Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)

1912-01-21 / 6. szám

2-lk oldal. S Z A TMAR-NÉMETL Szalmár, 1912. január 21. 50 év allatt. E kötött birtok a termő föld 33.54 százaléka. Ellenben a szabad kisbir­tokos osztály, mely a Házban gyengén van képviselve, a rázuditott közterhek súlya alatt 1870-től 1900-ig 118,235 birtokossal lett kevesebb. A különbözet a tengeren túl van. Mindebből az izgatok a felső osztá­lyok ellen gyűlölet szükségét származtat­ják le. Pedig a főurak, főpapok, hivatalno­kok és más burzsoák egyénileg ártatlanok s mint osztály sem vádolhatok, mert mindez az igazságtalan és káros fejlődés általuk, de legnagyobb részben minden osztályöntudatuk nélkül jött létre. Nem is az a baj, hogy a felső osztályok erősöd­tek, sőt erősödésük is kérdéses. Az egész­ségtelen berendezkedés hátrányai rájuk is kihatnak: a tönkretett, kivándorlásba és eladósodásba keregetett kis ember rossz dolga visszahat a nagy és közép birtokra, emezet megőröli, amaz csak a folyton fo­kozott védvám által tud jövedelmet ki­hozni. E védvámfokozás, mint a betegnek a morfium, gyógyswr és méreg egyben. A parasztnak nem lenne szüksége a ma­gas búzaárakra, hanem volnának oly ma­gas közterhei, s nem fizetne oly magas árt mindenért, amire ipari termelőktől szüksége van. A középosztályt a városokba űzte e fejlődés, s otí a városi henszüiött polgárokkal együtt nyomorog, mert ter­melni nem képes, fogyasztása megdrágult, jövedelmei nem, vagy nem eléggé növe­kedtek. A hivatalnok, az orvos, a kereskedő szemben találja magát oly kenyér, hús, lakás és ruhaárakkal, melyek az 1870-ben fizetett uraknak kétszeres, sőt többszörös összegei. Ha Talleyrand szerint a francia királyság 1788-ban vulkánon táncolt, úgy mi elmond­hatjuk, hogy társadalmunk a pénzügyi össze­omlás vulkánja fölött kínlódik, s gazdasági létét*s gazdasági létet a váltólejáratok modj- ra hosszabbításokkal rendezi és tartja fenn. KRÓNIKA A hatodik zseni. Nincs szebb és magassto- 1 sabb erény ezen a csúnya és elkárhozott sárga- 1 yób son a szerénységnél. A szerénység olyan ibolya, mely a hatalmas tölgyek árnyában i!la- | tozik. Ha valami nagy ember, világeszinéket ter- j melő zseni szerénykedik — ez a szerénység vi- | szont olyan tölgyfa, mely az ibolyák árnyában , illatozik. Nem tudjuk, sikerült-e ezzel a pár sor­ral a szószéki stilust s a varjasendrei szabadis- kolai sermnitmondást érzékeltetnünk, mert ezút­tal Varjas Endréről, a szabad skoláról, meg ar­ról a szószéki frázis-puffogásról akarunk Írni, amelyet a Kölcsey-Kör péntek esti közönségének végigélveznie kellett. A közönség ezt a drága műélvezetet a kör vezetőségének köszönheti, a amely nem riadt vissza az úgynevezett akddály- októl és uem riadt vissza attól sem, hogy Varjast, ezt az üres és erőszakosan tartalmatlan káplán- j kát az előadói emelvényre segítse. Varjas meg- regid'a az alkalmat és olyan belemagyarázáso- kat vitt véghez a nagy orosz regényíróval szem­ben, hogy a leghajszálhasogatóbb talmudmagya rázó korifeus (helyesen: charifeus) is »szédeleg ha erre föltekint«. Szegény Dosztojeszkij. szeg- gény nyugtalan vérü, epileptikus forradalmár, jaj önnek, mert Varjas Endre rehabillitálin önt. Reáfogta kegyedre, hogy nem is volt barátja a minden gazságot elsöprő revoluciónak, esak úgy elnézelt héba hóba a titkos gyűlésekre és csak úgy viccből hagyta magát Szibériába hurcolni, ahol a sok szenvedéstől és gyötréstől rájött ke­gyedre a nyavalyatörés. S ha Varjas Bandi uem volna jezsuita s ha tudna a közönséggel szemben is olyan nyiit szavú lenni, mint a lapja hasábjai mögött, azt mondta volna: mindenkire rá kell, hogy jöjjön az epilepszia, hogy eljusson vére Krisztushoz. De Varjas csak szenvedéseket említett, vonagló gyötrődéseket és gyötrődő vo- naglásokat és egyéb ily s/.ószéki szókkal variált i köntörfalazásokat. A nyavalyatörés» a Heti S-emle ; számára tartogatja. Mulatságos az előadó sokat ( sejttető szerénysége. Előadta, hogy a világnak j eddig hat zsenije volt. Kettő az ókorr i esik. Negv a Krisztusi utáni korra. Dante, Shakes­peare, Goethe. Ez eddig összesen öt. És a hatodik ? kérdi ön. Ezt szerényen elhallgatta az elő; dó, meri a hatodik vilaffZ*eni ; maga Varjas Endre. Góthék nálunk. Góth Sándor és G. Kertész, Ella három darabban vendégszerepeli nálunk. Nagyképűség volna tőlünk, ha kritikát imánk a vendégművészet játékáról, ezt csak a napilapok tehettk. Mi csak dicsérhetjük a direktor intenci­óit, ki mindent lehetőt elkövet, hogy a közönség művészi igényeit kielégítse. Színházi műsor: Vasárnap délután Boszor­kányvár Millöcker regényes Operette. Este má­sodszor Leányvásár operette. (Cz. bérlet.) Hétfőn harmadszor Leányvásár. (A bérlet.) Kedd negyedszer Leányvásár. (Bérletszünet.) Szerda harmadszor A princ v gjáték. (B. bérlet. Gyuriik. Három gyűröm van. Egyik nagy, tömör. Rajta picinyke zöld smaragd virágok Fiús, dacos, szinte magasra tör, Ilyent talán nem hordanak leányok Közbül a gyöngy, egy színes szép napom vott, Négy kis smaragd — reményséy koszoruzza. Fölvidit hogy ha lelkem bus, lehangolt, De ujjamról — az élet majd lehúzza. A második boglár, gyöngy és rubin, Hajszálvékony az arany karikája Három baráti kéznek ujjain Ily három gyűrű égőszin virága S habár meleg, hűséges szeretettel Kezünk oly sokszor egymáséba tévedt, Válásra ébredünk egy szürke reggel, S a gyűrűket — lelépi majd az élet j A harmadik, két gyémánt könny közölt | Emlékezések méla kék z, fiija, , S mert minden könnye n beleköltözött Oly súlyos, hogy a kezem alig bírja. Fehéres fénye látszólag rideg De ujjamon egy sajgó izzó folt, Mégis — tölle akkor sem válók meg Ha majd kezem merev lesz és hideg ... Mert az anyámé volt. Vlnkler Margit. Egy pillanatra valamennyien úgy érezték mitha ez a hír, ez a gyászos, súlyos bir az egész s»erelem-éhes társaságot sújtaná, de az tan teljes erővel szabadult töl a sok rejtve rak­tározott, sokszor kikivánkozó káröröm. Mar nem Micit sajnált’ák, aki kiröppent szenzációkhoz nem | szokott életükből, hanem bőrére retkőztetett. nagy örömmel örültek Sebestyén szomorúságán. — Ejnye — mondták — vájjon milyen arc cal á!>it be közénk a nagy Don Juan? Hogy ■sokja meg majd újra ezt az egyszerű legény­eidet. Egész este nem fogytak ki a gúnyos meg­jegyzésekből és titokban apró gonoszságokra ké szültek, hogyha majd ismét beállít közéjük Se bestyén. Sebestyén pedig csakugyan csúnyán ösz- szetőrt a csapás alatt. Az utolsó hetekben szinte megnőtt a boldogságtól és úgy érezte, hogy éle­tének sok súlya és tartalma van, másra szüle tett, mint amit ez a Dob-utcából kiindult élet kijelölt neki és néha már képzeletben összeha­sonlította magát igazi urakkal, akik az élet szép­ségeit csodás nők oldalán élik le. Es most Mici elmeDt és az üres lakasban, amely még buján illatos a Mici emlékezetétől, nincs más, csak egy nagy, nagy, finom képekkel teli föstött illúzió- váza sok szertehullott cserepe. Sebestyén a maga átlagos képzelőtehetségével úgy érezte, hogy ő egy szép virágos fa, amelyek egyik oldalát le hasította és felpörzsölte egy gyilkos villám. E napok alatt Sebestyén megtört, kicsiny lett, nem mert az emberek szeme közé nézni és szentül meg volt réla győződve, hogy barátai és ismerő­sei mind és minden pillaualban az ő bukásán kacagnak. E» ezért nem is ment többé a törzs- kavézázba. Valójában azonban nagy és javithatlan op- timi ta volt Sebestyén és amikor megbizonyo­sodott róla, hogy Mici már soha többé az övé nem lesz, vad bizakodással dobbantott. — Ejh, — mondta sok reménykedéssel — nem Mici az egyetlen lány a világon ! És elindult uj nőt. keresni. * Sebestyén egy idő óta egészen megválto­zott. — Napközben, ha üz et ut»n szaladt, szem- I ügyre vett minden cs.n >s nőt, az utcán megfor- I dúlt utánuk egyiket-masika1 hazáig követte, erő- j szakos ismeretségeket köiöu, de már amikor i néha célhoz is ért, szomorúan és leverten kellett ■ konstatálnia : — Ez sem az igazi I Csakugyan, a kikkel megismerkedett, egy sem ért föl a Mici szépségével, egyik sem feled­tette el a Mici karcsú, finom termetét, ringó, buja járását. Sebestyén nem údott boszut állni, nem tudott uj nőt vinni az özvegyül hagyott lakásba, leginkább pedig a törzskávéházba, a honnét a régi, jó pajtasok gúnyos tekin'ete egyre >ebzőbben égette a lelkét. Este 7 óra tájban megállt, előkelő belvárosi varrómühelyek kapuja előtt és leste a lányokat. Vágyakozó szeme mohén futott végig a pajkos, tréfás, kergetődző leánycsoporlon és nem egyszer úgy érezte, hogy megtalálta az igazit. De a sar­kon várt már a lányokra egy-egy fiatal ember és amig boldogan összesimulva mentek tovább a párok, Sebestyén megszégyanü! ve, menekülő ár­nyék gyanánt surrant tova. Úgy sompolygott a falak mentén és égő tekintetét félénken meresz­tette szép asszonyok, lányok arcára. Az egyszerű, fürge és élelmes kis zsidó igy lett lassanként a szerelem mattiakusa és amig óvatos kalózként lopakodott az asszonyok után, , minden, minden elhalványodott elméjében. Két ! szőnyege.“, puha kényelemmel berendezett szobát látott, csak és azután a kávéházat az ő leigázott és megbüvőlt ellenségeivel, mert a régi barátai ellenséggé váltak e nehány hónap alatt és ha találkozott velők, gyűlölködő tekintette! tért ki za útjukból. Közben — mert vegkép elhanyagolta az üzleteket, — az állásából is kidobták, de sze­gény megháborodott Sebestyén még örült is neki. Most már állandóan az utcán kószált, vagy kiült a körúti kávéházak utcai ablakbiba. Rend­szert tartott szerelmi őrületeben é# pontosan tudta, mikor kell a leányiskolák kapuja elé ál lania, mikor jönnek ki a lányok a konzervató­riumokból, sziniiskolákból, varrómübelyükből, kalap eres tedé-ekből, vagy gyárakból. Ott ólál­kodott estenként a postahivatalok körül, amikor is irodista lányok ajánlott levelekkel siettek a postára, kopott felöltőjében dideregve és fogva­cogva plantaita magat a gépirómühelyek nagy üveges ablakába, ahol gyorsujju lánykák bent a kirakatban serényen kopugiatják teli a sok iv papirost, áttörte magát a dunaparti déli korzó sokaságán egy-egy úri leány után, aki nevelő­nőjével sétálgatott a sütkérező, csevegő és f’ör- tölő népség között, és egy egy formásabb masa mód kegyeiért kikocogott ó buda legszélső szé lére Éjszaka artista kávéházak méiyén húzta meg magát. Már sorba leoltogalták a lámpákat és ő még ott ült, csak égő szemei világítottak ki a barnás homályból. A szemei, ha reggel meg invult lánykereső, szomorú utjara, véres karikák közt úsztak, a haja csapzott volt, homlokán ve­rejték csörgött, a felöltője kopott volt és a nad­rágja rój'os. És egyszer egy éjszaka előállították Se­bestyént a rendőrök. Lakása nem v >l', foglal­kozása nem volt, hát tiltott csavargásért kivitték á toloncházba. Aznap este a törzskávéházban egy didergő, megrémült kompánia olvasott egy rövid rendőri hirt. Az emberek Micire gondoltak hirtelen, aki tündöklő fényességben ragyogott már a nagyvá- város kokottjainak élén és valaki csöndesen só­hajtotta : — Szegíny Sebestyén ! Ezért kellett elzül­lenie. Kálmán Jenő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom