Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-12-24 / 103. szám

103 szám I XV- évfolyam. Szatmár, 89H. december 24. Vasárnap FÜGGETLEN POLITIKÁI LAP ELŐFIZETÉSI A R: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára !0 fillér. Megjelen hetenkint kétszer: vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 :== Telzlon-azarrs 80. •. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzeten KARÁCSONYRA. A harangok busán kongnak az idén. Kitudja, milyen idő virrad ránk . . . A filiszter, akit nem igen bolygatnak történeti események és akinek elég, ha a saját baját simíthatja el jól-rosszul, nem veszi észre az idők folyásán az idők jel­legzetes történeti karakterét is. A mának él, annak a napnak, amely meghozza most az örömet, holnap a bánatot. Két osztály az, amelyen nem suhant át nyom nélkül az idők szele. A szegé­nyek és gazdagok osztályán. Akinek sza­kadatlan nyomor az életük és akinek kö­vetkezetes jólét és boldogság az osztály­részük. Ez a két osztály adja meg min­den népnek történeti karakterét. Ez a két osztály, amely arcéllel áll szemben egy­mással, hol felül kerekedik, hol lekerül a történet színpadán. De a legritkább, hogy a fent lévő osztály alulra jön. Olyan erős a hatalmasok osztálya, olyan eszes, hogy nemcsak a vagyont bírja, de az alkalmaz­kodás törvényét is jóval, nagyobb mérték­ben mint azok, kiknek minden életnyilvá- nulásuk kimerül, a létfenntartás nehéz és minden testi erőt igénybe vevő küzde­lemben. A vallás, amely hivatásul tűzte ki eme ellentétek elsimítását és amely a fegy­verek legerősbike a hatalmasok kezében valaha az volt, ami mostanában a szocia­lizmus. Krisztus, akit a szegény nép sor- vadozó kínja meghatott, fölkelt és miként, a mi mesterlegény végig járta üldözött és béklyóba vert sorsosai lakóhelyét, hogy jósoljon nekik egy boldogabb jövendőt. A jövendő pedig szól nem annak az életnek, amely a síron túl lesz, ahol angyalok és egyéb paradicsomi teremtmények között kapjuk engedelmességért a tulvilági élet gyönyöreit, hanem a jóslás azok számára készült, akik inkább elfogadnak ma egy verebet, mint egy túzokot holnap. Más utón érjük el ezt az életet, mint amazt. Ezt munkával fogjuk kiépíteni. Az építés tartama alatt a munkások legtöbbje kidől, elsorvad a nehéz, a fárasztó teher alatt. De jön egy uj generáció, amely majd élvezi az elődök erkölcsét és köny- nyebben nagyobb életre valósággal foly­tatja a kulturális munkát. A paradicsom elérésére azonban nem munka kell. Ellen­kezőleg, éppen az a tulajdonság, amely ellenlábasa a munkának : jámbor türelem. A jámbor türelmet pedig elnevezték val­lásnak azok, akik olyan bőven ígérték tulvilági javakat azoknak, akik szépen meg­hajoltak azok előtt, kik hatalmukat éppen a tömeg megalázkodásának köszönhették. Ez volt csupán. A világ nem marad­hatott egy helyen. Régi kultúrák romjai parancsolólag ösztökélték a fönnmaradt emberfajokat és néppé kialakult nemzete­ket, hogy teremtsenek előbb jellegzetes nemzeti később pedig egyetemleges emberi kultúrát. A kuitura pedig, nevezetesen a szellemi műveltség ritkán egy egész nem­zeté. Leggyakrabb; n el hal azzal az em­berrel, aki kora és nemzed műveltségének irányitója. Ami utána marad, azok holt könyvek. Legfeljebb egy kőszobor. Ilyen kultúra, ilyen szellemi hatalom volt Jézus Krisztus. De csak addig, mig ő maga élt. Amint e földről letűnt, vele Apró szenzácziók. Irta: Vart In. I. A hangyák. A Gárdoiyi hangyái zsombékot akartak alapítani Rómában, a San Pietro téren. Mentek, mendegéltek, keresvén az alkalmatos helyet s végre megállapodtak a Bernini colonnadeja szé­lén, egy hatalmas oszlop tövében. A szorgal­matosok nyomban munkához kezdtek, levonultak a föld hasadékaiba, megvetették a hangyatár­sadalom alapját és berendezni kezdték a zsom­békot. De voltak közöttük filozófok, akik ahelyett, hogy a közjón dolgoztak volna, rengeteg oszlopra bámultak fel. — Ennek a hosszú egyenes vonalnak nincs vége — mondá az egyik. (Mert tudni kell, hogy a hangya csak egy emberarasznyira lát, mint az ember egy istenarasznyira.) Ilyen végtelen egyenes vonalat hangyák nem csinál­hattak, hanem csakis a természet. — Hátha van nálunk milliomszerte erő­sebb és hatalmasabb hangya — mondták a töb­biek — aki tud ilyen hosszú vonalat csinálni. Ezt a mérhetetlen egyenes sziklát bizonyára azért csinálta, mert végtelenül bölcs és kölcses- ségének nem érjük a végét. És végtelenül jó, mert itne alkalmas helyet ad nekünk a zsotr.- békunk felépítésére és az élelmet sem takarítja el utunkból pedig megtehetné, hiszen végtelen hatalmas. — Hátha úgy ált a dolog, hogy ez a nagy hangya nem is törődik miveiünk, mondták is­mét mások. Vizbe eshetünk, tűz emészthet meg, szélvész ölhet bériünkét rakásra, egymást felfal­hatjuk, elragadhatjuk egymás élelmét, még soha sem éreztük, hogy közbelépett volna. Talán azt sem tudja, hogy most itt. huztuk meg magunkat az ő végtelen egyenes sziklája alatt. Szóról szóra nagy disputa kerekedett. A zajra előjöttek a zsombékból a dolgos hangyák is és azonközben, hogy mindegyik párt a maga igazságát vitatta, nagy marakodássá fajult a dolog. Harapdálták, csipdesték egymást, azután behúzódtak a zsombékba és gyógyitgatták se­beiket. Mikor egészen lecsendesedtek, megszólalt egy józan vén hangya, — Máskor ne marakodjatok össze ilyen meddő dolgon. Maradjatok a zsombékban, dol­gozzatok a társadalom javán, szeressétek egy­mást, ne spekuláljatok e hosszú vonal erede­tén és ne bámészkodjatok addig a magasba, mig itt lenn a zsombékban el nem végzitek dol­gotokat. S a hangyák ezt végre be is látták. II. A filozófus. Volt egyszer egy kopasz fejű, hoszu, szürke s/.akállu filozófus, aki nagyon okos ember vala. Nem hiaba bújta napokon keresztül könyveshá- zhnak könyveit, de tudott is mindent Nem volt oly dolog a világon, amelyiknek ne tudta volna megmagyarázni az eredetét és okát. A haláltól azonban nagyon félt, mert rettegett a megsem­misüléstől. Ó, a nagy filozóf, kinek agyából or­szágokat besugárzó gondolatok tamadtak, nyom­talanul elmúljék, akár egy közönséges király f Hosszú éjjeleket töltött annak a titoknak a meg­fejtésével, bogy mi is voltaképpen a halai, ez a borzalmas megsemmisülés. Mert ezt a dolgot még nem tudta, ezt egyetlen egyet. Egy reggel ragyogó arczczal, ész nélkül rohant az utcára, könyvesházából, hol egész éj­szaka könyvei közt virrasztód és tuléradó örö­mében táncolni kezdett. — Heuréka ! Kecskebéka ! Nyomára jöt­tem a nagy titoknak. íme. halljátok és vigasz­talódjatok meg. E szavakkal csődité maga köré az embe­reket. Azok eltátották a szájukat. A bölcs meg­magyarázta nekik, hogy örök az élet és a ha­lál voltaképpen nincs is. Az erőnk nem sem­misül meg a halálban, csak átalakul és a halál nem az élet vége, hanem az anyag uj frázisá­nak a kezdete. Az emberi öntudatot képező erő sem vész el a halálban, hanem csak átlényegül. Mily vigasztaló, mily felemelő, mily boldogságos egy állapot tehát a halál. És a filozóf nem félt többé a haláltól. Sőt Nagy karácsonyi vásár női, férfi és gyermek ruhákkssn legolcsóbb árban SZATMÁR» A NAGYTÓZSD EM ELLETT ilEHEZHETÖKBE T ÁBOA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom