Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-01-01 / 1. szám
Szatmär, 1911 január 1. 2-ik oldal SZATMÁR-NÉMETI. zetnek mi haszna sincs, de a fizetés kötelezettsége őt terheli. S a vég? Bizony elég szomorú. Ennek az érvnek »Követel« rovatába ugyan a nemzet javára könyvelni semmit sem lehet. Ellenben a »Tartozik« rovat úgy meg van terhelve, hogy azt jobban már megterhelni nem lehet. Költségvetésünk még nincs s indemnitás- sal folyik a gazdálkodás. Ellenben megérjük a bank ex-lex-et, amelynek elkövetkezéseért egyedül a kormányt terheli a felelősség. Mert hiszen csak nem gondolhatta a kormány, hogy a függetlenségi párt küzdelem nélkül fogja megszavazni a közös bank szabadalmának meghosszabbítását, s el fogja ejteni azt a nagy nemzeti követelményt, amelyért a koalíció kebeléből aj ikult kormányt megbuktatta ? Csak nem gondolta, hogy a Héderváry- kormánynak fogja megadni azt, amit megtagadott a Wekerle-kormánytól ? A munkátlanság, a tétlenség idejét igy bosszulja meg a naptár! Hol vannak ezenkívül még a nagy szociális kérdések? Az általános választói jog, meg a katonai kérdések rendezése, az önálló gazdasági berendezkedésre való előkészülés ? Hol maradtak a drágaság csökkentésére szükséges lépések megtétele, a mezőgazdaság, kereskedelem és ipar fejlesztésere megkivántató feltételek megteremtése ? Hát bizony ezek még csak a messze jövő zenéi! Az Ígéretek himes mezején röpködő pillangók ! Hogy mikor válnak valóra? Ki tudja. Hiszen, ha csak a kormánytól függ, — megígérnek olt mindent. Programmot nyújtanak a jövőre nézve, amelyben benne van minden, ami cserébe áldozatot kíván a nemzettől, de semmi, amit ellenszolgáltatás nélkül adnának ! De előbb fel kell emelni a katonai létszámot, meg kell szavazni ismét egy csomó milliót a hadsereg és a haditengerészet fejlesztésére. Jó magyar nép, te pedig várd türelmesen, mig reád kerül a sor. Addig is elégedjél meg azzal, hogy egy csomó ember mellére feltüzik a különféle érdemjeleket, címeket és rangot osztogatnak azoknak, akik oly hűen közremunkáltak a nemzeti közvélemény megváltoztatásában. De azért ne csüggedjük ! Voltunk mi már rosszabb helyzetben is és a magyarok Istene mégis megsegített bennünket! Majd csak megsegít most is s mégis csak el fogunk jutni akkor oda, ahová vágyunk, bármily tövises utat is kell még addig megjárnunk I Ennek reményében kívánunk nektek „Boldog újévet i‘‘ Szerdán, Rátkay második fellépésével a „Doktor ur“-at, Molnár Ferencnek ezt a kedves, ötletes bohózatát élveztük. Elismerés hangján szólhatunk csakis az előadásról. Színészeink egész igyekezetükkel azon voltak, hogy összhangzó együttest produkálhassanak Azonban bármennyire is igyekeztek a személyek egyes tulzásbavihetó'ségét nem túlzásba vinni; nem bírták utólérni Rátkaynak pózmentes, végtelen egyszerű Pu- zsérját. Eszünkbe jut a „Sabitinok elrablása“ című darab Rettegije, akit ahány színész, annyiféleképpen ; de akit póz és túlzás nélkül még nem láttunk produkálni. Az a sima előkelőség, amivel szerepét megjátsza, az a nyugodtság, amivel minden egyes mozdulatát átitatja, adja meg az igazi Puzsérek karakterét. — Vidor esodálatraméltóan játszott — bohózatban. Sok oldalú színész s minden oldala ép, egészséges. Jók voltak : Sipos, ifj. Baghy, Horváth L., Ross. — Az előadást telt ház nézte végig. Csütörtökön este búcsúzott el a szatmári társulattól Rátkay Márton, a Király színház kitűnő tagja. Ez alkalommal a „Balkáni hercegnő“ cimü operett került színre nagyszerű előadásban. Rátkay, az ái-Boris herceg inasát játszotta az ő ragyogó humorával, az ő kivételes, finom művészetével. A közönség minden egyes szava után zajosan ünnepelte a kiváló művészt. Minden dalát, minden táncát ielkesen megtapsolták. Nagyon természetes, hogy nemcsak a közönség gondol vissza szívesen erre a pár forró és fölötte élvezetes színházi estére, hanem ugyhisszük Rátkay is, aki nemhiába arat az ország legelső operett színházában olyan óriási sikereket. A hercegnőt — a hirtelen megbetegedett Dénes Ella helyett — Görög Olga a nagybányai színház ko- loratur énekesnője játs; itta mindvégig igen szépen. Bállá Mariska, mint mindig, most is végtelenül bájos volt. A többi szereplők is: Káldor, Máíray, Pongrác Matild, Herceg Vilmos, Ross, Burányi és ifj. Baghy pompás összjátékot produkáltak. Fura vendég. Egy szál vendég, nem várt vendég Került hozzám — sajna, nem rég : Egy kis hajszál, deres, őszi, Mely a többit megelőzi, Megelőzi. Rálopódzott a fejemre, Mint ökörnyál a fény érre ; S játszi színe lön árulóm : Hogy tavaszom immár múl ón ! Immár múlón . . . Őszi hajszál árulása : Nyár múlása, tél dúlása Rád nehezül, szegény fejem. Haj, én azt el nem viselem ; Nem viselem ! Ki nem állom; túl nem élem, Hogy, ha jő majd szembe vélem Bájos asszony, szép hajadon, S szánakoznak ősz hajamon, Ősz hajamon !. . . ____ Dr. Herman Lipót. hí rek. Zöldfa szálloda. Fogatlan öreg bácsik szoktak igy mesét kezdeni az unokáknak : az én időmben vagy pedig : régen, régen, amikor még satöbbi . . . Ugye milyen nevetséges ez az elérzékenyülés- től tremolázó öregapós hang, mely meghatóan egyre az elrohant éveket pityergi vissza. A múltat, melyei mi, fiatalok csak azért tisztelünk, meit még tőlünk nem futott el, vagy mivel a jelen és a jövő is természetszerűleg múlttá bágyad. Ez pedig szabatosabban megint olyasfélét jelent, hogy az ember csak a jövő előtt emeli le kiváló tisztelettel a sapkáját. A sárga, a dohos krónikákba rámázott időt, mer telmult, nem süveged meg. Én nem kutatom, hogy jól van e igy. Csak azt tudom, hogy ezt a kis cikkecskét (melyben a becsületben megsárgult fehérházról lesz szó) valamiképpen meg kell kezdeni. Kabos Ede, (ez a bámulatos tehetségű, nagy iró, aki egyébiránt e város szülötte) gyönyörű dolgot irt Csengeri Kalapok cimmel a a fehérházról mely akkoriban még „Zöldfa szálloda“ néven elégítette ki a múlt idők, hogy is mondjam csak —; „mai kor igényeit.“ Azóta — persze — egy pár esztendő már elsánti- kált. Az irók, — köztük Kabos Ede is más úgynevezett : differenciálódottabb életet élnek ; amiből önként értetődő, hogy a kisvárosok Ez az idegen szó olyan furcsán hangzóit ebben a mestergerendás, egyszerű házban. Hanem a sorsnak kegyetlen ötletei vannak. Amig az öreg Szánthó éjt-napot együvé téve dolgozott, hogy vagyont gyűjtsön a lányának, addig csodaerős, kemény embernek bizonyult, de amikor elkezdett pihenni, egyszerre összeroppant. Megcsapta valami bolond hideg őszi szél s ettől ágynak dőlt. Laza lett, köhögött s egy napon köhögés közben véres lett a vánkosa Az orvos, a városból hivott tudós orvos azt mondta rá : tüdővérzés. Bucsuzáskor pedig halkan megsúgta Marikának: — Ha azt akarja a kisasszony, hogy az uratyja megérje a tavaszt, akkor sietve vigye a délvidékre. — Hova? — kérdezte Marika szepegve. — Vigye el Lussinba. Nincs messze és kitűnő hely. Marika az orvos tanácsát óvatosan közölte az apjával. Az öreg Szánlhó hallani sem akart róla. Ugyan ! Bolondság ! Majd rendbe jön ilyen szamárság nélkül is. Pedig érezte, hogy csakugyan elkelne a meleg napsütés, a más levegő. De gondolt valamire és ettől összeszorult a szive. Nem, nem és nem ! És konokul rázta a fejét. Hanem egy erősebb roham után, amikor piros, meleg vér ömlött ki a száján, mégis belenyugodott az utazásba. És elutazott Marikával. A nevelőnőt is magukkal vitték, hadd legyen Marikának még valakije. A tengeri levegő, a melengető tüzes nap mintha használtak volna az öreg Szánlhónak. Az első hét végén kezdte jobban érezni magát. Kerekes széken kivitette magát a tengerpartra és félnapot átszunyókált a napon. Utána szinte újra erősnek érezte magát Mikor visszatért a hotelbe, jókedvűen mondta a hoteltulajdonosnak, akivel a hallban találkozott: — Küldje fel kérem a heti számlát! A hotelier felküldte a számlát. Az öreg Szánthó, mikor megpillantotta a drága költségjegyzéket, majd elájult. Rettentő pénzt emésztett fel ez a fürdőzés. Nagyon levert lett. Nem szolt senkinek semmit, de másnap ismét rosszul érezte magát, A második héten az idő sem kedvezett annyira, a tengeren bóra volt, hűvös szelik borzongatták meg a part pálmafáit s a betegnek a szobában kellett tartózkodnia. A hét végén pedig megint kérte a számlát és aznap este újra tüdővérzése támadt. Az orvos azt mondta, hogy valami nagy belső felindulás miatt. Nagyon rósz éjszakát töltött rá. Másnap reggel aztán a következő különös parancsot adta Marikának : — írd meg a Trézsinek, hogy csomagolja be gondosan az édesanyád olajfestésü képét és küldje el ide 1 A harmadik hétnek is végére járt, amikor a kép megérkezett. Éppen a heti számlát forgatta a kezében a beteg. A képet odafüggesztette az ágyával szemközt és mindenkit kiküldött a szobából. Láza lehetett, mert rögtön elkezdett a képpel fenhangon vitatkozni. — Beláthatod anyjukom édes, hogy nem tehetek róla. Ez a komisz betegség levert a lábamról, ötszáz pengő forintot költöttem el három hét alatt. Sok ugy-e, nagyon sok ? Az édes lányunktól veszem el. De hát mit csináljak ? Mondd mit csináljak ? A beteg makacsul nézte a képet és egyre jobban elborult az arca. Aztán keserűen tört ki. — Látom, jól látom, hogy haragszol rám. Igazad van. Meglopom a lányomat. És mi lesz még, Istenem mi lesz még ? Évekig elhúzhatom igy és lassanként elfogom herdálni a lányunk minden pénzét. Nem lesz majd semmije. Koldus lesz, úgy marad, mint az ujjam. A mi édes gyermekünk, a mi szép virágszálunk . Jaj ? . . , Kint hevesen zörgette a bóra az ablakot. Nagyon viharos csúnya idő járt a tengermelléken. A beteg felnyögött és tovább beszélt. A szavai egyre zavarosabbak lettek és könnyek peregtek végig öreg, megviselt arcán. — Rossz, kutya ember vagyok, anyjukom. Ne nézz rám olyan szemrehányóan. Rossz, kutya ember vagyok. — Megan ! Megvan ! Nem vagyok már kutya ember, anyjukom ! Ismerd be, hogy nem vagyok. Nem téli idény beálltával:; — SZATMÁ R| n a;;g YTŐZSBE “ legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai p|T öltönyök, leányka felöltők <’^1| egolcsóbb áron mellett szerezhetők B E.
