Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-10-19 / 78. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. Á „SZATflflÁB-NEMETM IRAKS HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. 78. szám. XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. október 19. Szerda. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára !0 fillér. FŐSZERKESZTŐ : THURNER ALBERT. FELELŐS SZERKESZTŐ: DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utea 10. Telefon-szám 80. -----Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizeicndík. „Romlásnak indult...“ Szatmár, 1910. okt. 18. (D.) A delegációk jól választották meg az időt: hosszunapkor nyíltak meg. Gondoskodnak róla, hogy egv kis böjttel mentsenek meg a saját zsírunkba fulástól. Az engeszlelés gondolata is megkapta a delegátusok (mi csak a magyarokról beszélünk) lelkét: a bécsi Burg márványtermének jéghideg falai könnyeket izzadtak, midőn a kacagányos kurucok nyakas unokái olt állottak reszkető térdekkel az örömkönnyező császár előtt. »A béke angyala suhant el a nemzet és királya fölött« — igy Írják a hivatalos krónikások. A magyar nemzetnek nincs más hőbb vágya, mint a dicsőséges hadsereg zászlaja alatt vérét ontani a császárért; az anyáknak nincs más céljuc, melyben kimerülne legszentebb hivatásuk, mint deli ifjakat szállítani a büszke császári lobogók alá s öröm és büszkeség hevíti a spártai — a magyar — anyák szivét, midőn fiók elvérzik a dicső-, a felséges, a nagy hadsereg gyönyörrel teljes kebelében . . . így beszélt a delegátusok elnöke. így tolmácsolta küldőjének — a magyar nemzetnek — üzenetét a királya előtt. Hátha olyan naivak és bohók volnánk, hogy ennek a beszédnek »felülnénk«, talán a szégyen, a keserűség és lealáztatás pírja öntené el orcánkat a nemzetünk sebeit, igy letagadó, keserveinket igy lehazudó beszédre. De a tósztok értékét és hordképességét ösmerjük. S ez egy szép tószt vala. Semmi több . .. * Nemcsak a kiengesztelésnek miatta, hanem egyék okokból is olyan karácsonyi, fenyőillatos, szeretettől meleg levegő kezd terjengeni a magyar nemzet feje körül. Majd, hogy bele nem szédülünk ebbe a mámoritó illatba. Maga a külügyminiszter ur Ő excellen- ciája is szóba áll velünk. És jelent. És indokol. Jelenti, hogy a »felségjogok kiterjesztettek az okkupált tartományokra« s megmagyarázza, hogy ez a bizonyos kiterjesztés, ez az ennexió egy kis ajándékot érdemel, egy pár száz millió koronát. És még mi panaszra merjük nyitni szánkat, hogy belefojtják a magyar érdekeket az összbirodalmi politikába s rólunk — nélkülünk intézkednek, hogy minket nem ismernek el önálló államnak. Minő rövidlátás ! Dehogy nem ismernek el 1 Itt a jele ! Maga a kegyelmes külügyminiszter ereszkedik le hozzánk egy kis beszédre. De mikor a magyar bakákkal teletömött vonatok siklottak lefele a Dunához, mikor éppen a legmagyarabb ezredeket masiroztalták le Szeriia határaira s okoztak ezzel ipari, gazdasági életűnknek kiszámíthatatlan károkat, mikor, ha eldördült volna az első ágyú, Kattarő- I ban magyar vér festette volna pirosra a kopár j Karsztokat, akkor a külügyminiszter ur elfej lejtett indokolni, akkor parancsolt a közös | pénzügyminiszter ur s a közös hadügyminiszter 1 drága kollegáival. Reszkess paraszt, ha a gazdád-urad cirógat. Ott már baj van. Ennek a cirógatásnak, magyarázgatásnak nagyon rövid csattanója van; a pénz ! Ez kell mennél több. Azért áll szóba velünk nagy leereszkedéssel a külügyminiszter ur rr O excellenciája. ♦ Apropos 1 Csattanó ! No az is van itt elég. És mi türjük szamáritánusi önmagtagadással — a csattanókat, a pofonokat. Magyar vér, magyar pénz csinálta meg az okkupációt s az annexióhoz is ez kellett. Ha megmozdult nyikorogva-recsegve az osztrák politika szekere, bizony csak magyar vér és arany tette síkosabbá tengelyét. Az önfeláldozásig menő alattvalói hűség ott állott, valahányszor megingott a Habsburgok trónja. Kutyahüség volt ez: bot járt érte. Az annexiőnál is az első gondolat, mely lassan, nagy vajúdással megszületett a »közösök« kopasz fejében, a magyarokra esett. (De természetes is. Hiszen a mi jó nagy Láng Lajosunk most is biztosította a császárt, hogy még az anyák is égnek a császárszolgálas vágyától). Most magyar pénz kell érte! S hinnéd te jámbor magyar, hogy az a sok jó, piros magyar vér és ezek a tömérdek milliók számodra egy fikarcnyi hasznot sem termettek? TÁRCA. Az egér. Irta: Jávor Bella. (Folytatás és vég*.) — Nem lehet azt. — Mintha Teri néni is neki bátorodott volna . . . — Persze, mert elszaladt — kacag újólag a tisztelétes asszony. — Nem — nem szaladt — akaraloskodik Teri néni — ott van még a lábosba, de megdögölve. A tiszteletes asszony mintha szintén meghök- kenne egy kicsinyt ... De bátorságot erőltet és nevet. Hát valakinek csak meg kell nézni. De előbb szerepeket oszt: — Sárika állj ide az asztalhoz. — Szegényke mintha megörülne a parancsnak . . . — Teréz fiam, te pedig hozd ki a lábast. Én majd ráborítom az asztalra. S akkor vagy elugrik, vagy . . . Teri néni előbb leoldja a kékvászon kötényét és ráteriti a lábosra, még akkor is csak nagy húzódozva fogja meg a két fülét. Sarika vitézül helyt áll az asztalnál. Szeméből fölszáradtak a könnyek, csak kedves, pajkos derű sugárzik belőle. Nem fél egy csöppet se. Csak az ajkát harapdálja. Lehet bujában, de inkább, mert nagyon fúrja oldalát a nevetés vágya . . . A tiszteletes asszony — neki van a legnehezebb szerepe — ráborítja a lábos tartalmát az asztalra és majd hátradül nevettében. A szárnyasok, sonkák, ürü- combok tömkelegéből egy — rég megaszalt, jókora nagy, persze megfeketedett körte tűnik elő. S bizony amit Teri néni látott, nem egérke kecses kis farka volt, hanem a körte szára. Bolond, bolond Teri néni 1 Sárika rég tudja ezt. (Onnan az a nagy bátorság.) Bála a nagyasszony erélyének és okosságának, most már csak elkezdhetni a főzést. Hanem Teri néni nem azért vénleány, hogy ne legyen irigy. S nem azért szakácsnő, hogy ne legyen kiváncsi; a megtorlásban meg éppen terjedelmes testalkata játszik jelentékeny szerepet, nem hagyhatja a maga jussát. — Tiszteletes asszony — jelenti ki epésen — én bétakartam az este a lábast. Ma takaratlanu! találtam. És a körtét is valaki odadughatta, hogy bosz- szantson engem. De mennyi kárt is okozott ezzel. Hol tarthatnánk már az ebéddel! Bizony elkéstünk emiatt, szégyenszemre! A tiszteletes asszony dolga kikutatni, ki volt a lelketlen merénylő. Sárika mindjárt észrevette, hogy ellene tüzel s a tiszteletes asszony is sejtette honnan fú a szél. Csakhogy — sajnos — midig nagyon helyesen sejti... — Csak az tehette, — folytatja pulyka méreggé a konyha katonája — aki az ágyamba a töviseket dugja; aki az ételeimet elsózza, mig éu a kútra járok s aki miatt nekem idő előtt el kell mennem a háztól. Sárika e pillanatban csak kereket szeretne oldani. — Sárika jöjj a szobába — hangzik a mama hangja. Az ajtó becsapódik s kezdődik a vallatás. Nem kérdik: te tetted? csak: miért tetted? Sárika egész testében remegve adja meg a választ. Persze hogy ő tette. — Hát azt akarod, hogy cseléd nélkül maradjak, te léhülö — s a mama máskor kedvesen mosolygó szeme most szikrázik. Komolyan haragszik. A cselédet csak a gazdasszonyának szabad megszidnia. Kislánynak hozzá semmi köze. Ezt pedig már tudhatná Sárika, mert naponta hallja. — Most az egyszer igazán nem készakarva tettem. Apának hoztam körtét a spájzból az este. Sötét volt, hát biz félreütöttem a födőt. S úgy eshetett bele a körte. Észre se vettem, ma jutott eszembs. Esküszöm igy volt. Hiszen én már nem fogok tréfálni soha többet — és görcsös zokogás tör ki belőle. — Mi van veled? Éppen ma . . . Tudod mi van ma? Apa épp az előbb súgta meg nekem, hogy a vendégeket Vince csőditette ide, ki erőnek-erejével megakarja tartani az eljegyzésieket. „A lakodalommal — úgymond — várhatunk bármeddig, de eljegyezni Az őszi idény beálltával . SZATMÁR* NAGYTŐZSDE legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai PP"* öltönyök, leányka felöltők legolcsóbb áron 'ELLETT SZEREZHETŐK B E.
