Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-12-21 / 96. szám
> XIV. évfolyam. Szaímár, I9!Q. december 21. Szerda. 91 FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKÁI LAP. A ..SZATRSAR-NEWIETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ES VASÁRNAP. ELŐFIZETÉS! ÁR: e »ész évre 8 kor. Félévre A kor. Negyedévre 2 kor Ecves szem >;re 10 filler FŐSZERKESZTŐ : FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS SZEHKESZTŐ: KACZÉR IGNÁC. SZERKESZTÉSES ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca lö ==: Telelon-szám 30. —- — Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Most, vagy soha ! A kormány megint cselekedett: Önmentési kísérletet próbált. Beterjesztette a bankprovizóriumot. Mindjárt belátunk ezen a cselekedeten kérésziül a jelenleg dicsőségesen uralkodó kormányunk — rejtelmes, sötét leikébe. A bankkérdésre vonalkozólag egyszerű terve volt: elvizenyősiteni. O'yan torzszülöttet, mint aminő a »készfizetések rendezése« (Khuen szerint) csak úgy lehet becsempészni, ha a figyelem szétszóródik s más izgalmas kérdések felé terelődik a közvélemény. Már attól sem félt, hogy beáll a bank- ex-kx Olyan fölényes nonsalanszszal nézett már erre a kérdésre, hogy merészen tovaro1 ogó szekerét ettől a »jelentéktelen« zökkenőtől nem is igyekezett elfordítani. Egyszerűen átakart robogni raj'a. A saját külön közvéleménye, —mert ilyen is van, sőt homlokára ragadja az - gyedül való, egységes nemzeti közvélemény patent-bélyegét, már kezdte pellengére állítani az esetleg obstrukciós hangokat hallató ellenzéket s kezdte fölényeden, gúnyosan lemosolyogni az ex-lexet, melynek ódiumát az ellenzékre hárította. Fölöslegesnek tartjuk — ezen nagyon ritkásan szőtt ártatlanságáéit lerántani. Minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a puskapor magától fel nem robban, valakinek közel kell tolni hozzá a parazsat : az ellenzéki pártok soha sern obstruálhatnak csak azért, mert nekik ob-ti ukciósdit j átszani tetszik. Az obslruk- cict — a komolyat és eredményest — a kormány idézi elő. A »ne tovább!« annál keserűbb, mennél következetesebb és szándékosabb az ingerlés. A visszahatásnak egyenes arányban kell állnia azzal a sérelemmel, melyet a jogrenden elkövettek. Hát van-é nagyobb, gyilkosabb sérelem, mint a melyet ez a kormány követett és követ el a politikai eikölcsön? Kezdjük a trónbeszéden, a kormányfiak nyilatkoza tán, a vezető politikusok állásfoglalásán, az Ígéreteken és biztatásokon le a legszimplább miniszteri tanácsosi intjuvig. Volt-e ezek közölt csak egy is, amelyik a valóságot tárta fel ? Micsoda silány fogadkozások és takargatott öndezavulások ! A trónbeszéd s a vele kifejezett királyi szó milyen gyászos keretbe jutott : rossz viccel lehet elütni igaz tartalmát s ezt megtenni magának a kormányelnöknek szabad. Hát hol van a hitel? A becsület? Vagy lehet játszani a király szavával is ? Kivánja-e valaki, hogy ebben a szerencsétlen országban legyen még politikai erkölcs ? A szavazatokat pálinkán és hitvány pénzen vették. Az ígéretek, fogadalmak csupán dajka-csititó dalokká sínylődtek. A nagy hitelű államférfiak elröppent nyilatkozatainak beváltását a bűnös vádoló csendben senki sem követeli. Hosszú küzdelmekben felzaklatott vágyaink, reményeink és ezekért szenvedett sebeink egyetlen ajkon sem találtak hangot a parlamentben, a nemzet szine előtt. . . Hát miért szenvedtük az arcul- csapásokat — a parlament szuronyos szétker- getését, a darabontok gazságait ? Most már odajutottunk, hogy a nagy küzdelmek és szenvedések, az elfojtott, elcsiíitott keserűségek és leküzdött, lázadó izgalmak mintha elfogyasztották volna a nemzet-lélek energiáját. Nem reagál semmire. Vagy talán a bűntudat bénítja meg ? . . . Mert itt az idő, hogy felujuljanak a régi sebek! A kormány maga sem bánná talán, ha egy eleven, szent lelkesedéstől izzó ellenzék agyonzuzná a bilincsekkel, melyekbe beakarja szorítani karjainkat. Talán maga is megsokalta már a bűnt, melyet elkövetnie ff kényszerült. 0 sem hitte talán, hogy ennyire kell mennie, ennyire sülyedne. Eladott akaratának nem hitt ennyi rombolást. Hiszen magyar emberek ők is !... A készfizetés elsikkadt egy skolasztikus nyilatkozatban. Hogy is van csak? . . . »A bank köteles gondoskodni arról, hogy a bank jegyeinek a külföldi váltók árfolyamában kifejezésre jutó értéke, a koronaérték törvényes pénzbába paritásának megfelelően állandóan biztosítva legyen«. No édes magyarom, ha ezt egy szuszra kiludod mondani, még ha százszor is elolvasod, akkor jó nyelved lehet; de megérteni — azt már nem kívánhatja senki tőlünk, ha csak a tudós Akadémiától nem. Pedig ez a — készfizetés. Ezért csináltunk annyi népgyülést, ezért ettünk végig TÁRCA. Másodvirágzás. Irta : Jávor Bella. (Folyt, és vége.) Egészséges, öles alak, széles váltakkal. Még fia- taiabbnak látszik, mint amennyi valóban ; szép, férfias arc, kissé kemény vonásokkal. Az asszony félve szólítja meg: — Kérlek, vacsoráztál már ? — De még mennyire! — kacag jókedvűen, megfeledkezve magáról. — ügy?! — Mit úgy? Vacsoráztam és punktum. Mit kereked annyira az élét minden szómnak. A leány fölkel ültéből s csöndes, kimért mozdulatokkal kimegy a szobából. Asztalához ül, ott az Ő szobájában, s kezére hajtja a fejét. így ül ő minden este egyedül, csöndben. Száraz szemekkel s gon dolgozik. M rt erősen figyel. Bentröl hallja a meg nyúlt veszekedés'. Erre megijed, sietve vetkőzni kezd, a lámpát eloltja és ágyába veti magát. — Megint nála voltál ? — ez az anyja hangja. — Miért nem kérdezted ezt eiőLb, mindjárt, ahogy bejöttem ? . . . — Nem akartam Anna előtt. Még ilyet is ? Pfuj ? — ügy? — kérdi a férfi gúnyosan. — Félted a kisassszonyt, azt a kis apácanövendéket . . . Hadd csak. szép dolgokat beszélnek őróla is. Már pedig nem zörög a baraszl. . . — Kiről, Annáról, az én lányomról ? Ez nem igaz — Miért, hiszen ő se félisten . . . — Nem, de becsületes leány, hiszen ki se moz dúl soha. Hát már Őt se hagyjátok békén. — Hehe! És tudod mit mondanak? Azt mondják, hogy éppen az én szeretőm. — Te, ne mondd ezt tovább. Ezt én nem bírom hallgatni. Te részeg lehetsz, hogy igy tudsz beszélni őróla. Talán te magad is hiszed, amit mondsz ? Amiről biztosan tudod, hogy nem igaz, hogy nem lehet igaz. — De sokat beszélsz. Őrlő malom a torkod. Boszorkány vagy, ördög vagy. — Tán ne is beszéljek. A leányom becsületében is gázolni hagyjam azt á sok buta, rosszlelkü embert? Nem fogom ezt megengedni ! Meg fogom ellenetek védeni, mert nincs más senkim, mint az az áldott, jó leány. — Hja’ az a liliomszái, az a szentséges Mária. Lelkem kis védszentje, hehe . .. Értjük .. . — Részeg, gyalázatos, részeg. — De most már hallgass ! ; — Te hallgass! Az én leányomról ne beszélj igy, ilyen szájjal ! — Mii ? Micsoda ? ! Fojtogatni kezdte az asszonyt. Nagy esetlen mozdulatokkal fogott hozzá, de ugylátszott, rögtön agyonmorzsolja. Az asszony ügyesen siklott ki a keze közül. Az ember fölemelt ökle már csak a hátát érte, hogy teljes hosszában végigvágódott a földön. Élesen elsikoltotta magát : — Anna ! A leány pillanat alatt bent volt. Úgy, egy száll ingben jött be. Nem is tudott erről ; nem törődött ez- i zel. Elszánt volt, pillanat alatt határozott. Most, most j fog leszámolni ezzel a vadállattal. Eléje áll!; a kezét íőlemelte; nem remegett, a hangja érces volt, fenyegető. — Elégi Ne lássam ezt többet ! Ne tegye az anyámra a kezét, mert megölöm. Hinni lehetett neki. Látszott rajta, hogy megtenné. Zavarodott, őrületes tekintetével nézett széjjel, mintha csak azt keresné, mivel végezhetné el a leg- : jobban. Az ember kedvtelve nézett végig rajla. A szeme 1 mámoros volt, a pillantása simogató. Mosolygott. Szé- i lesen, sokatmondón. A leány ott állt elölte egy szál I ingben, kibontott hajjal, égőpiros arccal. A haragtól í égő arcát másra magyarázta a férfi. Látta a leány i fölemelt karját, amint olyan csodálatosan megfeszül! I A téli idény beálltával: BBBfflSBH&gKMHi legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felöltők legolcsóbb áro 3 Z A T ■ A R, NAGYTŐZSDE MELLETT SZEREZHETŐK BE.
