Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-10-16 / 77. szám
SZATMÁR-NÉMETI. Sííatmár, 1910. október 16. 2 ik oldal mentje. Az igazi politikát — a pénzt — ez csinálja. A többi nagy gyerekek játéka. A mi közjogi követeléseinkre — a nemzeti hadseregre, vagy csak a nyelv- és cimerhasználatra, államiságunknak a külképviseletben kivánt elismerésére, az önálló bankra és vámterületre olyan nyugodtan hangzik le: »fiacskáim csak énekeljetek«. Csak játszatok! Heveskedjetek, tüzesedjetek. Ennyi a tietek. Ez a mi parlamentünk hatásköre. Szociális, kulturális, közgazdasági és ipari törekvéseink mindaddig terjedhetnek, mig oda nem érnek a »viribus unitis«-ig, mig bele nem játszanak a birodalom magvának érdekeibe. Akkor ott áll velük szemben a »leküzdhetetlen akadály«. Millióink, munkabiró ifjaink és lassan- lassan elsorvadó közgazdaságunk zsírja, mind viribus unitis szolgálja az össz-birodalmat. Mindezért mi a jutalmunk ? A nemzeti vívmányoknak csúfolt császári kegyelem-morzsák, melyeket a sóvár szemek beteg víziójával nagyoknak látunk. Nincs itt vívmány. Csak kikönyörgött, kialkudott kegyadományók. A történelem kényszere visz lefelé. De nincs itt még a szomorú finale! A népek lelkének rugalmassága meggyöngül, de erősebb megterhelésre vagy öszerop- pan, vagy felébred. A delegációk teherpróbája ide fog vezetni! Circe, te sírsz. Mért hullatod vádnak a könnyeidet ? — Mert érzem: a távolban sírsz te. — Nem adhattam véled csak néma hitet. Hát lassankint elhagyod, elveszíted ? Ne sírjál, Circe. Nem érzi tán esengő, gyenge szived, Hogy nevető szavaddal gyűrsz le. Föllázad a testemben minden ideg: Hogy mért hull a két szemed vádja! Minek? Ne sírjál, Circe. Oh nékem a siró szem ólmos, hideg: Nem döbbent le jobban a sír se. Oly lankadt a két szemem, megtört, ijedt, Ha panasztól fáradt és bús a tied. Ne sírjál Circe. Oly vágyó itt minden, sóhajt a sziget: Úrnője nem küld neki hírt se. Virágszirmok, remegők, mind a hived, Feléd lehellgetik a lelkeiket. Ne sírjál, Circe. A régi mesének lásd, vége mi lett —■: Odysseus bámul a vízre. És hullám, ha surran, és szél, ha liheg: Legényeid szántják a szörnyű vizet . .. Ne sírjál, Circe. S estenden, ha járom az úti fűvet, Hozzám csillagfényen repülsz te; Karomban a karod, szivembe’ szived. S oly boldogan dudol körül sziget .. . Ne sírj hát, Circe! Kaczér Ignác. ŰZ I R jO ZC. Silence. Ez a szépen hangzó angol szó annyit jelent magyarul, hogy : „csend“. De ha suttogva mondja valaki s vétóként a szája szögletéhez emeli a mutatóujját, körülbelül az az értelme, hogy „pszt!“ Eddig többnyire mélyszivü poéták használták egy-egy halk-lüktetésü költeményük címéül. Most azonban a kultúra csaknem leg- lármásabb szervére, a vasutakra, helyesebben a vasúti kupékra kerül felírás gyanánt : Silence! Ez a Silence!, hogy érthetőbb legyek, any- nyit jelent az angol vasúti kocsik ablakain, mint a mieinken ez a felirat: Nem dohányzóknak! vagy: Női szakasz. Vagyis, aki olyan kocsiba száll, amelynek ablakából egy ilyen csönd-táblácska piszteli le, az épp úgy köteles hallgatag maradni ebben a Silence-kupéban, mint ahogy rágyújtania nem szabad a nemdohányzókban. Avagy, hogy végig találjon a hasonlat, éppúgy ahogy a mi női-szakaszaink- ban kizárólag nők utazhatnak, a Silence-fülkék- ben csakis olyanok helyezkedhetnek el, akik csöndben tudnak maradni akármilyen hosszú utón át. A jelszó itt: csönd ! Eszerint azt az urat, aki a velem szemben levő ülésen izeg és erősen észrevehető rajta, hogy be szeretne mutatkozni és beszédbe elegyedni velem : a következő néma-beszéddel torkolhatom le. — Uram, ön kétségtelenül müveit szellemes embernek látszik. Szentül meg vagyok győződve, hogy müveit és sokoldalú úriember létére nem azzal kezdené a társalgást, hogy odakint milyen az időjárás s a termés milyen kilátásokkal kecsegtet az idén. Azonban vegye tekintetbe : milyen fülkében utazik. Ha mindenáron társalogni akar, szedje a cókmókját és cihelődjön egy másik szakaszba. Ott találni fog magának való médiumot nem egyet. Én nem vagyok kiváncsi sem az ön elmésségeire, sem az eredeti gondolataira, vagy a modern világnézetére, mert én nem azért jöttem ebbe a fülkébe, mintha ezidőszerint valakire, vagy valamire kiváncsi volnék. Tehát silence ! Erre a szigorú kapucinádára azonban tán szükségem sem volna abban a csönd-fülkében. Mert éppúgy ahogy én kiválogatom magamnak a fülkét, amelyben utazni akarok, a szomszédom is csak azért keresi föl a néma-kupét, mert a csendet szereti, a hallgatagságot, részint, mert épp ez alkalommal nincs csevegőhangulatban, vagy pedig, mivel rengeteg meg- hánynivetnivalója van s csöppet sem óhajtja, hogy valaki zavarja, amikor az ügyein gondolkozik. A vénasszony-ember úgyis elkerüli ezt a I Silence-szakaszt, aminthogy a szenvedélyes 1 nikotinélvező is szalad attól a kocsitól, amely a nemdohányzóknak nyújt menedéket. De kétségtelen, hogy azok számára, akik szeretik a csendet, akik, ahogy mondani szokás, szeretnek hallgatásba burkolózni, akik unják az embertársaik fecsegéseit, akiknek az utazás utján kell kiszámítani, eltervezni, szétbogozni, kikalkulálni azt, ami az utazás célja — hogy mindezek számára hasznos és sokatérő újítás ez a Silence ! Mert eddig, akárhogy begubózott a zárkózott utas a zordon némaságba, attól a legkonokabb önmagábamerülés sem védelmezte meg, hogy egyik-másik udvarias, avagy unatkozó utazó-társa részéről apró nyaggatások, kérdezések és megszólítások orvtámadása ne érje. S akit udvariasan megszólít az utitársa, tögető kis kezeire fogja. Hiába süti le azokat a kacagó, incselkedő kék szemeket olyan szendén. Még a szempilláin is keresztülégett a huncutság ! Nade ezt nem viszi el szárazon! Milyen ügyes lett egyszerre! Persze tudjuk miért siet; tudjuk kinek köti azt a harisnyát. Pedig hiába köti, úgy se szereti az őt. Mást szeret az. Hisz városba lakik. Lát ő ott olyan szépséges kisasszonyokat, hogy majd elveszik a szemevi- lágát. Mit szeretne egy ilyen pajkos, rossz kislányon, aki mindig csak azon töri a fejét, hogy másnak ártson. A szegény szakácsnénak olyan jól esik a magabajában, hogyha bánthatja a kisleányt. Még pedig sikerrel, mert ni, annak a hegyesnyelvü, piszeorru — mint ahogy a Teri néni nevezi — csintalan kislánynak tele lett a szeme könnyel, ügy érzi szegény, mintha az a sok fényes kötőtű mind az ő parányi kis szivét szurkálná . . . — Hát ilyen lenne Vince bácsi ? Azért tett ő egybe éjt-napot, mellőzte a barátnőit, a galambjait, a rozmaringjait — azt is Vince bácsitól kapta, mert, | ahogy ö mondta; „a viráv nemesíti a lelket“ — sze- [ gények talán el is száradtak azóta. Rájok se nézett, annyira lefoglalta a nagy munka. De nem is utolsó dolog ám, ha az ember azért fárad, akit szeret! Tudta ezt az egész háznép, hiába akart ebből titkot csinálni Sárika. Még a tisztelendő ur is észrevette és mosolygott a bajusza alatt: Hejh nagy dolog lehet, ha Sárika még a kötéshez is ráfanyalodik. Ám ha csakugyan olyan az a Vince bácsi, vagy amint ő magában nevezni szokta: Vincém . . ., hál legyen. De az a harisnya nem lesz az övé. Csak ne vóna a tisztelendő urntk olyan nagy a lába, még gondja se lenne rá mit csináljon az ajándéknak szánt remekművel. De igy? Vagy viselje el ö maga? De neki meg éppen, hogy kicsi a lába. Borzasztó, borzasztó. Inkákb neki adja. Mit törje annyit a fejét rajta. Nincs ahoz szokva az a buksi kis fej . . . Tehát odaadja és mert valamit mégis csak kell mondania, hát annyit fog szólani ; mosolyogni akkor se fog hozzá és reá se fog nézni: — Vince bácsi, hallottam nagyon hideg van a városban. Én hát kötöttem egy pár jó meleg harisnyát Vince bács'nak. Viselje egészséggel. így jó lesz. Lám, Iám milyen kesernyésekké teszi a szerelem s a féltékenység még az olyan pajkos és dologkerülő kislányokat is. Amint igy üzi-füzi könnyekre indító gondolatait a boldogtalanná tett kislány, nyílik az ajtó és hallja a szakácsnő és a szobalány megijedt hangját, amint egymásba bújva, reszketve kiáltják: — A tisztelete» asszony ! . . . A kislány szivét valami hirtelen melegség jarja át. Szeretne a nyakába borulni a váratlan vendégnek, aki úgy érzi. legjobban megértené az ő keservét, ha elmondaná. Ámde a tiszteletes asszony nem engedi szóhoz. Észre se veszi az elképedt cselédséget, csak beszél kedvesen, kipirulva, sőt mintha éppen a maga meg- elégültségeinek beszélne: — Hallottam, hogy vendégünk lesz mára, vagy hat. Na hála Isten . . . Nosza otthagytam az én kedves testvéreimet, nem bírnám én ott ki a két hetet. Úgyse, hát igy. Vendég lesz és én ne legyek itthon ! Hogy elvigyék a híremet mennyi kozmás étel került az asztalra! Na rajta, fogjunk hozzá! Mit készítettél már eddig, Teréz fiam? Teréz fiam csak áll mozdulatlanul, mint a kőszobor. Nagyokat nyel, de szólni nem mer. Hogy éppen most tudta hazaimádkozni az Ég! Teri néni nem bánná, ha megnyílna előtte a föld, hogy odadobhatná magát a megsértett gazdasszonyi büszkeség elől. Kintről már hallja a poroló-pálca suhogását . . . Mari tehát szerencsésen megugrott. Mély sóhaj. Ijedt pillantásával a Sárika agyongyötört kis alakját keresi, ki immár ölébe hajtott fejjel, mozdulatlanul ül helyén... Még ez is! A tiszteletes asszony hosszúnak találja "a csöndet Kérdőn néz körül, gyors tekintetével átfürkészi az egész konyhaberendezést s látván annak hibátlan épségét, etekintetben megnyugszik ; de most más irányban kutat, kémlő pillantást vet a Teri néni kinszen- vedő arcára, azután a Sárika összegubaszkodó alakjára és mindent megért. Azaz semmit se ért, mert igaz ugyan, hogy efajta összekoccanások napirenden vannak a szakácsnő és Sárika között, de azért olyankor vígan ropog a töltött káposzta; sustorog a pecsenye, mig most jéghideg a sparherd. Mi ez ? legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felöltők egolcsóbb áron SZATMÁR;''NAGYTŐZSDEI ELLETT SZEREZHETŐK ŐSZI 1 1 ‘ , L1' ■ le I B E.
