Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-10-26 / 80. szám

XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. október 26. Szerda. A 7 80. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor I Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ : THURNER ALBERT. FELELŐS SZERKESZTŐ I DUSZIK LAJOS. SZERKESZT9SE8 ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 -- Telefon-BZi«ro 80.-—^= Mindennemi] dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Tarlózás. (D.) A magyar politika az egyetlen jól ki­fejlett nemzeti iparág: horribilis kivitele van. E kétes értékű, de talán igaz tartalma és keserű viccre a delegáció »nemzeti« munkájá­nak szemlélete adta meg az impulzust. Ha egyéb érdeme nincs, legalább aktuális. Akik a milliókat megolvasatlanul dobálják bele a két­fejű sas borzalmasan jól emésztő gyomrába, akik megszédülve a rettentő summáktól nem lálják a veszedelmet, mely a távolból feléjük tátong, hogy elsöpörjön és összezúzzon ilyen nemzelsorvaszlással nemzetellenes hadsereget hizlaló fekete sereget, mintha az agyonfojlott csecsemő nyöszörgésére egy pillanatra felesz­méltek volna. A magyar iparról beszéllek a delegátusok 1 Keserű szatíra. A Káinok, akik suhángok- kal agvonsujtották a vérszegény kis Ábelt, akik a közös bank és közös vám polypkarjaiba dob­ták iparunkat, kereskedelmünket lováb ra is: hadd szívják véréi, most még szót mernek emelni az agyonütött és agyonsajtolt, szegény árva magyar ipar érdekében. Nem egyéb ez, mint a Pilátusok szem­fényvesztő kézmosása! Egy kis hanldobás a sir mélyébe sülyeszíelt koporsóra. Mert a magyar ipar halott. Legalább is haldokló. Akik elvágták a fa gyökereit, hogy elhervadjon, most egy kis vizet öntenek tövébe .. . A jó urak azt kívánták odafönt, a magyar politika fókuszában — Bécsben — hogy a hadsereg számára eszközlendő ipari szállítások­ban Magyarország a kvóta arányában része­süljön. Minő meghaló hazafiság! Talán még a tulipánt is gomblyukaikba tűzték e nagy ipar­pártolásnak okából? A közös hadügyminiszter — mit tehetett mást ? — Ígért. De kijelentett valamit. Nem kevesebbet, mint azt, hogy a kvótaszerü része­sítés nem vihető keresztül. Miért ? Mert ipari berendezkedésünk hiányos; tehát nem tudunk szállítani s igy a kényszerűség az osztrák ipar­hoz sodorja az aránytalan megrendelési többletet. íme itt a képmutatás; az osztrák politiká­nak eme bő köpenyege, mely bármily hosszú legyen is, kikandikál alóla a — sasköröm. Hát ki az oka annak, hogy a magyar ipar ilyen tuberkulotikus ? Ki sorvasztja agyon ? Ki vonja el tőle a levegőt ? .. . Ki szorítja el ereil, hogy vérkeringése ne legyen szabad és igy egészséges ? íme ezért kesergünk mi a sok millió ván­dorlásán. Mert egészséges viszonyok mellett e millióknak vissza kellene jönniök az ipari szál­lítmányok értékeként s a rettentő kiadás fede­zetetet találna egy csomó iparos és gyári mun­kás keresetében. De a mi millióink csak mennek azon az utón, melyről nincs többé visszatérés. Hová fog ez vezetni ? Ahol a kettős könyvvitelben csak a »tar­tozik« rovat van tele, a »követel« pedig vakí­tóan üres, ott beáll előbb-utóbb a bankrót. S a mi állami háztartásunk ilyen egyoldalú — a teher javára. Lassan, de biztosan közeledünk a bankrót felé. Az állami élet akkor egészséges, midőn megvan a természetes anyagcsere, a lüktető vérkeringés az államszervezet tagjai között: a politika vívmányainak le kell szivárogniok a nemzellest végtagjaiba, hogy azok el ne veszít­sék teljesítőképességüket, munkabíró erejüket. Delegációzó urak 1 Ez az iparpárlolási fel­buzdulás talán alvó lelkiismeretűk felébredése, talán nemzelsorvasztó-polilikájuk feleszmélése volt. Talán mig a szédítő numerusokkal dobá­lóznak, meghallották a husinségesek káromko­dását s a kivándorló munkanélküli kisiparosok bucsuhimnuszát ? Kainpolitikájuknak késő szánakozása ez! * * * Mig a delegációkban a hadsereg költségeit sajtolják ki a magyar nemzetből, felébred is­mét a régi kérdés: a nemzet jogainak elis­mertetése a hadseregben. Talán valami halovány logika van e kér­dés f lvetésében. Hiszen azokért a nagy, erőn­ket messze túlhaladó áldozatokért, amelyeket mi a fegyveres világbéke oltárára s a Dread- noughtokkal helyreállítandó európai egyensúly mérlegserpenyőjébe dobunk, jól esik elábrán­doznunk a mi beteg reményünkön — a had­seregben is érvényre jutandó paritáson. TAEC JL A család titka. Iria : Szécsi Ferenc. Az úr. — Az anyós Az asszony — Az úr barátja. Az anyós (a vendéghez): Ha jól hallottam, uraságod fiskális. Az ur barátja: Az vagyok, nagyságos asz- szonyom. Az anyós: Boldogult férjem nem szerette a fiskálisokat. Az ur barátja: (fanyarul mosolyog és nagyot nyel): Csakugyan ? Az anyós : Igen. Mindig azt mondla, hogy a leglöbb prókátor közveszélyes ember. Az asszony (zavartan): Szegény apa csak tréfált. Az anyós: Nem tréfált. Tapasztalt, okos ember volt. Tudta, hogy mit mond. Az ur barátja (a házigazdához súgva); Kelle­mes asszonyság az anyósod. Az ur (egy kicsit sóhajt és nagyon mosolyog; az anyósához, rendkívül kedvesen): Kényelmesen ül mama? Az anyós (zord mosollyal): Köszönöm, kedves Béla. Legyen nyugodt. A maga kedvéért nem fogok efordulni a székről. Az asszony (szemrehányóan): De, mama! Az anyós (az ur barátjához): Ugy-e, milyen fi­gyelmes vöm van nekem? Az ur barátja : Gralulálok. Az anyós: És neki nem gratulál? Az ur barátja: Mihez, kérem? Az anyós (zordon humorral): No hát, az anyósához! Az ur barátja (élénken, de meggyőződés nélkül): ó, igen . . . Az ur (megdöbbentő előzékenységgel) : Paran­csoljon még a halból, édes mama. Az anyós: (célzatos nyamatékkal): Köszönöm, kedves Béla De maga igazán vigyázatlan. Ne biz'as­son. Még szálkát találok nyelni . . . Az ur (őszinte ijedtséggel): Isten ments! Az anyós (száraz kacagással, az ur barátjához): Mit szol hozzá, hogy félt engem ez az aranyos ember ? Az ur barátja (meggyőződéssel): Csodálatos, Az anyós. Laza van. Csodálatos. Ez igazi szó. Ó. tudom én azt, hogy ritka és irigylésre méltó az az anyós, akiért ennyire reszket a vejecskéje . . . Az ur hantija (csakhogy mondjon valamit); A hal felséges. Az anyós: Az én leányom házában minden ki­fogástalan. Lehet is. Telik is (Szúró pillantást vet a vejére.) Van miből. (Ismét bőségesen szed ki a ha­lastálból.) Az ur (hihetetlen szeretetreméltósággal): Ne ért­sen félre, kedves mama, de csakugyan jó lesz vi­gyázni. Halevésközben nem tanácsos . . . Az anyós: . . . beszélni. Értem. Ez annyit je­lent, hogy : „Fogd be már a szádat, vén csór . . .“ As asszony (feszengve, anyja, szavába vág): De mamácskám ! Hisz’ Béla egy szóval sein bántott . . . Az ur (a mártiromság följajdulásávaí): Esküszöm, hogy eszemben sem volt . . . Az anyós (élesen): Ismerem már ezt a nótát. Az a bizonyos „fogd be a szádat“ nemcsak oda céloz, hogy az „édes mama'1 hallgasson, hanem oda is, hogy ne fogyasszon többet a halból. Az ur (élénken tiltakozva): No de ilyet! Az anyós (még kellemetlenebből): Mert ha az ember kénytelen befogni a száját, akkor tudvalevőleg nem bir halat enni. És ez hasznos dolog, kivált mi­kor a halat hidegen éltévé is szereti a házigazda . . . Az asszony (csittitó pillantást vet a fészkelődő férjére): De, édes mamácskátn ! Az anyós (remek fogsorát villogtatva): Jó,.hát nem mondtam semmit. De azért is ide azzal a halas­tállal ! (Derekasan vesz belőle és tüntető mohósággal falatozik.) Az őszi idény beálltával: £ SZATMÁRj NAGYTŐZSDE “ legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felöltők golcsóbb áron ELLETT SZEREZHETŐK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom