Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-12-25 / 97. szám
XIV. évfolyam. Szatmär, 1910. december 25. Vasárnap. 9 J.U «*** -* u ja. '* 97. szám ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér, FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐi ' THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS SZERKESZTŐ : KACZÉR IGNÁC. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. 1 Telefon-szám ftn,-------Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Karácsonyi vágy. A keresztyénség ünnepei — társadalomünnepek : mindenikben van a vallásos elem s a költészet mellett annyi eszmei tartalom és általános érdekű igazság, hogy a bennük kifejezésre jutó vágyak, gondolatok, törekvések az örök é3 egyetemes emberi ideálokat érintik. A karácsony a béke ünnepe, a husvét az örök élet hitéből nyeri varázsát, a pünköst az ihletés hatalmát, világtörténelmi hatását bizonyítja. Most a karácsony csendje, ünnepi áhitata uralkodik egy napig a világ felett. Az újságok vezércikkei olyan prédikációi tónusban, komoly ünnepi hangon emlékeznek meg a Krisztus születéséről. A mi a templomoké, maradjon az övék. De a béke ünnepévé fejlődött karácsony egyetemes társadalmi ünnep. A jövőben ebben a vonatkozásában egyesíteni fogja mindazokat, a kik várják a fegyverek múzeumba helyezését s az emberiség nagy felszabadulását a fegyverek hatalma alól. Ki tudja: nem lesz-é a karácsonyból egyszer szent forradalom : a népek fellázadása a tűrhetetlen iga ellen, mely egyenes arányban nehezül a nemzetek nyakára szövetségeseik hatalmával. Az energia fenmaradását hirdető tudomány nem pirul-é el a hadgyakorlatok parádé-halottai- nak, a háború nélkül nyomorékká »edzett« rokkantak láttára ? Hová lesz az ifjú erő, micsoda pozitív munka hirdeti százezer esztendők (talán van annyi, hogy van a földön hadsereg) megszámlálhatlan harcosának munkáját ? Ezek a karácsonyi gondolatok, talán minden »ünnepi szám«-ban megszólalnak. Nekünk ilyen nagyszerű ünnepi vágyaink csak a távoli jövőben lehetnek. De ilyenkor karácsonykor jól esik megszólaltatni. Ha van nemzet, melyet a hadsereg intézménye sorvaszt, melynek életerejét a fegyveres világbéke emészti fel, akkor a magyar nemzet az. Minket agrárállamnak neveznek. Rosszakaratú szemfényvesztés ez ! Mi millitárállam vagyunk ! Most is csak a lehetőségét szeretnők biztosítottnak látni, hogy úgy állami, mint egyéni békénket megközelíthessük. Ennek az óhajnak időszerűségét senki sem tagadhatja. A mostoha sorsok legmostohábbja az, amit a most alakuló sivár viszonyaink helyeznek kilátásba. Mig a nálunk sokkal jobb keresetviszonyokkal megáldott államok aránytalanul kevesebbet áldoznak amolyan állami noblesz oblizs- ekre, nekünk a legeminensebb kulturális szükségeinket kell elcsititanunk a nemzeti érdekeinken messze felül álló, s ezekkel halálosan ellentétes érdekekért. Pedig a húr annyira túlfeszített, hogy az elpaftanása már nincs messze. Rab, leigázott nemzet nem sanyarog annyira, mint mi — a nagy szabadság és önállóság mellett. Azt védi a nemzetközi morál — ha van ilyen — és főleg a győztes lovagiassága, de mi nekünk panaszkodnunk sem lehet. Hisz egyenrangú felek vagyunk — a kötelességben 1 Mi kötelesek vagyunk a monarchia nagy költséges passiójában részt venni, szállítani a milliókat, pedig itthon az általános nyomor kezdi előre vetni árnyékát. És mindezt a panaszkodás joga nélkül: »Közös« érdekből tillózzuk le vitális szükségeinket. A mi békénk a sebekben szenvedő, elvérzett ember pihenése, erőgyűjtése, a nagy költségnek megfelelő bevétel lehetőségének biztosítása. Az u. n. kis egzisztenciák — az adősajló töltelékei — hihetetlen küzdelme a nyomorral, a sokat megkonzultáll és mégis győgyithatlan drágaság tovaharapozása oly fenyegető jelei a nemzeti elszegényülésnek, hogy a mi karácsonyi óhajunk nőm lehet más, mint az a forró óhajtás: vajha kedvezőbbé válna a mi sivár viszonyunk. A mig más államoknál a háztartás egyensúlya abban áll, hogy a befolyt adó elosztódik, visszaszivárog különböző alakokban az adófizetőkhöz, nálunk az egyensúly a monarchikus érdekek teljesítésében áll: senki sem veszi számba a forrásokat, melyekből népünk állampolgári kötelességteljesítő képessége táplálkozik. * Karácsony van. Ezelőtt valószínűleg 1900 és egynéhány évvel a bibliai mítosz szerint égi fényben fürdő angyalsereg röpdesett a levegőTABCA. Mesék Edithről. Irta: Steuer Simon. I. Edithtel Dél-Tirolban ismerkedtem meg egy úgynevezett téli fürdőhelyen, ahol a vendégek javarésze észak-Oroszországból rekrutálódott. Mikor először megláttam, ezüst szürke prémkabátjában, okos kis fején ugyanolyan szőrmével díszített széles kalappal, azt hittem, hogy ő is orosz. Hullámos, barna haja dús volt, mint mesék földjén a kalász. A szemöldöke — sohse láttam olyan szemöldököt — fekete volt, mint az egyiptomi északák és fénylő, mint ártatlan gyermekek karácsonyi álma. Különös módon kötött ismerettség. Egy barátommal sétáltunk a promenádon, (ahol a prospektus szerint, huszonkét fok melegnek kellett volna lenni, de aho! a szegéoy, tulbecsületes és megvesztegethetetlen hőmerőben lesiklott null’ alá a higany), amidőn szembe jött velünk Edith. Fiatal volt és üde. Az arcáról diadalmasan kacagott le a szépség. Egy rikácsoló vén gigerli kisérte, akinek a szeméből az érzéki gonoszság beteges fénye csillogott, — Te, szóltam hangosan, egész gyanútlanul a barátomhoz, — ha Katalin cárnő ilyen szép termettel birt, ha Katalinnak ilyen gyönyörű szemei voltak mint ennek a kis szibériai nőnek ; ha a szerelmetes királyasszony fogai olyan épek voltak, szóval: ha ugyanigy nézett ki, mint egy kis szláv virágszál, akkor Katalint, a nagy cárnöt egyenesen imádom, i A barátom közel hajolt a fülemhez. — Fiam, nem Dhet semmit sem tudni. Még - Szibériába kerülhetsz az ólombányába. A kislány meghallotta, amit mondtál. Edith pajkosan elnevette magát; a barátom oldalba bökött, én pedig nagy zavaromban bemutattam a mellettem bandukoló fiatal embert: — Barátom, Kormos . . . Kormos Aladár. Edith, most már hangosan nevetett, ami növelte a zavaromat. A lovagja, az öreg fatuskó bután vigyorogni kezdett. — De kérem — szólalt meg Edith — ez egy kicsit fura dolog. Bár tagadhatatlanul mulatságos. Hiszen én nem ismerem önt és igy . .. — Óh, az nem tesz semmit — vágott közbe Kormos — a barátomat bemutatom én. Igen derék, kedves fiú : — Surányinak hívnak. Surányi Géza. Azután az öreg felé fordultam, aki csak németül beszélt, de ezen a nyelven aztán annyit fecsegett, mint három osztrák képviselő. Egy perc alatt hadarta, hogy Vogelnek hivják, ezerhatszáz koronányi havi járadékából magánoz, volt Egyiptomban ; tavaly Montekarlóban lovagias ügye támadt, mert csupa vé- letlenségből pofonütötték a kávóházban; végtelenül szereti a csárdást: Mein Herr, — szólott különös recsegő hangján az öreg, — Tschárdasch, dás is mein Ideal, satöbbi. Mig az öreget hallgattam, egy masamód üzlethez érkeztünk. Edith be akart menni. Barátságos, meleg tekintettel bámult az arcomba. Egy percig szótlanul tartottuk egymás kezét, azután halkan súgta, finom mosolylyal az ajakén : — Holnap látogasson meg, Pension Kauer. Megígértem, hogy elmegyek. II. — Egyedül van itten, nem kisérte senki sem ? — Nem. — Hát a sarokban az a pici képű hölgy nem az ön mamája. — Dehogy is. Az Kauerné, a Penzió tulajdonos felesége. — Ej, ej — folytatta bamba csudálkozással a fiú — egy tizenhétesztendős bakfist egyedül egy ilyen nagy útra engedni. — Nos, mi van abban. — Magácska olyan naiv, hogy azt sem tudja mit jelent az egyedül lenni egy ilyen Penzióban, ahol... — önnek úgy látszik, nemcsak erről a társaságTtillre aplicált félfüggony (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. Unger Ármin kézimunka üzletek Szatmár, Kazinczy-utca. ma
