Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-10-26 / 80. szám
2-ik sldftl SZATMÁR-NÉMETI. Szatmár, 1910. október 26. Az ábrándnak már vértanúja is van. Sze- J gény néhai való közös hadügyminiszter — : Pittreich — azért dőlt nyugdíjba, mert érzékeny szive megindult azon a kiáltó igazságon, amit a magyarok, a magyar delegátusok úgy elhallgattak. Mert kimerte mondani, hogy a monarchia másik felének elismerése egyenesen fokozná a hadsereg harcképe3ségét. Most egy sötét nevű, de világos, tiszta fejű és magyarosodé szivü mágnás — Windischgrätz herceg — szólal meg a mi elárult követeléseink ügyében. Nem kevesebbet hirdet, mint azt, hogy a nemzet követelésének érvényesítése egyenesen katonai érdek! Mig a megindulásig fokozódó örömmel látjuk a magyar levegő asszimiláló erejének ilyen remek produktumát, hogy egy nagy ellenségünk sarja igy azonosítja magát jogosnak elismert törekvéseinkkel, addig a felháborodásig menő undorral és megvetéssel ismerjük fel politikánkban a meghunyászkodó, talpnyaló kufárok folytonos árulását, jogaink, érdekeink olcsó feladását. Amit a fajmagyarok, a történelmi hősök szent neveit családfájukban fitogtató kurucuno- kák gyáván prédára bocsátottak, azt védelmébe veszi a legosztrákabb mágnáscsalád magyarrá nevelkedett unokája. Nem tudom : örömre van-e itt okunk, vagy sírásra ? . .. * A magyar nemzet figyelme most kidülledt szemekkel néz a Belveder-palola felé. A magyar trón örököse nyilatkozott. És olyan nagylelkűen s okosan, hogy e nyilatkozat egy nagyszabású, széles felfogású modern embert sejtet a jövő magyar királyában. A demokratikus irány, melyre az idő szele hajtja nemzetünket, a jövő uralkodójának is programmját képezi. Jól esik hinnünk, hogy ez a népérdekeket felemelő uralkodói programra őszinte. Vagy trójai faló csupán, melynek méhében veszedelem rejlik számunkra? II. József császár is felvilágosult, szabad gondolkozásu, nemes lelkű volt, mint ember, csak egy hibája volt, nem akarta fején viselni a magyar alkotmány szent szimbólumát — a koronát ! A koldusok. Társadalmi életünk minden mozzanata bizonyíték amellett, hogy az erős, munkaképes egyének hivatottak arra, hogy a gyöngéket támogassák, hogy azoknak fejlődését, megélhetését biztosítsák. De ugyanezt bizonyítja a természet is. Ha figyelemmel kísérjük a madarak és más állatok életét, tapasztalhatjuk, hogy az állatok egész odaadással csüggnek a gyöngéken, gondoskodnak azok megélhetéséről. Mig azonban az állatok nyilván természetes ösztönükből eredő kö telessőgből istápolják tehetetlen társukat, az ember a legtökéletesebb lény, nem érezve kötelességet, szánalomból — vagy azért, hogy tettével a jószívűség látszatát tüntesse fel — nyújtja alamizsna-filléreit a nyomorban sínylődök rimánkodó szavára. Az ember büszkén hirdeti magáról, hogy egy magasabb, fenségesebb lény, ő a világ ura s büszke ségében nem veszi észre, hogy az oktalan állatok között nagyon sok van olyan, amely természetszerű kötelességét sokkal inkább tudja teljesíteni. Nem veszi észre, miként az állat érezni tudja azt, hogy a gyöngéket, a tehetetleneket és nyomorékokat istápolni köteles és kötelességének teljesítésénél őt nem a szánalom érzete, és uem az a cél vezeti, hogy azzal a jótékonyság glóriáját magára övezve büszkélkedhessék. Nagy boldogság, ha az ember munkaképes, ha nincs arra utalva, hogy nyomorúságos életének fenntartása végett mások alamizsna filléreit kelljen kikönyörögnie és mérhetetlen szerencsétlenség, rettentő fájdalom, ha nyomorék és munkaképtelen testünk keserves fenntartásáért az alamizsna fillérekért kell könyörögnünk. Borzasztó élete van a nyomoréknak. Összetört, összeroncsolt teste fenntartásáért rimánkodnia, könyörögnie kell az erősekhez, látni kell azok munkára képes fizikumát, összehasonlítani a saját roncsaival és amellett éreznie kell azt, hogy az erejük teljében levő boldogok, hogyan fordulnak el az undor kifejezésével tőlük, amidőn szánalomból, vagy hiú feltűnés- vágyból feléjük dobják a keserű alamizsna filléreiket. Ha figyelemmel kisérjük a napilapok közleményeit gyakran olvashatjuk, hogy X. Y. ilyen és olyan jótókonycélra adományozott. Ha egyes pénzsrisztok- raták nekrológját olvassuk, biztosan gyönyörködhetünk benne, miképp az jótékony és nemes szivéről, adakozásairól nyilvánosan ismert volt. Mindezek pedig azt bizonyítják, hogy azok, akik anyagi tekintetben arra magukat képeseknek tartják, adakozni leginkább nyilvános dicséret és elösmerés elnyerhetése ért adakoznak. Ha végig megyünk egy vidéki nagyvásár emberáradata között és figyelemmel kísérjük a nyomorék- koldusok mellett elhaladó vásári közönséget, tapasztaljuk, hogy a közönség, midőn fillérét a rimánkodó- hoz dobja, az undor kifejezésével fordítja tekintetét Az ur (súgva, a feleségéhez): Ebből még laj lehet . . . (Komoly aggódással nézi az anyósát.) Az asszony : Mamácskám, igazán kérlek . . . Az anyós (aki ebben a pillanatban szálkát nyelt, ijjesztően kezd iuldokolni.) Az ur (rémülten fölpittan) : Szent Isten 1 Az asszony (szintén halálra ijedten) : Jesszus Mária / Az ur (magából kikelve, ide-oda futkos): Hamar . . . Vizet . . . Segítség . . . Megőrülök . . . Az asszony (az édesanyja hátát ütögeti): Segítség! Az ur (reszket és hebeg a rémülettől): Az Isten szerelméért . . . Már hörög . . . Meghal . . . Végünk van . . . Az ur barátja (sokkal higgadtabban): Küldj orvosért. Az ur: Nem . . . Késő lesz . . . Bocsássatok . . . (Félretolja a feleségét, elszánt mozdulattal az anyósi torokba nyúl és kihúzza belőle a szálkát.) Az asszony (örömteli sikoltással nz anyja nyakába borul): Mamácskám, édes jó mamácskám . . . (Sírva fakad.) Az ur (viharosan megöleli a barátját; ujjongva): Meg van mentve ! . . . Háta az égnek ! Ó, milyen boldog vagyok ! . . . Meg vagyok mentve . . . (Zokog.) Az ur barátja (álmélkodva súgja) : Meg vagy bolondulva. Az ur (tapsol és táncol az elragadtatástól): Dehogy vagyok, dehogy vagyok . . . Meg vagyunk mentve . . . Az asszony (férje keblén zokogva): Bélám, drága Bélám . . . Az ur: Mégis szeret bennünket az Isten, Annuska . . . Az ur barátja (amíg az elalélt anyóst elviszik, bamba arckifejezéssel bámul maga elé): Érthetetlen. .. Az ur (visszasiet és óriási megkönnyebbüléssel egy karosszékbe rogy): Milyen ijedtség! . . . Még most is reszketek bele . . . Szent Isten, ha elgondolom, hogy mi történhetett volna ! . . . Az ur barátja (fejcsóválva, résztvevő hangon): Bél*, te beteg vagy. Az ur: Én ? Szó sincs róla. Az ur barátja: Akkor — már bocsáss meg — csürul komédiázo). Az ur (sértődve) : Guszti 1 Az ur barátja: Hát csakugyan olyan komoly volt az ijedtséged ? Az ur: Komoly ? Az nem is szó. Rettenetes ! Az ur barátja: Akkor — ne vedd rossz néven, szegény barátom — teljesen érett vagy arra, hogy kitömjenek. (Menni készül.) Az ur (indulatosan kitör): Te könnyen fecsegsz! Te akár vasszögekkel traktálhatod az anyósodat. De tudd meg, hogy az éu anyósom nem is anyós, hanem valóságos életkérdés ! Az ur barátja. Életkérdés?! Az ur (dühösen): Az. Mert nálunk költi el a tízezer korona évi járadéké*, ami életfogytiglan — érted? — életfogytiglan jár neki a rokonaitól ! más irányba. Ezeket az adakozókat a szánalom vezeti. Sem a hiú feltünési-vágy, sem a szánalomból eredt adakozás nem közelíti meg a kötelességet. Az erősnek, a gazdagnak, s munkaképesnek nem a nyilvános elösmerés reményében és nem szánalomból kell adakozni, az arra utalt nyomorékokat munka- | képteleneket istápolni, hanem egyszerűen kötelességből. Az erős, a munkaképes, a vagyonos egyénekből álló társadalomnak nem kell, nem szabad várnia, hogy a nyomorék kivonszolja nyilvános közhelyekre össze- roncsoll, leirhatl&nul nyomorult testét, hogy azzal a jövő-menők szivében szánalmat gerjesszen maga iránt hanem föl kell keresni a nyomorultakat, s keserves életüket legalább azzal kell némileg elviselhetőbbé tenni, hogy megélhetésüket biztositja. A társadalomnak nem szabad tűrni, hogy a nyomorékok, mint elűzött kutyák kóboroljanak vásárról- vásárra, hanem alkalmat kell teremteni arra, hogy a nyomorúság eme lázárai állandó otthont, s ott biztos megélhetést találjanak hogy nyomorúságuk, keserves kínlódásuk legalább ezzel enyhittessék. Otthont kell építeni a nyomorékoknak, gondoskodni kell róluk, enyhíteni kell fájdalmukat. Ezt tenni kötelessége a társadalomnak, de ha azt a társadalmat nem hatja át a kötelességérzet, köteles erről gondoskodni a törvényhozás s ennek céljára jogos az épek, az erősek, a vagyonosak megadóztatása. Puskás Lajos. A kamatláb. Fölí«lé megy a kamatláb S fölhág «gyre nagyobb polcra; Máma még csak öt láb, hat láb, Holnap fölszáll hétre, nyolcra. Izmos egy láb a kamatláb, Izmosodik egyre nálunk. S mentül erősb, antul gyatrább Az a láb, amely’ken állunk. | Styx. HÍREK. M. kir. hanyagság. Félreértések kikerülése céljából rohanok megjegyezni, hogy e kis cikkecskének a cime nem holmi újonnan forgalomba hozott dohány, szivar vagy cigarettnek a keresztneve. Nem. Ha akad ember ezen fránya sárgolyóbison, aki az én szerény igényű Írásomat figyelemre méltatja (és olvassa is, mert ez a fő) — itt a kezdet-kezdetén —• még azoknak is csak annyit mondhatok: tessék várni. A „sokatmondó“ címek valójában csak sokat sejtenek, mig egy „semmitmondó“ példa többet beszél, mint ezer nagyhangú cim. Ez igaz, magam is elismerem. Azért hát következzék a példa. Én egy pontosan adózó polgár vagyok, lakom a legporosabb „gyehenába“ és irok egy roppant fontos, teszem azt, üzleti levelet ; ráragasztok egy tizfilléres m. kir. bélyeget és . . . és . . . igen, be szeretném dobni egy úgynevezett postaszekrénybe. Tehát száraz lábbal keresztül gyalogolok a portengeren, mondjuk, a Petőfi-utca sarkára, ott busul egy teleknek a lábjába egy úgynevezett poslaszekrény. Beledobom azt a roppant fontos levelet — amit mint kereskedő írtam, de amit, mint szerelmes- ifjú is elkövethettem volna és mint beteg ember is megreszkéroz bárki — és önkéntelenül oldalba lököm az úgynevezett postaszekrényt. (Ez kijár a postaszekrényeknek mindenkitől). Ami pedig a művelet után következik, ugy- hivják : bosszúság. Mert az én roppant fontos levelem ott szomorkodik, ott sárgul, mint mondani szokták — az emberi kor legvégső határáig az úgynevezett postaszekrény alján ! S ha én addig akarok várni, mig a Posta jő trararara és elviszi az én fölötte sürgős leTüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezruclak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles ratr 1 K 30 f. Unger Ármin ^ziimh ideié tea Szatmár, Kazinczy-utca. b ------------------í----------------------:--------------
