Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-01-06 / 1. szám

4-ik oldal. SZ AT MÁK VÁRMEGYE 1. szám. helyes volt azonban mihelyt a nemzet egy kis erőhöz kapott az ország önállóságának Ausztriá­val szemben való fokozatos fejlesztését foganatba lehetett volna venni, a mint azt Apponyi Albert | gróf hangoztatta. Ez a lehetőség idők folytán parancsoló szükséggé vált, midőn t. i. az ország létező erőforrásait feldolgozta és népének kenye­ret adni annyira nem tudott, hogy az százezer­számra hagyja oda hazáját és vándorol Ame­rikába. Nagyon szűk látkörü embernek kellene Maróthy Sándor urnák lenni, ha a mostani nem­zeti küzdelem rugóiban nem ismerné fel az ország létérdekét. Gazdasági téren arról van szó, ország akarunk-e lenni, vagy gyarmat, nyelv és faj tekintetében nemzet-e vagy néptörzs, állam­jogi tekintetben állam-e vagy tartomány. Fejlődni akarunk e mint más országok, vagy megáliani a fejlődésben és átadni szaporodni népünk feles­legét más életképes államoknak mint az Egyesült- Államok, Románia stb. A ki nem bízik a magyar nemzet erejében, a ki meg van győződve arról, hogy Ausztria eltapos bennünket, mint egy férget, ha fejünket felemelni merjük, az természetesen elfogadja és helyesli Maróthy Sándor ur álláspontját. Ám tegyék, nem lehet ellene kifogásunk, miután ez az álláspont, ha szerintünk nem is helyes, de jogos és épen úgy a hazaszeretet diktálja, mint a mienket, Az ily gondolkodású hazafiaknak azonban álláspontjuk jogossága is csak odáig terjed, hogy maguk között vitathatják, hogy nem jó, nem helyes nekünk Ausztriával ujjat huzni. Ha Maróthy ur és társai a sajtóban, vagy a köz­gyűlési teremben álláspontjukat kifejtik, senki se fogja őket rossz hazafiaknak tartani, de ha főispánságot vállalnak, hazaárulók lesznek, mert ezzel már segítik Ausztriát a magyar nemzet letörésében. Ez eljárás épen olyan, mintha egy állam polgárai, kik nem helyeslik a másik állam elleni háborút, ha a többség mégis megindítja, a másik állammal hazájok ellen harcolnak. Maróthy ur politikai párthívei azonban még ennél is tovább mennek, mert ők nemcsak Ausztriával, de a nemzetiségekkel is nyíltan szövetkeznek. Itt már azután joggal kérdezheti az ember, hogy hol a sokat hánytorgatott haza- fiság mert hiszen az Ausztriával szemben való tűrés és megadás indoklására épen az szolgált, hogy a nemzetiségektől való félelmükben teszik. Ausztriával szövetkezni a nemzetiségek ellen és ez indokból Ausztriának concessiokat tenni, haza- fiság szempontjából épen úgy érthető, mint a Mocsáry Lajos-féle álláspont, a nemzetiségekkel szövetkezni Ausztria ellen és e miatt ezeknek tenni bizonyos concessiokat^ de Ausztriával is a nemzetiségekkel is együtt haladni, Uram Isten ! csak a magyar haza ellen lehet. Sajnos, Maróthy ur a kérdés ezen oldalá­nak bővebb fejtegetésébe egyáltalán nem bocsát­kozik, pedig álláspontja épen ezen oldalról volt leginkább kritika tárgyává téve és ez irányban volt nyilatkozata provokálva. Várjuk tehát ezen irányban a kiegészítést. A nemzeti ellenállás vármegyénkben. Karácsony, uj esztendő rossz idő­szaka a közcélokra való adakozásoknak. Ennek tulajdonítjuk, hogy a tisztviselők fizetési alapjára az elmúlt héten meg­csökkent mértékben folytak be az ado­mányok. Igaz, hogy még két-három hónapra elvagyunk látva, de úgy volna helyes, ha legalább egy félév szükséglete állandóan tartalékban volna. Nem szabad sem elbizakodni, de elcsüggedni sem. Eddig 133 befizetési Léteit mutat ki a Népbank, holott csak a bizottsági tagok száma 600. Szóbeszéddel fenn nem tart­juk a nemzeti ellenállást, — tettek kelle­nek és ha szükséges áldozatok is. Lapunk zártáig a következő újabb adományok folytak be: 125. Rébay Dező, Erdőd ... 40 K — f 126. Sárközy Andor, Óvári . . 200 » — f 127. Helmeczy József, Szatmár 300 » — f 128. CsanálosI kisebb birtokosok II. 604 » — f 129. Reiz Mihály és társai, Erdőd 85 » — f 130. Makay József fia cég N.-károly 50 3 — f 131. Stoll Béla, Nagybánya. . . 200 » — f 132. Vörös János, Krassó ... II » 90 f 133. Hrabovszky István, Mérk 50 » f Összesen: 1540 K 90 f Már kimutatva: 76736 K f Mindössze: 78276 K 90 f Csanálos községe által beküldött 604 koro­nához a következők járultak: 42. Szauermann Rezső .......................50 kor. 43 . Tempfli Alajos.................................50 » 44. Ludescher Antal....................... • 10 » 45 . Czier Károly.......................■ 80 » 46 . Czier Mihálv . . . . 50 47. Botiinger Pál .... . . . . 100 48. Czumbil Mihálv . . . . . . . 4 49. Tempfli Elekné . . . . . . . 50 50. Winkler Antal .... . . . . 40 » 51. Supler Gáspár .... . ... 10 » 52. Mellau Lőrinc .... . . . . 60 53. Kimer Bertalan . . . . . . . 60 54. Czier Péter................... . . . . 40 » Előfizetési felfíivás. Programmunkban jelzett Ígéreteink­nek minden irányban igyekeztünk meg­felelni s bátran elmondhatjuk, hogy fö­lös ígéretet nem tettünk. Lapunk tar­talomban, nyíltságban, bátorságban — mint eddigi számainkkal megmutattuk — beváltotta programmját. Ezentulra is ilyen marad. Újévtől kezdve előfizetést hirdetünk lapunkra. Előfizetési árak: Egész évre .......................8 K, fé l évre ...........................4 K, neg yed évre.......................2 K. Le lkészeknek, tanítóknak, jegyzők- ] nek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi elő­fizetési összeg beküldése mellett 5 kor. Az előfizetéseket legcélszerűbb posta- utalványon a kiadóhivatal címére küldeni. A „Szatmárvármegye“ műi­den hét szombatján jelenik meg, úgy, hogy vasárnap) még a leg­távolabbi vidéki előfizetők is kéz­hez kapják lapunkat. HÍREK Nagykároly város képviselő testü­leté 1906. év január 7-én délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyű­lést tart, melynek egyedüli tárgya : Gróf Károlyi István és társai indítványa Kossuth Ferencnek, Apponyi Albert grófnak és Andrássy Gyula grófnak Nagykároly r. t. város díszpolgárává választása iránt. — Adományok a Kossuth szó borra. Kossuth Lajosnak városunkban felállítandó szobrára újabban gróf Ká­rolyi István utján a következő adomá­nyok folytak be a városi pénztárba: Gr. Dessewffy Marianna . . . 200 K — f Gr. Dessewffy Miklósné . . 100 » — » Baja Aranka gyűjtése Lúgoson . 56 » 40 Domahidy Istvánná ...... 20 » » Prónay Ifi bárónő................... 50 » — » özv. gr. Károlyi Yiktorné . . . 100 » — » gr. Almásy Dénesné................... 100 » — » Serli Gusztáváé ivén . ... 237 » ■ — » gr. Károlyi Gyula és Melinda . 500 » — » gr. Károlyi Melinda ivén . . . 480 » 90 » Péchy Lászlóné ....................... 20 » — » gr . Zichy Meskó Jakabné ... 40 » — » özv. Beniczky Batthány Ilona grófnő ivén..............................100 » — » Barkóczy Hadik Klára grófnő 20 » — » Losonczy Mihály né . , . . . 50 » — » Zichy Vladimir grófnő .... 50 » ~ » Várnai Imréné ivén .........................103 » — » Wa gner Mária gyűjtése .... 50 » — » gr. Károlyi László és Lászlóné . 1000 » — » özv. Thuolt Istvánná .... 1000 » — > özv. Almásy-Hadik grófnő ... 20 » — » Vay-Zichy Gábor grófnő . . . 500 » — > Összesen 4806 » 30 » — A tisztviselők solidaritása. A december 28-án tartott tiszti értekezlet tudvalevőleg azt határozta, hogy azon tisztviselőkkel, kik az értekezlet határo­zataihoz nyolc nap alatt írásban hozzá nem járulnának, az érintkezést megszün­teti s ellenük a bojkottot megkezdi. A nyolc napi határidő holnap, január 7-én jár le. Reméljük, hogy lapunk jövő szá­mában arról számolhatunk be, hogjr nem akadt a vármegyében egyetlen egy olyan tisztviselő sem, akinek a Kristóffy konca többet ér tisztes magyar hazafiságánál! Emléktábla a tornacsarnokon A nemzeti ellentállás fönséges harcai -közi vár­megyénk a törvénytelen hatalom fegyveres be­avatkozása miatt a tornacsarnokban tartotta meg dec. 28-án közgyűlését. Nem szabad en­nek az emlékezetes napnak nyom nélkül el­veszni. Meg kell jelölni a helyet emléktáblá­val, hogy hirdesse a késő korszaknak is, mint áll alkotmányának utolsó bástyájára a magyar megvédeni jogát, igazát. Jobb helyen nem is folyhatott volna le a megyegyülés, mint a tor­nacsarnokban. Jobb helyről nem is szólhatna az az emléktábla, mint olt. a hol a nemzet if­júsága nevelődik, a kiknek leikébe mélyen be­vésődik annak az emléktáblának minden szava, a mely hangosan kiállja Zrínyivel: »Ne bántsd a magyart!« Hamarosan meg kell jelölnünk emléktáblával a tornacsarnokot, a mely alkot­mányvédelmünk szent helyévé lön ama emlé­kezetes megyegyülés óla. Különösen törvény­hatóságunk bizottsági tagjaihoz fordulunk ké­résünkkel. hogy járuljanak minél többen hozzá adományaikkal ez emléktábla fölállításához. Hisszük, hogy Szatmárvármegye minden lelkes fia meghozza, ha fillérekben is, áldozatát e szép célra. Eddig lapunk szerkesztőségénél befolytak e célra a következő adományok: Pa leer Ernő.....................................................5 K gr . Károlyi István.........................................50 » Ilos vay Aladár..............................................10 » Dr . Adler Adolf..........................................10 » Dr. Yetzák Ede..........................................10 » Dr. Szabó Albert..........................................10 » Dr. Kovács Dezső..........................................10 » ifj. Sternberg Sándor................................10 » Dr . Gózner Elek..........................................10 » Ringelhann Gyula..........................................10 » Toóth Sándor..........................................10» Kerekes Zsigmond.....................................10 » Ja nitzky Albert..............................................10 » Mang u Béla....................................................5 » St róhmajer Ferenc........................... . 5 » Dr . Schönpflug Béla.......................................5 » Összesen: 180 K Kristóffy Cato. A belügyek derék őre fájdalmasan sziszszen fel az »Újság -ban és büszkén hirdeti, hogy nem adósa senkinek. Makó város hatósága, a mely ezer egv nehány korona községi adóhátralékért árverezted a derék urat, ugv látszik, máskép tudja ezt a dolgot. De másképen tudjuk mi. nagykárolyiak is. Előbb a voll kocsisa perelte be ő nagy­méltóságát kártérítés miatt azon a címen, hogy egy esztendeig visszatartotta a cselédkönyvét s a szerencsétlen embert persze sehol sem akarták megfogadni. Ráadásul a várnagy még meg is nyakalta szegényt. Most meg a Kris- tóífy szolgálatában volt, Marinkás János nevű háziszolga emelt ellene panaszt a nagykárolyi rendőrkapitányi hivatalnál a miatt, hogy 90 koronát tevő, már kiszolgált bérét nem fizette ki a kegyelmes ur. Ebben az utóbbi esetben az az érdekes, hogy közigazgatási útra tartoz­ván, legfőbb folyamodásban épen a Kristóffy minisztériuma fog határozni. Hogy a két alsó fórum, a nagykárolyi rendőrség, meg a vár­megyei alispán szigorúan a jog szerint fog dönteni — ez kétségtelen, — ám hogy Kris­tóffy is igaz biró legyen pláne a saját ügyé­ben — ezt alig hisszük. Remélje azonban sze­gény Marinkás János, hogy mire ügye a mi­nisztériumhoz kerül, Kristóffynak már hire- hamva sem lesz ott. A kegyelmes sociálista pedig egyelőre jobb lesz, ha nem nyilatkozik, hanem szégyelli magát. — Felhívás. Tekintetes Bodoky Béla úrhoz, a vármegyei jegyző-egylet elnökéhez Kis-Máj tény ban. Lapunk múlt évi december 23-iki számában lelhivást intéztünk a községi- és körjegyzők egy­letéhez az iránt, hogy az ország más vármegyéinek példájára lépjenek a cse­lekvés terére, tartsanak értekezletet s mondják ki a tisztviselők és egymás iránti solidaritást. Valószínűnek tartjuk, hogy közleményünk a t. Elnök ur figyelmét kikerülte, megismételjük tehát ezen fel­hívásunkat egyenesen személyéhez in­tézve. Úgy hisszük, felesleges további magyarázatokat fűzni felhívásunkhoz, — várjuk az akciót. — Oltár egye sülé ti felolvasó est. Fé­nyes sikerű estéinek elsejét f. hó 7-én vasárnap d. u. 6 órakor rendezi az Oltáregyesület a Pol­gári Kaszinóban, a melyet három hetenkint követ a többi. Meghívókat e felolvasó-estékre nem bocsát ki az egyesület, hanem hírlapi utón fogja jelezni későbbi estéinek idejét is. Az egy koronás belépődiju esték változatos, érdekes és tartalmas műsorukkal eddig is mindig előkelő közönséget vonzottak e finom Ízlésű ünnepsé­gekre; úgy értesültünk, hogy a tervbe vett idei

Next

/
Oldalképek
Tartalom