Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-02-27 / 17. szám

6-ik oldal SZATM ÁR-NÉMETI. Szatmár, 1910. február 27. Telkek, házak eladása. A Teleki-utcán (A most épült ipariskola szomszédságában) közvetlen egymás mellett 6 telket ezekkel összefüggésben a másik utcán j 5 telket a vasúti raktárakhoz vezető utón 3 ! telket, mind 290—300 D-öles 19—20 méter ! i fronttal, a legkenyelmesebb fizetési feltételekké eladom. A külső soron (a Wesselényi-utca végén, az állomáshoz közel) 18,000 CD-ölnyi telkem­ből (25, 30, 300 négyszögöles telket négyszög- ölenkint 5, 6, 8, 10 koronájával) eladok. Úgy is, hogy vevő a telek árát csak építkezése után azon kölcsönből kell hogy meg fizesse a melyet neki 6, 672%'ra szerzek. A Batizi-ut mellett most épült fürészgyár tőszomszédságában és valamivel lejjebb több kisebb és nagyobb telkeket adok el. (Raktár vagy gyári célokra is alkalmas.) Továbbá a Kossuth Lajos-utca 11. szám alatt (Frankó-féle) nagy úri lakás és a Csoko- nai-utca 2. számú saját házam és a város min­den utcájában engem eladással megbízott há­zakat olcsón eladom. Lakom: Csokonai-utca 2. számú házamban Kolfa Mór. Eladó. Lapunk nyomdájában egy ügyes leány fizetéssel felvétetik. fe —■ ...— ■———■ ■ í0 rf CIPÓ és mindenféle lábbelik bevásárlására •«? modern eipő-üzletét Szatmár, Deák-tér 9. sz., a dr. Lengyel Márton ur házában. Határozott olcsó árak, jó kiszolgálás. .""'T'' Telefon-§xám 252.-------­Egy jókarban levő llarsdial Soms- féle 8 Eóerejü gőz-cséplőgép Békési-féle legújabb szerkezetű uj dobkosárral ! és uj szalmarázó tengelylyeJ jutányos árban \ eladó. — Megtekinthető birtokomon Akliban 1 (vasúti állomás és posta Halmi.) Bányász Albert. Szőlő­oltvánjokat szállít amerikai si­ma és gyökeres vesszőket külön­féle fajokban, faj­tisztaságért jotállva legdnsabb válasz­tékban a már évek éta elsőnek és legmegbizhatébbnak ismert: Kisküküliömenti első szőlőoltvány telep tulajdonos: Gaspari Frigyes. Mtdgyts 58. «zám. — (Nagyküküilő megye.) Sár Tessék képes árjegyzéket kérni! 'VtS Az árjegyzékben találhatók az ország mindé» részéből érkezett elismerő levelek, ennélfogva minden szólóbír- tskos Megrendelésének megtétele előtt az ismerős sze­mélyiségektől úgy szó-, mint irásbelileg bizonyságot sze­rezhet magának fenti szőlőtelep feltétlen megbízhatóságáról Birtokok és szatmári házak eladását, valamint bérleteket szolid alapon közvetít: Possvék Bándor gazdasági szakirodája Szatmár, Kazinczy-utca 7. szám. Közel 109 szatmári házé eladó HZRDETUÉNT. A szatmári Leszámítoló Bank r.-t. a jelen- j légi 2000 drb azaz kettőezer K 200 n. é. össze- \ sen K 400 000 koronát kitevő alaptőkéjét 1000 drb uj 200 korona n. é. részvény kibocsátása által ! 600.000 koronára emeli fel f. é. márc. 6-án tartandó közgyűlésén. Az uj részvények 280 K árban bocsáttat­nak ki oly módon, hógy minden régi 2 drb. birtoklása egy uj részvényjegyzésére jogosít; a jegyzések az intézet hivatalos helyiségében Petőfi utca I. szám alatt a hivatalos órák alatt történnek. Jegyzéskor, de legkésőbb f. é. április hó 1-ig a 280 kor. kibocsátási árfal egyidejűleg egy szerre megfizetendő az 1910. január 1 -tő a befizetés napjáig járó 5% kamat és kiállí­tási díjban 2 kor. 64 fillér. Viszont ennek ellenében az uj részvények már a íolyó év hasznában is a régiekkel egy­formán részesednek, tehát az 1910. évre szóló 4 számú osztalék szelvénnyel bocsáttatnak ki. Ezen művelet befejeztével az intézet saját tőkéi 840.000 koronára emelkednek, vagyis 3000 drb részvénynek megfelelő 280 korona részvénybelértéknek felel meg. A Szatmári Leszámítoló Bank r.-t. igazgatósága. ajy? o Klein 1 és Zársa cipészüzSetében Szatmár, Deák-tér 2. sz. (közvetlen a városháza mellett) készülnek mérték után a legcsinosabb és legelegánsabb mindenféle színes cipők angol, francia és amerikai fazon szerint. Továbbá készülnek ma már országos hírű modern vizmentes gyalog és lovagló ♦ csizmák. ♦ ♦♦ ♦♦ ♦♦ Állandó raktár kész lábbelikben, melyek a ♦♦ legolcsóbb árak mellett ++ —■ árusittatnak. ■ . - -r.-­o----—— ------------------o 4 4 4 fis 3 •í* ‘Ö > £ OLLA Gummi kü­lönlegeeBeg. ^ss| A tudomány mai JK állása szerint be JSO bizonyított leg­* jobb létező Gumióvszer ^apbatőazor- | szág mindé“ „vógyszertárá l ban 4S jobbj > drogériák f. bao * 3* “ *3 CJ &1 m 69 h. * C O ° w &) r o 0 ■s t Ö £ 3 S3 3 m *•* > > ► > ► Az elárusító helyek kimutatását, árjegyzéket és eredeti propaganda reklámot ingyen .küld az OI.I.A gummiayár Wien II|163. Praterstrasse No. 57. Eladó. Pázsit-utca 31. és 33. számú házastelek, ugyanott egy építkezésre igen alkalmas üres telek eladó. Értekezhetni Klein Bernát fü- szerüzletében Szatmár, Deák­tér, (Schwarc Albert-ház). isg gsg ^ ISÍ tfbs". W*» m se XffiSi KtEte ü Veszelovszky pia «T építész, é beton-, cémentáru és aerolith-gyára é S Z A ES NI Á R, Hunyadi-utca 63. szám. Elvállal mindennemű munkásházak és családi házak tervezését és építését. Különös építési anyagja az Aerolith, levegős kő, mely hordképesebb, száradóbb, könnyebb, szeilőz- tethetőbb és tüzbiztosabb, mint bármely más eddigi is­mert építési anyag s emellett negyven százalékkal olcsóbb. Raktáron tart mindennemű egy- és többszínű cément- és marmoralapokat; különlegességként bctonkerités-oszlopokat s gyárt mindenféle mükŐ- lépesbket s lábazatokat. Árjegyzéket kívánatra bérmentve! -fgjg »ügy« *512» &SA3! UXSfX lillliii xíSw. xföx xivm Síi»« Xils?$. a Váltókat, nyílt számlákat oloso kamattal leszámítol Folyó-szómlára kölcsönöket ad. Hitel-leveleket külföldre kiállít. ptéteket w 2 mellett könyvecskére chekszámlára !fj|j I _ gyümölesöztet Törleszteses kölcsönöket gyorsan folyósít 0 50 évre tőke és kamat 5%% 407, „ „ » » 6%% 35 „ „ „ „ 67,% 30 „ „ » 0*/ 4°/o 25 évre tőke és kamat 77*% 20 „ „ „ „ 8%% 15 „ „ „ „ 93/4% 10 .......................... »74% Lesseá mitolo Bank. Nyomatott a kiadótulajdonos: Boros Adolf könyvnyomdájában, Szatmár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom