Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-01-20 / 3. szám
2-ik oldal SZATMÁRVÁRMEGYE. 3. szám. A jelen év kellemes meglepetéssel kezdődött számunkra. Meghozta rég hőn várt ellenlábasunkat, az ellenpárt politikai orgánumát. A ki a küzdelmet és harcot kedveli arra nézve nincs rettenetesebb, mintha nincs ellenfele s ezt a hiányt pótolja nekünk a Szatmármegyei Közlöny mostantól fogva. Mindenki, ki — miként mi — megvan győződve álláspontja igazságáról, örömmel ragadja meg az alkalmat a vitatkozásra, mert ; hiszen a mi igazság, vitatkozás folytán, ellenvélemények megvilágításában csak annál erősebben domborodik ki. Elvi álláspontunk fényes igazolását várjuk és reméljük tehát a Szatmármegyei Közlönytől, melynek felénk dobott keztyüjét ezennel sietünk felragadni. Ellenfél azonban, kivel az ember küzdelembe bocsátkozik, csak az lehet, a ki correct. A Magyar Szót p. o. ellenzéki sajtó nem érdemesíti szóbaállásra. Reméljük, a Szatmármegyei Közlöny-ben lovagias mérkőzésre képes társat kapunk, a mi külömben hamarosan ki is fog tűnni. Vitánkat mindjárt meg is kezdjük az alábbi kérdésekkel, melyeknek főhivatása tisztába hozni, hogy t. laptársunk tudja és akarja-e a kormány álláspontját védeni, avagy ezen kérdés bővebb megbeszélése elől kitér és csak felszínes látszólagos érvekkel csupán hangulat- keltésre utazik. Midőn Kristóffy Józsefet mint vármegyénk főispánját belügyminiszternek nevezték ki, még sokan nem láttak benne hazaárulót. Illusztris társaság gyűlt egybe nálla és szívből üdvözölték. Ekkor kijelentette nagy pathossal, hogy nem ismer hazafiasabb feladatot az övéknél, mely nem egyéb, mint megegyezést hozni létre a király és nemzet között. Hej de sokan szeretnék kérdőre vonni a jelenvoltak közül Kristóffy urat, hogy mit tett a megegyezés érdekében. Talán azt, hogy kijelentette társaival az ellenzék vezéreinek, hogy a király nem csak nem ad semmit, hanem a mit az előbbi kormánynak megadott, a kilences bizottság programmját is visszavonja 15 évig. T. laptársunk bizonyára bir összeköttetéssel felfelé. Szerezze meg Kristóffy úrtól a feleletet, vagy mutassa ki, hogy a megegyezés nem kölcsönös engedékenységen alapul-e. Midőn Nagy László elfogadta a főispánsá- got a Fehérváry-kormánytól. kíváncsian kérdeztük lapunkban, hogyan egyezik ez meg a 17 éven át hangoztatott rendíthetetlen, névleg liberális, tényleg ó-konzervativ meggyőződéssel, Mivel magyarázza meg a tisztelt ur, hogy otthagyta régi pártját és egy újba lépett be. Hogyan egyezteti össze eddigi magatartását és tetteit jövő programmjával ? Mind a mai napig adós a felelettel, T. laptársunk hasábjain talán eleget tehetne végre e hő óhajunknak. Jóléti bizottságunk ugyan nincs, hanem van hatvanas bizottságunk. Domahidy István tett ugyan indítványt a hercegprímás vezetése alatt a királyhoz küldendő megyei deputátióról. de ez levétetett a napirendről. E kis tévedésektől eltekintve, melyek bizonyára mint lappá- liák, a fényes programmpontot »Politikánk: az igazság« nem tudják elhomályosítani — miért ne folyhatna a hercegprímás a válságba és miért ne mehetne egy megyei küldöttség a királyhoz egyezkedni? Hátha ezek nem volnának oly ridegek, mint a vezérlő bizottság? ,Bizony ez barátom az én feleségem. Ismered?1 — »Ismertem lánykorában régen.« És oda vezeti a feleségéhez. Ám ez Anyagival csak röviden végez. Hidegen köszönti, némán végig nézi, Itt mindennek vége. Anyagi úgy érzi. Hervadni látja a gyenge remény rügyet;, A hölgy eltávozik, mondva egy ürügyet. Költőnek más költőt idézni nem jó seft, S most mégis idézek egy költőt: Kiss Józsefi; Mert Jenőnek — leforrázva állván Mozdulntlan, miként egy sóbálvány, — Megakadt az esze a szerencsétlen kezű gyermek- A kinek a versben neve lön [nevelőn, Simon Judit, S eszébe jut itt: »Kellene most kéne, volt idő, nem kellett, Tatjána szerelmét Jenő hova tetted?« Mi Jenővel történt, örök emberi, Csakhogy bevallani senki se meri; Hány embernek ment így széjjel a reménye, Hogy a mi van, nem kell, a mi nincs, — az kéne, S hogy a mienk nem kell, ám mit bír a másik, Arra minden fogunk szívesebben vásik. Tatjána iránta mély érzést nevele, De persze nem kellett akkor a levele, S most, mikor mellette még egyszer elmén: Most ő nem vesz erőt feltámadt szerelmén. Nem csoda, hogy most meg a másik hány fittyet, Csillapodj le Jenő, s magad el ne higyjed. Látod a vén morált akárhogyan üssék, Van még a világon egy kis női hűség, Meg aztán a pardont bármily bőven osszuk, Szívesen rendezünk néha egy kis bosszút. Ám Jenőben a szív Forrott, mint egy katlan, Hátha engednének valamit a vezényszóból gazdasági előnyökért ? Vagy talán a haladópártiak épen ettől félnek s ezért zárják el a királyt hű magyar népével való minden érintkezéstől ? T. laptársunk a koalitiónak rója fel a kivándorlást. Bizonyára azon egyetemen, melyet a felelős szerkesztő látogat, azt tanítják, hogy a nép onnan vándorol ki, a hol nincs általános szavazati jog és nem onnan, a hol nincs ipari munka, azért, mert egy másik állam nem engedi, hogy gazdasági ügyeit önállóan intézze. Maróthy Sándor úrral polemizálgatlunk és a végén felhívtuk, hogy indokolja azt, hogy ha ő annyira félti a magyar hazát a nemzetiségektől, hogy képes Ausztriának mindenben engedni, miért tart azzal a kormánnyal, mely a nemzetiségekkel nyíltan paktáf Ezen ismételt kérdésünkre még mindig nélkülözzük a feleletet. Most olvasom t. laptársunkban, hogy ő olympusi magaslaton áll felettünk, értjük, hogy miért nem érdemesít bennünket, szegény földi halandókat, magasztos elvei bővebb kifejtésére. De a mit nem tesznek meg az istenek, megtehetik az ő szolgáik, kiknek talán kötelességük is a bálványt, melyet oly magasra helyeztek, ott meg is tartani, már pedig minden józanul gondolkodó ember előtt összeomlik a magaslat, mihelyt oly absurd dolgok vannak benne, mint a nemzetiségek elleni harc elvben és a velők való karöltve haladás gyakorlatban. A községek részvétele az alkotmány védelmében. Ha a kormány a vármegyéknek az alkotmány védelmében eddig tanúsított ellentállásá- nak letörése körül eddig elkövetett dolgait tovább folytatja: bekövetkezik hamarosan annak szüksége is, hogy a községek siessenek a vármegye támogatására kiáltani. A községek támogató igyekezetének hatása két irányban nyilvánul, és pedig: egyrészről a vármegye tisztviselőit erősiti az ellentállás sikerének bizalmában, másrészről a kormányt ejti gondolkodóba; — mert ha látja, hogy a választott vármegyei tisztviselők elmozdításával ezek helyére kinevezett emberek cselekvését az alsóbb közigazgatási szervek ellentállása teszi lehetetlenné, akkor be kell látnia, hogy mostani rendszerével célt nem ér, és ez a körülmény a válság lefolyását teszi gyorsabbá. Hogy azonban a községek ellentállása a kívánatos mértékben érvényesülhessen: már most előre szükséges megállapítani a feladatokat, a melyeket teljesíteni kell, és a határokat, a melyeken belül mozogni kell; — mert a mig a községek ellentállása a törvénybe nem ütközik, addig föltétlenül jogos; — de ha a községek nem teljesitik mindazt, a mit törvények szerint tenni joguk van, akkor az ellentállás nem lesz sikeres. Ha elvárjuk a vármegyei tisztviselőktől, hogy az alkotmány védelmében kitartsanak, akkor adjunk nekiek oly erős segedelmet, a mely az ő működésüket teljesen fedezi és helyzetüket úgy erkölcsileg, mint anyagilag bátorságossá teszi. Tudni kell, hogy a közönség helyzete az ellentállásban egészen kényelmes; — nem fizeti S szentül hivé azt, hogy Ellenállhatatlan. Nem gondolta meg — mi tudjuk, — Hogy írni mily nehéz, Levelet írt, s irá: »Ne nézz, Óh! ne nézz te arra, Mit mutat a múlt, A szivem azóta szeretni tanúit. Azt remélem nyáron. Azt remélem őszszel: Szeretsz, elválsz s hozzám Feleségűi jösz el. Szerelmes vagyok beléd mint Egy titkos arába.« S mindez bevándorol a Tatjána csinos Papírkosarába. Szegény hősünk, bizony Te már rosszúl állasz. De nem csüggedt Jenő, Hogy nem jött a válasz. »Nem baj«, szól, »ha neki úgy tetszik,-Én elmegyek akár a heccig, Hogyha a posta nem hozá. Megyek a válaszért hozzá.« Hát csak eredj Jenő, Utánad vízözön, Szerencsére ehhez Már nékem nincs közöm. Az ilyen vizitbe Nincsen nagy élvezet, Ha megkéred szépen, Tanódv elvezet. X. Irta Dr. T&nódy Endre. Szép közönség, bizton megnyugvással veszed, Hogy ez itt most már az utolsó fejezet. ki az adóját, és nem állítja a fiait önként katonának; ennyi az egész; — még ha erőszakkal hajtják is be az adóját, és szuronyok közt viszik el fiait katonának, akkor sem áldozott egyebet, mint csak annak végrehajtását tűri el, a mit törvényes rend idején önként teljesítene. De nehéz a helyzete a tisztviselőnek; — mert ha a nemzet ellentáilását jogosnak tartja és a neki kenyeret adó közönség igazságáért megtagadja a kormány törvénytelen rendeletének teljesítését, akkor állásától felfüggesztik, elmozdítják, ezenfelül pőrbefogják. elitélik; — a mi azt jelenti, ha a küzdelemben a kormány talál győzni, akkor ezek a jó tisztviselők többé nem kaphatnak hivatalt, hanem kezdhetnek uj életpályát, itthon, vagy az uj világban. Az a szálló igévé lett „kimondhatatlan nyomor és szenvedés“ tehát csak a közigazgatási tisztviselők osztály része lehet, és éppen ezért nem szabad követ dobni mindjárt arra a tisztviselőre, a ki szegénységének tudatában, és a bekövethezhető nyomortól való félelmében nem siet a sikra kiszállani. A bírói kar helyzete is eléggé könnyű; — mert a biró az ő Ítéletének meghozatalában a saját lelkiismeretén kívül senkitől mástól nem függhet, őtet a kormány bosszuátlása, a szervezeti törvény erejénél fogva, sem áthelyezéssel,, sem felfüggesztéssel, sem elmozdítással, el nem érheti, és igy ha a kormány törvénytelen ren-. deletének nem engedelmeskedő, s ennek folytán hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt közigazgatási tisztviselőt, a saját lelkiismerete szerint, a vád alól felmenti, azon esetben is leg- fölebb a közel jövőben remélt előléptetéstől marad el addig, a mig az alkotmány ellenes kormány kezeli a hatalmat, — de ennél mélyebbre a nyomor és szenvedés garádicsán nem taszítható. Nem szabad tehát a közönségnek közön- bősen nézni a közigazgatási tisztviselőknek ezt a- küzdelmét, hanem erősíteni kell őket. — Igaz ugyan, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottság egyhangú határozatokkal, az alkotmány védelem vezetésére kiküldött bizottság meg a társadalom igénybe vételével, anyagi kártalanítással, bizonytalan időre biztosítja a vármegyei tisztviselőket; — de ez nem elegendő; — látjuk, hogy a kormány nem törődik sem egyhangú határozatokkal, sem tiltakozással, sem a tisztviselők kártalanításával, hanem felfüggeszti és elmozdítja a tisztviselőket, s ezek helyére alkalmas embereket állít, a kik rendeletéit több kevesebb erőszakkal mégis végrehajtani igyekeznek. Itt kezdődik a községek ellentállásának szerepe; ezt a községenkiuti ellentállást szervezni kell; — mielőbb, annál jobb; — és ez a szervezés igen hatásosnak Ígérkezik; — mert ha a községek szervezetébe tekintünk, azonnal felismerjük a különbséget, a mely a községek és törvényhatóságok között van; — községben a kormány nem érhet el olyan eredményt, mint a vármegyében, mert a község szervezetébe olyan mélyen nem nyúlhat bele, s nem rombolhat úgy, mint a vármegyénél; — mert a mig vármegyében minden tisztviselőt elcsaphat és azok állásaira a neki tetsző szolgálatra vállalkozó embereket állíthat, addig a községben csak egyetlen tisztviselőt: a jegyzőt kergetheti el; — hanem hát ennek az egyetlen tisztviselőnek magatartása jelenti az ellentállás teljes sikerét, vagy Szépen olvastunk fel. De mint a példa mondja, Óh! emberek megárt a sok, Ne legyetek vasutasok . , . Innen kezdve most már a cselekmény rohan, Mint a hegyi motor... csak nem oly komoran;. Például most rögtön, költői szabadság, hiába, Betolakodunk a boudsirjába A tábornokné ő méltóságának, Kiről ha bővebbet kívánnak, Elárulom, bogy ő a Tatijánya, Ki most a nyugalmat kívánja . . . Heliotrop-illat leng a boudoirban, A drogueban vették mesés olcsó árban, Olyan kedves, puha, meleg ez a fészek. Kár, hogy az adjutáns egy kevéssé félszeg, S ülve szemben Egy fotelben Csak annyit mormola: »Igéző egy pongyola.« De mert Tatijánya nyugalomra vágyik, így szólt olyan hangon, mely követ meglágyít: »Távozzék most kérem, majd holnap ilyenkor...« Ajkán édes a szó, mint a szüreti must, A mint igy kitűzi a jövő terminust . . . A szerkezet most azt kívánja, írjam le, egy boudoir minő, Egy boudoir, a melyhez annyi vágy s remény száll. Mihelyt egy kis bajusz kinő . ,. A mint halványan még emlékszem, A parfüm a legfontosabb, S egy boudoirt, mint tömjén templomot, Rendszerint betölt egy édes, mámoritó szag... Van szék, de oly kicsiny, hogy rá nem ülhetsz, S nem dőlhetsz rá, oly szűk a kerevet, Olyan lakás ez, mely mindenre szánva,
