a tisztujitás. Gönyei István főszolgabíró régi receptje szerint a közönség óhajtását figyelembe sem vette és nem kandidált mást, mint saját emberét Czimmerman Mihályt és mellé két stroh- mant. Eddig eljárása ha lényegében erőszakos is, formailag legalább jogos volt, mert hisz a törvény tudvalevőleg a főszolgabírót csak három tetszése szerinti egyén jelölésére kötelezi, azonban a mi már ezután következett, hogy a nagyszámú választó közönség hangos követelése dacára sem rendelte el a szavazást, hanem Czimmerman Mihályt megválasztott bírónak jelentette ki az már evidens megsértése volt a községi törvény 79. £-ának. Éppen ilyen evidens törvénysértés volt, — mely egyszersmind a legnagyobb mérvű tájékozatlanságot is árult el — azon ténye, hogy a közgyámi állásra szemben a községi törvény 77. §-ával ő jelölt és nem engedte a képviselő- testületet jelölni. A választás jogi oldalát a beadandó fellebbezés folytán elfogja bírálni a vármegye közgyűlése, a magunk részéről annyit jegyzőnk még meg, hogy Csanálos községe, mely az egész vármegyében a legintelligensebbek egyike, megtudja választani maga a biráját, itt tehát teljesen indokolatlan és csak a hatalom nevetséges fitogtatása a főszolgabíró részéről, ha a közönség jelöltjét nem kandidálja. Ez mehet a Bükkalján, a hol pálinkáért szavaznak az emberek, de nem mehet Nagykároly vidékén és különösen nem Csanáloson. Nem tudjuk különben elképzelni minő kiváló qualitásai az uj bírónak indították Gönyei urat arra, hogy vérrel, bottal keresztül erőszakolja megválasztását. mert azon szereplése Czimmerman Mihálynak, hogy mindent elkövetett, hogy a nemzeti ellenállás alapjára rendezett gyűjtés — mely 2100 koronát eredményezett — ne sikerüljön, talán csak nem szerzett előtte érdemet ma már, mikor ő is solidáris tisztviselőtársaival. Nyílt levél a Szatmárvármegye cimü lap Szerkesztőihez. Bár kelletlenül és fáradt lélekkel, de kötelességemnek tartom, még ha sensatio-vadászatnak ülök is föl — nyilatkoznom felhívásukra. Hát Szerkesztő urak! Tudják azt Önök nagyon jól, hogy Deák Ferencnek, a Tiszáknak, az összetördelt lehazaárulózott megbénított korlélekhajgáló, rigófülty, szépcsaló v. vizenballagó, a palacsinta Krisztuskapcája v. palástja, a forgácsfánk rongyosbugyogó, a kirántott zsömlye- szelet szegényvitéz, a tojásrántotla tőlemroltyan- tolt v. vénasszony, a pattogatott kukorica lacházicseresnye v. pukkantott inálé, a szalámi jégensült hurka, a burgonya susterfánk v. svábtök, a vöröshagyma zsidó szalonna stb. Az italok között különösen a pálinkának akad több jóizü neve, pl. becsorgató, gyomor- csepp, gyomorrágó, hosszulépés, kurueviz, lerogy i, naprontó, papramorgó, rozsolaj, sárkánytej, szájbosszantó, szemviz, torokkenö, vadlé, vadvíz. A sör füstösszalmalé v. németbor, a meleg vízzel elegyített tej sárkánylé, a káposztalé bikatej, a savanyu viz szamárlé, a szóda zsidó- viz, stb. A magyar nép csipkedő kedve azonban a környezetét se kíméli. Kijut a maga figurás neve az élő lényeknek: embernek, állatnak és az élettelen tárgyaknak is bőven s találó jellem- zetességgel. Főleg olyan állású embereket tréfáz ki, akikkel olykor baja akad, teszem: a szatócsot borskúpecnek gúnyolja, a fináncot dohánycsősznek, bélyegkóstolónak, spenótbakternak v. varta- piszlinek, a kataszteri mérnököt ködvágónak, az adószedőt huzóvonónak, az egyházi embereket : papot, kántort v. egyházfit lelkigereblyének, a vágóhídi felügyelőt pacalbirónak, az orgonát- lan mestert szárazkántornak v. könyökösmes- ternek, a szemorvost szemszurónak, a borbélyt koszvájónak, a molnárt lisztlopónak, a hidászkatonát sírásónak, a szekerészt zsidóhuszárnak. Az állatokra különösen Göcsejben, Zala- megyében találunk néhány sajátságos felfogású tréfás elnevezést, igy a kappan ott paripatik- a sündisznó gurgulamadár, a mókus kelempász madár, a gólya emeletes veréb, a lúd vizigágány, stb. De másutt is akadnak jóizü állatelnevezések, pl. büdöske: poloska, apácabirka: meddő juh, csontevő: kutya, körmösesuka v. tótrák: béka, szarvasbogár: szarvasmarha, szentpéter- agara: medve, tréfamarha vagy zsidótehén: kecske stb. Népünk, továbbá a körülötte levő élettelen tárgyakra is alkot tréfás neveket, igy jókedvében a serét életmag neki, az ágyúgolyó meg már haláltojás, a rossz puska málékavaró, a lassú vonat koldusmasina, a kasza mérgesigyekezet -(Göcsejben), a cséplő lokomobil vaklő, a vetőgép pápistapap, a pénz kálomistaolvasó, a zsölye öregapámszék, a cséza lölyögtelő, a nyereg nyugalomtőke, a cseréppersely pénz- tömlöc, a guzsaly unottfa. a vastag bot vendég- kisérő v. marasztó, a fésű tetüpuska, v. gereblye, a fanyelű bicsak békanyuzó v. koszvakaró, a duda tótorgona, a tapló zsidóbőr, stb. Vannak helyek, hol a fogyasztási adót tréfásan emésztőadónak nevezik, a húshagyót csont- hagyőnak, a dinom-dánomot iraszkavendégség, a csókot utravalónak, az oldalbaütést oldalba- gondolónak, a pofont lévai fejkötönek, a nőtlenséget egyedülvalóbakságnak, a napot ruhaszárító csillagnak stb. Ez az összeállítás, habár korántsem meríti ki a nyelvünkbeli tréfás szóalkotások számát, elég hű tájékozást nyújt az olvasónak arról, hogy a magyar nép elméjének éle s kedvének játszi csapongása mily gazdag változatossággal jelentkezik ötletes szóalkotásaiban. A faji humornak minden árnyalata megérzékitve lép elénk eme szavakban, melyeknek tanulmányozása tehát nemcsak a nyelvtudósra, hanem minden müveit magyar elmére nézve élvezetes dolog. Dr. ítélhet Ibrikkel Marián. mányoknak az egész magyar fajnak sőt csekély személyemnek is a „függeden Magyarország“ az ideálunk, melyért szive vérét büszke örömmel ontotta eleget s ontani fogja ha kell, a magyar. De tudja ezt Ausztria s tudja a dinasztia Justh Gyula nélkül is.- Hiszen kitörölhetetlen vér-betükkel van felírva. ^ Óhi nagyon is tudja, sőt sajnos, az oktalan s lelketlen hírlapi s községenkinti izgatás lármája el is hitette velők, hogy a magyar függetlenség az ő halálharangjukat kongatja. Itt a bűnné fajuló hiba aztán Szerkesztő urak ! . . . A gyengét láz-okozó szerekkel izgat-» jak esetleg halálugrásraII! És milyen halálra!! Ez a mi engem és tudom, hinni akarom, minden ép eszü magyart aludni sem hagy. Egy diszért összetépjük az egész hámot?! Mint a rossz gyerek, kit kínálnak, körülraknak, minden, azelőtt kedves játékszerekkel, de összetör mindent, mert neki a holdvilág kell! Hát hazafiságunk abban nyilatkozik meg, hogy folyton leárulózzuk, összetörjük, megbénítjuk kormányainkat? Kivisszük évek óta folyó városról-városra, faluról-falura rohanó küzdelmes izgatással, hogy minden magyar forduljon el a magyar kormánytól s aztán üvöltünk, ha az a végveszélyt látva, onnan veszi eszközeit, a honnan veheti. Parlamentünket, mely elébb, mint ilyen, Európa legmagasabb színvonalán állott, csúnya, durva jelenetek színhelyévé teszik s ennek tapsol, ujjong a magyar sajtó. Kín leírni, hogy magyar ez a sajtó Szerkesztő urak 11 Ha Bécsbe poffot provokálunk s kapunk, itt veszett haraggal egymást pofozzuk ? Megölünk minden tekintélyt, mely közülünk merészel kiemelkedni!? Megakasztásán, felforditásán iparkodunk minden rendnek. A tisztviselők kifejezett renitentiájára fairengető tapsokban törünk ki, ha nem renitensek, terrorizáljuk őket. Az ország összes közigazgatási hivatalaiban a politikai tudományok műveltetnek s meghalt a munka! Mert valami nem tetszett a salonban, felgyújtották a házat?! Hát ezt anarchiának hívják szerkesztő urakll Olyan hazafiságot, mi ezt csinálja én el nem ösmerhetek 1 Az nekem nem kell 1 Nekem olyan hazafiság kell, mely dolgozik, működési köröket, megélhetési alapokat teremt a független Magyarország felépithetése számára. Nekem olyan hazafiság kell, mely azzal az Önök által említett oláhval és általában bár más nyelven beszélő, de magyar állampolgárral megértesse és éreztesse azt, hogy ép úgy az ő mint a magunk közös javára iparkodunk dolgozni, hogy egymásra vagyunk utalva, egy az érdekünk. Mert: önző tudatlanság képzelhet itt független Magyarországot addig, mig a nemzetiségek ellenünk izgathatok, mig hazafiság örve alatt hírlapjaink ellenünk izgathatják őket. Lásd: legközelebbi időben majdnem az összes lapokat. Ellensége az a magyarnak — öntudatos, vagy vak? ki a nemzetiségek ellen izgat, hiszen minden szó, mint a jó visszhang százszorosán verődik vissza; rosszabb ez, mint az a tény, hogy a nemzetiségek között is vannak izgatok. A ki feljebb ül, az legyen előzékenyebb. Csak szeretet szülhet ragaszkodást csak munka, kitartás, összetartás függetlenséget!! Hát ime, Önök felhívtak, én írtam, bár tudom céltalan, hisz a bálványimádók keresztre feszítették az Isten-embert s ennek nevében máglyán égették meg az ellenvéleményt, — igy volt, igy lesz; de egyet igaznak kell elismerni, „nem mindig a romboló tömegeknek van igazságuk.“ Maróthy. * Biz ebben a levélben több a szenvedély, mintáz igazság ; kétségtelenül látszik belőle, hogy a ki irta sokat érez, de keveset gondolkodik, de azért azt hisszük magunkról, megértettük Maróthy „urat. Ő azon magyarok typusát képviseli, a kik folyton reszketnek hazájuk, fajuk megmaradásáért és hogy ezt elkerüljék, oda bújnak a két fejű sas szárnyai alá, ezzel gondolván elérni, hogy a sas szive megessen rajtok, ne bántsa őket, sőt védje meg a nemzetiségektől. Maróthy ur politikája szerint bármit kér az osztrák, nekünk meg kell adni, nehogy megharagudjon reánk és ellenünk forduljon s ráadásul még reánk szabadítsa a nemzetiségeket. Nemzeti követeléseket szerinte mi nem támaszthatunk, mert gyöngék vagyunk, örüljünk, ha egyáltalán megélhetünk és ne provokáljuk a hatalmas Ausztria haragját. Ez a politika azonban Magyarországnak nem életet, de halált jelent 1867. után, mig az ország megerősödött átmenetileg, indokolt és
