Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-12-03 / 97. szám
2-ik oldal S Z AT A M R-N ÉMET Szatmár, 1911. december 3. és nagy élettapasztalat hatalmas fegyvereivel. Elnöki megnyitója hatalmas kinyilatkoztatás, méltó tanuságtétel amellett, hogy Bánfíy szelleme, izzó fajszeretete, nemes szabadelvüsége megbiznató, lelkiismeretes kezekbe került, mint politikai örökség. Aki hive és barátja Bánffy eszméjének és azok propagálására alapított Reform Klubnak, az őszinte örömmel, teljes megnyugvással és a jövőbe vetett hittel és reménnyel üdvözölheti Dárdav Sándort, báró Bánífy Dezső méltó örökösét. Sztrájkok. A sztrájk nálunk kezd mind divatos- sabbá lenni. Nincs hét, nincs nap, sőt ide s tova nem lesz óra, melyben bérharcba ne lépne egy tömeg. Hogy miért ? Sokszor jogosultan, de többnyire immár kedvtelésből, majmolásból, felbiztatásból teszi le a szerszámát az iparos, hagyjt ott a munkáját a napszámos, nem szolgál ki a pincér, nem süt kenyeret a pék, nem szállít a fuvaros. A sztrájkolok ma már felette hetykén bánnak el mindenkivel, nem tekintve rendet, észszerüséget, méli ány osságot, bérharcba lépnek ; vagy többet kapnak, vagy a csillagos égért se dolgoznak. A munkaadók — igy vélekednek a bérharcbalépők — mind gazdag emberek, telik a zsebeikből, ha innén nem, hát a Werlheim-szek- rényből. Ezeknek kell, okvetlenü muszáj engedni, mert a sztrájkolók részén van az igazság. Ismételjük, hogy sok esetben jogos a sztrájk, amikor még a közönség is színpadával kíséri a bérharcban állók elhatározását. De odafajultak már a viszonyok, hogy jogosulatlanul kezdenek sztrájkolni egyes csportok ; visszaélnek a munkaadók engedékenységével, visszaélnek a közönség jóindulatával. És tart hetekig az áldatlan harc ; szünetel a munka, a munkásnak nincs keyere, a munkaadó egyideig bírja, ha bírja, de a legrosszabbul jár a közönség, mely az áldozat, mely a martalék. A közönségnek kell mindent busásan magfizetni, akár tetszik, akár nem. Mert hát enni kell, ruházkodni kell, lakni kell, lett légyen bár milyen drága. Ha pedig ez nem konveniál, tessék kivándorolni. Igen rendszerint ezt a megoldást választja a mindenfelől húzott, nyúzott, agyonsztrájkolt és a agyonsanyargatott közönség. Mert nálunk már minden mindegy. Ha rossz termés esztendő volt, rettentő mód felszökik mindennek az ára. Fizess publikum. Ha jó termés év volt, a munkásság vérszemet kap, sztrájkba lép, a munkaadó, a vállalkozó, vagy enged a munkásság követelésének és a közönségen vasalja be a többletet, vagy nem enged, akkor meg más forrásból kell mindent beszerezni persze megint csak jó drágán. Tehát újból fizess közönség. És te fizet- j hetsz mindig többet és többet, anélkül, j hogy sztrájkolhatnál. Ez ellen a nyavalya ellen kellene már ! valamit tenni. Ne legyen szabad préda a nagyközönség, ne legyen kizsákmányolható a legszemérmetlenebb módon, elvégre még vannak elegen, akik a hazai földön szeretnének élni és meghalni, bár drágább itt az élet és a halál. De annyira, oly mértékben ne legyen kiszolgáltatva a közönség a mindenfelől rázúduló nyomasztó ter- heknek ; elvégre valamelyes praktikus megoldást csak lehet találni, akár 9 kecske és a káposzta meséje mintájára. Az állam mindenkor legyen készenlétben, hogy j sen miféle támadás ne érhesse a közönséget, illetve a közönség zsebét. Ha tesszük j fel — és a legaktuálisabb — a pékek jo- ! gosulatlanul sztrájkba lépnek, fel kell ál- } litani állami sütőkemencéket, hogy a kö- ■ zönség még csak V10 fillérrel se fizesse I drágábban a kenyeret. Szóval hatalmas ! ellenakciói kell indítani, hogy a közönség ne legyen örökös martaléka a méltánytalan és indokolatlan sztrájkoknak. Hassunk oda, hogy népünk megelégedett, boldogéletet élhessen, ne pedig örökös rettegés között éljen. ERÓNmái Hajdú Károly tb. főkapitány személye körül sercentek a héten a pennák. Nem kissebb jelentőségű ügyről van szó, mint: megilleti-e ezt a régi tisztviselőt a tébé, vagy pedig a király sem csalhatatlan s ezúttal egy igen kisszerű közkatona bornyujából húzta ki a marsallbotot. A marsallbot ehelyütt nem valami szörnyünagy stalíumot, pozíciót, vagy hatalmat jelent, mert cifrának cifra ugyan, dejegyebe nincs is, mint cifrasága és egyetlen boldogtalan vége. Nem szándékunk ez alkalommal őfelségét igazolni, hogy elvégre is egy régi-régi hivatalnokról van ásó, aki negyedfél évtizeden keresztül szolgálja a várost, s akiről eddig mindössze sem esett annyi szóbeszéd, mint mostanság. Aki tehát föltétlenül korrekt s föltétlenül szerény tisztviselő lehet s igy föltétlenül megérdemli, hogy nagyot ne mondjunk, nemcsak a jogvégzettség hiánya alól való fölmentést, hanem a doktorrá- avatást is. Ha nem közpályán működik ez az ember, már rég helyrehozta volna azzal a rengeteg munkával, amit eddig végzett s a gyakorlattal, amit szerzett az elméleti képzettség hiányát. A kereskedelmi pályán rég önálló üzlete volna, mint iparos, tán nagy üzemet vezetne s tisztábban és intenzivebben élvezhetné a tavaszi szorgosság péterpálját, mint igy. Hja, de a közpályán munkával boldogulni nem igen lehet. Ide csak bele lehet születni, mint a trónöröklésbe. Magyar közigazgatás : régi nóta. Régi nóta, igaz De ha olyan régi, miért nem undorodtak még meg tőle az emberek ! * Egy szinügyi bizottsági tag, aki mellesleg ügyvéd s a helyi kongregáció egyik oszlop-zsenije, lelkendezve futott a héten Heves Béla színigazgatóhoz s kérdőre vonta, amiért oly ódon darabot, mint amilyen Hit és Haza, föleleveniteni merészkedik. A hivatalos esztéta félhivatalos megrökönyödéssel adta értésére a direktornak, hogy jóllehet kongregánisla léiére a föllárnadás bive, a* amolyan Schönherr-fóle rég elhantolt rémdrámairók föHámaszlásához nem adhatja hozzájárulását. Mi csöppet sem csodálkozunk a bizottsági tag ur tájékozatlanságán, elvégre Schönheiről s darabjáról mindössze rövid idő óta beszól a hazai s a világsajtó. Megszoktuk már, hogy nagyobb kapacitásokat., gyökerükben megingathatlannak látszó színpadi mestereket fitymál tönkre a szin- ügyi bigotiság. Példákat nem halmozunk, de azt az esetet föl kell említenünk, viszket kezünkben a penna, ba reá gondolunk, bogy táv ly egy szintén doktor, szintén ügyvéd szinügyi atyaisten a Nóra előadásán szörnyüködve érdeklődött, ki lehet az a kontár, holmi Ibsen nevű lény, hogy az igazgató ezt a fércmunkáját műsorra merte tűzni. Skrupulózitás volna, ha ezektől a szinügvi- analfabékáktól azt követelnök, hogy erőltessek meg lehetetlenül szegényes agyvelőjüket, hogy tehetetlenségük és tehetségtelenségük dacára nyissák tágra a szemüket és kíséreljék meg e’lesni a színpadi tudományok első elemibe való tudását. Csak nagyjában : mi a színpad, mi a dráma, mi a bohózat, milyen a szubrettszinész, kik volíak a nagy drámaírók, mik a régi és mik az uj darabok címei. Ennyi egyelőre föltétlenül elég volna ama nagyképü, de kisfejü uraknak, kiknek a színházban öt hat polyatámlásszék dukál. Azt azonban komolyan elvárbatnók attól a bizotlsági tag úrtól, aki doktor is, kongregánis a is, hogy a klerikális lólábait hegya odahaza, amikor a szinügyi fensőbbségót dörgölgetl a direktor orrához. A színház nem katolikus nagygyűlés, ott. a bizotlsági tagok külön meghívója nélkül is megjelenhet, szóhoz juthat az olyan református iró, amilyen Schönherr. Jóllehet sokaknak kellemetlen történelmi igazságok azok, miket színpadra elevenít. * legyen a dolog, de annál nagyobb a bér? Akar-e egyáltalán dolgozni ? házi szolga vagy gyárimunkásnak lenni — ugy-e nem felelne meg magának ? Persze, hiszen megvannak az igényei! — Már, hogy tud igy beszélni .. , mondta a kéregető és keserűen mosolygott. Honnan vegyek munkát? Kereskedősegédnek nem mehetek, ebből kivénültem, erre már gyermekkorban kell készülni, ugy-e ? házi szolgának nem fogadnak fel, mert nem akarnak letegezni ... gyárban sem . . . valami mesterséget ha tanultam volna, de nem tanultam ! — Kifogása az van elég . .. De mondja csak, hat ha fát kellene vágnia ? — Szívesen megtenném ! De most még a favágóknak sincsen foglalkozásuk ! így beszélnek a naplopók, mind. Ha most például munkát adnék magának, természetesen nem fogadná el. Akarna fát vágni itt nálam. — Igenis, szívesen. — Nagyszerű, pompás. Skvorzov nem minden káröröm híján dörzsölte a kezeit és behívta a szakácsnét. — Olga ezt az urat vezesd az istállóba, ott fát kell aprítania. A kéregelő vonogatta a válait, mint aki nem tudja, hogy mit csináljon, azután határozatlanul követte a szakácsnét Nem éhség, sem pedig a munkakedv hajtotta, tisztán az önérzete, nehogy újból hazugságba essék. De különben is annyira elgyöngitetfe az alkohol, hogy egy csepp hajlandóságot nem érezhetett a munkára , , . Skvorzov a nappali szobába futott. Ott az ablakból belátott az istálóba. Látta a kéregetőt és a szakácsenét végigmenni, a szennyes havon át, végig az udvaron. Olga dühösön nézett kísérőjére és lenézően fordult el tőle és kiköpött. Azután felzária az istállót és hevesen kivágta. — Bizonyára a kávézásban zavartuk meg a nőt 1 — gondolta Skvorzov. — Rossz teremlés ! Látta, hogy egy fatuskóra ül le a koldu és vörös fejét a 1 izeibe temeti, mintha gondo'- koznék valamin. A szakácsnő lába elé lódította a baltát és újra köpött egyet, A koldus félően magához vont egy fatuskót, a lábai közé szó i tóttá és egy gyenge ütést mért reá a b táv 1. A tuskó megingott és lebuk t a föld.e. A koldus megint felvette, belefojt a megdermedt kezeibe, azután a legnagyobb óvatossággal rásujtott a fára, mintha attól félne, hogy levághatja az ujját.. A fa újra eldült. Skvorzov dühe már elmúlt, most szégyelte az eljárást. Hogyan kényszerithetett egy müveit, elkényeztetett, sőt talán beteg embert, ebben a hidegben, ilyen durva munkára?! No, se baj . . . gondolta és visszament, a dolgozószobájába. Az ő javára történt. Egy óra múlva Olga megjelentés jelentette, hogy a fa készen van. — Nesze ! . . . Adjál reki ötven kopeket ! és ha ak r, eljöhet ide minden elsején fölapri- tani . . . Munka mindig lesz. Elsején a koldus eljött és megint kéréséit ölvén kopeket, noha alig tudott megállni a lábán. E naptól kezdve többször is eljött, mindig volt a részére munka ; havat lapátolt, istállót takarított, szőnyegeket, matracokat porolt. És mindig negyven-ötven kopeket kapott, egyszer még egy nadrágot is kapott ráadásul. Amikor Skvorzov más házba költözködött butorcsomagolással és szállításai foglalkoztatta a kéregetőt. Ekkor ugyan józan volt egészen, ! de szótalan és mogorva; alig nyúlt a buíorok- 1 hoz, lehajtott fejjel ment a kocsiután, nem is igyekezett — legalább látszólag — ügyeskedni ellenben remegett a hidegtől és zavarba jött, amikor a fuvarosok gúnyolódtak vala a restsége, a gyöngesége és a kopott kabátja n.. .. A költözködés után Skvorzov b- iivía magához. — A szavamat, úgy látom megfogadtá. Fogja, itt van egy rubel a fáradozásáért. Látom, hogy józan és nem fél a dologtól. Hogyan .hivjak. — Luskov.
