Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-07-02 / 53. szám

XV. évfolyam

Szatmár, 1911. julius 2. Vasárnap

53 szám

; ELŐFIZETÉSI ÁR:

Fg sz évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ara 10 filler.

Megjelen hetenblnt kétszer: vasárnap is szerdán.

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DR TANÓDY ENDRE.

SZERKESZTŐSÉ« ÉS KIADÓHIVATAL:

Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ■■ : .Telefon-iszá m 80.

Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők.

Viribus unitis.

Junius 28.

Káprázatos látványosság között, az ^ udvar jelenlétében, a lojális osztrák méltóságok, a hűségükkel tüntető cseh és hor- vát mágnások, a büszke lengyelek, a nagy titokban fogaikat vicsorgató olaszok s a diszmagyarba öltözött délceg magyar képviselők asszisztálása mellett, kiket csillogó koszorúba fontak a hadsereg minden fegyverneminek érdemrendes uniformisai, durrant el hagyományos módon a pezsgős | palack a hajókolosszus oldalán. '

S ez ünnepélyes pillanatban a katonai j zenekarok rázendítenek a Gotterhaltera, a * vizeken sötétiő hadihajók ágyúi bömbölve I adják meg a diszlüzet, az ezernyi ezer ! ünneplő tömeg elkábullan tapsol, éljenez, • hurráz s az ágyukkal megrakott félelmetes ! acélszörnveteg méltósággal siklik be az Adria hullámaiba.

S ezzel a paszitának vége.

Az első Dreagnought büszkén szeli a habokat s a trieszti partok ámulva csodálhatják az újszülöttet, mely bizonyára legfőbb ékessége, büszkesége lesz hajórajunknak.

A keresztelővel mi is egy lépést közelediünk a tengeri nagy hatalom felé és sok-sok lépéssel az anyagi tulerőfeszitések, nyomo uságai felé.

Azzal az acélkolosszussa! hatvan-het- ven millió siklott a tenger hullámaiba. Oly horribilis összeg, amelylyel egy évre Magyarországon minden nyomorúságot meglehetne szüntetni.

Nem azt a fizikai nyomorúságot értjük, mely a falvak omladozó viskóiból rí e énk, nem is a városok kopottas, éhező tömegeit értjük. A rongyokban való járásnál, a nélkülözéseknél, az éhező tömegeknél még van nagyobb nyomorúság is, mely ránehezedik az egész országra, ami szinte kizárja az eredményes és szebb jövővel kecsegtető munkát, ;<mi félelmetes és kétségbeejtő, mert hijjálan vagyunk azoknak az eszközöknek, amikkel azokat megszűri-' letni lehetne.

S ez a nyomorúság a szellemi nyomorúság, a kulturátlanság. Mely ott található az Alföld buzakalász-zal ékes rónáin, ; mely befurakodik a hegyek zugaiba, mely ott lebeg a csillogó paloták kapui előtt ! éppen úgy, mint a külvárosok lebujaiban, jelen van a legtöbb vidéki kaszinó kártyaasztalainál, hogy a vidéki vendéglők duhajkodó asztaltársaságait ne is említsük.

Az első Dreagnought, a sok-sok millió vizrebocsájtásánál, amely milliók azonban nőni fognak, mint a lavina, önkéntelenül e gondolatok jutnak eszünkbe, akikre csak egy halvány visszfénye jut a lapok hasábjairól e ragyogó ünnepségeknek.

De hát jó képet kell csinálnunk hozzá s művészi kezekkel leplezni tovább az igazi nyomorúságot.

Jobban áll, ha úri non szalanszszal nyúlunk a mellényzsebbe, kivágni azt a pár rongyos milliót; mert ki kell vágnunk, ha akarjuk, ha nem.

Még akkor is, ha feledjük vagy nem feledjük, vagy éppenséggel tudni sem akarunk róla, hogy Magyarországon mintegy félmillió gyerek nem jár iskolába, mert egyáltalán nincs iskola; hogy körülbelül százezer ember vándorol ki évenkinf, miért nem tudja a mindennapiját megkeresni; hogy mintegy 50—60 ezer ember pusztul el évenkint azért, mert a járásokban egyáltalán nincs orvos a fényes sallárium miatt, nincs kórház, hová a betegeket ápolás végett beszállítani lehetne.

De hát van Dreagnoughtunk.

A trieszti partok nyugodtak lehetnek, pár érctorokkal több fog vigyázni békéjükre.

Mi meg pedig fölemelt fővel, büszke

TÁRCA.

Az ajándék.

— Irta: Csehóv. — I

I

Sasa Smirnov egy nap gondosan ujságpa- j pírba burkolt tárgygyal a hóna alatt, jelent meg Kosolkov doktor fogadó-óráján.

— Nos, kedves barátom, köszöntötte az orvos, hogy érzi magát ?

Sasa szivére szorította kezét és izgalmas hangon mondta:

— Doktor ur, az édesanyám tisztelteti és i egyszeresen szívből köszöni, hogy engem, egyet- i len fiát kigyógyitott a veszedelmes betegségből és megmentett az életnek. Nem is tudjuk, miként rójuk le . . .

— Csak kötelességemet teljesítettem, hárította el betegének hálálkodását az orvos. Mindenki más a helyemben csak igy tett volna.

— Lássa doktor ur, mi csak szegény emberek vagyunk és sajnos, nem tudjuk megfizetni az ön fáradozását. Pedig ez nagyon a szivünkbe markol, mert oly igen szerettük volna . .. Hálánk csekély jeléül, kérjük fogadja el ezt tőlünk . . Ritka műtárgy és valódi bronzból készült,

— De hiszen teljesen felesleges, szabadkozott az orvos.

— Nem, doktor ur, ajándékunkat nem sza bad visszautasítania, szólt Sasa, miközben a csomagot bontogatta. Ezáltal édesanyámat és engem mélyen elszomorítana . . . Va’óban szép dolog és nagy művészi értéke van. Édesapa hagyta reánk és mi úgy őriztük, mint egy drága emléket. Édesapa ugyanis a régi műkincsek ösz- szevásárlásával foglalkozott és eladogatta azokat a mübarátoknak Most is ebből tartjuk fenn magunkat.

É szavakkai Sasa ünnepélyesen az asztalra helyezte az ajándékot: kis bronzkandeláber volt ez művészi kivitelben. Csoportozatot ábrázolt. Két mezitlen nőa'ak állott a talapzatán Kacérul nézdegéltek, mosolyogtak és úgy hatottak, hogy minden pillanatban készek volnának a magaslatról alá-'zállni és a szobában mámoros táncra kerekedni, ha nem az lett volna a feladatuk, hogy a lámpát tartsák. A doktor habozva nézte az ajándékot. Vonakodott.

— Igen a dolog nagyon szép, mormolta, de hogy is mondjam csak , . .

— Mi aggasztja, doktor ur? kérdezte Sasa hevesen.

— Nos úgy vélem, ezt a kandelábert semmi esetre sem állíthatom itt fel?

— Ah, ez nevetséges, doktor ur ! Azt hiszem, mégis csak a roü/észi érték a fő, szólt Sasa sértődötten. Nézze csak meg, mily finomak, graciózusak az alakok. Ha ennyi szépet lát az ember, meg kell feledkeznie minden földi szennyről. ügy tűnik fel, mintha az alakok valóban élnének; figyelje csak meg az arcvonások eleven kifejezését.

— Értem én ezt mind, fiatal barátom, felelt az orvos, de azért a lámpást mégsem állít; hatom f*l. Gyerekeim idejárnak, azután a höl— ! gyek . . .

— Doktor ur, ha ön is úgy akar gondol- j kozni, mint a tömeg, akkor természetesen ily I szinben látja ajándékunk becsét. De kérem, dok- t tor ur. pr‘bálja meg más szemmel nézni, annál ! inkább, mert visszautasításával édesanyámat és I engem mélyen megbántana ... Ön megmentette} ! az életemet, és mi örömmel odaadjuk önnek, j ami nekünk a legértékesebb és legdrágább. És j csak szivből sajnáljuk, hogy a párját is nem ’ adhatjuk hozzá . . .

— Köszönöm, kedves barátom és adja át üdvözletemet tisztelt édesanyjának, de ... az

i ajándékot nem fogadhatom el . . . azaz csak hagyja itt, szólt végül Kosolkov doktor, mikor betege elkomorodott arcába pillantott.

Báró Baratta Alajos-féle

poltári kerauiikai és agyagáruk (porcelán, agyagcserép OQ és bányatermékek agyagcsövek) kizárólagos képviselete O

Oáil és mein műkőgyár, tetőfedési és vasbeton vállalat.

n

........ ... .... ............ „ Gyártelep: Teleki utca 43. szám

Ir

oda: Attila-u. 1|B. sz. alatt

j Telefon 242 szarni