Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-04-14 / 30. szám
XVI. évfolyam. Szatmár, 1912. Április 14. Vasárnap. 30. 8z. 9 f SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ——rr-r Telero 80. FÜG ÄS POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Bgösz évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap és szerdán. Egyes szám ára 10 fillér. Mindennemű dijak Szatmáriul, a kiadóhivatalban fizető Uj harcok eiőtt. Egy kormánybukást kiheverve, nemsokára magint összeül a magyar parlament. A kormány szerint, hogy lehetőleg addig szét ne menjen, amig meg nem szavazta a véderőjavaslatokat, az ellenzék szerint, hogy addig együtt maradjon, amig a többség meg nem igyekszik valósítani egyik programmpontját, a demokratikus választási reformot. A két álláspontot békésen összeegyeztetni — minden jel szerint — lehetetlenség. Kezdődni fog hát a harc : vagy bent magában a parlamentben vagy az uj parlamentért az országban. A kormány sajtója elsősorban magában a képviselőházban való harccal fenyeget, az ellenzéknek a Házban való letörésétől, ha kell, kidobásuktól sem riadnak vissza — mondják — a munkapárt negyven elszánt harcosai. Ha e,: meg nem történnék, valóban sajnálatos volna. A mai magyar parlamentárizmus gyönyörű példákkal szolgált már, betetőzésül most még csak az kellene, hogy benn a parlamentben az ököl erejével győzzék meg a többség urai a kisebbségi képviselőket. Nagyszerűen illenék a Khuen-kormány rendszeréhez, a Khuen-Héderváry emlékezetes húsz éves bánságából vesztegetés és egyéb zavaros vizeken át miniszterelnöksége mostani órájáig vezető kormányzati politikájához. Ó — a miniszterelnök — talán mar látta is a jól ismert képet felelevenedni. A pénz, terror, hatalom minden fegyvere és az ezzel való harc minden eszköze ott lehetett a reménységei között. A boldog horvát időkre gondolt, a 20 éves rémuralmára, amit most felélesztett a késő utódok elriasztása okából, hogy akik nem látták és hallották vitézi tetteit, most lássák és féljenek. — Még csak azt se kell hinni, hogy ez valami ábrándkép élt és él benne. Bizony megmutatta a mi „magyar“ miniszferelnökünk, hogy nem ke- vésbbé becsüli ő le a magyar alkotmányt sem, hogy nem kevésbbé kész minden eszközzel elnémítani a magyarság nemzeti törekvéseit és népének érvényesülési lehetőségeit, mint egykor és most lent Horvátországban s megmutatta, hogy azok az eszközök jók neki a magyarság ellen is, hogy kész alkotmányunk ellen is törni, ha lehet, ha ez neki sikert hoz. De mindez kecsegteti talán sok reménnyel, még nem érzi magát elég erősnek és elleneit elég gyengének arra, hogy bent a képviselőházban minden jog és törvény letiprásával vigye keresztül akaratát a mai kormánypártnak a nemzeti akarattal szemben. t Nem maradna más számára, min megkezdeni hát a harcot az országban, mint mondani szokás: Ítéljen a nemzet. Előbb talán még megfog próbálkozni, hogy mire mehet egy kis Horvátországból nézett minta szerint az úgynevezett békés tervekkel. Ez az ő békés terve azt jelenti, hogy ha már nem lehet becsapni egy egész pártot, egyenként kell megnyergelni az embereket. Erre is van receptje. A Papp Zoltán esetét bizonyára minden percben kész megismételni, de ennek eredményében talán maga sem bízik, mert bizonyára ezzel már megpróbálkozott, de a harcolók közül senkivel nem tudott boldogulni. Számítása szerint mindig vannak képviselők, akik félnek az uj választástól, ezeknek ijesztése a másik „békés“ fegyver. Mi nem hisszük, hogy azok, akik már majdnem egy esztendeje önzetlen harcot folytatnak a parlamentben és az országban is, akik végig álltak egy fárasztó nyári obstrukcióban, akik szembesz'álllak egy elnöki furfanggal való letörési szándéknak s végig becsülettel küzdöttek ideális céljukért, az általános, egyenlő, községenkénti titkos választójogért. Ettől, a még Khuen receptjei között is csak mérsékelt hatásúnak jelzett fegyvertől — ha egyáltalában annak lehet nevezni — megijednének. El sem tudjuk képTÁRCA. Furcsa mese. — Irta: N. E. Készen állott már a gyönyörű állatkert és ha a jó istenke belenézett volna, bizonyosan elszégyenkezett volna, mert csak most látta volna, hogy állatokat ugyan tud csinálni, de^már j az eltartásukhoz, elhelyezésükhöz mégis csak jobban ért az állatkerti igazgató. Hiszen szép az j oroszlán odakünn az afrikai sivatagban is, de j mit ér, ha az ember nem láthatja, mert ha oly- ; kor esetleg találkozik is ve'e az ember, nem j nézheti meg alaposan csak belülről, — mikor j már megette az oroszlán. Az állatkertben minden egészen máskép j van. A vadállat ép oly kevéssé ártalmas, mint ■ a szelíd, mert széles árkok és rejtett rácsok választják el a nézőtől. Továbbá a nézó'nek azon sem kell törődnie sokat, hogy miféle szerzet lehet, amit megbámul, mert minden ketrecen, vésett érc táblácskán ott az állat neve magyarul ás latinul és mág az is rajta van, hogy ki ajándékozta. Hát mondom, készen állott már az állatkert a legutolsó majomig és az egész világ csődült a csodálatára. A többek között egy külföldi hires tudós is megnézte és az igazgató nagy ambícióval kalauzolta körül a gyönyörű kertben, mert ismétlem, külföldi tudós volt az illető és ha nem is volt egész bizonyosan tudós, de egész bizonyosan külföldi volt; már pedig ez a fontos nálunk, hogy sokat adjunk a véleményére. A tudós megbámult mindent alaposan, aztán igy szólott : — Nagyon szép minden, nagyon tökéletes volna az egész állatkert, hanem . . . Az igazgató elsápadva rebegte : — »Hanem?» Ez a »hanem» az egyetlen állat, amit nem tűrnék el az »állatkertemben». — Pedig bizony itt megvan. Mondom nagyon tökéletes volna az egész állatkert, hanem az a baj, hogy ember nincsen benne. — Dehogy nincsen, dehogy nincsen. Itt vannak az őrök, itt vannak a látogatók, no meg itt vagyok én is. — Az mind sem számit. Egy jól felszerelt állatkertben csak az az állat számit, ami ketrecben van és fölirással van ellátva annak rendje módja szerint. Lám, a látogatók kutyát is hoznak esetleg magukkal, de az azért mégis csak más kutya, mint a melyik ott a ketrecben látható. Az állatkerti igazgató nagyon elszörnyedt e kínos fölfedezésre és elhatározta, hogy azonnal pótolni fogja ezt a hibát. Nem, nem tűrheti, hogy bárki is foltot találhasson az ő állatkertjében. Tehét még az nap megépittetel egy háromszobás ketrecet előszobával, fürdőszobával, központi fűtéssel és villanyvilágítással. Aztán az összes újságokban kiíratta, hogy ezennel pályázatot hirdet egy emberi állásra. Pályázhatik minden kétlábú, tolatlan észlőny, aki érzi magáról, hogy embernek számítódik. A pályázati fölhívásnak szinte elképzelhetetlen eredménye volt. Már nem emlékszem egész biztosan a számra, hogy hányán pályáztak, de jellemző, hogy a pályázók között volt ezerkétszázötven ügyvéd nyolcszázharminchat orvos, kétezernégyszáz néptanító és egy házbéruzsorás, aki csak azért pályázott, mert szerette volna a háromszobás ketrecet albérletbe adni hatvan munkáscsaládnak.) Elhihetik tisztelt olvasóim, hogy az állatkerti igazgatónak ugyancsak főtt a feje, hogy melyiket válassza a sok Ipályázó közül. Annál is inkább, mert minden pályázó mellékelt az okmányai mellé egy-egy ajánló levelet, valamely képviselőtől vagy városatyától. Ekkor váratlan eset történt. Az a bizonyos \aratlan eset, amely mindig a legnagyobb bajban szokott megjelenni és amiben csak a rövidlátók nem bírják észrevenni az isteni gondviselés munkáját. SZATMARj A nagy vására női) férfi és gyermek lüp"** ruhákban legolcsóbb árban 11 AGY'TŐZSDE MELLETT SZEREZHETŐKBE
